Mi a rossebnek kéne történnie még? c. kérdésfelvetésre…

Vendégírás következik egy magyarországi, otthoni ápolásban dolgozó idősgondozótól. Anonim cikk. Szívesen hozom le más ápolók, idősgondozók írásait is. Nagyszerű lenne ha minél több érintett beszélne, mesélne, mondana véleményt. Enélkül elég kicsi az esély arra, hogy a magyar idősgondozási viszonyokban bármi változást tudjanak az éritettek elérni. Fogadjátok szeretettel egy kolléga sorait:

***

Mi a rossebnek kéne történnie még? c. kérdésfelvetésre…

A kérdés egy idősgondozásról szóló, viszonylag optimista cikk publikálása alatt született meg. Ahol rendre, szokás szerint megjelentek a problémakörrel kapcsolatos negatív tapasztalatok, vélemények. A felháborodások, hogy mennyire nem foglalkoznak az illetékesek a családokra háruló nyomorral, a szülőgondozásba belepusztuló emberek kínjaival. 

A parlamenti képviselők és az ő elpocsékolt jövedelmeik

Lassacskán megint felhangosítják magukat a parlamenti “ellenzéki” pártok, és elkezdik a kuncsorgást a szavazatokért. Jönnek majd a blöffök és lózungok. A kormány meg talán elkezdi a krumplit osztani és új fantomokkal riogatni a népet. Elszaladt megint négy év…

Gondolkoztatok már azon, hogy kire fogtok szavazni?

Gyerekvállalás, avagy egyenes út a nyomorba…!?

Nagyon fontos és érdekes cikk született: Alulfizetett, túlterhelt, középkorú nőkre hárul a leginkább rászorulók ellátása. Fontos azért, mert ahogy a cikk is írja: “A kérdőívet 1300, idősekkel, gyerekekkel, pszichiátriai betegekkel, hajléktalanokkal és fogyatékos személyekkel foglalkozó dolgozó töltötte ki, ami Gyarmati Andrea szociológus, a felmérés készítője szerint kifejezetten magas számnak mondható. Főleg annak tekintetében, hogy a Központi Statisztikai Hivatal évek óta nem közöl adatokat a dolgozói létszámról (legutóbbi, 2013-as statisztika szerint 70-80 ezren dolgoztak az ágazatban), másrészt helyzetükről sincsenek naprakész információk.”

Érdekes pedig azért, mert a reprezentatív kutatás is ugyanazt mondja amit a terepen élők és dolgozók évek óta mondanak: kizsigerelt nők, főleg középkorúak, teljesen lehetetlen körülmények között, és gyakran totális kényszerpályán ápolják, látják el a rászorulókat.

Mire számíthatnak a családok Magyarországon

Ezt az írást most leginkább azoknak a családoknak a figyelmébe ajánlom, akik még nem alkalmaztak ápolót, de a jövőben várhatóan fognak. Ez az, amire kb. fel lehet lélekben és logisztikában készülni. Nincsenek csodák, bár vannak szerencsés véletlenek és találkozások. De napi 6-10 ezer forintos bérrel, feketén alkalmazott random ismeretlenekkel, minőségbiztosító és közvetítő rendszerek híján, teljesen kaotikus jogi és kulturális viszonyok között kb. így fog kinézni a tér.

Abból a szempontból is érdekes a visszajelzés, hogy kb. mire számíthatunk a saját öregségünk kapcsán, ha fizetett ápolókra szorulunk.

A legutóbbi cikkel kapcsolatosan írt egy család, az engedélyükkel hozom itt is le. Azt tenném még hozzá, hogy amit ez a család ír, az kifejezetten általános. Nagyon sokan mesélnek hasonló történeteket.

A szakmai véleményem az, hogy a mai magyar viszonyok, az élet költségei között napi NETTÓ MINIMUM 15-20 eFt-ot kellene fizetni ezért a munkáért, plusz megfelelő munkakörülményeket teremteni ahhoz, hogy a családoknak napi szinten ne ilyen nehézségekkel kelljen küzdeni. (És mellé természetesen megteremteni a megfelelő képzést, minőségbiztosítást, információs szolgáltatásokat, stb.)

Karácsony, korona, gondoskodás, idősgondozás: Ti mit tennétek?

Kapom az emaileket sorban Angliából, SOS ápolókat keresnek. Ott sem kicsi a gáz. Korona, Brexit, karácsony. Közben kapom a jelzéseket Magyarországról is. Vannak akik a békés karácsonyi ebédet emésztik félálomban, vannak akik hulla-fáradtan ápolnak, és vannak akik kapkodva keresik a megoldást. Sokan betegek.

Ezzel kapcsolatosan szeretném kihangosítani egy Magyarországon dolgozó magyar ápoló írását. Sajnos sok gondoskodó nincs abban a helyzetben, hogy nyíltan beszélhessen mindarról, amiről pedig nagyon nagy szükség lenne beszélni, és főképp megoldani. Én viszont szívesen lehozom itt:

Az imánál talán több kellene

Ápolói körökben kering most egy számomra ismeretlen ember nyilvános posztja:

Kedves nagyon közeli ismerőseim, barátaim! Segítséget kérek. SOS. A nejem otthon covid karanténban. Édesanyám Kisvárdán az otthonában haldoklik. Jelenleg Ági lányom virraszt mellette. Zsuzsa lányom Görögországban, nem hadra fogható. Jómagam még mindíg kórházban. Keresünk valakit, ápolási gyakorlattal, tapasztalattal. Köszönöm, ha bármilyen ötlettel segíteni tudtok.

Ebben az egy posztban sűrítve benne van mindaz, amit az utóbbi hetekben és hónapokban elmesélnek az ápolók, a családok, a segítséget kérők.

Miért 30.000 Ft egy preventív korona teszt még mindig?

Megint mennek fel a számok koronailag, alakul a második hullám. Tavasszal ugye még nagy volt a kapkodás, a kormányzatok világszerte próbálták felmérni, hogy mivel is állunk szemben. Kevés volt az adat, a science, az emberiség esett-kelt ebben az új és váratlan helyzetben. A pártpolitika, az érdekvédők, a kutatók, a szakpolitikusok, szakszervezetek, civilek, érintett szubkultúrák közösségei mondták-mondták a szempontjaikat. Pezsgett a társadalmi vita és a válaszok közös keresése. Mármint külföldön.

A külföldön élő gyerekek, unokák, és az otthon élő idősek ellátása

Mesélnek az emberek. Most, a korona alatt és után meg főleg. Aggódó gyerekek, akik külföldön élnek, és a szüleik, idős rokonaik pedig otthon. Hirtelen leromlott a papa állapota, nagyi agyvérzést kapott, anyós demencia tünetei hirtelen rosszabbodtak.

Fiatal emberek azon szoronganak, hogy hogyan tudnák enyhíteni idős rokonaik, szeretteik kínjait. Kapkodás, kevés információ. Az állami szerepvállalás, rendszer-szintű segítség sehol, oldja meg mindenki ahogy tudja. Eseti, szerencsés megoldások vannak, és informális hálózatok.

Milyen a jó ápoló?

Szerinted milyen a jó ápoló? Te milyen ápolót szeretnél, ha arra kerül a sor? Mik ebben a fő szempontok, fő fókuszok?

Úgy hozza a sors és a társadalmi változások, hogy ha a korona is engedi, ősszel lesz egy színházi produkció a kulcsdolgozókról Magyarországon. Ennek kapcsán különböző érintetteket is bevontak a munkába és kértek szakmai inputot a darab koncepciójához. Írok majd ha már lesz több konkrétum, mert nagyon érdekes az egész.

A munka keretében válaszokat kértek az alkotók néhány kérdésre. Az egyik ilyen kérdés az volt, hogy “Milyen a jó ápoló?”. Egyrészről viszonylag triviális a válasz, másrészt ahogy gondolkoztam az jutott eszembe, hogy érdemes lenne erről Magyarországon a nyilvános társadalmi dialógus keretei között is elmélkedni. Mit gondolnak erről vajon a magyarországi ápolók? És a családok?

Mese a szeretet egy sokadik arcáról

Hollandiában új fordulatot vett az eutanázia szabályozása. Mostantól lehetőség van arra, hogy demens emberek is eutanáziában részesüljenek akkor, ha erről az igényükről korábban, még tiszta elmével nyilatkozatot tettek. Mostantól az orvosok megadhatják a kíméletes halált az előrehaladott demenciával küzdőknek, anélkül hogy utána a börtön fenyegetné őket.

Erre azután került sor, hogy egy korábban az eutanáziát kérő, erősen demens nő az eutanázia végrehajtásakor tiltakozott, és emaitt a családtagjainak kellett lefogni a halálos injekció beadásához.

Az eset felbolygatta a kedélyeket szerte a világon, ami nyilván érthető. Hitvilágunk fundamentumai vannak itt megkérdőjelezve. Sokan és sokéle módon nyilatkoznak a témában, pezseg a társadalmi dialógus.