A földhöz ragadt transzcendencia

48 éves leszek, tízes kerekítéssel 50. Változó korban. Olyan is.

Felneveltük a gyerekeinket. Van hol laknom, van mit ennem és innom. Háború nem dúlja az országokat, ahol élek. Egészséges vagyok, a testem még nem akadályozza a lelkem abban, hogy az útját járja. Szeretnek, szerethetek.

Ápoló vagyok. Ápoló is. Ember, nő, anya, polgár, gondolkodó, érző lény.

Van időm. Sok időm. Az idő drága, különleges kincs. A lélek saját szobája. Ülök csendesen, befelé figyelek. Képek, érzetek, gondolatok. Jönnek, mennek, áramlanak, összekapcsolódnak, szétválnak. Sokfélék.
A meditáció, a módosult tudatállapot, a lélek permakultúrás kertje. Continue reading

Szolgálati közlemény: miben tudok segíteni és miben nem

Kedves Olvasók, sajnos az van, hogy nem tudok mindenkinek válaszolni és mindenkinek segíteni, nagyon sokan írtok és nem győzöm. Elnézést kérek azoktól is, akiknek az utóbbi időben hézagosan írtam/válaszoltam.

 

Szeretném összefoglalni, hogy miben tudok segíteni, milyen feltételekkel, illetve miben nem. Continue reading

A realitások talaján álmodozva: nincs elég ápoló! Mi legyen?

Nincs elég ápoló! Nincs elég kéz aki a gyerekeket nevelje, a betegeket ellássa, az öregeket ápolja. Nincs. Vége, ennyi volt. Nincs elég ápoló Angliában, ahova keurópai nők járnak ápolni, nincs elég Magyarországon, ahol erdélyi mamákkal próbálják az öregeket ellátni, havi százezerért, zsebbe, feketén. És nem tudjuk, hogy az erdélyi öregeket kik ápolják.

Nincs elég gyerek, mondják a nagyokosok, fittyet hányva a tényre, hogy már így is annyi ember van a földön, hogy idén a túllövés napja már augusztus 2. Ami azt jelenti, hogy hét hónap alatt feléljük mindazt amit a Föld idén előállít. Tehát ha az ökológiai lábnyoma akárkinek 1 fölött van, akkor ő is túlfogyasztó, és minden egyes új gyerek hozzájárul a bolygó további elfogyasztásához. Continue reading

Ha töröd a fejed, hogy belevágj az idősgondozásba

Sokféle módon és más-más súlypontokkal megfogalmazva érkezik kábé ugyanaz a kérdés, erre általában elküldöm a blog linkjét előzetesen tájékozódni.

Szia. 🙂
Elegem van az eletbol.
Meselsz nekem arrol a munkarol, amit te csinalsz, mi kell ehhez, hogyan rughatok labdaba, mivel jár?

Először érdemes lehet elolvasni ezeket:
https://egyapolonaploja.wordpress.com/category/munka-faq/

Mondjuk ezzel kezdve:
https://egyapolonaploja.wordpress.com/2017/02/11/angliaba-mennel-apolonak-dontesi-szempontokat-informaciokat-keresel/

Ez az ami tuti:

  • Ez egy kemény munka.
  • Viszont van bőven.
  • Jól lehet vele keresni.
  • Na nincs jobb ötleted, abszolút jó szívvel ajánlom.

És miért?

https://egyapolonaploja.wordpress.com/2016/08/10/szabadsag-szeretem-avagy-egy-boldog-apolo-sohaja/

És ha van kommunikációs szintű nyelvtudásod, legalább egy év, referenciával leigazolható ápolási tapasztalatod, akkor tudok neked is segíteni kijutni, és elkezdeni dolgozni.
Írj, lehetőleg a fészen keresztül.

 

Szabadság, szeretem! Avagy egy boldog ápoló sóhaja

IMG_5725Jelen életszakaszomban nem tudok elképzelni ennél jobb munkát. Egyszerűen hibátlan. Korábban mindig olyan munkáim voltak, amelyeknek soha nem volt vége, ráadásul úgy, hogy közben azon is kellett stresszelni, hogy megszerezzem a következő munkákat. Ha visszagondolok az elmúlt 20-25 évemre, mindig a hajtás volt. Egyszer volt egy cikk valamelyik újságban, csak a címére emlékszem: “A magad ura, vagy a vállalkozásod rabszolgája?”. És a vállalkozói lét jellegét firtatta. Continue reading

Kinek a dolga (lenne) kitörölni, kimosni a seggeket?

Gondolkoztatok már ezen? Kinek a dolga? És miért neki(k)?
Szeretnék kérni egy pontos, modern, igazságos, fenntartható és vállalható társadalmi definíciót!

Utazzunk egyet gondolatban, vagyis váltsunk nézőpontot.

Kezdjük messziről: Adott egy emlős faj, Homo Sapiensnek nevezi magát (inkább ne menjünk bele hogy mennyire találó a név). Ez az élőlény is úgy működik, hogy különböző másik élőlényeket elfogyaszt, megemészti, és a maradékot eltávolítja a szervezetéből. Sajnos nem tud fotoszintetizálni…

Kis korában, betegen, elesetten és öregen gyakorta előfordul, hogy az ürítése után nem képes megtisztítani magát, amitől aztán mindenféle betegséget és fertőzést is kaphat. Ebbe meg aztán bele is halhat.

A Homo Sapiens egyedei általában úgy szokták gondolni, hogy nem szeretnének a saját szarukban fekve, elhanyagolva meghalni. Ergo, legalábbis elvi szinten, fontos neki a gondoskodás mint olyan. Eddig OK? Continue reading

Én a TÉNYEKET tudom, nem csak úgy gondolom! Óh, OK!

Na, hát a sors megint ügyesen intézi, hogy legyen mit tanulni. Ez a jó ebben a munkában így, hogy sosem tudhatja az ember, hogy milyen új tanulási helyzetbe csöppen.

Azok számára akik nem ismerik az előzményeket: Nyáron volt egy exkatona ügyfelem, aki nagyon nehéz eset volt a férfi-női dinamikák dimenziójában, és eléggé erőből kellett neki ellent tartani, ami tök fárasztó volt. Most megint egy exkatona ügyfél ápolására kért meg valaki akit kedvelek, és a korábbi tapasztalatok miatt erős félelmeim voltak, hogy mi lesz itt majd. (A részletekről a nyári posztokban lehet olvasni.) A két férfi ráadásul ismeri is egymást. Continue reading

Hülye angolok, angol hülyék

Úgy kétmilliárd +- sokszázmillió évvel ezelőtt az akkori előlények egy része úgy elszaporodott, hogy az anyagcseréjük, élettevékenységeik melléktermékei egészen megváltoztatták a Föld légkörét.

Ők a kékalgák voltak, akik teleszemetelték a környezetüket oxigénnel. Hála nekik létrejöhetett egy egészen más bioszféra, és benne mi is.

Nem lenne ma itt az emberiség ezek nélkül a kis haszontalan, vagyis inkább hasznos jószágok nélkül.

Continue reading

Újévi fogadalmak, gondoskodás válsága, nők lázadása

Ti tesztek újévi fogadalmat? Én soha. Most sem, csak retorikailag megragadom az alkalmat.

2019 lehetne pl. a Lázadás Éve. A női lázadásé, a gondoskodók lázadásáé. Nyilván nem lesz sajnos, csak játszom a gondolattal. Az elit elvan, boldogul, a prolik meg örülnek hogy élnek, ráadásul abszolút nincs fogalmi kerete egy lázadásnak. A status quo áll mint a cövek, és őrei mindent megtesznek hogy ez így is maradjon.

Aztán.

Continue reading

Katonatisztek és póthajak, avagy osztályharc az előjogokért

Nagyon érdekes azoknak az emberekenek a lényét és működését tanulmányozni, akik sok előjog közé születtek, ugyanakkor alanyi jogon un. “nem a legélesebb kések a fiókban”. A jó helyre születettek között azok az éles kések, akik az erőforrásaikat, tehetségüket a társadalom szolgálatába állítják. A kevésbé élesek a sajátjukba, és azt is főleg a társadalom, a náluk rosszabb helyre születettek kárára. A brit középosztály öreg tagjait ápolva erre jócskán akad is módom.

Most erről szeretnék írni a katonatisztek és a póthaj segítségével.

Continue reading

A haláltól való félelmünk egyik sajnálatos társadalmi következménye (??)

Miért nem cél a szép halál, a szép, tartalmas, transzformatív haldoklás? Miért nincsenek meg ennek a megfelelő támogató struktúrái a társadalomban? Tényleg ezt akarjuk? A magunk és a szeretteink számára is?

Ennek a posztnak közvetlen előzménye ez, ami itt olvasható. A lényege, hogy elfogadtam egy következő munkát, amiben egy végstádiumos végbélrákos, idős férfinak van szüksége ápolóra. A férfi nem ismer engem, én sem őt. Megkaptam viszont a leírását a fizikai és lelki szükségleteinek, ápolói szempotból, ami egy részletes leírás is arról, hogy hogyan néz ki egy napja, és ebben hol és milyen szüksége van segítségre.

Az ilyen leírások több olyan részletet is tartalmaznak a test működéseiről, amikről egyébként nem nagyon szoktunk beszélgetni még a barátainkkal sem. Holott abszolút elemi problémák, valódi, materiális, testi szükségletek. Pl. hogy valakinek van-e katétere, inkontinens-e, van-e sztómazsákja, tud-e egyedül enni és mosakodni, hányszor kel fel éjszaka, stb. Amikor egy új kliens leírását olvassuk egészen közeli elképzelésünk alakulhat ki róla, anélkül hogy látnánk őt. Eközben azt nem tudjuk hogy valójában hogy néz ki, milyen a hangja, a tekintete, a kisugárzása. Nagyon furcsa és ambivalens érzés. Continue reading

Összekapcsolódva, életben, halálban

Ismeritek azt az érzést, mikor a jövőre gondolva kicsit remeg a gyomor és a zsigerek? Van ebből is többféle, olyan amihez öröm társul, vagy amihez izgatottság, nem ritkán félelem. Van olyan amihez egyszerre mindez. Plusz még megrendülés, tisztelet, alázat, megszeppentség, hála. Ilyesmik… Mérsékelten könnyed érzetek.

Írtam itt arról, hogy mit is tud jelenteni az ápolás. Maga a földhöz ragadt transzcendencia. És tényleg.

Ennek az ápolói munkának az az egyik különösen nagy ajándéka, hogy tisztán és a másik ember lehúzása nélkül tudunk olyan húsbavágóan valódi helyzetekkel és érzésekkel találkozni, melyek aztán minket építenek. Az ÉLET maga. Ugyanakkor még adunk is cserébe olyat, amire a másiknak nagy szüksége van. A hospice munkának ez az egyik legmarkánsabb jellemzője számomra: teljesen tiszta adás mindkét fél részéről. Continue reading