Érzések szélsőértékei között lebegve, testtelenül

Lélegzem, élek

Ismeritek azt amikor a belül zubogó érzések összességétől az embernek összerogyik a lába, és csak ül, ül, ül, netán csurog a könnye? Amikor a test megszűnik, csak lebeg a lélek a semmiben és éli meg azt, amiben van? Egyszerre nehéz, szinte összenyom, és egyszerre nagyon is bírható, valódi, és kitöltő? Mikor valahol a gyomor és a szív között, a mellkasban, pulzál egy labdaszerű gömb, mint egy nap ami sugároz, és feltölti a létezést testtelen tartalommal? Continue reading

Forma 1 és pamutzokni

Így éljük a mindennapokat, jövünk-megyünk, intézkedünk. Sietünk, stresszelünk, aggódunk, kifelé figyelünk. Aztán ha valamilyen okból mégis lehetőségünk lesz lelassulni és egyrészt jobban figyelni befelé, másrészt elkezdeni az érzéseinkkel is látni a körülöttünk lévő embereket és történéseket, akkor a világ egy idő után teljesen másképpen kezd kinézni.

Amikor az ember rohan, és csak felszínesen van ideje megélni a hozzá érkező benyomásokat, akkor egy olyan mondat, hogy “Ne ítélj könnyen/hamar”, vagy hogy “Nem minden az, aminek látszik” csak unalmas sablon, sekélyes, kicsit irritáló közhely. Komoly és mély tartalmú esszenciák vesznek el így, veszítik el jelentésüket, és formáló erejüket. Continue reading

Melanie

Says it all…

Valaha jóval magasabb lehetett, mert nagyok a lábai és a kezei, de mire végigjárt 87 évet, összetöpörödött, meggörnyedt. Most kb. 130 centi, ha nem hajol le. Járni csak kapaszkodva tud, de akkor fürgén jön-megy. Szeret bevásárolni járni, olyankor ő tolja a nagy kocsit, mert abban meg tud kapaszkodni. A nép meg láthatóan nem érti, hogy miért az pöttöm, idős néni tologatja, miért nem az unokahúga vagy én. Continue reading

Charles

Na, legyen valami könnyebb téma is itt, a kínban…

A minap bekopogtatott egy furcsa figura, beszélt valamit de alig értettem, mintha egy teát kért volna. Egyedül voltam itt a nénivel, le is ráztam.

Később kiderült ő a kertész. Hét mérföldnyire lakik, biciklivel közlekedik ide és haza (összesen 20+ km), egy tök forgalmas úton, és nagyon keményen dolgozik. Nyírja a füvet, metszi a sövényt, a hóna alatt szorosan megkötött nadrágjában.
Paul azt mesélte rettentő magányos, karácsonykor is jön, újévkor is. Ahogy elnéztem ő is az a típus, aki a növényekkel jobban érzi magát mint az emberekkel.

Charles 88 éves.

.

.

Életvég és az emberek közötti elmosódó határok, avagy we are all connected

Nehezek a napok. A néni az utolsó napjaiban van, tegnap óta már nem eszik, nem iszik. Ilyenkor még általában maximum 3-5 napra van szükségük.

A folyamata nagyon szép egyébként. A kórházból nagyon kimerülten jött haza, két nap kellett neki, hogy kisimuljon. Nagyon jól evett pár napig, és bár erősen demens, néha magához tért, és volt valamilyen fajta verbális kommunikáció vele. Azt mondják néha a tapasztalt kísérők, hogy ilyenkor elbúcsúznak, mielőtt egészen hátatfordítanak ennek a világnak.

Tulajdonképpen az ő ápolása és kísérése egyszerű, és szép feladat lenne. Continue reading

Paul

60 biztosan elmúlt, ősz hajú, nagy darab mérnök ember. Sokat aggódik, főleg az édesanyja miatt aki kórházban van, de hamarosan kiengedik. Nagy ápolási igényű mint később kiderül, kétemberes, a kórház nem is akarja kiadni otthon ápolásra, nem látja biztosítottnak, a megfelelő otthoni ellátást.

A kórház felelőssége megbizonyosodni arról, hogy hogyan lesz az ápolás megoldva. A betegeket úgy küldik haza, hogy ellátják őket egy hétnyi gyógyszerrel, krémmel, pelenkával, és mindennel, ami szükséges addig, míg a körzeti orvosi rendszer át nem veszi mindezen dolgok ellátását.

Szóval huzavona van a kórház és a fiú között, és ápolót keres, aki majd ellátja a mamát, és akit a kórház is elfogad otthoni ápolási háttérnek. Elvállalom-e. Minden klappol egyébként, aznap kéne kezdeni amikor akarok is. Igen, örömmel elvállalom. OK, akkor egyeztet a kórházzal. Continue reading

Alkudozás a halállal, aka szöveges példa húsvét közeledtén

Régóta dolgozik bennem az a gondolat, hogy mindazok a hitbéli alapok amikből levezetjük mindennapi életünk vezetésének stratégiáit, alapjaiban elavultak. Sir Ken mondja itt ebben a videóban (4. perctől), nagyon találóan, a vágóhidakról, és az oktatási rendszerről, hogy rendszereink pont olyanok lesznek mint amilyennek tervezzük őket. Tehát ne csodálkozzunk, hogy azt, amire terveztük őket, kitűnően fogják szolgálni.

Hitvilágunk alapja kétezer évnél is régebbi, azóta azért változott egysmás. Egy passzív, a természetnek, az elemeknek és hatalmasoknak sokkal kiszolgáltatottabb egyénre, és az ő társadalmi terelésére lett optimalizálva a nyugati ember hitrendszere, és az abból levezetett egyéni és közösségi működés. Olyan is…

Mi lenne, ha életvezetésünk elvi alapjait átformálnánk, egészen más paradigmák szerint? Ha több felelősséget vállalnánk saját sorsunk alakításában? Legalább már azok az emberek, akiknek erre valóban módja van. A Maslow piramis egy trükkös építmény, azon felfelé haladva meg főleg. Nem is várt lehetőségek tárháza nyílik életünket a boldogság, vagy a boldogtalanság irányába terelni. Akár akarjuk, akár nem. Continue reading