A realitások talaján álmodozva: nincs elég ápoló! Mi legyen?

Nincs elég ápoló! Nincs elég kéz aki a gyerekeket nevelje, a betegeket ellássa, az öregeket ápolja. Nincs. Vége, ennyi volt. Nincs elég ápoló Angliában, ahova keurópai nők járnak ápolni, nincs elég Magyarországon, ahol erdélyi mamákkal próbálják az öregeket ellátni, havi százezerért, zsebbe, feketén. És nem tudjuk, hogy az erdélyi öregeket kik ápolják.

Nincs elég gyerek, mondják a nagyokosok, fittyet hányva a tényre, hogy már így is annyi ember van a földön, hogy idén a túllövés napja már augusztus 2. Ami azt jelenti, hogy hét hónap alatt feléljük mindazt amit a Föld idén előállít. Tehát ha az ökológiai lábnyoma akárkinek 1 fölött van, akkor ő is túlfogyasztó, és minden egyes új gyerek hozzájárul a bolygó további elfogyasztásához. Continue reading

Végjáték, avagy haldoklás egy szerető családban /filmdráma/

Nagyon tanulságos vége lett ennek a munkának és az elmúlt, összesen 19 napnak. Utóbb szépen eszkalálódtak az események, így ma reggel eljöttem. Konkrétan elpucoltam, a kollégával együtt. A néni szegény visszakerült a kórházba. Ma van a nyolcadik napja azt hiszem, hogy nem evett és nem ivott, ez gyakorlatilag biológiai csoda, bár nem egyedülálló. A fickó 4 napja részeg. Dióhéjban. Continue reading

Gondolatok egy haldokló mellől

Ülök most itt hosszasan az idegen, haldokló néni mellett. Ilyen helyzetben még nem voltam. Ültem már sokat haldoklók mellett 1-2 órán át, de nem napokon át. És nem voltam még így folyamatában felelős haldokló emberért, testi ellátásáért, ráadásul büntetőjogi felelősséggel. És mivel nem rokonom és szerettem a néni, sem a család akiknek az életébe és halálába becsöppentem most, így sokkal inkább kívülállóként élem meg az eseményeket és a benyomásokat nyilván. Continue reading

Az öregedő férfiak és Áder János

Tanulságos és érdekes figyelni az embereket, pláne több éven keresztül, tehát a folyamatokat, a változásokat is. Sokféle ember érdekel sokféle szempontból. Például a férfiak, és ezen belül is az öregedő férfiak. Három ismert karakter foglalkoztat mostanában: Áder János, Peer Krisztián és Dean Potter. DP már nem él, nemrégen halt meg egy balesetben, tervezek írni róla. De először Áder Jánosról.

Continue reading

Lakást bérelni Angliában

wp-1488057503985.jpgA vállalkozásom fejlesztése új szintre lépett. Egy ápoló társammal közösen kivettünk egy lakást. Így van most már az ügyfelektől független lakcímem, és alaptáborom. Nagy öröm ez, egyúttal mesélek arról, hogy milyen megpróbáltatásokon kell tudni átugrani, ha valaki “saját” otthont akar magának Angliában.
Erről egyébként rémtörténeteket lehet hallani, és kíváncsi lennék, hogy akinek könnyen sikerül, ő hogy csinálta, mik a trükkök.
Az én esetem azt hiszem az átlagos szívás sztori.

Úgy általában elmondható, hogy Angliában megvetni a gyökereket nem egyszerű. A rendszer számos adminisztratív akadályt gördít a sehonnai bevándorló elé. Három fő ilyen megugrani való van:

  1. NI szám (adó/TB szám, ez hasonló mint otthon az adókártya)
  2. Bankszámla
  3. Lakás

Sok és körülményes adminisztráció van. Lakást nem adnak ha nincs bankszámla, amit nem adnak ha nincs munka, de hogy lehet elkezdeni dolgozni ha nincs lakás. Szóval eléggé meg kell hekkelni a rendszert, ha valaki nem tuti munkára jön, akik esetleg adnak lakcímet, szerződést, amivel viszont könnyen lehet bankszámlát nyitni és lakást kivenni. Ezek nélkül sem lehetetlen, csak nehéz. És sokat számít, ha van helyi ismerősünk, aki segít, ismeri a helyi trükköket.
Az első kettőt most átugrom, csak a lakásról mesélek.

Continue reading

Várólista és méltóság

Az mennyire abszurd, amikor a család hetek óta arra vár, hogy üresedjen szoba az otthonban, és a néni beköltözhessen végre?

Üresedjen…

Az angol abszurd humort mindenesetre sikerül kimaxolni az esti beszélgetések során, mikor példásan berendezett házaikban azokat az esélyeket latolgatják a decens középosztály kínjában-röhögősre fáradt tagjai, a szintén hasonlóan fáradt keurópai ápolókkal és némi alkohollal, hogy a folyamatot hogyan lehetne meggyorsítani.

Vajon hányan csuklanak az otthonban?
És ha majd végre sikerül a néninek beköltözni, akkor utána hányan fognak ugyanígy gondolkozni róla más, ugyanolyan szépen berendezett angol otthonokban?

A méltóság privilégium. Szerencsés az az ember, aki méltóságának tiszteletét kérheti számon a környezetén, és nem pl. a puszta életfeltételeinek biztosítását sem.

 

 

.

Érdekes morális dilemmába futottam

Adott egy a társadalom által elnyomott, vagy marginalizált, vagy elítélt csoport, melynek én nem vagyok a tagja.

Különböző okoknál fogva úgy érzem, hogy én mégis inkább odatartozom, ahhoz a csoporthoz, sőt még a megélt identitásom is sokkal inkább ennek a csoportnak az identitásával azonos, mint azzal, ahova tényszerűen tartozom.

Sőt, az a csoport, ahonnan jövök, konkrét károkat okoz ennek a másik csoportnak, annak, ahová tartozni szeretnék, ahova kapcsolódni kívánok. Továbbá számos olyan előjogot élvezek évek óta, ami nekem jár, nekik nem, és ezekkel az előjogokkal élek is.

Felmerülő kérdések, dilemmák:

  • Van-e jogom csatlakozni akarni ehhez az új csoporthoz?
  • Ha igen miért, ha nem, miért nem?
  • Ha mégis úgy döntök, hogy csatlakozom, akkor ez milyen viselkedési normákat követel meg tőlem? Hogy látom a saját felelősségem és viselkedésem, milyen szabályokat állítok saját magamnak?
  • Mi a jogos reakciója a csoportnak a csatlakozási igényemre, mit mondhatnak ők, és arra én hogyan reagálhatok?
  • Milyen elvárásai lehetnek ennek a csoportnak, amit nekem kutya kötelességem betartani, figyelembe venni? Continue reading