Takarítók, tanárok, ápolók, az értelmiség és a NEmzeti Rabszolgaság

Nemrég rámírt egy ismerősöm, hogy 63 évesen kivándorolni terveznek a partnerével, aki pedig már 70 fölött van. Tanácsot, információt kértek Máltáról, érdeklődtek a jelenlegi viszonyokról. Ez volt eddig a legextrémebb korosztály kivándorlásilag, de mostanában egyébként is sokan mondják az ismerőseim között, hogy náluk most telt be a pohár, költöznek. 

Figyelem a tanárok tiltakozásait, hallgatom amit ők és a diákjaik beszélnek. Aztán a minap itt volt az a cikk, amiben kiderül, hogy többet fizetnének a takarítónak, mint a tanároknak egy budapesti gimnáziumban. (Ami mondjuk szerintem jó irány. A kulcsdolgozókat legalább úgy meg kéne fizetni mint az értelmiséget… Csak mind a kettőt sokkal jobban. De ez egy másik téma.)

Eközben az élelmiszer árak az egekben. Nyáron az egyik magyar Aldiban a kollégák azon vicceltek egymással, hogy vajon kitegyék-e az aktuális árakat, mert holnap úgyis ki kell cserélni. Continue reading

Gyerekvállalás, avagy egyenes út a nyomorba…!?

Nagyon fontos és érdekes cikk született: Alulfizetett, túlterhelt, középkorú nőkre hárul a leginkább rászorulók ellátása. Fontos azért, mert ahogy a cikk is írja: “A kérdőívet 1300, idősekkel, gyerekekkel, pszichiátriai betegekkel, hajléktalanokkal és fogyatékos személyekkel foglalkozó dolgozó töltötte ki, ami Gyarmati Andrea szociológus, a felmérés készítője szerint kifejezetten magas számnak mondható. Főleg annak tekintetében, hogy a Központi Statisztikai Hivatal évek óta nem közöl adatokat a dolgozói létszámról (legutóbbi, 2013-as statisztika szerint 70-80 ezren dolgoztak az ágazatban), másrészt helyzetükről sincsenek naprakész információk.

Érdekes pedig azért, mert a reprezentatív kutatás is ugyanazt mondja amit a terepen élők és dolgozók évek óta mondanak: kizsigerelt nők, főleg középkorúak, teljesen lehetetlen körülmények között, és gyakran totális kényszerpályán ápolják, látják el a rászorulókat. Continue reading

Az imánál talán több kellene

Ápolói körökben kering most egy számomra ismeretlen ember nyilvános posztja:

Kedves nagyon közeli ismerőseim, barátaim! Segítséget kérek. SOS. A nejem otthon covid karanténban. Édesanyám Kisvárdán az otthonában haldoklik. Jelenleg Ági lányom virraszt mellette. Zsuzsa lányom Görögországban, nem hadra fogható. Jómagam még mindíg kórházban. Keresünk valakit, ápolási gyakorlattal, tapasztalattal. Köszönöm, ha bármilyen ötlettel segíteni tudtok.

Ebben az egy posztban sűrítve benne van mindaz, amit az utóbbi hetekben és hónapokban elmesélnek az ápolók, a családok, a segítséget kérők.

Continue reading

Málta: a nővérek igényei most, a korona kapcsán (szakszervezeti hírek)

Nagyon érdekes megfigyelni, hogy az egyes országokban a szakszervezetek milyen módon igyekeznek védeni a dolgozókat. Vagy másképpen: a társadalom kizsákmányolt dolgozói, szakszervezetbe tömörülve sokkal erősebbek és jobban meg tudják védeni magukat.

Ezer köszönettel H. K.-nak a fordításért, meg tudjuk osztani ezt a cikket magyarul. A máltai nővérek és bábák szakszervezetének fellépéséről szól.

Ezúton is sok erőt, egészséget, megfelelő felszerelést, kiemelt bért, biztosítást és társadalmi, gazdasági elismerést kívánok minden kollégának!

***************************************************************************** Continue reading

Óda az Ügynökségekhez, avagy inkább ne legyünk a saját ellenségeink

Meséltem a múltkor, hogy felmondtam az ügyfelemnél. Magát a felmondást is nagyban segítette az, hogy a folyamatot végig követte az ügynökség, amin keresztül dolgoztam a családnál. Gyakorlatilag mediálta az eseményeket. Már idejében elkezdtem jelezni, hogy olyan problémáim vannak amiket lehet, hogy nem tudok közvetlenül megoldani a családdal. Ekkor ők is bevonódtak és igyekeztek odahatni a családra, hogy legyen megoldás. De a család ezt nem tudta megoldani azelőtt, hogy én inkább a felmondást válasszam. Continue reading

Ha beüt a demencia a családban, avagy gondolkozzunk előre

Van ez a kezdeményezés: Tudatos Öregedés. Az a tény hívta életre, hogy Európa öregszik, az egyének várható élettartama nő, és ebben a társadalmi kontextusban az öregedő embereknek érdemes új alapokra helyezniük a saját jövőjük tervezését. Eközben sem a nyugdíjrendszer, sem az egészségügy rendszere nem tud lépést tartani a növekvő igényekkel.

Az orvostudomány immár csodákra képes a rákgyógyítás, a keringési betegségek, a mindenféle szindrómák, nyavalyák és kínok kezelésében és ehhez nyilván minden rászoruló szeretne hozzáférni. Szakszóval élve a gondoskodás válságát éljük, ami egyeben között azt is jelenti, hogy a politika, a gazdasági rendszerek, a társadalmi struktúrák, és benne az egyének is messze le vannak maradva mindazokról a változásokról, melyek jól jósolhatóan markáns hatással vannak és lesznek az öregedőkre. Continue reading

Az új fővárosi vezetés is beszáll az öregek és az ápolók legyilkolásába?

Tipikus hatásvadász cím. Direkt van. Azért választottam, mert iszonyatosan feldühített az a hír, miszerint a főváros vezetésének belejutott az eszébe az a remek gondolat, hogy az idősotthonokban helyezze el a hajléktalanokat.

Kedves idősotthoni ápolók! Ha a végső elkeseredés szélén álltok, vagy már csak rezignáltan szemlélitek amit művelnek veletek, akkor fogadjátok őszinte együttérzésem! Hogy vagytok? Ti hogy fogadtátok ezt a hírt? Hallottatok már róla? Continue reading

Ápolónak lenni Angliában vagy Magyarországon? Avagy miért mennek el…?

Egy előadásra készülök éppen. A rendezvény fókusza az ápolás és az érdekvédelem. Egyebek között arról is szó lesz, hogy egy angliai migráns keurópai ápolót hogyan, milyen módokon véd a UK rendszer. Arról is mesélek majd, hogy milyen érdekvédelmi biztosítékok vannak a társadalmi struktúrákban, hogyan képviselődnek az érdekeim. Illetve hogy a kezemben, mint hangsúlyozom migráns ápolóéban, milyen eszközök vannak a saját érdekeimet védeni.

Azon már régebben is gondolkoztam, hogy csinálnám-e ezt a munkát Magyarországon, bele is építem az előadásba. Eléggé szíven is ütött mikor ezt most rendszerezetten átgondoltam. Úgy gondolom, hogy a témáról érdemes írni itt is.

Egy gondolati utazásra hívlak most benneteket, képzeljétek magatokat a migráns, keurópai ápoló helyébe. Ti hogy döntenétek a felsorolás végén? Végeznétek-e ezt a munkát mindezek után, Magyarországon? Continue reading

Ápolási migráció Európában, Magyarországon

Az utóbbi 1-2 évben a média egyre többet foglalkozik a gondoskodás válságával és az ápolási migrációval, hála a jó égnek. Sokan írnak sokfelé, érintettek, ápolók, gondoskodók is, egyre inkább látható, hogy milyen borzalmas állapotokat rejtenek az otthonok mélyei. Sok levelet, beszámolót kapok én is, beszélnek az érintettek.

Az is nagyon örömteli, hogy egyre több és egyre pontosabb írás születik a témában, mindenféle médiafelületen. Sok megkeresést kapok én is, dialógusban vagyunk, szakemberek, újságírók, érintettek. A Pandora szelencéje ez, ami kinyílni látszik végre. Continue reading

Túlnépesedés, klímaügyek, gondoskodás válsága, SzülésSztrájk Mozgalom

Fenntarthatósággal, klímaügyekkel foglalkozó szakemberek, aktivisták, kutatók, gondolkodó polgárok évtizedek óta mondogatják, hogy a túlnépesedés nagy baj. Megettük a bolygót, a túllövés napja minden évben egyre hamarabb van. Az év felére (most augusztus eleje) lassan elpusztítunk mindent, amit abban az évben a Föld megtermel. Aki azt gondolja, hogy a fogyasztás egyéni szintű korlátozása elég, lekapcsolgatni a villanyt, nem termelni műanyag szemetet, az illúziókat kerget. A téma egyik magyar szakértőjét idézve és soraival egyetértve:

Continue reading