Takarítók, tanárok, ápolók, az értelmiség és a NEmzeti Rabszolgaság


Nemrég rámírt egy ismerősöm, hogy 63 évesen kivándorolni terveznek a partnerével, aki pedig már 70 fölött van. Tanácsot, információt kértek Máltáról, érdeklődtek a jelenlegi viszonyokról. Ez volt eddig a legextrémebb korosztály kivándorlásilag, de mostanában egyébként is sokan mondják az ismerőseim között, hogy náluk most telt be a pohár, költöznek. 

Figyelem a tanárok tiltakozásait, hallgatom amit ők és a diákjaik beszélnek. Aztán a minap itt volt az a cikk, amiben kiderül, hogy többet fizetnének a takarítónak, mint a tanároknak egy budapesti gimnáziumban. (Ami mondjuk szerintem jó irány. A kulcsdolgozókat legalább úgy meg kéne fizetni mint az értelmiséget… Csak mind a kettőt sokkal jobban. De ez egy másik téma.)

Eközben az élelmiszer árak az egekben. Nyáron az egyik magyar Aldiban a kollégák azon vicceltek egymással, hogy vajon kitegyék-e az aktuális árakat, mert holnap úgyis ki kell cserélni.

Aztán.

Megjelent ez a cikk a Telexen: Rabszolgaként akartak tartani. Ami egy olyan angliai kutatásról szól, ami a saját országuk modern kori rabszolgasági viszonyait vizsgálta. Ezt a kutatást aztán a BBC és a Guardian is szemlézte, és beszél róla a társadalmi dialógus. És ráadásul tágabb keretben is, hiszen napi téma az idősek ellátásának problémái, a munkaerőhiány, a nem elég színvonalas idősellátás. (Amin egyébként mindig kicsit sírnom röhögnöm kell, ha elképzelem, hogy ha Magyarországon csak fele olyan lenne mint a brit, akkor nem lenne ilyen alacsony a várható élettartam…)

The practice is exposed in a landmark report published by Nottingham University’s Rights Lab, the world’s biggest modern slavery research group, based on an 18-month study involving London-based live-in care workers from countries including Zimbabwe, South Africa, Hungary and Poland.
https://www.theguardian.com/society/2022/jul/31/live-in-care-workers-have-pay-docked-by-agencies-to-cover-accommodation

Én is részt vettem a kutatásban, és a Guardian interjúban is, úgyhogy belülről láttam, hogy az angolok ténylegesen milyen komolyan veszik a témát. Nincs mismásolás, kinemmondás, arról beszélnek ami van: hogy igenis az angol rendszer is ezer sebből vérzik, és igenis van törekvés az emberek kizsákmányolására, és igen, sok embert rabszolgaként tartanak. Mármint az ő fogalmaik szerint…

És valóban…: Ha egy embert durván alulfizetnek, nem becsülnek meg, túlóráztatják fizetetlenül, olyan munkát is a nyakába sóznak ami nem a munkaköre, röghöz kötik, akkor az normálisabb helyeken rabszolgának tekinthető, ami ellen az értelmiségnek (és a mindenkori ellenzéknek és kormánynak) dolga fellépni. És teszik is. Na, ennek köszönhető ez a kutatás is, és körülötte kialakult tágas párbeszéd. Angliában…

A Telex cikk az angliai magyar ápolók között nem kavart nagy port. Egyik kollégának ez a véleménye, az engedélyével hozom ide:

Ott a cikk alatt nem akartam hozzászólni, mert nem publikus, senkinek semmi köze hozzá…
De…
8 éve dolgozom ebben. Nem érzem magam rabszolgának. Mindenkivel azt csináltathatnak meg, amit enged.
S otthon verik a tamtamot, hogy ez rabszolgamunka, miközben a volt kollegináim 150 ezer ft havi bérért dolgoznak, és sírnak, mert semmire nem elég.
Én egyedülállóként iskoláztattam 4 évig az egyetemista lányomat, lakást vettem magamnak hitel nélkül, és sorolhatnám.
Még 3 évem van a nyugdíjig, de eszem ágában sincs hazamenni.
A rabszolgaságból…🥴

Aztán.

A Telex cikk egyébként Magyarországon sem generált érdemi párbeszédet, még szakmai körökben sem. Nemhogy nem reflektáltunk arra, hogy az angliai viszonyokhoz képest mennyivel tragikusabb a helyzet Magyarországon, de még magukat értelmiséginek valló polgárok szájából is elhangzott, hogy lám-lám, nyugaton is szar a helyzet, nincs itt semmi látnivaló…

Aztán ugyanezek az értelmiségi polgárok szoktak fűhöz-fához fordulni pánikban, hogy segítség kell nekik az idős rokon ápolásához de azonnal, és nem tudják megoldani. Meg hogy “átverik őket az ápolók”, lelépnek, el sem jönnek… Azok az ápolók akiket feketén, éhbérért “foglalkoztat” a Magyar Otthoni Idősgondozás Nem Létező Rendszere. Lefordítom ezt úgy, hogy strukturálisan is pontos legyen: elszökik a rabszolga, és micsoda dolog ez már…

Értelmiségi, budapesti szájból hangzott el, hogy “még nekünk sincs megfelelő segítségünk, pedig mi nem Mucsaröcsögén lakunk”… Amikor a probléma váratlanul eléri az eliteket is, akkor fel van mindenki háborodva, hogy mennyire magukra maradnak a megoldhatatlan feladatokkal… Frankón nem értik, hogy velük ilyesmi hogyan eshetett meg… De amikor lenne lehetőség tenni rendszer szinten, vagy legalább kimondani fajsúlyos állításokat a magyar viszonyokról, akkor hirtelen nagy lesz a csend, és mindenkinek máshol, jobb dolga akad.

Miért írom most meg ezt a cikket? 

Két dolog miatt. Az egyik az, hogy talán érdemes lenne a súlyán és a névértékén megfogalmazni az állításainkat. Magyarországon az ápolók, a tanárok, a kulcsdolgozók bére nem alacsony…! Vagy hát nyilván, de ennél sokkal rosszabb a helyzet. Ezeket az embereket és másokat is, rabszolgaságban tartunk. Az ő helyzetük még azoknál az angliai ápolóknál is nagyságrendekkel rosszabb, mint akiket sajnálni szokás az ápolási migráció kapcsán. Hogy hogy kizsákmányolja őket a Nyugat… És amit csak nagy nehezen értenek meg az angol ügyfeleim és családjaik, ha egyáltalán. Hogy hogyan lehet az, hogy angliai ápolónak megy pl. a magyar MTA kutatóintézeti tag, a középiskolai tanár, az egyetemi oktató, a művész. Sokan azok közül, akik nem hajlandóak a mostanra kialakult hűbéri, rabszolgatartó, elhallgattató rendszerben sínylődni. 

A másik pedig az, hogy azért tegyünk tisztába valamit. Ahogy egy angliai ápoló kolléga írja:

A cikk alatt azért nem akartam hozzászólni, mert igazán akkor lett volna “ütős” a hozzászólás, ha megemlítem, hogy a fizetésem a jelenlegi árfolyamon 7 számjegyű. Ez meg ugye nem publikus, még akkor sem, ha teljesen törvényes. Az ember ilyeneket nem ír ki a facebook-ra. 

Magyarországon azon hőbörgünk, hogy a tanár annyit keres mint a takarító, és ez összesen havi 200.000 Ft körül van. Egy angliai bentlakásos idősgondozó napi 120 font körül simán tud keresni. Ez jelenlegi árfolyamon havi 1.400.000 Ft körül van, ha egész hónapban dolgozik. Lehet több is, ez még messze nem a maximum. Akik Magyarországról nézve a nyugat rabszolgái, azok 4 nap alatt többet keresnek mint a magyar tanárok, ápolók, nővérek, kulcsdolgozók jó része. Akik ugye nem rabszolgák, csak hát kicsit alacsony a bérük…

A tanárok, a nővérek, az ápolók átlagos életkora szépen kúszik felfele, nincs utánpótlás, az öregek meg vágják a centit a nyugdíjig, aztán lelépnek ahogy tehetik. Ütemesen romlik a már most is kritikán aluli oktatás és egészségügy. Aki teheti, nem áll be önként Magyarországon rabszolgának… 

Ha pedig legközelebb már 70 és 80 feletti ismerőseim is elkezdenek rám írni, hogy ők is inkább kivándorolnak a magyar viszonyok közül, mert nem látják biztosítva a saját öregségük feltételeit, és tanácsot kérnek, akkor majd írok megint egy cikket, és belekiáltom a pusztába…

***********************************************************************

Az Egy ápoló naplója blogról

Ez a blog egy napló, egy ápoló, egy bentlakásos angliai ápoló naplója. A “the personal is political” elve motivál arra, hogy nyilvánosan is elérhetővé tegyem. Úgy vélem, hogy a jelen társadalmi helyzetben változásra van szükség, mert elveink, céljaink, működési mechanizmusaink nem fenntarthatóak a jelenlegi formában.
A célom, hogy ezekkel az írásokkal hozzájáruljak egy fenntarthatóbb világ létrejöttéhez.
A posztok sokszor egymásra épülnek, ha folyamatában szeretnéd látni, érdemes lehet feliratkozni az email értesítőre a jobb felső sarokban látható kék gombon keresztül.

Kapcsolódó:

***********************************************************************

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.