Egy nagyon érdekes kérdést tett fel egy kommentben valaki, ez alatt a cikk alatt, ami a túlnépesedésről szólt:
Viszont ha az egyén nem vállal gyereket, akkor miért, milyen alapon reméli, hogy lesz bárki is, aki sok vagy kevés pénzért majd ellátja idős korában, ha esetleg rászorulna?
Kezdem a rövid válasszal, és utána kifejtem: Azért, mert ők azok, akik a legnagyobb eséllyel ki bírják majd fizetni.
Hosszabban: Continue reading
Időről időre felröppennek ilyen esetek. Valamilyen bentlakásos otthon, értelmi fogyatékosok, idősek, gyerekotthon. Szexuális visszaélések, bántalmazás, elhanyagolás. És akkor berzenkedünk, elhatárolódunk, hogy micsoda dolog ez már, rugjákki, monnyonle, hallatlan.
Itt van pl. ez a riport, egy magyar bentlakásos otthonban történtekről. Nem mondom, hogy csak erős idegzetűeknek, mert épp az a baj, hogy a sztori realitásával vonakodunk szembenézni, és vállalni érte a saját felelősségünket polgárként, adófizetőként, szavazóként, embertársként. Continue reading
Mondta állítólag Einstein gyakorta. Talán igen, talán nem. De a sors biztosan kockázik, legalábbis nekem abszolút így tűnik.
Hétfőn még egy egyetemi permakultúrás projektről és együttműködésről tárgyaltam a mediterránban, és lötyögtem délután a parton. Kedden hajnalban felmarkoltam Mary Poppins típusú bőröndömet és elindultam az ismeretlenbe. Continue reading
Ebben a posztban szeretnék adózni azoknak a családtagoknak, akik idős rokont, vagy tartósan beteg gyereket, családtagot ápolnak, hónapokon, éveken át. Persze, azt mindenki tudja, hogy ez borzasztóan megerőltető, kimerítő, de mindaddig nem lehet igazán felmérni ésszel, amíg az embert nem érinti meg saját bőrén a szele.
Két hete vagyok itt, a bácsi nagyon-nagyon szerethető. Határozottan megkedveltem. Kedves, küzd, próbálja állni amit kimért neki a sors öregkorára. Nagyon tisztelem érte, ahogy csinálja. Continue reading
Gondolkoztatok már ezen? Kinek a dolga? És miért neki(k)?
Szeretnék kérni egy pontos, modern, igazságos, fenntartható és vállalható társadalmi definíciót!
Utazzunk egyet gondolatban, vagyis váltsunk nézőpontot.
Kezdjük messziről: Adott egy emlős faj, Homo Sapiensnek nevezi magát (inkább ne menjünk bele hogy mennyire találó a név). Ez az élőlény is úgy működik, hogy különböző másik élőlényeket elfogyaszt, megemészti, és a maradékot eltávolítja a szervezetéből. Sajnos nem tud fotoszintetizálni…
Kis korában, betegen, elesetten és öregen gyakorta előfordul, hogy az ürítése után nem képes megtisztítani magát, amitől aztán mindenféle betegséget és fertőzést is kaphat. Ebbe meg aztán bele is halhat.
A Homo Sapiens egyedei általában úgy szokták gondolni, hogy nem szeretnének a saját szarukban fekve, elhanyagolva meghalni. Ergo, legalábbis elvi szinten, fontos neki a gondoskodás mint olyan. Eddig OK? Continue reading
Na, hát a sors megint ügyesen intézi, hogy legyen mit tanulni. Ez a jó ebben a munkában így, hogy sosem tudhatja az ember, hogy milyen új tanulási helyzetbe csöppen.
Azok számára akik nem ismerik az előzményeket: Nyáron volt egy exkatona ügyfelem, aki nagyon nehéz eset volt a férfi-női dinamikák dimenziójában, és eléggé erőből kellett neki ellent tartani, ami tök fárasztó volt. Most megint egy exkatona ügyfél ápolására kért meg valaki akit kedvelek, és a korábbi tapasztalatok miatt erős félelmeim voltak, hogy mi lesz itt majd. (A részletekről a nyári posztokban lehet olvasni.) A két férfi ráadásul ismeri is egymást. Continue reading
Úgy kétmilliárd +- sokszázmillió évvel ezelőtt az akkori előlények egy része úgy elszaporodott, hogy az anyagcseréjük, élettevékenységeik melléktermékei egészen megváltoztatták a Föld légkörét.
Ők a kékalgák voltak, akik teleszemetelték a környezetüket oxigénnel. Hála nekik létrejöhetett egy egészen más bioszféra, és benne mi is.
Nem lenne ma itt az emberiség ezek nélkül a kis haszontalan, vagyis inkább hasznos jószágok nélkül.
