“Közel vagyunk egymáshoz”, avagy a család, a közösség ereje

We are close...
We are close…

Magyarul nem annyira pontos a címbeli idézet. “We are close”. Így hangzott el már többször az egyes családtagok szájából. És tényleg… Nem csinálnak belőle nagy ügyet, nem vakításból mondják, inkább ilyen pragmatikus kontextusban, amikor valamit a családi működésről akarnak elmagyarázni.

Sokat beszélgetnek a logisztikai dolgokról, politikai, közösségi eseményekről. Követik a híreket, most amúgy is elég turbulens minden ebben az országban, van bőven miről értekezni. Ilyen tudatos, középosztálybeli polgárok ők, régre visszanyúló családi történetekkel.

De amiről leginkább írni szeretnék most, az a családi, közösségi működésük. Continue reading

A házak mélyén lappangó bántalmazók és az erre adható válaszok 2.

Avagy kinek a kínját kell/kellene a társadalomnak enyhíteni, miért pont azt, milyen alapon, és miből? Pláne ha a bödön is eléggé kiürült mostanra már.

Eltelt pár nap a téma első része óta, és kicsit változott is a fókusza. Meg kéne változtatni a címet, de inkább hagyom mostmár. Viszont ez a poszt kicsit tágabban nézi így az “ingyenélés”, a mások kárára, bőrére, idejére, energiájára és költségére élés kérdéskörét.

A szenvedéshez, a kínlódáshoz, az önsajnálathoz, a sértettséghez való hozzáférés nem mindenki számára egyformán adott a társadalomban. Vagy másképpen fogalmazva: vannak akiknek a szenvedése közüggyé érdekképviselődik, vannak akiké nem. Netán trendi kínná, melyre a magukat progresszívnek látni szerető, világjobbítani akaró emberek együttérzően igyekeznek hümmögni, esetenként még a social justice zászlóját is lobogtatva közben. A többiek meg oldják meg ahogy tudják.
Vannak kínok melyek költségét a társadalom fizeti, vagy a kínlódók ezt igyekeznek elérni, ha a (fel)jogosultságtudatuk, előjogaik, és idejük engedi.
És vannak akiknek bírni kell, önállóan, lelkileg, pénzzel, idővel, energiával, mert csináljanak amit akarnak, mert minket nem érdekel, mert észre sem vesszük, mert az ő dolguk, mert ez része a hagyománynak, vagy mert csak. Nekik általában a belük is lóg a melótól, és pont nem arra van idejük, hogy érdeket kéviseljenek egyébként sem. Continue reading

A házak mélyén lappangó bántalmazók és az erre adható válaszok 1.

16 napja vagyok itt.
A két hét előzetes összefoglalása: A nemzetközi helyzet fokozódik.

Ezt a témát két részletben szeretném megírni, az elsőben a helyzetet mutatom be, a másodikban elemzem.

Életem párja azt mondja, hogy olyan történeteket mesélek neki, amikért művészek sokat fizetnének hogy megélhessék, és megénekelhessék.
Én leginkább egy mérsékelten sem vicces filmdrámának látom az egészet, és ámulattal, ugyanakkor egyre kimerültebben figyelem. Néha kívülállóként szemlélve a két ember, anya és fia közötti áramlást, néha belülállóként, a rendszer szerves részeként és szereplőjeként élem a rögvalóságát. Nyilván meg lehetne csinálni úgy is, hogy dőljön a röhögéstől a mozinéző kínjában, van hozzá bőven sok epizód, de még így sem ajánlanám szívesen olyan embereknek, akiknek ingatag a hite az emberiség józan eszének létezését illetően. Continue reading

Felszabadíthatja-e a rabszolga önmagát?

A kliens alszik, az ápoló mereng

És egy egész tömegnyi rabszolga?

Mekkora munka, feladat és pénz egy családnak, a saját tartósan beteg, fogyatékkal élő, idős, vagy haldokló rokonát ápolni? Micsoda stressz és költség? És ez csak egy fő ápolása.

A nők pedig ezt így végzik, ingyen… Sokszor még másik gyerekek nevelése, plusz további szülők ápolása, netán fizetős állás mellett. Kiegészítve mindenféle társadalmi nyomasztással arról, hogy ezt egyébként nekik szeretni kell, élvezni. Plusz még jól is kinézni. Továbbá hogy minden csak szervezés, akarat, lelkierő kérdése.
Törvények, intézkedések, szokások, hagyományok, a média, és önjelölt megmondóemberek, plusz a saját lelkiismeretük által hajtva, gyakorlatilag zéró elismeréssel, ámde sok bűntudattal.

Continue reading

Gondolatok egy haldokló mellől

Ülök most itt hosszasan az idegen, haldokló néni mellett. Ilyen helyzetben még nem voltam. Ültem már sokat haldoklók mellett 1-2 órán át, de nem napokon át. És nem voltam még így folyamatában felelős haldokló emberért, testi ellátásáért, ráadásul büntetőjogi felelősséggel. És mivel nem rokonom és szerettem a néni, sem a család akiknek az életébe és halálába becsöppentem most, így sokkal inkább kívülállóként élem meg az eseményeket és a benyomásokat nyilván. Continue reading

Ápolás, közösségek, gyerekek, felnőttek, öregek: mi lesz veletek?

Ránk borult a rendszer. Nem jövő és nem jelen időben, hanem múlt időben. Már tart. Mondjuk tudtuk előre, hogy ez lesz ha nem csinálunk valamit, évtizedek óta beszélnek róla a sokféle érintett szakma képviselői. És mégsem csináltunk érdemben semmit.
És már nem csak a szegény, periférián élő alsóbb osztályokat érinti, hanem a középosztály tagjait is, azokét, akiknek gyereket, vagy idős, beteg családtagot kell ellátni. Nagyobb is a felzúdulás, több a vágyvezérelt sóhaj, az átgondolatlan, realitásokat nélkülöző ötlet.

Ennyi ember ápolási igénye nem bírható a jelenlegi struktúrák között. Nem bírják a szülők a gyerekek, a felnőtt gyerekek a szülők, az aktívak a rászorulók igényét kiszolgálni. És aztán mindenki szenved, gyerek, felnőtt, idős egyaránt. És ebben a témában rendszer-szintű társadalmi dialógus és reális megoldás keresés, gyakorlatilag nincs Magyarországon. Continue reading

Nem ősközösségre van szükség, és a gyerekeinknek sem!

Ha lehet akkor nem kérünk ősközösséget, és a gyerekeim sem. Sőt szerintem más sem kér, sőt nagyon kevés ember kér. És aki kér, és megkapja, az is menekül belőle utána. Aki meg beleszületik valószínűleg ritkán van abban a helyzetben, hogy gondokozhasson arról, mit szeretne. Erre az ősközösségek társadalmi dinamikái és oktatási rendszere nem valószínű hogy felhatalmazzák. Meg egyébként sem biztos hogy van ilyesmire ideje, a túlélésért való küzdelemben, adott esetben éhezve, fázva, és mindeféle veszélynek kitetten, azalatt a 30-40 év alatt, ami a várható élettartama.

Mély és őszinte tisztelettel az oldal és a szerzők iránt, de szeretnék reagálni egy cikkre. Megszületett ez az írás, ami ha nem ott jelent volna meg ahol, és nem olyan ismerőseim osztanák akik egyébként aktívan részt vállalnak a magyar közvélemény formálásában a nők társadalmi szerepeiről gondolkozva, akkor azt gondolnám, hogy ez megint csak egy, a nőelnyomó kormányzati és társadalmi retorika produktumaiból. De sajnos nem. Ezt modern, gondolkodó, értelmiségi magyar nők, anyák, feministák osztják. Continue reading