Amikor az elb*tt természetű ember megöregszik… Mi a dolgunk velük, pláne így a gondoskodási krízis közepén?

Nagyon érdekes álmom volt, egészen letisztultan és átélhetően mutatta meg azt a problémát, elvi dilemmát, amit a gondoskodó munkák idősgondozási ágában nagyon fontos, és még mindig tabunak számító témájának gondolok. Nem beszélünk ennek az elvi alapjairól, ráadásul nagyon ingoványos terület is, és veszélyes következtetésekre is lehet jutni, ha nem sikerül a témát elég jól átgondolt alapfeltételezések mentén végiggondolni.

Olyan dilemma ez, amire még egyáltalán nincsen válaszom, annyit tudok biztosan, hogy a jelenlegi rendszer igazságtalan és átgondolatlan, és kihasználja az ápolókat, a gondoskodást végzőket, akár fizetett emberek, akár családtagok. És ennek kapcsán erről beszélni lenne fontos, és megszülni a problémára a társadalmilag elfogadható válaszokat. Continue reading

Az irracionalitás gazdasága, avagy óda a hozzátartozóhoz

Az ominózus sövény

Nem vicces, hogy Homo Sapiensnek nevezzük magunkat? Tulajdonképpen mit ért az emberiség azon, hogy ő egy Sapiens? Min gondolkozunk? Mi alapján mondjuk, hogy bölcsek vagyunk? Ha körülnézünk és higgadtan értékeljük a tevékenységeink hatásait bolygószerte, akkor mire vagyunk annyira büszkék és önérzetesek? Vagy legalábbis mi a mentségünk?

Kétségkívül vannak olyan tulajdonságaink, melyekben élővilágszerte elég jók vagyunk. Remekül csépeljük a szúrós növényt más nemzőszervével például. És még csak észre sem vesszük, az esetek többségében.

Időseket figyelve mindez különösen láthatóvá válik, ha szeretnénk látni.

Continue reading

Miért csak most mondja, és nem húsz éve? Szexuális zaklatás most, és főleg régen! Online anonim kérdőív

Nem tudom hogy vagytok vele, de engem meglehetősen felháborítanak azok a kérdések, amik azt firtatják, már megint az áldozatokat hibáztatva, hogy miért csak most beszélnek, miért nem 20-30-40, akárhány éve.

A nőket mindig is afelé terelte a társadalom, hogy ne beszéljenek. Sem a vágyaikról, sem a traumáikról. A szoknya alatt sok minden elfért…
A látszatot akarta a társadalom, azt a valóságot amiben a hölgy mindig kedves, illatos, családias, melegszívű, gondoskodó. És persze boldog, ezáltal boldogan gondoskodik, és többnyire csak mosolyog.

Continue reading

A háború

Nevezetesen az első és a második világháborúk. Egyik ügyfelem 21 éves volt ha jól számolom, mikor a második véget ért. Majdnem már a háború legvégén lőtték le a férjét, aki pilóta volt. Leszedték a gépét. Azt hiszem 24 éves volt a “srác”, a vidám fotója még mindig a kredencen mosolygott a világba, láttam. De meghalt a második férje két bátyja is. Mesélte, hogy mennyire megborult az anyjuk emiatt. Így ismerkedett meg a második férjével, hogy a jövendő anyósával együtt siratták a halottaikat.

A mostani ügyfelem még csak kamasz volt a másodikban. Ők heten vannak testvérek, vagyis voltak, a minap éppen azt mesélte, hogy mekkora szerencséje volt két bátyjának is, hogy túlélték a háborút. Az egyik bátyja tankját kilőtték, ketten maradtak életben az adott tank utasai közül, őt a másik katona rángatta ki az égő tankból. 18 éves volt azt hiszem, és összeégett. Írt is belőle egy könyvet később.

A két báty aztán egy kórházba került, miután hazahozták őket Angliába, és az anyjuk elintézte, hogy egy helyre vigyék őket. Elképzeltem milyen érzés lehetett az anyának, 7 gyereket nevelni, miközben az apjuk is távol volt, plusz a két sebesült fiát látogatni, tartani a családban a lelket. És nem volt elég étel, ruha, jegyre kapták a népek a betevőt. Continue reading

Ha nem lettél ideges, nem figyeltél oda! Avagy vegyünk példát a muzulmán és hindu közösségekről!

Hát mi másról? Nehogy már Izlandról!

A Daily Mail (konzervatív napilap) címlapján mondja a miniszter, hogy Britannia túl önző ahhoz, hogy az öregekről gondoskodjon. Konzervatív miniszter, persze előjönnek a toposztok, hogy bezzeg régen nem így volt.

Kínjában röhög az ápoló, olvasva a cikket. Magyarországon simán a nők képébe vágják ilyenkor, hogy ők az önzők, nincs köntörfalazás. Angliában, hála a nőmozgalomnak, ilyet nem mer már mondani “komoly ember”, ártana a hitelének. Viszont a “rettentő toleráns” társadalomban, ahol a fehér férfi politikusok nem győzik már hogy bizonygatni, hogy ők aztán mennyire nem rasszisták, simán tudnak azzal érvelni a téma kapcsán a cikkben, hogy bezzeg a hindu, muzulmán közösségektől kéne példát venni, mert ők  mennyire jól törődnek az öregekkel. Továbbá, hogy bezzeg az idősotthonokban mennyire nincsenek hindu, muzulmán és zsidó öregek. Micsoda felfedezés…

Az, hogy ezek a közösségek esetleg ki sem tudják fizetni, amibe az otthonok kerülnek, illetve hogy a nők végzik otthon ingyen és kiszolgáltatva a care-work munkákat, az jótékonyan kimaradt a konzervatív férfiú érveléséből. Véletlenül, nyilván. Continue reading

Ügyfél típusok ápolói szempontból, avagy when nothing goes right, go left!

Írtam már ezt, de most megint: nem győzöm hangsúlyozni, hogy még az ápoláson belül is óriási különbségek vannak helyek, ügyfelek és fizetések között, a tömény szívás és a (jól) fizetett szanatórium két szélsőértéke között, ápolói szempontból. Aki csinálja tudja ezt, aki nem, az nyilván rájön magától is ha gondolkozik. Amiért mégis írok róla az ahhoz kapcsolódik amiken mostanában sokat gondolkozom, hogy mit akarhatnak, mit követelhetnek az ápolók. Mi lehet a cél, hogyan javíthatjuk saját egyéni munkakörülményeinket és milyen érdekvédelmi, lobbi szándékaink lehetnek, milyen érveléssel?

A fizetésre vonatkozó számítások ebben a posztban vannak.

Most arról szeretnék írni, hogy ápolói szempontból, a munka nehézsége tekintetében milyen tipikus ügyfélcsoportokat lehet megnevezni, és velük kapcsolatosan mik lehetnek az elvárásaink saját magunk szempontjából, és érdekvédelmileg is. Continue reading

Mit akarhatnak, mit követelhetnek az ápolók 2.

Az egy nehéz ügy a társadalomban, hogy akik írástudók, értelmiségiek, és főképpen kutatók, többnyire nem a Maslow piramis legalján próbálnak túlélni, így nem annyira vágják, hogy a társadalom rabszolgáinak mi a valósága, és mik a lehetőségei. Szemlélni, kognitívan kutatni, vagy saját bőrön megélni valamit, nagyon különböző társadalmi víziókat eredményez, láthatóan.

Tulajdonképpen jól ki van ez találva. A mezőgazdaságban, vagy a gondoskodásban dolgozó iskolázatlan tömegek így egészen jól kihasználhatók, a hangjuk nem hallatszik, az érdekeiket senki nem képviseli gyakorlatilag, illetve összességében nagyon kevés az érdekvédelmi hang/erő, ahhoz képest, hogy milyen gyökeresen kellene átformálni a társadalmi struktúrákat annak érdekében, hogy ez a fajta igazságtalanság csökkenjen. Continue reading