Otthoni ápolási önsegítő közösség, webinar formában, zoomon

Sok és sokféle kérdést kapok családoktól most, hogy hogyan lehet/kell ápolni, mit lehet csinálni. Az is felmerült, hogy a szomszédban lakó öregeknek hogyan lehet segíteni, ha oda jut a dolog, hogy erre szükség lesz. Vagy hogy a távol lévő idős rokonok ellátását most hogyan lehet megoldani, segíteni.

Otthoni idősgondozók saját maguk is tanakodnak, hogyan lehet beszerezni dolgokat, mik az új szempontok, stb. Eközben nagyon sok infó kering a neten, megy az információ csere sokféle felületen. Sok kérdésre nincs is elég jó válasz sajnos, és nem is nagyon várható, hogy lesz. Eközben agyalok én is azon, hogy hogyan tudok a leghatékonyabban hozzájárulni a folyamatokhoz, a személyes beszélgetések mellett. Continue reading

Élők és holtak, öregek, betegek, családok, ápolók, orvosok, avagy a törzsi kapcsolódások szépségei…

Szeretnék megosztani veletek egy megélést, egy tapasztalást, ami számomra nagyon megindító. Ezt az élményt sem ismertem korábban, sőt fogalmam sem volt arról, hogy ilyen létezik a Földön. Nyilván aki világ életében az egészségügyben dolgozott annak ez nem lesz új. Continue reading

Mérföldkő és új időszak, avagy mi lehet még hátra a halálig

Ismeritek ezt a folyamatot? Mikor elkezdünk látni egy jelenséget, vagy valami témát. Feltűnik valami a társadalmi folyamatokban, mint egy vízfelszínen úszó kis növénydarab, amit valamiért érdekesnek találunk. Elkezdjük kihúzni és csak jön, jön, egyre nagyobb a súlya, a térfogata, és csak nem akar vége lenni. Hínár az, ami a tó szerves-anyag tartalmától tudott végtelenre nőni. Látszólag hiába is húzzuk. A végén egy nagy, terebélyes massza lesz, szottyos, amivel aztán már kezdeni kell valamit. A gatyánk is vizes lesz tőle. Éppen akár vissza is lehet dobni a vízbe, és úgy tenni mintha mi sem történt volna. Ha viszont tudjuk, hogy valójában jobb lenne kitisztítani a vizet, akkor visszaengedni a vízbe nem annyira klassz érzés. Kihúzva meg pl. lehet komposztálni, vagy máshogy felhasználni a kertben. Csak azzal már meló van. Continue reading

Emlékeink, a halál, az élet, a szőlő, és a piros kardigán

Hűvös van, esteledik. Holnap hajnalban indulok az ügyfelemhez, akivel mostanra már egészen jól összeszoktunk. Kedvelem. Sőt nagyon bírom, hogy akkora fazon. Viszont már előre fogom a fejem a várható nehézségek miatt, amik elkerülhetőek lennének, ha nem lenne akkora fazon, de hát nagy fazon…

Ma még pihenek, merengek, emésztem az elmúlt hetek intenzív történéseit és a kertem biogyümölcseit. Tegnap pedig feldobta a fész ezt az emléket… Révülök bele, bele, bele a múltba.

***

Sokszor kérdezik tőlem, hogy milyen az amikor meghal az ügyfelem, milyen érzés, hogyan lehet feldolgozni. Erről szeretnék most írni egy napló bejegyzést.

A FB emlék alapján emlékszem arra, hogy két éve ilyenkor, már otthon voltam. Emlékszem arra, ahogy reggel a néni kikísért a taxihoz, és arra is emlékszem, ahogy a nagy, kék, mosolygós szemeivel néz, és integet a piros kardigánjában. Annyira látom magam előtt. Continue reading

A méltó haldokláshoz és halálhoz való lehetőség és jog

Az imént olvastam ezt az írást, és teljesen megdobogtatta a szívem. Ne hagyjátok ki! Végre! Végre elkezdünk erről beszélni! Nagyon régóta gondolkozom ezen a kérdéskörön, de nem találtam meg, hogy hogyan tudnék erről elkezdeni írni, csak úgy, a semmiből. Most viszont izgatottan kapcsolódom a témához. Óriási öröm, hogy beszélünk ilyesmikről, és reménykedve, bizakodva várom a társadalmi párbeszédet a témában. Köszönet érte Nemesnyik Juditnak, hogy felvetette.

Azt szeretném ebben a cikkben leírni, hogy milyen tapasztalatok és gondolati evolúció során, és hol tartok a kérdésben: Continue reading

Mi ez az érzés? Minek lehetne nevezni?

Ahogy már írtam, tavasszal elvállaltam egy új állandó ügyfelet. Két hetet vagyok vele, és négy hetet távol. Eddig háromszor voltam nála. Nagyon megkedveltem, hatalmas fazon. Abszolút tiszta az agya, közel száz éves, karakteres, világlátott, kritikus és szeret mesélni. Napi 4-5 órát simán eldumálunk mindenféléről, pletyka, politika, oral herstory, minden van.

Az utolsó alkalommal, mielőtt eljöttem este, egészen elérzékenyültem ahogy  néztem. Nem nagyon lát, öltözött lefele, laza mozdulatokkal hajigálta a melltartóját, a harisnyáját a fotelba, vagy mellé. Oda sem figyelt, mert közben folyamatosan mesélt. Állok mellette és fülig ér a szám, egy élmény érzékelni a pirinyó testben élő egyedi lényét. Meg is fogalmaztam magamnak, hogy hiányozni fog, de nem mondtam semmit. Continue reading

Tündér nagyszülők, öregek, elderek

Sokat morfondírozok mostanában az elmúlt közel négy év bentlakásos ápolói tapasztalatain. Részben a saját lényem, a saját érzelmi életem alakulásának szempontjából. Mit hozott nekem ez a munka? Mit adott? Mivé formált?

Itt vagyok megint a néninél, Londonban, van ilyesmire jól terem és időm. Kialakult a rendszer, bejáratódott a rutin, nem kell annyira a hogyanokra koncentrálni, tudok befelé is jól figyelni. Continue reading