Takarítók, tanárok, ápolók, az értelmiség és a NEmzeti Rabszolgaság

Nemrég rámírt egy ismerősöm, hogy 63 évesen kivándorolni terveznek a partnerével, aki pedig már 70 fölött van. Tanácsot, információt kértek Máltáról, érdeklődtek a jelenlegi viszonyokról. Ez volt eddig a legextrémebb korosztály kivándorlásilag, de mostanában egyébként is sokan mondják az ismerőseim között, hogy náluk most telt be a pohár, költöznek. 

Figyelem a tanárok tiltakozásait, hallgatom amit ők és a diákjaik beszélnek. Aztán a minap itt volt az a cikk, amiben kiderül, hogy többet fizetnének a takarítónak, mint a tanároknak egy budapesti gimnáziumban. (Ami mondjuk szerintem jó irány. A kulcsdolgozókat legalább úgy meg kéne fizetni mint az értelmiséget… Csak mind a kettőt sokkal jobban. De ez egy másik téma.)

Eközben az élelmiszer árak az egekben. Nyáron az egyik magyar Aldiban a kollégák azon vicceltek egymással, hogy vajon kitegyék-e az aktuális árakat, mert holnap úgyis ki kell cserélni.

Mire számíthatnak a családok Magyarországon

Ezt az írást most leginkább azoknak a családoknak a figyelmébe ajánlom, akik még nem alkalmaztak ápolót, de a jövőben várhatóan fognak. Ez az, amire kb. fel lehet lélekben és logisztikában készülni. Nincsenek csodák, bár vannak szerencsés véletlenek és találkozások. De napi 6-10 ezer forintos bérrel, feketén alkalmazott random ismeretlenekkel, minőségbiztosító és közvetítő rendszerek híján, teljesen kaotikus jogi és kulturális viszonyok között kb. így fog kinézni a tér. Abból a szempontból is érdekes a visszajelzés, hogy kb. mire számíthatunk a saját öregségünk kapcsán, ha fizetett ápolókra szorulunk. A legutóbbi cikkel kapcsolatosan írt egy család, az engedélyükkel hozom itt is le. Azt tenném még hozzá, hogy amit ez a család ír, az kifejezetten általános. Nagyon sokan mesélnek hasonló történeteket. A szakmai véleményem az, hogy a mai magyar viszonyok, az élet költségei között napi NETTÓ MINIMUM 15-20 eFt-ot kellene fizetni ezért a munkáért, plusz megfelelő munkakörülményeket teremteni ahhoz, hogy a családoknak napi szinten ne ilyen nehézségekkel kelljen küzdeni. (És mellé természetesen megteremteni a megfelelő képzést, minőségbiztosítást, információs szolgáltatásokat, stb.)

Tanítás az esetlegességről, avagy úton egy haldoklóhoz

A repülőn ülök éppen, úton az új ügyfélhez. Pár hete érkezett a kérdés az ügynökségtől, egy hat hetes munkára, ami az időszak, a kliens, a bér, a körülmények tekintetében egyaránt szimpatikus volt, úgyhogy bejelentkeztem rá. Elindult az egyeztetés a családdal, a most ott lévő ápolóval, mi a feladat pontosan, stb., megbeszéltünk mindent.

Angliai idősgondozási ügyek, szempontok a jelen időszakban

Nagyon érdekesen alakul az angliai (és UK) idősgondozási helyzet. A minap kiadta a kormányzat az új, bevándorlásra vonatkozó pontosított elképzeléseit. Ami elöljáróban kiemelten fontos lehet: még idén december 31-ig lehet az eu-s szabályok szerint elkezdeni dolgozni az UK-ban, utána elég kemény helyzet várható. Arra lehet számítani, hogy a vízum szabályokat felhasználva a kormányzat markánsan csorbítani fogja a külföldről érkező idősgondozók (és más szakmák) dolgozói jogait. Így várhatóan nem lesz az a fajta szabadság, hogy a dolgozók bármikor válthatnak munkahelyet. Persze az nyilván egy kérdés, hogy ezekben a koronás időkben egyáltalán mennyire jó ötlet ápolni. Praktikusan nézve valójában kimondható, hogy az angliai, viszonylag tágas és szellős idősgondozási munkaerőpiaci tér bezárul(t) az újonnan érkezni vágyók előtt. (Aki még menne, annak érdemes sietni.)

Megrendítő gondoskodás, a jelenben és a jövőben, megkoronázva

Nem lehet még tudni, hogy mi lesz ebből a koronavírus ügyből, és nem is vagyok nyugodt. Aggódom a szeretteimért, az emberekért, hogy hova fog ez mind kifutni. Eközben újra és újra bejön az a gondolat és érzés, hogy a Homo Sapiens óriási lehetőséget kapott ezzel arra, hogy újfajta társadalmat hozzunk létre majd azután, ha netán sikerült felállnunk most ebből. Együttműködőbbet, együttérzőbbet, kedvesebbet, gondoskodóbbat.

Egészen megrendít az, ahogy az ápolás és a gondoskodás most tényleg a társadalom-szervezés közepébe került. Évek óta írok arról hogy mindez mennyire fontos lenne, és tessék, egyszer csak benne találom magam.

Zárul Miki mókatára, avagy a Brexit aktuális margójára

Kezdem a praktikummal: Aki még az elkövetkezendő időszakban ápoló akar lenni Nagy-Britanniában, az igyekezzen. Idén dec. 31-ig lehet az eu-s megszokott keretben elkezdeni dolgozni, aztán hogy utána mi lesz, az majd kiderül.

Jelenleg az van, hogy akinek már kialakult rendszere van az UK-ban, vagyis regisztrált munkavállaló így vagy úgy, annak úgy néz ki minden marad a megszokottak szerint.

Óda az Ügynökségekhez, avagy inkább ne legyünk a saját ellenségeink

Meséltem a múltkor, hogy felmondtam az ügyfelemnél. Magát a felmondást is nagyban segítette az, hogy a folyamatot végig követte az ügynökség, amin keresztül dolgoztam a családnál. Gyakorlatilag mediálta az eseményeket. Már idejében elkezdtem jelezni, hogy olyan problémáim vannak amiket lehet, hogy nem tudok közvetlenül megoldani a családdal. Ekkor ők is bevonódtak és igyekeztek odahatni a családra, hogy legyen megoldás. De a család ezt nem tudta megoldani azelőtt, hogy én inkább a felmondást válasszam.

Az új fővárosi vezetés is beszáll az öregek és az ápolók legyilkolásába?

Tipikus hatásvadász cím. Direkt van. Azért választottam, mert iszonyatosan feldühített az a hír, miszerint a főváros vezetésének belejutott az eszébe az a remek gondolat, hogy az idősotthonokban helyezze el a hajléktalanokat.

Kedves idősotthoni ápolók! Ha a végső elkeseredés szélén álltok, vagy már csak rezignáltan szemlélitek amit művelnek veletek, akkor fogadjátok őszinte együttérzésem! Hogy vagytok? Ti hogy fogadtátok ezt a hírt? Hallottatok már róla?

Napi 6000-7000 Ft-ért konkrétan és pontosan mire számítunk?

Nem kötekedésből kérdezem, hanem átgondolásra ajánlom: Gondolkoztatok már azon, hogy ha a bentlakásos ápolóknak napi 6000 Ft-ot fizetünk, akkor azért mit, milyen színvonalú ellátást lehet elvárni reálisan?

Most ezt szeretném egy kicsit körüljárni.

Ebben az egész idősgondozásos ügyben a legnehezebb dolga szerintem a családoknak van, mármint azoknak akik tényleg szeretik az idős rokont, és jót akarnak neki. Titeket kérdezlek: Ha elképzelitek azt a színvonalú szolgáltatást, amit mondjuk a szeretett rokonotoknak elvárnátok, annak szerintetek mennyi lenne a reális ára? A reális napidíja? Ti mennyiért lennétek hajlandóak más rokonát ápolni?

Ápolónak lenni Angliában vagy Magyarországon? Avagy miért mennek el…?

Egy előadásra készülök éppen. A rendezvény fókusza az ápolás és az érdekvédelem. Egyebek között arról is szó lesz, hogy egy angliai migráns keurópai ápolót hogyan, milyen módokon véd a UK rendszer. Arról is mesélek majd, hogy milyen érdekvédelmi biztosítékok vannak a társadalmi struktúrákban, hogyan képviselődnek az érdekeim. Illetve hogy a kezemben, mint hangsúlyozom migráns ápolóéban, milyen eszközök vannak a saját érdekeimet védeni.

Azon már régebben is gondolkoztam, hogy csinálnám-e ezt a munkát Magyarországon, bele is építem az előadásba. Eléggé szíven is ütött mikor ezt most rendszerezetten átgondoltam. Úgy gondolom, hogy a témáról érdemes írni itt is.

Egy gondolati utazásra hívlak most benneteket, képzeljétek magatokat a migráns, keurópai ápoló helyébe. Ti hogy döntenétek a felsorolás végén? Végeznétek-e ezt a munkát mindezek után, Magyarországon?