Kínzó morális dilemmák, és az élet maga

A The imitation game (Kódjátszma) c. film megvan? Már vagy tízszer biztos megnéztem, és érik megint egy. Az a jelenet amikor már feltörték a gépet és elkezdik előre látni a tendenciákat? És vitába keverednek egymással, hogy miről és kinek szabad szólni. Amikor felmerül a morális dilemma, hogy játszhatnak-e istent, megtehetik-e hogy nem szólnak, pedig tudják, hogy hol támadnak a németek legközelebb, és hogy sokan fognak meghalni? És ahogy ott Benedict Cumberbatch válaszol, vérző orral… A szőr feláll a karomon ha beleélem magam.

Korona tanulságok: Ölni egymást az oltással?

Oltatni vagy nem oltatni… Ez itt a kérdés?
Ti nem találjátok érdekesnek azt figyelni, hogy a tágabb társadalomban és a szűkebb közösségeitekben ki miért oltat, vagy nem oltat? Illetve hogy mit, mennyit, miért és hogyan beszél erről?

Néha az az érzésem ezzel a koronával, hogy A Nagy Természet Szellem remekül szórakozik a műsoron. Mondogatja már egy ideje, hogy baj lesz ha így folytatjuk, és emelgeti a tétet, aztán nézi, hogy mit kezdünk vele. Amit pedig lát, azzal remekül elvan.

Gyerekvállalás, avagy egyenes út a nyomorba…!?

Nagyon fontos és érdekes cikk született: Alulfizetett, túlterhelt, középkorú nőkre hárul a leginkább rászorulók ellátása. Fontos azért, mert ahogy a cikk is írja: “A kérdőívet 1300, idősekkel, gyerekekkel, pszichiátriai betegekkel, hajléktalanokkal és fogyatékos személyekkel foglalkozó dolgozó töltötte ki, ami Gyarmati Andrea szociológus, a felmérés készítője szerint kifejezetten magas számnak mondható. Főleg annak tekintetében, hogy a Központi Statisztikai Hivatal évek óta nem közöl adatokat a dolgozói létszámról (legutóbbi, 2013-as statisztika szerint 70-80 ezren dolgoztak az ágazatban), másrészt helyzetükről sincsenek naprakész információk.”

Érdekes pedig azért, mert a reprezentatív kutatás is ugyanazt mondja amit a terepen élők és dolgozók évek óta mondanak: kizsigerelt nők, főleg középkorúak, teljesen lehetetlen körülmények között, és gyakran totális kényszerpályán ápolják, látják el a rászorulókat.

Miért szeretem az angol öregeket?

Mondhatnám, hogy hiánytüneteim vannak 🙂 . Álmodok az ügyfeleimről, ügyfeleimmel, és várom, hogy vége legyen ennek a nyomasztó járványnak. Mehessek újra ápolni. Amióta elkezdtem Angliában ezt a munkát, ha jól számolom több mint öt éve, most van az eddigi legnagyobb szünet.

Sokat gondolkozom mostanában, figyelem a világot, furcsa benyomások, érzetek vannak. Emberek sürögnek-forognak, beszélnek, örülnek, fájnak, küzdenek. “A halálon innen, a bolondok házain túl” igyekszik mindenki több-kevesebb sikerrel átevickélni az élet kínjain.

Mire számíthatnak a családok Magyarországon

Ezt az írást most leginkább azoknak a családoknak a figyelmébe ajánlom, akik még nem alkalmaztak ápolót, de a jövőben várhatóan fognak. Ez az, amire kb. fel lehet lélekben és logisztikában készülni. Nincsenek csodák, bár vannak szerencsés véletlenek és találkozások. De napi 6-10 ezer forintos bérrel, feketén alkalmazott random ismeretlenekkel, minőségbiztosító és közvetítő rendszerek híján, teljesen kaotikus jogi és kulturális viszonyok között kb. így fog kinézni a tér.

Abból a szempontból is érdekes a visszajelzés, hogy kb. mire számíthatunk a saját öregségünk kapcsán, ha fizetett ápolókra szorulunk.

A legutóbbi cikkel kapcsolatosan írt egy család, az engedélyükkel hozom itt is le. Azt tenném még hozzá, hogy amit ez a család ír, az kifejezetten általános. Nagyon sokan mesélnek hasonló történeteket.

A szakmai véleményem az, hogy a mai magyar viszonyok, az élet költségei között napi NETTÓ MINIMUM 15-20 eFt-ot kellene fizetni ezért a munkáért, plusz megfelelő munkakörülményeket teremteni ahhoz, hogy a családoknak napi szinten ne ilyen nehézségekkel kelljen küzdeni. (És mellé természetesen megteremteni a megfelelő képzést, minőségbiztosítást, információs szolgáltatásokat, stb.)

Karácsony, korona, gondoskodás, idősgondozás: Ti mit tennétek?

Kapom az emaileket sorban Angliából, SOS ápolókat keresnek. Ott sem kicsi a gáz. Korona, Brexit, karácsony. Közben kapom a jelzéseket Magyarországról is. Vannak akik a békés karácsonyi ebédet emésztik félálomban, vannak akik hulla-fáradtan ápolnak, és vannak akik kapkodva keresik a megoldást. Sokan betegek.

Ezzel kapcsolatosan szeretném kihangosítani egy Magyarországon dolgozó magyar ápoló írását. Sajnos sok gondoskodó nincs abban a helyzetben, hogy nyíltan beszélhessen mindarról, amiről pedig nagyon nagy szükség lenne beszélni, és főképp megoldani. Én viszont szívesen lehozom itt:

Az imánál talán több kellene

Ápolói körökben kering most egy számomra ismeretlen ember nyilvános posztja:

Kedves nagyon közeli ismerőseim, barátaim! Segítséget kérek. SOS. A nejem otthon covid karanténban. Édesanyám Kisvárdán az otthonában haldoklik. Jelenleg Ági lányom virraszt mellette. Zsuzsa lányom Görögországban, nem hadra fogható. Jómagam még mindíg kórházban. Keresünk valakit, ápolási gyakorlattal, tapasztalattal. Köszönöm, ha bármilyen ötlettel segíteni tudtok.

Ebben az egy posztban sűrítve benne van mindaz, amit az utóbbi hetekben és hónapokban elmesélnek az ápolók, a családok, a segítséget kérők.

Art of care, avagy lenni földi szenvedések kísérői

Zaklatott időket élünk. Nagy a zaj, sok a turbulencia, kevés a biztos pont, a kapaszkodó. Feltértékelődni látszik a béke, az érzelmi és anyagi biztonság, a bizalom. Azok a terek és azok a közösségek, ahol az emberek megtartják, támogatják egymást, kedvesen, figyelmesen.
Egy ilyenről szeretnék most mesélni.

Tanítás az esetlegességről, avagy úton egy haldoklóhoz

A repülőn ülök éppen, úton az új ügyfélhez. Pár hete érkezett a kérdés az ügynökségtől, egy hat hetes munkára, ami az időszak, a kliens, a bér, a körülmények tekintetében egyaránt szimpatikus volt, úgyhogy bejelentkeztem rá. Elindult az egyeztetés a családdal, a most ott lévő ápolóval, mi a feladat pontosan, stb., megbeszéltünk mindent.

Miért 30.000 Ft egy preventív korona teszt még mindig?

Megint mennek fel a számok koronailag, alakul a második hullám. Tavasszal ugye még nagy volt a kapkodás, a kormányzatok világszerte próbálták felmérni, hogy mivel is állunk szemben. Kevés volt az adat, a science, az emberiség esett-kelt ebben az új és váratlan helyzetben. A pártpolitika, az érdekvédők, a kutatók, a szakpolitikusok, szakszervezetek, civilek, érintett szubkultúrák közösségei mondták-mondták a szempontjaikat. Pezsgett a társadalmi vita és a válaszok közös keresése. Mármint külföldön.