A nyugdíjrendszer és az idősgondozás problémáira NEM a gyerekszülés a megoldás!!!

A nyugdíjrendszer és az idősgondozás problémáira NEM a gyerekszülés a megoldás!!! Illetve, a gyerekszülés NEM megoldás a nyugdíjrendszerre, sem az idősgondozásra. SEM az ország szintjén, SEM egyéni szinteken.

Amit ha gondolkodunk nőként, és reflektálunk a gondoskodási munkák energetikai és anyagi realitására, és egy kicsit matekozunk, akkor pontosan tudhatunk magunk is. Akármennyire is próbálják átnyomni az agyunkba a politikusok és az oldschool közgazdászok éppen az ellenkezőjét.
Erről szeretnék most írni.

A burzsoázia diszkrét bája, onsite, IRL

Úgy alakul, hogy betekintést kapok a 60-90-es évek angol politikai elitjének társadalmi életébe és le vagyok nyűgözve. Elöljáróban annyit, hogy amiről az angol abszurd, a komédiák, és pl. a Burzsoázia diszkrét bája című film is beszél, az gyakorlatilag egy az egyben létezik és pontosan úgy, ahogy azok bemutatják. A Little Britain és Monty Python Angliáján röhög az ember, és azt gondolja túloznak, pedig nem. A vaskos sövénnyel körülvett társadalmi oázisokban egészen pontosan ugyanúgy zajlik minden, csak élőben!

Nagy dózisban kapom most itt ezt, mert a másik ápoló nem tud vezetni, így én viszem el mindenféle társadalmi eseményre, ebédekre, pletykakörökre. Szinte minden nap van valami. Kifejezett igénye, hogy ott legyek vele, részt vegyek a beszélgetésekben. Elmondhatatlanul abszurd amit látok, egyszerre röhögök és borzadok. Kirajzolódik egy olyan valóság, amiből világosan érthetővé válik, hogy hogyan jutott a világ oda ahova, hogyan lett a Brexit, és miért nem tud a fennálló politikai és társadalmi struktúra érdemi változást elérni pl. fenntarthatósági kérdésekben.

Asszonyom! Mutassa ki ŐSZINTE vágyát, hogy teljesítené a kívánságait!

Te is őszintén kívánnád, ha megtudnád, hogy őszintén kell kívánnod!
Hofi. Megvan?
“Personal is political” megint.

Ezt a posztot korábban írtam, nem most, csak most teszem ki.

Rettegés a kiszolgáltatottságtól avagy carework crisis, osztályharc, patriarchátus és nőelnyomás

Három markáns szál van, ami kalácsként összefondódva kiadja ennek a posztnak a mondandóját. Most reggel sikerült megfogalmaznom, ahogy a véres ruháit tettem be a mosógépbe, a Trump látogatás és a politikai hírek meghallgatása, illetve a sebes lábának gumikesztyűs bekenegetése után.

A tanulság előre: Az uralkodó osztályoknak nem csak anyagi, hanem pszichés érdeke is a gondoskodók elnyomása.

Folyomány: A rendszer elemei, mi magunk, mindent meg is teszünk általában ennek érdekében, ha megtehetjük. Elsősorban a félelmeink és a kényszereink miatt.

A nő legyen szép, kedves, törékeny, csendes, vicces és szexi!

Tudja, hogy hol a helye! Különben büntetendő!

Most van a Wimbledon, nézzük is. Ő is teniszezett korábban, én is teniszezem, van téma. A teniszező nők kinézete rendre a terítéken van, állandóan felhozza. Ez is része a férfi-női játszmáknak, amikről tegnap írtam, és most megpróbálom kifejteni.

Az a nehéz ebben, hogy ezek a viselkedési formák annyira bele vannak ivódva az emberek agyába normaként, hogy sokan észre sem veszik, akár öregek, akár fiatalok. A nyelvbe kódoltan is működnek az elnyomó technikák.

Az öreg, a gyerek, a tyúk és a birka, avagy mese a boldogságról és a fenntarthatóságról

Ha valaki fehér bőrrel és ép testtel születik, tanulhat, olvashat, képezheti magát, kereshet pénzt, van legalább valamennyi mozgástere a saját életének formálásában, hozhat döntéseket arról, hogy mit vállal, milyen kötelező felelősséget húz vagy nem húz magára (pl. hány gyereket szül), akkor ő egy szerencsés ember. Ő az akinek mozgástere van, befolyással lehet a saját életére és hatással is arra a társadalomra, melyben nála nagyon sokan élnek sokkal nagyobb anyagi és lelki nyomorban, sokkal kisebb mozgástérrel.

De mit kezdjen ezzel ez a szerencsés ember? Hova tegye azt a sok energiát, amivel rendelkezik? Mire költse a pénzét, mivel töltse el az idejét, az életét? Hogyan kezelheti azt a feszültséget, ami keletkezik benne, ha szembetalálkozik – a nálánál rosszabb helyzetben élők nyomorát látva -, a saját együttérzésének fájdalmával? Hogyan rendezheti mindazt a mit lát, a saját lelkiismeretével?

Mesélek egy mesét:

A lakások mélyén tengődő kín és az érdekképviselet viszonya. Avagy mi lesz a gondoskodásra szorulókkal és a gondoskodókkal?

Lezajlottak a választások Magyarországon. Úgy alakult, hogy épp előtte két hetet otthon voltam, szavazni is el tudtam menni, és látni az emberek reakcióit előtte is, utána is.

Követtem a kampányt is, figyeltem mindenféle politikai oldal megnyilvánulását, hogy mit beszélnek az emberek a fővárosban, vidéken, a fiatalok, és az idősebbek.

Eközben követek pár olyan magyar FB csoportot, ahol a Magyarországon élő emberek keresnek ápolókat, gondoskodókat kicsi, nagy, beteg családtagjaik ápolásához, a háztartási munkákban való segítéshez, az ÉLÉShez, a túléléshez, a gyógyuláshoz, a felépüléshez, a felnövekedéshez.