Tündér nagyszülők, öregek, elderek

Sokat morfondírozok mostanában az elmúlt közel négy év bentlakásos ápolói tapasztalatain. Részben a saját lényem, a saját érzelmi életem alakulásának szempontjából. Mit hozott nekem ez a munka? Mit adott? Mivé formált?

Itt vagyok megint a néninél, Londonban, van ilyesmire jól terem és időm. Kialakult a rendszer, bejáratódott a rutin, nem kell annyira a hogyanokra koncentrálni, tudok befelé is jól figyelni. Continue reading

Ápolni, gondoskodni rossz. Ápolni, gondoskodni jó…

Gyakorlatilag véletlen és előre nem látható fordulata a sorsnak, hogy ápoló lettem. Úgy emlékszem talán 40 éves lehettem, mikor egyrészt arra jutottam, hogy a saját spirituális igényeim miatt önkénteskedni szeretnék egy hospice-ban. Másrészt arra, hogy szeretném megtanulni a profi ápolást, mint olyan szakmát aminek van értelme és a társadalomnak mindig szüksége van rá.

Utólag visszanézve már nem is értem, hogy hogy jutottam erre, abból a közegből ahonnan jövök. Mindenesetre, így visszatekintve remek ötletnek bizonyult. Nagyon örülök, hogy bevállaltam az akkori elvi ellenszélben.
Sokat elemzem magamban mostanában ezt az egész ápolás-gondoskodás kérdéskört, elvi szinten is, és a saját életem vonatkozásában is. Újra és újra arra jutok, hogy teljesen benézi ezt az egészet a társadalom, full öngóllal. Amit azután mindenki szív.
Pedig igazán könnyen lehetne ez másképp is, ha a fejünkben, és a gazdasági környezetben a helyére, egy jobb helyre tesszük a témát. Continue reading

Új fejezet indul: London

Ahhoz képest, hogy az első napok túlélő üzemmódban teltek, így a második hét végére elrendeződtek, elsimultak a dolgok a munka frontján. Az volt az eredeti megállapodás a családdal, hogy a második hét végén leülünk és áttárgyaljuk, hogy ők akarják-e hogy az egyik állandó ápoló legyek, illetve hogy vállalom-e. Ez a beszélgetés tegnap este egy családi vacsora közben lezajlott és abban maradtunk, hogy nagy örömmel működünk együtt tovább.

Tehát akkor London lesz egy ideig… Micsoda óriási különbség ez a vidéki angol középosztály terei után…! Most látok rá csak igazán, hogy mekkora a kontraszt. A város zsizseg, iszonyú színes és multikulti. Dolgoztam már Londonban korábban, még angliai ápolói munkáim elején, de akkor a figyelmem még nagyon lekötötte maga az új munkatér. Turistaként is sokat jártam itt, és mindig is tetszett, de ez most egészen más minőség. Normális helyen és normális körülmények között lakni Londonban, ennek van egy egészen sajátságos varázsa. Continue reading

Igazi hatalma és megtartó ereje a gondoskodóknak van

Retteg is ettől mindenki, aki rászorul és haszonélvezi. Így aztán tudat alatt, vagy tudatosan, egyénileg és/vagy a rendszerbe ágyazottan hozzá is járul azokhoz a mechanizmusokhoz, amivel ezt a hatalmat elveszi, láthatatlanná, hozzáférhetetlenné teszi. Azt hiszem egyféle nézőpontból erről szól a patriarchátus és az osztályharc is. Mert itt is érvényes, hogy

Jegyezd vele az égre
Örök tanúságúl:
Habár fölűl a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr!
/Petőfi Sándor: Föltámadott a tenger…/

Continue reading

Az öregség szépsége

Ti szépnek látjátok az öreg embereket? Csúnyának? Nézitek őket egyáltalán? Észlelitek? Mik a jellemző benyomásaitok? Mik a jellemző érzéseitek? Mit láttok, mikor egy öreg embert néztek?

Mit láttok a ráncokban, és a ráncokon túl? A görnyedt hátban, és azon túl?

Van egy gondolat, amire nemrégiben jutottam, az utolsó ügyfelem ápolásakor, ahogy őt, az ő életét, az ő folyamatait figyeltem. Ezt szeretném most leírni.

Continue reading

Péntek délutáni gondolatok és csendesség

Csend van nagyon. Leesett 15 centi hó. Eddig is a világ végén voltunk, de most méginkább. Gyönyörű a táj, sétáltam egyet. A híradó mutatja az áldatlan állapotokat. Itt ritkán esik a hó, és olyankor megáll az élet. A Tesco is lemondta a kiszállítást. Balesetek, torlódások, késések az országban.

Holnap lett volna a bácsi feleségének a temetése, de elhalasztják. Szegény sírdogált ma is többször. Félne is kimenni, alig tud járni. Mivel kicsit demens, ha zavar keletkezik az aktuális történésekben repetitíven kérdezgeti, hogy mi az aktuális helyzet. “Van elég olaj?”, “Ugye ma nem kell menni sehová?”, “Van elég étel?”, “Van elég whiskey?”, “Hogy lesz akkor a holnapi nap?”. Aztán mikor megnyugszik, elcsendesedik, megpihen. Most alszik, szuszog a nagy, kedves, barátságos lénye. Ennyire békés és kedves férfival ritkán találkozik az ember. Ki hitte volna egy volt katonáról, hogy ez lesz.
(Aki nem olvasta korábbi posztjaimat és nem tudja, annak mondom, hogy nem vagyok túl jó véleménnyel a férfi ügyfelekről.) Continue reading

A magyar közoktatás, a magyar jövő, a gyerekeink jövője

Szembe jött ez a megosztás a FB-on. Ez így, 3. osztályos random feladatlap, még 2012-ből… Szépen szisztematikusan mossák a gyerek agyát, őrület. Ők lesznek a jövő magyar vezetői, polgárai, dolgozói, gondolkodói. Ők fognak (vagy nem fognak) gondoskodni arról a sok stratégiai elméről, akik most ilyen oktatási rendszert és tananyagot erőszakolnak rájuk. Persze nem most kezdődött ez már, évek óta megy. Itt van belőlük több is.

Mi Magyarország jövőképe? Mik a víziók és mik a koncepciók? Hol beszélnek/gondolkoznak/dolgoznak az írástudók, az értelmiség arról, hogy 10-20-30 év múlva konkrétan milyen országot szeretnének? Mármint részletesen leírva és beköltségelve. Látott már valaki ilyesmi tervet, koncepciót?

És miben reménykedünk, ha engedjük, hogy a gyerekeink ilyen tankönyvekből, tananyagokból, segédanyagokból, feladatlapokból tanuljanak?
Continue reading