Kínzó morális dilemmák, és az élet maga

A The imitation game (Kódjátszma) c. film megvan? Már vagy tízszer biztos megnéztem, és érik megint egy. Az a jelenet amikor már feltörték a gépet és elkezdik előre látni a tendenciákat? És vitába keverednek egymással, hogy miről és kinek szabad szólni. Amikor felmerül a morális dilemma, hogy játszhatnak-e istent, megtehetik-e hogy nem szólnak, pedig tudják, hogy hol támadnak a németek legközelebb, és hogy sokan fognak meghalni? És ahogy ott Benedict Cumberbatch válaszol, vérző orral… A szőr feláll a karomon ha beleélem magam.

Oxfordi elvonulás, a pandémia vége, és soká éljen az élet!

Irtó gyorsan elszaladt két év. És micsoda két év! Mennyi tapasztalás, impulzus, jó és rossz tanulság…! Hogy vagytok? Miket hozott nektek ez az egész?

Végre újra ápolok! Már rendesen hiányzott. Meg úgy Anglia is, és ez az egész abszurd, sokszáz éves, on-site komédia, amit annyira szeretek.

Miért szeretem az angol öregeket?

Mondhatnám, hogy hiánytüneteim vannak 🙂 . Álmodok az ügyfeleimről, ügyfeleimmel, és várom, hogy vége legyen ennek a nyomasztó járványnak. Mehessek újra ápolni. Amióta elkezdtem Angliában ezt a munkát, ha jól számolom több mint öt éve, most van az eddigi legnagyobb szünet.

Sokat gondolkozom mostanában, figyelem a világot, furcsa benyomások, érzetek vannak. Emberek sürögnek-forognak, beszélnek, örülnek, fájnak, küzdenek. “A halálon innen, a bolondok házain túl” igyekszik mindenki több-kevesebb sikerrel átevickélni az élet kínjain.

Két tánc plusz az élet

Nemsokára itt a tavasz. Már hosszabbodnak a nappalok. Nyugatra néző ablakon keresztül, jól lehet követni, ahogy a Nap járása változik az égen. Még tombol a korona, még hideg van. Az egészségügyi rendszerek túlterheltek, az ápolók, a gondoskodók, a betegek, az öregek küzdenek, küszködnek, és vagy sikerül nekik/nekünk életben maradni, vagy nem. Dübörög az emberiség motorja, túlérett és berozsdásodott rendszereink köhögve, köszörülve igyekeznek teljesíteni.

Figyelem, követem a híreket, miközben eléggé visszahúzódva várjuk a vihar elmúltát, immár lassan egy éve. Tikk-takk, az idő megy, öröm, szenvedés, születés, halál, egészség, betegség, körforgás: ÉLET. Annyira gyorsan elszalad.

Tanítás az esetlegességről, avagy úton egy haldoklóhoz

A repülőn ülök éppen, úton az új ügyfélhez. Pár hete érkezett a kérdés az ügynökségtől, egy hat hetes munkára, ami az időszak, a kliens, a bér, a körülmények tekintetében egyaránt szimpatikus volt, úgyhogy bejelentkeztem rá. Elindult az egyeztetés a családdal, a most ott lévő ápolóval, mi a feladat pontosan, stb., megbeszéltünk mindent.

Nővérek

Szerintetek mi a világon a legjobb foglalkozás? Elég hülye kérdés, csak felütésként kérdezem. Szerintem a világon a két legjobb foglalkozás tanárnak vagy nővérnek lenni.

Napok óta gondolkozom a magyar nővérekről, és az összes többi nővérről, akik most a kórházakban mentik az életeket. Olyan nőkről, akiket gyakorlatilag semmibe vett a társadalom mindeddig.

Nem az ápolókról beszélek, félreértés ne essék, hanem a nővérekről. Azokról akik éveken át, a hétköznapi emberek számára elképzelhetetlen mélységekig megtanulták az emberi test működését, és azt, hogy ha gáz van, akkor mit tegyenek annak érdekében, hogy az elesett ember, az elesett test életben maradjon.

Élők és holtak, öregek, betegek, családok, ápolók, orvosok, avagy a törzsi kapcsolódások szépségei…

Szeretnék megosztani veletek egy megélést, egy tapasztalást, ami számomra nagyon megindító. Ezt az élményt sem ismertem korábban, sőt fogalmam sem volt arról, hogy ilyen létezik a Földön. Nyilván aki világ életében az egészségügyben dolgozott annak ez nem lesz új.

A hátsó kertben komposztálódó őseink és az FNA, aka modern Magyarország

Magyarország határozottan jól teljesít, ha a környezeti fenntarthatóság a cél. Vannak olyan progresszív kezdeményezések a világban, ahol pl. az ember választhatja, hogy a halála után komposztálják. Most még nem, de majd 2021-ben, Seattle-ben. A rothadó nyugat… De, le vannak maradva…

Respekt a lábaknak

Szoktatok a lábakról az élettel összefüggésben gondolkozni? Valószínűleg nem nagyon. Én korábban soha. Aztán miután ápoló lettem egyre többet. Fiatalon, egészségesen, rohangászva a világban, kinek jut eszébe a lábak  fontosságáról elmélkedni…?

Azt pl. tudtátok, hogy az ápolóknak a láb körmeit Angliában tilos vágni? Csak pedikűrös szakember csinálhatja. Eleinte furcsállottam. Pedig öreg korban egy kis lábköröm vágási hiba ölhet! Ki a fene gondolta volna…?

Először is a lábban már sokszor rossz a keringés. A rossz tartás, a rossz cipő miatt mindenféle torzulás is keletkezik, bőrkeményedések, gombás körmök. Ettől aztán még nehezebb lesz a járás.

Emlékeink, a halál, az élet, a szőlő, és a piros kardigán

Hűvös van, esteledik. Holnap hajnalban indulok az ügyfelemhez, akivel mostanra már egészen jól összeszoktunk. Kedvelem. Sőt nagyon bírom, hogy akkora fazon. Viszont már előre fogom a fejem a várható nehézségek miatt, amik elkerülhetőek lennének, ha nem lenne akkora fazon, de hát nagy fazon…

Ma még pihenek, merengek, emésztem az elmúlt hetek intenzív történéseit és a kertem biogyümölcseit. Tegnap pedig feldobta a fész ezt az emléket… Révülök bele, bele, bele a múltba.

***

Sokszor kérdezik tőlem, hogy milyen az amikor meghal az ügyfelem, milyen érzés, hogyan lehet feldolgozni. Erről szeretnék most írni egy napló bejegyzést.

A FB emlék alapján emlékszem arra, hogy két éve ilyenkor, már otthon voltam. Emlékszem arra, ahogy reggel a néni kikísért a taxihoz, és arra is emlékszem, ahogy a nagy, kék, mosolygós szemeivel néz, és integet a piros kardigánjában. Annyira látom magam előtt.