WebSummit2018 a gondoskodási válság szempontjából nézve

Párhuzamos valóságok vannak, és ezek néha egyáltalán nem érintkeznek egymással. Vagy legalábbis nem könnyen láthatóan.

Illetve nyilván ezer szálon kapcsolódik minden mindennel, mégis simán előáll az, hogy pl. a jövőt meghatározó gigantikus iparágak megarendezvényein is láthatatlanok maradnak olyan ügyek, amik ha láthatatlanul maradnak, akkor az később nagyon sokmindenkinek fog nagyon fájni.

Az érdekvédelem, az érdekképviselet egyik gyakori csapdája ez akkor, ha egy-egy új, tőkeerős tér nem fordít elég gondot arra, hogy saját működését összhangba hozza elvileg fontosnak mondott társadalmi célokkal. És amire nem fordítunk gondot, legyen az akár tevékenység (pl. gondoskodás, oktatás, környezetvédelem), vagy emberek csoportjai (öregek, sérültek, gyerekek, szegények), az elmarad, lemarad, kimarad, hátrányba kerül, elfelejtődik. Continue reading

A nyugdíjrendszer és az idősgondozás problémáira NEM a gyerekszülés a megoldás!!!

A nyugdíjrendszer és az idősgondozás problémáira NEM a gyerekszülés a megoldás!!! Illetve, a gyerekszülés NEM megoldás a nyugdíjrendszerre, sem az idősgondozásra. SEM az ország szintjén, SEM egyéni szinteken.

Amit ha gondolkodunk nőként, és reflektálunk a gondoskodási munkák energetikai és anyagi realitására, és egy kicsit matekozunk, akkor pontosan tudhatunk magunk is. Akármennyire is próbálják átnyomni az agyunkba a politikusok és az oldschool közgazdászok éppen az ellenkezőjét.
Erről szeretnék most írni. Continue reading

Az elvesztegetett lehetőség, vagy még csak az sem

Naplemente

Véget ért a hat hét, elbúcsúztunk egymástól. Kivittek az állomásra, én pedig kis bőröndömet húzva kilépkedtem az életéből. Teljesen olyan érzés, mint kiolvasni egy érdekes regényt, és odaérni a legvégére. OTT VAN VÉGE. És ha még szívesen lapozna is az ember, nincs már hova, annyival kell beérni amennyi addig volt. Continue reading

Magány

A magány kemény és elég megfoghatatlan is. Vannak akik a családjuk kötelékében magányosak, vannak akiknek nincs családjuk, mégsem azok. Vagymi. Szokás erről így beszélni. Az öregkori magányosság mindenesetre sokszor emlegetett tétel az öregedő társadalmunk problémalistáján.

Ha visszagondolok az ügyfeleimre, akkor látok olyat akinek volt gyereke, családja, mégis nagyon boldogtalan volt, és azt mondta magányos. Pedig a lánya szerette, a családja kifejezetten törődött vele. Egy másik idős nő, nem volt gyereke, de volt szerető családja és a férje haláláig jó volt a kapcsolatuk, ő nem volt magányos. Nem is mondta hogy az lenne, nekem sem tűnt annak. Általában az volt rá jellemző hogy örült az életnek, élvezte, haláláig. Láthatóan a magány nem attól függ, hogy az embernek hány gyereke van, van-e gyereke egyáltalán.

Most újra itt vagyok a férfi ügyfeleménél, akiről az elmúlt posztok szóltak. Continue reading

A szeretet, a barátság, a szerelem nem jár és nem is kikövetelhető

Ismeritek azt az embertípust, akinek az akarata/egója erős, intelligens, de érzelmileg rettenetesen függő? Ezerféle hiányérzettől szenved, és ezt a környezetéből igyekszik kisajtolni minden erejével, gátlás/önreflexió nélkül?

Nagyon érdekes őket működni látni, és ami engem mindig is érdekelt, hogy ezek az emberek mivé lesznek öreg korukra. Continue reading

A nő legyen szép, kedves, törékeny, csendes, vicces és szexi!

Tudja, hogy hol a helye! Különben büntetendő!

Most van a Wimbledon, nézzük is. Ő is teniszezett korábban, én is teniszezem, van téma. A teniszező nők kinézete rendre a terítéken van, állandóan felhozza. Ez is része a férfi-női játszmáknak, amikről tegnap írtam, és most megpróbálom kifejteni.

Az a nehéz ebben, hogy ezek a viselkedési formák annyira bele vannak ivódva az emberek agyába normaként, hogy sokan észre sem veszik, akár öregek, akár fiatalok. A nyelvbe kódoltan is működnek az elnyomó technikák.

Continue reading

Még élni akarnék, meg egy ilyen piros, kabió mercit!

Annyira könnyű készpénznek venni az életet. Jövünk-megyünk, rohangászunk, marakodunk, szomorkodunk, bántjuk egymást és magunkat. Nem figyelünk oda, sőt gyakran sehova sem. Az évek meg csak szaladnak, aztán egyszer csak vége van.
Kisarkítva, eltúlozva, egyféle szempontból, tudom!
De akkor is!

Ha szerencsénk van, akkor kapunk esélyeket és lehetőségeket a sorstól, még időben elkezdeni értékelni. John is ilyen most nekem.

Continue reading