Kínzó morális dilemmák, és az élet maga

A The imitation game (Kódjátszma) c. film megvan? Már vagy tízszer biztos megnéztem, és érik megint egy. Az a jelenet amikor már feltörték a gépet és elkezdik előre látni a tendenciákat? És vitába keverednek egymással, hogy miről és kinek szabad szólni. Amikor felmerül a morális dilemma, hogy játszhatnak-e istent, megtehetik-e hogy nem szólnak, pedig tudják, hogy hol támadnak a németek legközelebb, és hogy sokan fognak meghalni? És ahogy ott Benedict Cumberbatch válaszol, vérző orral… A szőr feláll a karomon ha beleélem magam. Continue reading

“Látlak téged”, avagy a kapcsolódás árnyalatai

Ha egy barátságban, egy szerelemben, tetszőleges intim relációban a kapcsolódás valódi, akkor az soha nem múlik el, amíg a benne érintettek emlékeznek, élnek. Nekem legalábbis ez a tapasztalatom, a meggyőződésem, és a definícióm. Ha két lény idegvégződései egyszer igazán összefonódtak, és lelkük, érzékeik, energiáik összekapcsolódtak, az utána már nem tud szétválni.

A barátságok vonatkozásában ez elég tiszta ügy. Az a közhelyes tapasztalat, hogy akár évekig sem találkozunk, de amikor újra, akkor ugyanott folytatjuk. SOHA nem akarunk rosszat a másiknak, és mindig ott vagyunk ha a másik bajba kerül. Tisztelet van és levegősség. Nincs határsértés, az összeolvadás ellenére sem. Paradox kombó, az integritás és a feloldódás egyidejű kettősségével. Bennünk él a másik, és mi a másikban, folytonosan. Teljesen éteri megélés a lélek mélységeiben, ha leásunk odáig. Continue reading

Oxfordi elvonulás, a pandémia vége, és soká éljen az élet!

Irtó gyorsan elszaladt két év. És micsoda két év! Mennyi tapasztalás, impulzus, jó és rossz tanulság…! Hogy vagytok? Miket hozott nektek ez az egész?

Végre újra ápolok! Már rendesen hiányzott. Meg úgy Anglia is, és ez az egész abszurd, sokszáz éves, on-site komédia, amit annyira szeretek. Continue reading

Miért szeretem az angol öregeket?

Mondhatnám, hogy hiánytüneteim vannak 🙂 . Álmodok az ügyfeleimről, ügyfeleimmel, és várom, hogy vége legyen ennek a nyomasztó járványnak. Mehessek újra ápolni. Amióta elkezdtem Angliában ezt a munkát, ha jól számolom több mint öt éve, most van az eddigi legnagyobb szünet.

Sokat gondolkozom mostanában, figyelem a világot, furcsa benyomások, érzetek vannak. Emberek sürögnek-forognak, beszélnek, örülnek, fájnak, küzdenek. “A halálon innen, a bolondok házain túl” igyekszik mindenki több-kevesebb sikerrel átevickélni az élet kínjain. Continue reading

Két tánc plusz az élet

Nemsokára itt a tavasz. Már hosszabbodnak a nappalok. Nyugatra néző ablakon keresztül, jól lehet követni, ahogy a Nap járása változik az égen. Még tombol a korona, még hideg van. Az egészségügyi rendszerek túlterheltek, az ápolók, a gondoskodók, a betegek, az öregek küzdenek, küszködnek, és vagy sikerül nekik/nekünk életben maradni, vagy nem. Dübörög az emberiség motorja, túlérett és berozsdásodott rendszereink köhögve, köszörülve igyekeznek teljesíteni.

Figyelem, követem a híreket, miközben eléggé visszahúzódva várjuk a vihar elmúltát, immár lassan egy éve. Tikk-takk, az idő megy, öröm, szenvedés, születés, halál, egészség, betegség, körforgás: ÉLET. Annyira gyorsan elszalad. Continue reading

Art of care, avagy lenni földi szenvedések kísérői

Zaklatott időket élünk. Nagy a zaj, sok a turbulencia, kevés a biztos pont, a kapaszkodó. Feltértékelődni látszik a béke, az érzelmi és anyagi biztonság, a bizalom. Azok a terek és azok a közösségek, ahol az emberek megtartják, támogatják egymást, kedvesen, figyelmesen.
Egy ilyenről szeretnék most mesélni. Continue reading

Otthoni ápolási önsegítő közösség, webinar formában, zoomon

Sok és sokféle kérdést kapok családoktól most, hogy hogyan lehet/kell ápolni, mit lehet csinálni. Az is felmerült, hogy a szomszédban lakó öregeknek hogyan lehet segíteni, ha oda jut a dolog, hogy erre szükség lesz. Vagy hogy a távol lévő idős rokonok ellátását most hogyan lehet megoldani, segíteni.

Otthoni idősgondozók saját maguk is tanakodnak, hogyan lehet beszerezni dolgokat, mik az új szempontok, stb. Eközben nagyon sok infó kering a neten, megy az információ csere sokféle felületen. Sok kérdésre nincs is elég jó válasz sajnos, és nem is nagyon várható, hogy lesz. Eközben agyalok én is azon, hogy hogyan tudok a leghatékonyabban hozzájárulni a folyamatokhoz, a személyes beszélgetések mellett. Continue reading

Élők és holtak, öregek, betegek, családok, ápolók, orvosok, avagy a törzsi kapcsolódások szépségei…

Szeretnék megosztani veletek egy megélést, egy tapasztalást, ami számomra nagyon megindító. Ezt az élményt sem ismertem korábban, sőt fogalmam sem volt arról, hogy ilyen létezik a Földön. Nyilván aki világ életében az egészségügyben dolgozott annak ez nem lesz új. Continue reading

Mérföldkő és új időszak, avagy mi lehet még hátra a halálig

Ismeritek ezt a folyamatot? Mikor elkezdünk látni egy jelenséget, vagy valami témát. Feltűnik valami a társadalmi folyamatokban, mint egy vízfelszínen úszó kis növénydarab, amit valamiért érdekesnek találunk. Elkezdjük kihúzni és csak jön, jön, egyre nagyobb a súlya, a térfogata, és csak nem akar vége lenni. Hínár az, ami a tó szerves-anyag tartalmától tudott végtelenre nőni. Látszólag hiába is húzzuk. A végén egy nagy, terebélyes massza lesz, szottyos, amivel aztán már kezdeni kell valamit. A gatyánk is vizes lesz tőle. Éppen akár vissza is lehet dobni a vízbe, és úgy tenni mintha mi sem történt volna. Ha viszont tudjuk, hogy valójában jobb lenne kitisztítani a vizet, akkor visszaengedni a vízbe nem annyira klassz érzés. Kihúzva meg pl. lehet komposztálni, vagy máshogy felhasználni a kertben. Csak azzal már meló van. Continue reading

Emlékeink, a halál, az élet, a szőlő, és a piros kardigán

Hűvös van, esteledik. Holnap hajnalban indulok az ügyfelemhez, akivel mostanra már egészen jól összeszoktunk. Kedvelem. Sőt nagyon bírom, hogy akkora fazon. Viszont már előre fogom a fejem a várható nehézségek miatt, amik elkerülhetőek lennének, ha nem lenne akkora fazon, de hát nagy fazon…

Ma még pihenek, merengek, emésztem az elmúlt hetek intenzív történéseit és a kertem biogyümölcseit. Tegnap pedig feldobta a fész ezt az emléket… Révülök bele, bele, bele a múltba.

***

Sokszor kérdezik tőlem, hogy milyen az amikor meghal az ügyfelem, milyen érzés, hogyan lehet feldolgozni. Erről szeretnék most írni egy napló bejegyzést.

A FB emlék alapján emlékszem arra, hogy két éve ilyenkor, már otthon voltam. Emlékszem arra, ahogy reggel a néni kikísért a taxihoz, és arra is emlékszem, ahogy a nagy, kék, mosolygós szemeivel néz, és integet a piros kardigánjában. Annyira látom magam előtt. Continue reading