Szerintetek mi a világon a legjobb foglalkozás? Elég hülye kérdés, csak felütésként kérdezem. Szerintem a világon a két legjobb foglalkozás tanárnak vagy nővérnek lenni.
Napok óta gondolkozom a magyar nővérekről, és az összes többi nővérről, akik most a kórházakban mentik az életeket. Olyan nőkről, akiket gyakorlatilag semmibe vett a társadalom mindeddig.
Nem az ápolókról beszélek, félreértés ne essék, hanem a nővérekről. Azokról akik éveken át, a hétköznapi emberek számára elképzelhetetlen mélységekig megtanulták az emberi test működését, és azt, hogy ha gáz van, akkor mit tegyenek annak érdekében, hogy az elesett ember, az elesett test életben maradjon.
A nővérekről, akik nem élvezik az orvosoknak kijáró tiszteletet, fizetést és hálapénzt. Akik a három műszak mellett még vállalnak egy maszek ügyfelet is, hogy meg tudjanak élni. Hogy el tudják látni a gyerekeiket, akiket alig látnak. A sok (gyakran egyedülálló) anyáról, nyugdíj előtt/után álló nőről, aki küzd, tolja, éveken át, kimerülten, és menti-menti az életeket sorban.
Emlékszem már annó a hospice-ban, önkéntesként, hozzájuk képest súlytalan felelősségi helyzetből, és a szabad időmből kifelé nézve figyeltem ámultan, ahogy a nővérek ellátták a haldoklókat. Nem beszéltek sokat a munkáról, hogy mit csinálnak, csak tették a dolgukat. Csillapították a fájdalmat, kötöztek sebet, kötöttek be infúziót, katétert. Csukták le a szemeket.
Aztán ha napközben csendesen behajtották 1-1 beteg szobájának ajtaját, akkor tudtuk hogy most mossák és öltöztetik át a halottat, akit utána majd úgy kitolnak a kápolnába, hogy mindezt a többi haldokló közül egyik sem fogja észrevenni.
Aztán látom Angliában is a területi és kórházi nővéreket, ahogy dolgoznak. Jönnek, térülnek fordulnak, tesznek-vesznek és készen vannak. Eközben kedvesek és könnyedek, nem azért mert annyira könnyű lenne az életük, hanem mert profik és így nyugtatják a szorongó betegeket.
És most gondolok rájuk. Gondolok a küzdő olasz nővérekre és azokra akik már meghaltak, az angol nővérekre és a magyar nővérekre. Azokra a nőkre akiket mindeddig magára hagyott a társadalom. Akik döntő többsége alig keres pénzt, és sem módja, sem ideje a saját egészségéről gondoskodni. És ők lesznek most ott, sőt vannak már most is, és próbálják itt tartani az életben a koronás főket. Azokat az embereket, akik nagy része korábban le sem szarta őket (csak néha, de akkor viszont tényleg), hiába mondogatták, hogy nagy bajban vannak.
Most mi vagyunk bajban és nagy bajban. Kiállunk az erkélyekre tapsolni, és teszünk más szimbolikus és súlytalan gesztusokat. Most, mikor az életünket, a szeretteink életét féltjük, mert a halál itt somfordál körülöttünk.
Akkor miért nem tapsoltunk és álltunk ki az erkélyekre és a terekre amikor nekik lett volna szükségük ránk? Az elmúlt években, évtizedekben?
De most már ez így alakult. Jelenleg tényleg az van hogy össze kell fogni, és együtt valahogy túlélni. Már akinek sikerül. Lesz akinek nem fog. Nővérek is meghalnak majd minden bizonnyal, ahogy már most is Olaszországban és Spanyolországban. Értünk.
Talán… Talán… Ha majd ezen túl lesz a társadalom… Nem lehetne úgy újratervezni, hogy a nővérek fizetése és munkakörülményei a legjobbak között legyenek?
Talán… Talán… Ha majd ezen túl lesz a társadalom… Nem lehetne úgy újratervezni, hogy akik rólunk gondoskodnak, minket életben tartanak, mosnak-főznek ránk, beadják a gyógyszereinket, de azok is, akik az élelmiszereket előállítják számunkra, elfoglalhassák azt a helyüket, amit akkor adunk nekik mikor immár nagy téttel rádöbbenünk, hogy mennyire ki vagyunk szolgáltatva a munkájuknak?
Sokféle módon próbálja a társadalom a napokban kifejezni a hálát, amit momentán érez. Elismerni a munkát és az embert. A nővérek és az orvosok nem biztos hogy meghallják, nem nagyon érnek rá momentán.
Azon gondolkozom, hogy mit tehetünk annak érdekében, hogy ez az elismerés megmaradjon majd azokra az időkre is, amikor a gazdaságok megpróbálnak felállni ebből, és újratervezik saját szerkezetüket? Mit tehetünk most és később annak érdekében, hogy a gondoskodók végre megkapják azt a társadalmi rangot, erkölcsi megbecsülést, amit most érzünk irántuk? És az ehhez mérten méltányos fizetést, és munkakörülményeket.
Majd ha elmegy a válság lesz sok új app, új vállalkozás és vidám arc, azoké, akik a válság nyerteseinek bizonyulnak. Új felhatalmazásokkal gazdagodnak politikusok és cégek, új kontrollok és fékek fogják terelni az emberek milliárdjait.
Lesz majd sok nagyon leharcolt és kimerült ember, orvosok, nővérek, mentősök, ápolók, gondoskodók, anyák, apák, öregek, tanárok, közösségi vezetők. Sok-sok ember, a csőd szélén, a csődben.
Most, amíg tart a karantén és a járvány, talán lesz időnk és módunk arról elmélkedni, hogy milyen világot szeretnénk eztán építeni. Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy most csak annyi a dolgunk, hogy otthon maradjunk, és kibekkeljük a járványt idővel és anyagilag.
Annyira jó lenne egy szebb, békésebb, igazságosabb és gondoskodóbb világot építeni utána…
Beteszek egy videót, a fiam mutatta ma. Stand up comedy, de lehet hogy belesír aki nyitott szívvel nézi:
******************************************************************************
Ez a blog egy napló, egy ápoló, egy bentlakásos angliai ápoló naplója. A “the personal is political” elve motivál arra, hogy nyilvánosan is elérhetővé tegyem. Úgy vélem, hogy a jelen társadalmi helyzetben változásra van szükség, mert elveink, céljaink, működési mechanizmusaink nem fenntarthatóak a jelenlegi formában.
A célom, hogy ezekkel az írásokkal hozzájáruljak egy fenntarthatóbb világ létrejöttéhez.
A posztok sokszor egymásra épülnek, ha folyamatában szeretnéd látni, érdemes lehet feliratkozni az email értesítőre a jobb felső sarokban látható kék gombon keresztül.
Facebook itt: https://www.facebook.com/egyapolonaploja/
Csoportok amik érdekelhetnek:
Házi idősgondozás, bentlakásos ápolás, otthoni betegápolás Magyarországon
https://www.facebook.com/groups/idosgondozasmagyarorszagon/
Tudatos öregedés
https://www.facebook.com/tudatosoregedes/
Ozmózis Közösségi Idősgondozási Rendszer
https://tudatosoregedes.org/ozmozis/
******************************************************************************
egy ápoló naplója 