Ez alatt a poszt alatt érkezett egy komment, amire a válaszom inkább megírom posztban. Egyúttal szeretném megadni/tisztázni az értelmezési tartományát is annak, ahonnan én írok, beszélek. Továbbá beteszek a posztba hivatkozásokat korábbi cikkekre, amik összefoglalják az adott felvetéssel kapcsolatos állításaimat, szóval ez egy kicsit ilyen összefoglaló cikk is lesz, megragadva a komment kérdései adta lehetőséget.
Őket érdekli, hogy veled mi lesz?
(értsd: az ügyfeleket és a családjaikat)
Szembe jött ez a megosztás a FB-on. Ez így, 3. osztályos random feladatlap, még 2012-ből… Szépen szisztematikusan mossák a gyerek agyát, őrület. Ők lesznek a jövő magyar vezetői, polgárai, dolgozói, gondolkodói. Ők fognak (vagy nem fognak) gondoskodni arról a sok stratégiai elméről, akik most ilyen oktatási rendszert és tananyagot erőszakolnak rájuk. Persze nem most kezdődött ez már, évek óta megy. Itt van belőlük több is.
Mi Magyarország jövőképe? Mik a víziók és mik a koncepciók? Hol beszélnek/gondolkoznak/dolgoznak az írástudók, az értelmiség arról, hogy 10-20-30 év múlva konkrétan milyen országot szeretnének? Mármint részletesen leírva és beköltségelve. Látott már valaki ilyesmi tervet, koncepciót?
És miben reménykedünk, ha engedjük, hogy a gyerekeink ilyen tankönyvekből, tananyagokból, segédanyagokból, feladatlapokból tanuljanak?
Continue reading
Arról szeretnék mesélni ebben a cikkben, hogy miket tapasztaltam az elmúlt 21 évben a társadalmi változásokkal kapcsolatosan Magyarországon. Illetve, hogy mindezek alapján milyen kérdésekre és következtetésekre jutok pl. az idősgondozás és a carework crisis kapcsán. Continue reading
A köztudatban szerintem az van, hogy az ápolásban a testről való gondoskodás a nehéz. Öreg, aszott testeket ápolni, mosni, pelenkázni, a fogsorokat pucolni. Messze nem ez a legnehezebb része a munkának, sőt ez a része egyáltalán nem nehéz. Még mielőtt ápoló lettem, soha nem tudtam elképzelni, hogy valaha képes legyek idegen emberek szaros seggét, szagos testét takarítani. Most azt mondom, gyakorlatilag fel sem tűnik.
Emlékszem, arra mikor annó egyetemistaként marhatelepen voltam gyakorlaton. Ez egy random nosztalgia-kitérő lesz most. Jártuk körbe nap nap után az egyes termelési egységeket, hogy lássuk, tanuljuk mi ott a munka. Másnapra voltunk beosztva a fejőházba, amiről úgy képzeltem, hogy egy ilyen tiszta munka a tejjel.
(Meg ahogy a budapesti, szolid, értelmiségi kislány azt elképzeli… 😀 ) Continue reading
Megjelent a 444-en ez a cikk: A migráció, ami magyar családokat tehet tönkre, mégis alig esik szó róla. Feltételezem a szerző a magyarországi migránsriogatást próbálja ezzel a címmel árnyalni, és felhívni a figyelmet egy, a köztudatban elterjedt migránsaggódási téma mellett meglévő másik típusú migrációra. A Magyarországról induló migrációt szeretné láttatni.
Az a jelenség, hogy magyar nők NyEurópába mennek ápolni, házvezetni, takarítani, gyerekvigyázni, cselédkedni már több helyen is megjelenik a közgondolkodásban, a társadalmi dialógusban. Szakmai szervezetek, érdekvédelmi szakemberek, politikusok, közéleti emberek, kutatók, újságírók is beszélnek róla, vizsgálják, tesznek állításokat.
Sajnos gyakran olyan emberek, akik maguk nem érintettek, ők csak vizsgálják, kutatják, értelmezik, keretezik, tematizálják azt, amit hallanak a valóban érintett nőktől. És szintén sajnos, de az egész problémakör nagyjából így kereteződik, hogy ahogy a cikkben is. Ilyesmi értelmezéseket lehet hallani: Continue reading
Ebben a posztban szeretnék adózni azoknak a családtagoknak, akik idős rokont, vagy tartósan beteg gyereket, családtagot ápolnak, hónapokon, éveken át. Persze, azt mindenki tudja, hogy ez borzasztóan megerőltető, kimerítő, de mindaddig nem lehet igazán felmérni ésszel, amíg az embert nem érinti meg saját bőrén a szele.
Két hete vagyok itt, a bácsi nagyon-nagyon szerethető. Határozottan megkedveltem. Kedves, küzd, próbálja állni amit kimért neki a sors öregkorára. Nagyon tisztelem érte, ahogy csinálja. Continue reading
Gondolkoztatok már ezen? Kinek a dolga? És miért neki(k)?
Szeretnék kérni egy pontos, modern, igazságos, fenntartható és vállalható társadalmi definíciót!
Utazzunk egyet gondolatban, vagyis váltsunk nézőpontot.
Kezdjük messziről: Adott egy emlős faj, Homo Sapiensnek nevezi magát (inkább ne menjünk bele hogy mennyire találó a név). Ez az élőlény is úgy működik, hogy különböző másik élőlényeket elfogyaszt, megemészti, és a maradékot eltávolítja a szervezetéből. Sajnos nem tud fotoszintetizálni…
Kis korában, betegen, elesetten és öregen gyakorta előfordul, hogy az ürítése után nem képes megtisztítani magát, amitől aztán mindenféle betegséget és fertőzést is kaphat. Ebbe meg aztán bele is halhat.
A Homo Sapiens egyedei általában úgy szokták gondolni, hogy nem szeretnének a saját szarukban fekve, elhanyagolva meghalni. Ergo, legalábbis elvi szinten, fontos neki a gondoskodás mint olyan. Eddig OK? Continue reading
