Írtam itt már az utóbbi posztokban, hogy a korona tanulságai eléggé átformálták a gondolkodásomat. Eközben hallgatom a hírekben, hogy ukrán nők, öregek, gyerekek 60 napot töltöttek a föld alatt, mert nem volt módjuk menekülni és az orosz férfiak meg lőtték, bántották, erőszakolták, ölték őket. Tőkeerővel, tüzérséggel, ahogy azt már sokadszor látjuk a történelemben…
A BP és a Shell eközben rekord profitokat ér el azzal, hogy olajat és a földgázt csencsel továbbra is az oroszokkal. Tegnap mondták a BBC-n, hogy a részvényesek rekord osztalékot zsebeltek be az első negyedévben idén. És hogy ezek a részvényesek nem kis részben azok a jómódú öregek, és fiatalabbak, akiknek annyi pénze van, hogy a nyugdíjra is takarékoskodhatnak.
Annyira szép és ízléses dolog ez, nem? Az európai középosztály pénzeli nem kis részben azt az orosz háborút, ami ukrán életeket követel… De mindenki nagyon együttérző, és már két fontért is vesz kéksárga kitűzőt, mert igazán akarja támogatni az ukrán embereket… Jó emberek vagyunk, na!
Gyakorlatilag és számszerűen a gazdagok a nyugdíjukat jelenleg ukrán életek árán is biztosítják, közbeékelve ilyen remek környezetbarát cégeket mint a Shell, a BP, melyek vezetői sem a minimálbéren tengődnek… Így megy ez… mondta már régen Vonnegut is, aki kicsit becsavarodott amerikai katonaként, mikor a szövetségesek bombázták a feje fölött azt a Drezdát, amelyik egyik óvóhelyén ő éppen lapult a háborúban.
Na, de mi is megérjük a pénzünket most, hogy a magyaroknak sikerül megvétózni az orosz olajembargót, merthát annyira függünk az orosz olajtól… És mielőtt bárki nagyon nekiállna szidni a Fideszt: még a szoci kormány volt, amikor a zöldek irtóra próbáltak lobbizni azért, hogy megújuló energiaforrások hazai infrastuktúrájának a fejlesztésbe tegyük az EU-ból érkező milliárdokat. Ott voltam civilként a KEOP pályázatok kiírásakor és ellenőrzésekor, és hánytuk a borsót a falra veszettül, de minek. Szartak rá a szocik, és szart rá a magyar középosztály is, mert nem értek rá… 2008-környékén járunk ekkor, azóta már pipec energia-önellátók lehettünk volna, ha a középosztály nem sítúrákra, magánegészségügyre, magánbölcsiovisulira költi a pénzét és az idejét, hanem rendes, fenntartható társadalmi struktúrák és rendes, dolgos és értelmes vízióval bíró politikai elit kiépítésére.
Minden elodázott jó döntésnek keményen fizetjük az árát… Meg fizetik mások, a mi rossz döntéseinkét, és a teszefoszaságunkat…
***
Szóval szépen vagyunk, klasszak a kilátások… Én meg eközben itt próbálom mederben tartani ennek a szegény demens néninek a mindennapjait, és már elég fáradt vagyok, pedig még van hátra pár nap.
Valahol valaki egyszer azt mondta, hogy aki ebben a világban nem dilizik be, ha éles szemmel figyel, akkor az aztán csak az igazán dilis…
Írtam a minap a gyilkos demenciáról. Ez valami embertelenül kemény műfaj. Fizikailag is, meg mentálisan is. Mármint azoknak, akik dolga ellátni a beteget. És ugye az sem semmi, amikor mondjuk közepesen súlyos demens az ember, és észleli hogy marha nagy a gáz. Megy el az esze, viszont semmit nem tud mindezzel kezdeni. Ha valamit, akkor ezt nagyon nem kívánom sem magamnak, sem bármelyik szerettemnek. Különösen akkor durva ez, ha valaki amúgy az identitását, a szokásait, a működését arra építette fel, hogy okos, vág az esze. És még ráadásul reflektál is arra, mikor ez az ész nap nap után a semmivé foszlik. Milyen lehet a gyerekeinek látni, nézni, követni mindezt, tanúinak lenni a lassú (vagy nem lassú) reménytelen leépülésnek? Borzalom. Ezt nem lehet kidumálni, még akkor sem, ha útközben vannak szép pillanatok.
***
Európa öregszik, tudjuk ezt már pár évtized óta. És ahogy a klímaváltozással, úgy ezzel sem kezdtünk semmit érdemben. Így megy ez… Fiatalok, nők és férfiak is mondják nekem, hogy eszük ágában sincs gyereket vállalni, ez egyszerűen nem opció. Azt írja itt ez a cikk, hogy megdöbbentően kevés gyerek született Magyarországon. Hát nem tudom hogy kinek megdöbbentő és pontosan miért? Ennyire hülyének nézzük a fiatalokat? Hogy majd teleszaporodják az albérletüket a kilátástalanságra? És miért is? Csak hogy legyen aki minket eltart és a gyógyszereinket beadatja, ha már azt sem tudjuk mennyi az annyi? Eközben egyenes útjuk legyen a nyomorba?
És akkor a következő logikai lépés, hogy az ember elgondolkozik, hogy jó, de akkor mi a fene következik mindebből a saját kilátásainkra nézve. Egy nagyon egyszerű és logikus válasz viszonylag hamar kijön: “Magad uram, ha szolgád nincs…!”
És akkor ez az a pillanat, amikor az ember elkezd tárgyalgatni az igazán bizalmas szeretteivel arról, hogy mit és hogyan is csináljanak egymással majd akkor, amikor már végképp elment valamelyikük esze. És mondjuk szeretnénk elkerülni mindazt a méltatlanságot, kínt, testi és szellemi nyomort, amit pl. a demencia éveivel magunkra húznánk, ha nem figyelünk oda még időben.
***********************************************************************
Az Egy ápoló naplója blogról
Ez a blog egy napló, egy ápoló, egy bentlakásos angliai ápoló naplója. A “the personal is political” elve motivál arra, hogy nyilvánosan is elérhetővé tegyem. Úgy vélem, hogy a jelen társadalmi helyzetben változásra van szükség, mert elveink, céljaink, működési mechanizmusaink nem fenntarthatóak a jelenlegi formában.
A célom, hogy ezekkel az írásokkal hozzájáruljak egy fenntarthatóbb világ létrejöttéhez.
A posztok sokszor egymásra épülnek, ha folyamatában szeretnéd látni, érdemes lehet feliratkozni az email értesítőre a jobb felső sarokban látható kék gombon keresztül.
Kapcsolódó:
- Házi idősgondozás, bentlakásos ápolás, otthoni betegápolás Magyarországon FB csoport
- Tudatos öregedés FB csoport
***********************************************************************
egy ápoló naplója 