Tanítás az esetlegességről, avagy úton egy haldoklóhoz

A repülőn ülök éppen, úton az új ügyfélhez. Pár hete érkezett a kérdés az ügynökségtől, egy hat hetes munkára, ami az időszak, a kliens, a bér, a körülmények tekintetében egyaránt szimpatikus volt, úgyhogy bejelentkeztem rá. Elindult az egyeztetés a családdal, a most ott lévő ápolóval, mi a feladat pontosan, stb., megbeszéltünk mindent.

Continue reading

Megrendítő gondoskodás, a jelenben és a jövőben, megkoronázva

Nem lehet még tudni, hogy mi lesz ebből a koronavírus ügyből, és nem is vagyok nyugodt. Aggódom a szeretteimért, az emberekért, hogy hova fog ez mind kifutni. Eközben újra és újra bejön az a gondolat és érzés, hogy a Homo Sapiens óriási lehetőséget kapott ezzel arra, hogy újfajta társadalmat hozzunk létre majd azután, ha netán sikerült felállnunk most ebből. Együttműködőbbet, együttérzőbbet, kedvesebbet, gondoskodóbbat.

Egészen megrendít az, ahogy az ápolás és a gondoskodás most tényleg a társadalom-szervezés közepébe került. Évek óta írok arról hogy mindez mennyire fontos lenne, és tessék, egyszer csak benne találom magam. Continue reading

Élők és holtak, öregek, betegek, családok, ápolók, orvosok, avagy a törzsi kapcsolódások szépségei…

Szeretnék megosztani veletek egy megélést, egy tapasztalást, ami számomra nagyon megindító. Ezt az élményt sem ismertem korábban, sőt fogalmam sem volt arról, hogy ilyen létezik a Földön. Nyilván aki világ életében az egészségügyben dolgozott annak ez nem lesz új. Continue reading

Mérföldkő és új időszak, avagy mi lehet még hátra a halálig

Ismeritek ezt a folyamatot? Mikor elkezdünk látni egy jelenséget, vagy valami témát. Feltűnik valami a társadalmi folyamatokban, mint egy vízfelszínen úszó kis növénydarab, amit valamiért érdekesnek találunk. Elkezdjük kihúzni és csak jön, jön, egyre nagyobb a súlya, a térfogata, és csak nem akar vége lenni. Hínár az, ami a tó szerves-anyag tartalmától tudott végtelenre nőni. Látszólag hiába is húzzuk. A végén egy nagy, terebélyes massza lesz, szottyos, amivel aztán már kezdeni kell valamit. A gatyánk is vizes lesz tőle. Éppen akár vissza is lehet dobni a vízbe, és úgy tenni mintha mi sem történt volna. Ha viszont tudjuk, hogy valójában jobb lenne kitisztítani a vizet, akkor visszaengedni a vízbe nem annyira klassz érzés. Kihúzva meg pl. lehet komposztálni, vagy máshogy felhasználni a kertben. Csak azzal már meló van. Continue reading

A hátsó kertben komposztálódó őseink és az FNA, aka modern Magyarország

Magyarország határozottan jól teljesít, ha a környezeti fenntarthatóság a cél. Vannak olyan progresszív kezdeményezések a világban, ahol pl. az ember választhatja, hogy a halála után komposztálják. Most még nem, de majd 2021-ben, Seattle-ben. A rothadó nyugat… De, le vannak maradva… Continue reading

Emlékeink, a halál, az élet, a szőlő, és a piros kardigán

Hűvös van, esteledik. Holnap hajnalban indulok az ügyfelemhez, akivel mostanra már egészen jól összeszoktunk. Kedvelem. Sőt nagyon bírom, hogy akkora fazon. Viszont már előre fogom a fejem a várható nehézségek miatt, amik elkerülhetőek lennének, ha nem lenne akkora fazon, de hát nagy fazon…

Ma még pihenek, merengek, emésztem az elmúlt hetek intenzív történéseit és a kertem biogyümölcseit. Tegnap pedig feldobta a fész ezt az emléket… Révülök bele, bele, bele a múltba.

***

Sokszor kérdezik tőlem, hogy milyen az amikor meghal az ügyfelem, milyen érzés, hogyan lehet feldolgozni. Erről szeretnék most írni egy napló bejegyzést.

A FB emlék alapján emlékszem arra, hogy két éve ilyenkor, már otthon voltam. Emlékszem arra, ahogy reggel a néni kikísért a taxihoz, és arra is emlékszem, ahogy a nagy, kék, mosolygós szemeivel néz, és integet a piros kardigánjában. Annyira látom magam előtt. Continue reading

Hogyan gondoskodhat magáról a gondoskodó?

Nemes és gáláns egyszerűséggel szokták internetes mémek és bölcs idézetek mondogatni, hogy csak akkor tudunk másokról gondoskodni, ha először saját magunkról gondoskodunk. Ingoványos terület ez, mert nyilvánvalóan a magyar egészségügy, a bölcsődék, az óvodák, az iskolák és az otthonok mélyei tele vannak teljesen túlhajszolt nőkkel, akik a még meglévő fogaikat összeszorítva és erejükön felül igyekeznek helytállni és jól gondoskodni másokról. Continue reading

Élet, erő, életerő, 90+, avagy a hosszú élet titka (?)

Mesélek valamiről, amiről korábban nem is tudtam. Elmesélem, hogy mit tanultam a 90 feletti ügyfeleimtől. Sokmindent, de azok közül most egy olyat, ami bearanyozhatja a mindennapokat.

Szeretem figyelni, hogy vajon vannak-e általánosítható közös tulajdonságai az öreg embereknek? Ha igen, mik ezek? Kideríthető-e pl. a hosszú élet titka, van-e titka egyáltalán? Continue reading

Egy csésze tea a nappaliban

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer két fiatal srác, Peter és Paul. Barátok voltak, bajtársak úgymond. Kialakul az ilyesmi, ha az embert értelmetlen háborúkba vezénylik ölni. Nomeg túlélni ugye.

Fiatalok voltak, erősek, előttük az élet.

Megismerkedtek 1-1 lánnyal Susannal és Janenel, feleségül is vették őket. Divat volt az ilyesmi még a 40-es években.

Az élet ment tovább. Continue reading

Mi ez az érzés? Minek lehetne nevezni?

Ahogy már írtam, tavasszal elvállaltam egy új állandó ügyfelet. Két hetet vagyok vele, és négy hetet távol. Eddig háromszor voltam nála. Nagyon megkedveltem, hatalmas fazon. Abszolút tiszta az agya, közel száz éves, karakteres, világlátott, kritikus és szeret mesélni. Napi 4-5 órát simán eldumálunk mindenféléről, pletyka, politika, oral herstory, minden van.

Az utolsó alkalommal, mielőtt eljöttem este, egészen elérzékenyültem ahogy  néztem. Nem nagyon lát, öltözött lefele, laza mozdulatokkal hajigálta a melltartóját, a harisnyáját a fotelba, vagy mellé. Oda sem figyelt, mert közben folyamatosan mesélt. Állok mellette és fülig ér a szám, egy élmény érzékelni a pirinyó testben élő egyedi lényét. Meg is fogalmaztam magamnak, hogy hiányozni fog, de nem mondtam semmit. Continue reading