Véget ért a hat hét, elbúcsúztunk egymástól. Kivittek az állomásra, én pedig kis bőröndömet húzva kilépkedtem az életéből. Teljesen olyan érzés, mint kiolvasni egy érdekes regényt, és odaérni a legvégére. OTT VAN VÉGE. És ha még szívesen lapozna is az ember, nincs már hova, annyival kell beérni amennyi addig volt. Continue reading
Úgy alakul, hogy betekintést kapok a 60-90-es évek angol politikai elitjének társadalmi életébe és le vagyok nyűgözve. Elöljáróban annyit, hogy amiről az angol abszurd, a komédiák, és pl. a Burzsoázia diszkrét bája című film is beszél, az gyakorlatilag egy az egyben létezik és pontosan úgy, ahogy azok bemutatják. A Little Britain és Monty Python Angliáján röhög az ember, és azt gondolja túloznak, pedig nem. A vaskos sövénnyel körülvett társadalmi oázisokban egészen pontosan ugyanúgy zajlik minden, csak élőben!
Nagy dózisban kapom most itt ezt, mert a másik ápoló nem tud vezetni, így én viszem el mindenféle társadalmi eseményre, ebédekre, pletykakörökre. Szinte minden nap van valami. Kifejezett igénye, hogy ott legyek vele, részt vegyek a beszélgetésekben. Elmondhatatlanul abszurd amit látok, egyszerre röhögök és borzadok. Kirajzolódik egy olyan valóság, amiből világosan érthetővé válik, hogy hogyan jutott a világ oda ahova, hogyan lett a Brexit, és miért nem tud a fennálló politikai és társadalmi struktúra érdemi változást elérni pl. fenntarthatósági kérdésekben. Continue reading
A magány kemény és elég megfoghatatlan is. Vannak akik a családjuk kötelékében magányosak, vannak akiknek nincs családjuk, mégsem azok. Vagymi. Szokás erről így beszélni. Az öregkori magányosság mindenesetre sokszor emlegetett tétel az öregedő társadalmunk problémalistáján.
Ha visszagondolok az ügyfeleimre, akkor látok olyat akinek volt gyereke, családja, mégis nagyon boldogtalan volt, és azt mondta magányos. Pedig a lánya szerette, a családja kifejezetten törődött vele. Egy másik idős nő, nem volt gyereke, de volt szerető családja és a férje haláláig jó volt a kapcsolatuk, ő nem volt magányos. Nem is mondta hogy az lenne, nekem sem tűnt annak. Általában az volt rá jellemző hogy örült az életnek, élvezte, haláláig. Láthatóan a magány nem attól függ, hogy az embernek hány gyereke van, van-e gyereke egyáltalán.
Most újra itt vagyok a férfi ügyfeleménél, akiről az elmúlt posztok szóltak. Continue reading
Ismeritek azt az embertípust, akinek az akarata/egója erős, intelligens, de érzelmileg rettenetesen függő? Ezerféle hiányérzettől szenved, és ezt a környezetéből igyekszik kisajtolni minden erejével, gátlás/önreflexió nélkül?
Nagyon érdekes őket működni látni, és ami engem mindig is érdekelt, hogy ezek az emberek mivé lesznek öreg korukra. Continue reading
Te is őszintén kívánnád, ha megtudnád, hogy őszintén kell kívánnod!
Hofi. Megvan?
“Personal is political” megint.
Ezt a posztot korábban írtam, nem most, csak most teszem ki. Continue reading
Három markáns szál van, ami kalácsként összefondódva kiadja ennek a posztnak a mondandóját. Most reggel sikerült megfogalmaznom, ahogy a véres ruháit tettem be a mosógépbe, a Trump látogatás és a politikai hírek meghallgatása, illetve a sebes lábának gumikesztyűs bekenegetése után.
A tanulság előre: Az uralkodó osztályoknak nem csak anyagi, hanem pszichés érdeke is a gondoskodók elnyomása.
Folyomány: A rendszer elemei, mi magunk, mindent meg is teszünk általában ennek érdekében, ha megtehetjük. Elsősorban a félelmeink és a kényszereink miatt. Continue reading
Tudja, hogy hol a helye! Különben büntetendő!
Most van a Wimbledon, nézzük is. Ő is teniszezett korábban, én is teniszezem, van téma. A teniszező nők kinézete rendre a terítéken van, állandóan felhozza. Ez is része a férfi-női játszmáknak, amikről tegnap írtam, és most megpróbálom kifejteni.
Az a nehéz ebben, hogy ezek a viselkedési formák annyira bele vannak ivódva az emberek agyába normaként, hogy sokan észre sem veszik, akár öregek, akár fiatalok. A nyelvbe kódoltan is működnek az elnyomó technikák.
Nagyon érdekes folyamatok vannak, és nem mind szép és jó. Szerencsére elég alapos kiképzést kaptam az idők során a férfi-női hatalmi dinamikák működéséből, és elég rutinos is vagyok a pasik játszmáinak kivédésében. De azt hiszem nagyon megértem azokat az ápolókat, akik nem vállalnak férfi klienst.
Mi itt egy elég komplex hatalmi viszonyrendszerben vagyunk, ápolt-ápoló, öreg-fiatal, férfi-nő, beteg-egészséges, munkaadó-munkavállaló, hazai-külföldi, szóval van minden ami a hatalmi harcok alapja lehet. Ebben balanszírozok immár negyedik hete. Continue reading
Annyira könnyű készpénznek venni az életet. Jövünk-megyünk, rohangászunk, marakodunk, szomorkodunk, bántjuk egymást és magunkat. Nem figyelünk oda, sőt gyakran sehova sem. Az évek meg csak szaladnak, aztán egyszer csak vége van.
Kisarkítva, eltúlozva, egyféle szempontból, tudom!
De akkor is!
Ha szerencsénk van, akkor kapunk esélyeket és lehetőségeket a sorstól, még időben elkezdeni értékelni. John is ilyen most nekem.
Megérkezett a dáma akiről legutóbb meséltem. Aki 92 éves és Londonból jön kocsival. Hát ekkora fazont már régen láttam. Nagyon vékony, és az arca már most olyan színű mintha nem is élne, de ha jól veszem ki ez az alapozó miatt van. Fél órát késik, a megígérthez képest, már aggódni kezdünk érte kicsit. Nincs mobilja, sem GPS-e, de eddig mindig mindenhova odajutott, és ugye nem ma kezdte, szóval a hangulat bizakodó.
Megérkezik, nagyon lassan jár. Continue reading
egy ápoló naplója 