Családtagok, hogy bírjátok?

Ebben a posztban szeretnék adózni azoknak a családtagoknak, akik idős rokont, vagy tartósan beteg gyereket, családtagot ápolnak, hónapokon, éveken át. Persze, azt mindenki tudja, hogy ez borzasztóan megerőltető, kimerítő, de mindaddig nem lehet igazán felmérni ésszel, amíg az embert nem érinti meg saját bőrén a szele.

Két hete vagyok itt, a bácsi nagyon-nagyon szerethető. Határozottan megkedveltem. Kedves, küzd, próbálja állni amit kimért neki a sors öregkorára. Nagyon tisztelem érte, ahogy csinálja. Continue reading

A földhöz ragadt transzcendencia

48 éves leszek, tízes kerekítéssel 50. Változó korban. Olyan is.

Felneveltük a gyerekeinket. Van hol laknom, van mit ennem és innom. Háború nem dúlja az országokat, ahol élek. Egészséges vagyok, a testem még nem akadályozza a lelkem abban, hogy az útját járja. Szeretnek, szerethetek.

Ápoló vagyok. Ápoló is. Ember, nő, anya, polgár, gondolkodó, érző lény.

Van időm. Sok időm. Az idő drága, különleges kincs. A lélek saját szobája. Ülök csendesen, befelé figyelek. Képek, érzetek, gondolatok. Jönnek, mennek, áramlanak, összekapcsolódnak, szétválnak. Sokfélék.
A meditáció, a módosult tudatállapot, a lélek permakultúrás kertje. Continue reading

Szolgálati közlemény: miben tudok segíteni és miben nem

Kedves Olvasók, sajnos az van, hogy nem tudok mindenkinek válaszolni és mindenkinek segíteni, sokan írtok és nem győzöm. Elnézést kérek azoktól is, akiknek az utóbbi időben hézagosan írtam/válaszoltam.

Szeretném összefoglalni, hogy miben tudok segíteni, milyen feltételekkel, illetve miben nem. Continue reading

A realitások talaján álmodozva: nincs elég ápoló! Mi legyen?

Nincs elég ápoló! Nincs elég kéz aki a gyerekeket nevelje, a betegeket ellássa, az öregeket ápolja. Nincs. Vége, ennyi volt. Nincs elég ápoló Angliában, ahova keurópai nők járnak ápolni, nincs elég Magyarországon, ahol erdélyi mamákkal próbálják az öregeket ellátni, havi százezerért, zsebbe, feketén. És nem tudjuk, hogy az erdélyi öregeket kik ápolják.

Nincs elég gyerek, mondják a nagyokosok, fittyet hányva a tényre, hogy már így is annyi ember van a földön, hogy idén a túllövés napja már augusztus 2. Ami azt jelenti, hogy hét hónap alatt feléljük mindazt amit a Föld idén előállít. Tehát ha az ökológiai lábnyoma akárkinek 1 fölött van, akkor ő is túlfogyasztó, és minden egyes új gyerek hozzájárul a bolygó további elfogyasztásához. Continue reading

Szabadság, szeretem! Avagy egy boldog ápoló sóhaja

IMG_5725Jelen életszakaszomban nem tudok elképzelni ennél jobb munkát. Egyszerűen hibátlan. Korábban mindig olyan munkáim voltak, amelyeknek soha nem volt vége, ráadásul úgy, hogy közben azon is kellett stresszelni, hogy megszerezzem a következő munkákat. Ha visszagondolok az elmúlt 20-25 évemre, mindig a hajtás volt. Egyszer volt egy cikk valamelyik újságban, csak a címére emlékszem: “A magad ura, vagy a vállalkozásod rabszolgája?”. És a vállalkozói lét jellegét firtatta. Continue reading

Demensekkel nem vitatkozunk, és bolondokkal sem

Egy jó vita, okos, érzékeny, szellemes emberekkel, az egyik kedvenc szórakozásom. Vitázni jó… Kivéve…

Emlékszem annó, mikor először lettem hivatásos ápoló, mennyire tapasztalatlan voltam. Pl. simán leálltam megpróbálni észérveket használni a csak kicsit demens, vagyis nem annyira feltűnően beteg lakókkal való kommunikációban. Emlékszem az érzésre, hogy így motivált, hogy a szegénykének majd jól megérvelem, hogy pl. miért lesz jó neki lemenni az étkezőbe, amit aztán majd jól megért és belát… Ez még az otthonban volt, ahol 240 idős élt. Sokan közülük demensek voltak, nagyon sokan totál boldogtalanok és elveszettek is, akik gyakorlatilag szenvedve tengődték végig a napjaikat. Nem mindenki persze, voltak akik teljesen jól voltak, de emlékeim szerint ők voltak kevesebben. Continue reading

Ha elnyomókat nevelünk, elnyomóink lesznek, avagy a tanár sztrájk margójára

Ezt a cikket három hete írtam, és azóta is haboztam, hogy kitegyem-e. Akkor még olyan nagy volt a lelkesedés, és nem akartam elrontani az emelkedett hangulatot. Még mindig reménykedek, hogy lesz valami változás, de közben félek is, hogy elkésett ez a dolog, meg a tél is jön, végül nem lesz áttörés. Na mindegy, beteszem ezeket a gondolatokat a közösbe, hátha tud hozzáadott értéke lenni. Tehát a cikk:

UPDATE: Élőlánc van. Nézzétek meg ezeket a képeket, primer és szekunder szégyent is érzek 50 éves emberként, ahogy ezeket a fiatalokat nézem a képeken. Hogy az úristenbe sikerült ebbe a helyzetbe hoznunk a mai tinédzsereket? IskoláÉRT tüntetnek!! Tanárokért!! Kb. mint Malala. A fájdalom és a szégyen szétveti a szívemet. És milyen brutális árat fizetünk mindezért öreg korunkban majd, ha megérjük…
De most, velük, talán egy új, aktívabb, felelősebb, tevékenyebb magyar generáció alakul…

Continue reading

Takarítók, tanárok, ápolók, az értelmiség és a NEmzeti Rabszolgaság

Nemrég rámírt egy ismerősöm, hogy 63 évesen kivándorolni terveznek a partnerével, aki pedig már 70 fölött van. Tanácsot, információt kértek Máltáról, érdeklődtek a jelenlegi viszonyokról. Ez volt eddig a legextrémebb korosztály kivándorlásilag, de mostanában egyébként is sokan mondják az ismerőseim között, hogy náluk most telt be a pohár, költöznek. 

Figyelem a tanárok tiltakozásait, hallgatom amit ők és a diákjaik beszélnek. Aztán a minap itt volt az a cikk, amiben kiderül, hogy többet fizetnének a takarítónak, mint a tanároknak egy budapesti gimnáziumban. (Ami mondjuk szerintem jó irány. A kulcsdolgozókat legalább úgy meg kéne fizetni mint az értelmiséget… Csak mind a kettőt sokkal jobban. De ez egy másik téma.)

Eközben az élelmiszer árak az egekben. Nyáron az egyik magyar Aldiban a kollégák azon vicceltek egymással, hogy vajon kitegyék-e az aktuális árakat, mert holnap úgyis ki kell cserélni. Continue reading

Mondd el kedden a véleményed, és keress 20 fontot! Felhívás!

🧠 Online fókuszcsoportos beszélgetés Angliában dolgozó magyar bentlakó gondozóknak és személyi asszisztenseknek (Live-in carer and PA), egy egyetemi kutatás keretében.

🔥 Résztvevőket keresünk egy online beszélgetésre, aminek a témája az Angliában dolgozó külföldi gondozók munkakörülményei, a kizsákmányolás különböző formái és kockázatai, valamint azok megelőzésének lehetőségei. A beszélgetés anonim, teljesen őszintén lehet majd beszélni a tapasztalatokról.

💁‍♀️ A fókuszcsoportra egy kutatási projekt keretében, annak lezárásaként kerül sor. A kutatás megállapításairól jelentés és tájékoztató anyagok készülnek. A résztvevők 20 fontot kapnak (voucher formájában).

Kiket várunk?

– Jelenleg vagy a közelmúltig Angliában dolgozó bentlakó gondozók és személyi asszisztensek.
– Rendelkezik valamilyen londoni kötődéssel (pl. dolgozott vagy élt Londonban)
❓ Mikor? 2022. június 14. 14.00-16.00 óra (angliai idő szerint)

💥 Érdeklődni vagy jelentkezni emailben lehet: aturnpenny@brookes.ac.uk

Kérjük segítsetek terjeszteni a felhívást!

***********************************************************************

Az Egy ápoló naplója blogról

Ez a blog egy napló, egy ápoló, egy bentlakásos angliai ápoló naplója. A “the personal is political” elve motivál arra, hogy nyilvánosan is elérhetővé tegyem. Úgy vélem, hogy a jelen társadalmi helyzetben változásra van szükség, mert elveink, céljaink, működési mechanizmusaink nem fenntarthatóak a jelenlegi formában.
A célom, hogy ezekkel az írásokkal hozzájáruljak egy fenntarthatóbb világ létrejöttéhez.
A posztok sokszor egymásra épülnek, ha folyamatában szeretnéd látni, érdemes lehet feliratkozni az email értesítőre a jobb felső sarokban látható kék gombon keresztül.

Kapcsolódó:

***********************************************************************

Kínzó morális dilemmák, és az élet maga

A The imitation game (Kódjátszma) c. film megvan? Már vagy tízszer biztos megnéztem, és érik megint egy. Az a jelenet amikor már feltörték a gépet és elkezdik előre látni a tendenciákat? És vitába keverednek egymással, hogy miről és kinek szabad szólni. Amikor felmerül a morális dilemma, hogy játszhatnak-e istent, megtehetik-e hogy nem szólnak, pedig tudják, hogy hol támadnak a németek legközelebb, és hogy sokan fognak meghalni? És ahogy ott Benedict Cumberbatch válaszol, vérző orral… A szőr feláll a karomon ha beleélem magam. Continue reading

Megtennéd, hogy elteszel láb alól?

Írtam itt már az utóbbi posztokban, hogy a korona tanulságai eléggé átformálták a gondolkodásomat. Eközben hallgatom a hírekben, hogy ukrán nők, öregek, gyerekek 60 napot töltöttek a föld alatt, mert nem volt módjuk menekülni és az orosz férfiak meg lőtték, bántották, erőszakolták, ölték őket. Tőkeerővel, tüzérséggel, ahogy azt már sokadszor látjuk a történelemben…

A BP és a Shell eközben rekord profitokat ér el azzal, hogy olajat és a földgázt csencsel továbbra is az oroszokkal. Tegnap mondták a BBC-n, hogy a részvényesek rekord osztalékot zsebeltek be az első negyedévben idén. És hogy ezek a részvényesek nem kis részben azok a jómódú öregek, és fiatalabbak, akiknek annyi pénze van, hogy a nyugdíjra is takarékoskodhatnak. Continue reading

“Látlak téged”, avagy a kapcsolódás árnyalatai

Ha egy barátságban, egy szerelemben, tetszőleges intim relációban a kapcsolódás valódi, akkor az soha nem múlik el, amíg a benne érintettek emlékeznek, élnek. Nekem legalábbis ez a tapasztalatom, a meggyőződésem, és a definícióm. Ha két lény idegvégződései egyszer igazán összefonódtak, és lelkük, érzékeik, energiáik összekapcsolódtak, az utána már nem tud szétválni.

A barátságok vonatkozásában ez elég tiszta ügy. Az a közhelyes tapasztalat, hogy akár évekig sem találkozunk, de amikor újra, akkor ugyanott folytatjuk. SOHA nem akarunk rosszat a másiknak, és mindig ott vagyunk ha a másik bajba kerül. Tisztelet van és levegősség. Nincs határsértés, az összeolvadás ellenére sem. Paradox kombó, az integritás és a feloldódás egyidejű kettősségével. Bennünk él a másik, és mi a másikban, folytonosan. Teljesen éteri megélés a lélek mélységeiben, ha leásunk odáig. Continue reading

Korona tanulságok: Ápoló-, és öngyilkos demencia

A korona járvány tanulságai eléggé átformálták a világlátásomat. Most még hozzá az Ukrán háború, annak magyar vonatkozásai, és mindennek a tanulságai is sok olyan kérdést felvetnek, melyek megválaszolása után már nem biztos, hogy ugyanazok az emberek maradunk mint előtte voltunk.

A világ változik, masszívan, és ebben próbál evickélni kicsi és nagy, fiatal és öreg, egészséges és nem-egészséges. A gondoskodás válsága olyan méreteket öltött már csak azóta is amióta figyelem, hogy azt felmérni is nehéz ép ésszel. Az pedig amilyen válaszokat erre a társadalom ad, és főképpen nem ad, nagyjából, szerintem kódolja a következő évtizedek tendenciáit. Continue reading

A nők titokzatos, láthatatlan, új, (ön)gondoskodó világa

Nagyon intenzíven és érdekesen változik a világ, már csak az alatt az idő alatt is nézve, amióta én az eszemet tudom, és nézem. Amit most megírok, az egy számomra érdekes és reménykeltő megfigyelés. Biztos vagyok benne, hogy sokan egyrészt nem is értik majd, másrészt totál máshogy látják, de nem baj. Talán igazam sincs, bár látom működni. Majd az idő kiadja, hogy mennyi az annyi…

Onnan mondom amit mondok, hogy amikor az ezredforduló környékén kisgyerekes anya lettem, gyakorlatilag orral belefúródtam a női valóságba. Előtte sajnos nem tűnt fel, hogy a magyar közeg mennyire nem gyerekbarát, mennyire nem családbarát, és mennyire főképpen nem anya-, és nőbarát. A szociális szolgáltatások, a tömegközlekedés, a közintézmények, a gyakorlat szintjén gyakorlatilag mindenhol a kisgyerekről gondoskodók ellen dolgoztak, akik nyilván a nők voltak döntően. Continue reading

Oxfordi elvonulás, a pandémia vége, és soká éljen az élet!

Irtó gyorsan elszaladt két év. És micsoda két év! Mennyi tapasztalás, impulzus, jó és rossz tanulság…! Hogy vagytok? Miket hozott nektek ez az egész?

Végre újra ápolok! Már rendesen hiányzott. Meg úgy Anglia is, és ez az egész abszurd, sokszáz éves, on-site komédia, amit annyira szeretek. Continue reading