Kingának hívnak, eredetileg agrárközgazdász vagyok. Végigjártam egy másik MSc-t is, ennek címe Environmental Science and Policy volt.
Tanultam egy szemesztert az USA-ban a Purdue Egyetemen, elsősorban a mainstream élelmiszer termelés közgazdaságtanáról. Elvégeztem egy speciális közösségi vezető képzést, a new yorki Columbia Egyetemen.
Fő kutatási érdeklődésem a természeti és társadalmi fenntarthatóság, közgazdaságilag is megalapozottan. Fontos számomra, hogy a kutatásaimnak mindig legyen terepi alapja, állításaim grassroot, a való életből való (és nem „labor” körülmények között, egyetemi elefántcsonttornyokban) tapasztalatokon alapuljanak.
14 évig tanítottam a SZIE Környezet-, és Tájgazdálkodási Intézetében, egyebek között “A természeti tőke közgazdasági elemzése”, “Civil menedzsment”, “Nők a vidékfejlesztésben” című tárgyakat.
Civil tevékenységemet 1997-ben kezdtem, 1998-ban hoztuk létre a Nyitott Kert Alapítványt, ami Magyarország első CSA rendszerét (Community Supported Agriculture / Közösség Által Támogatott Mezőgazdálkodás) működtette. Alapító tagja vagyok a Magyar Permakultúra Egyesületnek.
Miután a gyerekeim megszülettek, érdeklődésem inkább a társadalmi fenntarthatóság irányába fordult, különös tekintettel a családok, közösségek fenntarthatóságára.
Több vidéki, terepi női civil szervezet és közösség alapításában és működtetésében vettem részt, illetve alelnöke voltam a Női Érdekérvényesítő Szövetségnek. Két éven a European Women’s Lobby Board-jának magyar delegáltja voltam.
A nőkért végzett munkámért 2008-ban állami elismerést, a civil munkámért 2012-ben az Amerikai Nagykövetség “Active Citizenship Award”-ját kaptam.
Az idősödés, a halál témája komolyabban 2010-ben kezdett el foglalkoztatni, leginkább személyes okból. Elvégeztem a Magyar Hospice Alapítvány önkéntes képzését, és pár évig a hospice-ban önkénteskedtem. Időközben elvégeztem egy akkreditált 1400 órás ápoló, idősgondozó képzést.
2014-ben költöztünk külföldre, ahol elvégeztem egy másik, az adott országra vonatakozó ápoló képzést, majd egy 240 fős idősotthonban dolgoztam egy ideig.
2015-ben kezdtem az Egyesült Királyságban bentlakásos ápolóként dolgozni egy, a helyi jogi és ápolási körülményeket, protokollokat ismertető képzés után.
Jelenleg is kutatom a fenntarthatóság egyes környezeti és társadalmi vetületeit. Az idősgondozással, az idősödéssel, a gondoskodó jellegű munkákkal (care work), a gondoskodás válságával, a társadalmi fenntarthatósággal kapcsolatos kérdéseimet, dilemmáimat, tapasztalataimat és konklúzióimat ennek a blognak a keretei között igyekszem hétköznapi nyelven láthatóvá, átélhetővé tenni.
Amikor már majd ezt a munkát nem fogom végezni, egy pár év múlva, akkor újra tanítani szeretnék, civil térben, fiataloknak, fenntarthatóságot, permakultúrát, lehetőleg az Egyesült Királyságban. Ez a terv legalábbis. Reményeim szerint akkor már brit állampolgárként. De az is lehet, hogy megmaradok ennél a munkánál, mert túl vonzó az az anyagi, időbeli, és szellemi szabadság amit megad, és önkéntes munkák keretében veszek részt civil szervezetek oktatási tevékenységében.
***
“Mint a koktélbárban mindenki, ő is alkohollal lágyította éppen az agyát. Ezt az anyagot egy élesztőgomba nevű aprócska teremtmény állította elő. Az élesztőgombák cukrot ettek és alkoholt ürítettek. Abba pusztultak bele, hogy az ürülékükkel tönkretették saját környezetüket.
Kilgore Trout egyszer írt egy novellát, amelyben két élesztőgomba beszélget. Miközben ették a cukrot és fuldoklottak saját ürülékükben, arról vitatkoztak, mi lehet az élet célja. Véges intelligenciájukkal még csak a közelébe sem értek annak hogy rájöjjenek, pezsgőt gyártottak.”
/Kurt Vonnegut: Bajnokok reggelije/
“Kilgore Trout once wrote a short story which was a dialogue between two pieces of yeast. They were discussing the possible purposes of life as they ate sugar and suffocated in their own excrement. Because of their limited intelligence, they never came close to guessing that they were making champagne.”
― Kurt Vonnegut Jr., Breakfast of Champions
egy ápoló naplója 