Art of care, avagy lenni földi szenvedések kísérői

Zaklatott időket élünk. Nagy a zaj, sok a turbulencia, kevés a biztos pont, a kapaszkodó. Feltértékelődni látszik a béke, az érzelmi és anyagi biztonság, a bizalom. Azok a terek és azok a közösségek, ahol az emberek megtartják, támogatják egymást, kedvesen, figyelmesen.
Egy ilyenről szeretnék most mesélni.

Tanítás az esetlegességről, avagy úton egy haldoklóhoz

A repülőn ülök éppen, úton az új ügyfélhez. Pár hete érkezett a kérdés az ügynökségtől, egy hat hetes munkára, ami az időszak, a kliens, a bér, a körülmények tekintetében egyaránt szimpatikus volt, úgyhogy bejelentkeztem rá. Elindult az egyeztetés a családdal, a most ott lévő ápolóval, mi a feladat pontosan, stb., megbeszéltünk mindent.

A megfelelő védőruha, a korona miatt meghalt egészségügyi dolgozók: hogyan tovább?

Egy cikk még az első hullám idejéből, így a második elején:

Tény 1

Az otthoni ápolásban ugyanolyan közelségbe kerülünk az ügyfelekkel, mintha kórházban ápolnánk őket. A fekvő beteget az ágyban mosunk meg, öltöztetjük át, fogjuk meg a testét, a ruháját. Mivel a magyar hatóságok vagy bárki által kiadott ápoló-védő protokollt és védőruha előírást még nem találtam, beteszem ide amit az angliai közegészségügyi hatóság adott ki.

Azt ugye mindenki tudja, hogy a koronavírus eléggé jól terjed, akkor is, ha a terjesztője adott esetben tünetmentes. Éppen ezért nagyon fontos, hogy megfelelő védőruha legyen rajtunk, mielőtt bemegyünk az adott esetben fertőzött ápolthoz.

Nővérek

Szerintetek mi a világon a legjobb foglalkozás? Elég hülye kérdés, csak felütésként kérdezem. Szerintem a világon a két legjobb foglalkozás tanárnak vagy nővérnek lenni.

Napok óta gondolkozom a magyar nővérekről, és az összes többi nővérről, akik most a kórházakban mentik az életeket. Olyan nőkről, akiket gyakorlatilag semmibe vett a társadalom mindeddig.

Nem az ápolókról beszélek, félreértés ne essék, hanem a nővérekről. Azokról akik éveken át, a hétköznapi emberek számára elképzelhetetlen mélységekig megtanulták az emberi test működését, és azt, hogy ha gáz van, akkor mit tegyenek annak érdekében, hogy az elesett ember, az elesett test életben maradjon.

Mérföldkő és új időszak, avagy mi lehet még hátra a halálig

Ismeritek ezt a folyamatot? Mikor elkezdünk látni egy jelenséget, vagy valami témát. Feltűnik valami a társadalmi folyamatokban, mint egy vízfelszínen úszó kis növénydarab, amit valamiért érdekesnek találunk. Elkezdjük kihúzni és csak jön, jön, egyre nagyobb a súlya, a térfogata, és csak nem akar vége lenni. Hínár az, ami a tó szerves-anyag tartalmától tudott végtelenre nőni. Látszólag hiába is húzzuk. A végén egy nagy, terebélyes massza lesz, szottyos, amivel aztán már kezdeni kell valamit. A gatyánk is vizes lesz tőle. Éppen akár vissza is lehet dobni a vízbe, és úgy tenni mintha mi sem történt volna. Ha viszont tudjuk, hogy valójában jobb lenne kitisztítani a vizet, akkor visszaengedni a vízbe nem annyira klassz érzés. Kihúzva meg pl. lehet komposztálni, vagy máshogy felhasználni a kertben. Csak azzal már meló van.

Az új fővárosi vezetés is beszáll az öregek és az ápolók legyilkolásába?

Tipikus hatásvadász cím. Direkt van. Azért választottam, mert iszonyatosan feldühített az a hír, miszerint a főváros vezetésének belejutott az eszébe az a remek gondolat, hogy az idősotthonokban helyezze el a hajléktalanokat.

Kedves idősotthoni ápolók! Ha a végső elkeseredés szélén álltok, vagy már csak rezignáltan szemlélitek amit művelnek veletek, akkor fogadjátok őszinte együttérzésem! Hogy vagytok? Ti hogy fogadtátok ezt a hírt? Hallottatok már róla?

Emlékeink, a halál, az élet, a szőlő, és a piros kardigán

Hűvös van, esteledik. Holnap hajnalban indulok az ügyfelemhez, akivel mostanra már egészen jól összeszoktunk. Kedvelem. Sőt nagyon bírom, hogy akkora fazon. Viszont már előre fogom a fejem a várható nehézségek miatt, amik elkerülhetőek lennének, ha nem lenne akkora fazon, de hát nagy fazon…

Ma még pihenek, merengek, emésztem az elmúlt hetek intenzív történéseit és a kertem biogyümölcseit. Tegnap pedig feldobta a fész ezt az emléket… Révülök bele, bele, bele a múltba.

***

Sokszor kérdezik tőlem, hogy milyen az amikor meghal az ügyfelem, milyen érzés, hogyan lehet feldolgozni. Erről szeretnék most írni egy napló bejegyzést.

A FB emlék alapján emlékszem arra, hogy két éve ilyenkor, már otthon voltam. Emlékszem arra, ahogy reggel a néni kikísért a taxihoz, és arra is emlékszem, ahogy a nagy, kék, mosolygós szemeivel néz, és integet a piros kardigánjában. Annyira látom magam előtt.

Élet, erő, életerő, 90+, avagy a hosszú élet titka (?)

Mesélek valamiről, amiről korábban nem is tudtam. Elmesélem, hogy mit tanultam a 90 feletti ügyfeleimtől. Sokmindent, de azok közül most egy olyat, ami bearanyozhatja a mindennapokat.

Szeretem figyelni, hogy vajon vannak-e általánosítható közös tulajdonságai az öreg embereknek? Ha igen, mik ezek? Kideríthető-e pl. a hosszú élet titka, van-e titka egyáltalán?

A méltó haldokláshoz és halálhoz való lehetőség és jog

Az imént olvastam ezt az írást, és teljesen megdobogtatta a szívem. Ne hagyjátok ki! Végre! Végre elkezdünk erről beszélni! Nagyon régóta gondolkozom ezen a kérdéskörön, de nem találtam meg, hogy hogyan tudnék erről elkezdeni írni, csak úgy, a semmiből. Most viszont izgatottan kapcsolódom a témához. Óriási öröm, hogy beszélünk ilyesmikről, és reménykedve, bizakodva várom a társadalmi párbeszédet a témában. Köszönet érte Nemesnyik Juditnak, hogy felvetette.

Azt szeretném ebben a cikkben leírni, hogy milyen tapasztalatok és gondolati evolúció során, és hol tartok a kérdésben:

Az öregség szépsége

Ti szépnek látjátok az öreg embereket? Csúnyának? Nézitek őket egyáltalán? Észlelitek? Mik a jellemző benyomásaitok? Mik a jellemző érzéseitek? Mit láttok, mikor egy öreg embert néztek?

Mit láttok a ráncokban, és a ráncokon túl? A görnyedt hátban, és azon túl?

Van egy gondolat, amire nemrégiben jutottam, az utolsó ügyfelem ápolásakor, ahogy őt, az ő életét, az ő folyamatait figyeltem. Ezt szeretném most leírni.