Korona tanulságok: Ápoló-, és öngyilkos demencia


A korona járvány tanulságai eléggé átformálták a világlátásomat. Most még hozzá az Ukrán háború, annak magyar vonatkozásai, és mindennek a tanulságai is sok olyan kérdést felvetnek, melyek megválaszolása után már nem biztos, hogy ugyanazok az emberek maradunk mint előtte voltunk.

A világ változik, masszívan, és ebben próbál evickélni kicsi és nagy, fiatal és öreg, egészséges és nem-egészséges. A gondoskodás válsága olyan méreteket öltött már csak azóta is amióta figyelem, hogy azt felmérni is nehéz ép ésszel. Az pedig amilyen válaszokat erre a társadalom ad, és főképpen nem ad, nagyjából, szerintem kódolja a következő évtizedek tendenciáit.

Ezt a TED beszédet már posztoltam, de beteszem újra. Minden benne van szerintem, amiből érdemes levezetni az egyéni és társadalmi stratégiákat, de az egyéni megfejtéseket szűrje le mindenki magának, ha van kedve hozzá.

Itt vagyok megint az ügyfelemnél, aki egy tünemény. Írok majd még erről ha lesz időm. Ő az akit eddig a legjobban kedvelek, és a legokosabbnak is tartok az eddig általam ápoltak, (plusz sok korombeli angol és magyar középosztálybeli értelmiségi) között. Ő az, akinek az agya és a lelke nem lett a középosztálybeli előjogféltés és társadalmi státusz-fenntartás görcsös igyekezetének az áldozata. Élesen, tisztán és jól lát rettentő sok társadalmi és strukturális dolgot, ráadásul egy háborút gyerekként megélt idős ember élettapasztalatával. Mondja is mindig a magáét veszettül, miután a reggeli közben olvasgatjuk a Guardiant, vagy nézzük a híradót. Eközben elég erősen demens, annak sok jellegzetességével. Ami főképpen azt jelenti, hogy rettentő megterhelő mentálisan, és időben is az ápolása.

Most csak három hetet vagyok nála, utána hónapokig nem jövök, és nem is vállalok másik ügyfelet az egyéb munkáim meg dolgaim miatt. De három hét alatt teljesen leszívódok agyilag és mentálisan is, pedig jön a takarító külön, van szünetem mikor elmászkálok. A lakás fenntartása, a számlák kifizetése, a szerelő, a kert, a javítások, az élet struktúráinak a működtetése nem az én feladatom, hanem a családtagoké.

Írtam itt már erről, hogy “Családtagok, hogy bírjátok?“. Nekem nem volt még dolgom a saját családomban demens öreg ápolásával, ezt csak az ápolói munkám közben látom, tehát saját családi élményem nincs. Talán ezért is üt annyira szíven mindig mikor látom, hogy milyen elmondhatatlanul és embertelenül nagy teher egy demens öreg ellátása a család számára, sokszor hosszú éveken át. Főleg akkor, ha fontos számunkra az öreg ember lelki, és fizikai jólléte, és igyekszünk megteremteni a jó ápolás feltételeit.

Angliában egy rendesen ellátott demens idős ember életének menedzselése 6000 font körül van minimum havonta, a saját számításaim szerint. Már ha a törvények és a szokások rendesen be vannak tartva, és nem valamelyik családtag végzi ingyen-rabszolgaként a gondoskodást, belerokkanva.

A napi bérem 115-150 font között van, attól függően, hogy az adott napon milyen extrák vannak (pl. nem megyek szünetre, vagy éjjel mennem kell segíteni). És azt kell hogy mondjam, hogy  nem vagyok túlfizetve ha azt nézem, hogy ennél mennyivel sokkal többet keresnek emberek, sokkal haszontalanabb és sokkal kevésbé megterhelő munkával, szanaszerte a világban. Már amennyiben egyáltalán értéknek akarjuk tartani, hogy a rászorulókról gondoskodjunk.

Persze nyilván ki lehet mondanunk, hogy az ápolás és a gondoskodás nem fontos. Végülis kb. pont ezt mondjuk a struktúráinkkal és a gondoskodók finanszírozásával. Csak aztán ami utána a nyakunkba szakad, akár kiszolgáltatott öreg emberként, akár családtagként, akár gondoskodóként, akár csak olyan hétköznapi emberként aki érzékeny és együttérző más emberek nehézségeivel és fájdalmaival… Hát annak a levét azért elég sokan isszuk immár, és láthatólag egyre többen.

A demencia egyre növekvő népbetegség. Akik már érintettek ebben, azok tudják miről beszélek. Szinte teljesen random, hogy ki és mikor lesz az áldozata. Az egyik igazán érdekes kérdés az, hogy a még fiatal(abb) emberek hogyan kívánnak szembenézni azzal, hogy lehet, hogy őket is érinti majd?

Avagy, gondolkoztál-e már azon, 50+, 40+ vagy akárhány éves emberként, hogy mi lesz veled, ha elmegy az eszed? És úgy jársz mint sokan, hogy fizikailag remek egészségben, jó erőben és kitartóan rohangászol össze-vissza, gyújtod magadra a házat, vagy tévedsz el a városban, és még csak észre sem veszed? Mindezt éveken át, ha van aki megakadályozza, hogy közben elveszítsd az életed valahol? Hogy mindeközben hova lesz a méltóságot, az identitásod?

Azon gondolkoztál-e, hogy ha így jársz, akkor nagyon sok körülötted élő, és rólad gondoskodó fogja a fejét fogni és szentségelni, vagy némán tűrni mindazt a feladatot amit rájuk terhelsz?

Sok idősgondozó és érintett, így én is, nem tudok erről nem gondolkozni. És ez nagyon is jól van így. Van legalább egy kicsit több terünk felkészülni, és megtenni a szükséges lépéseket. Azt szinte biztosra veszem, hogy sem a kormányok, sem az elit, sem az egészségügy nem fog a fejéhez kapni makró szinten, és rendes strukturális megoldásokat szülni. Magyarán lóf*sz sem lesz, nemhogy rendes ellátás. Ami azt is jelenti, hogy egyéni vagy maximum kisközösségi, partizán megoldásokat lehet kitalálni…

Gondoljátok meg proletárok… Na, innen szép nyerni!

Egyébként meg tavasz van, és az élet csodás, élvezzük amíg lehet. Beteszek pár szép képet, amiket mostanában csináltam itt-ott a világban. #passionforlife

***********************************************************************

Az Egy ápoló naplója blogról

Ez a blog egy napló, egy ápoló, egy bentlakásos angliai ápoló naplója. A “the personal is political” elve motivál arra, hogy nyilvánosan is elérhetővé tegyem. Úgy vélem, hogy a jelen társadalmi helyzetben változásra van szükség, mert elveink, céljaink, működési mechanizmusaink nem fenntarthatóak a jelenlegi formában.
A célom, hogy ezekkel az írásokkal hozzájáruljak egy fenntarthatóbb világ létrejöttéhez.
A posztok sokszor egymásra épülnek, ha folyamatában szeretnéd látni, érdemes lehet feliratkozni az email értesítőre a jobb felső sarokban látható kék gombon keresztül.

Kapcsolódó:

***********************************************************************

 

2 thoughts on “Korona tanulságok: Ápoló-, és öngyilkos demencia

  1. Hát sajnos igen, az utóbbi 330 napban főleg ilyeneken gondolkodom családi okból kifolyólag. Mivel egyszerre kellett megoldanom apám dolgát, és közben realizálni, hogy ugyanebbe a helyzetbe kerülhetek 20-25-30 év múlva, hiszen az öröklődés sem kizárt…
    És igen, nagyon kellenének a strukturális megoldások, a stigmatizáció megszüntetése, az emberi méltóság tisztelete minden élethelyzetben, és talán az eutanázia is bizonyos esetekben.

    Like

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.