Demensekkel nem vitatkozunk, és bolondokkal sem

Egy jó vita, okos, érzékeny, szellemes emberekkel, az egyik kedvenc szórakozásom. Vitázni jó… Kivéve…

Emlékszem annó, mikor először lettem hivatásos ápoló, mennyire tapasztalatlan voltam. Pl. simán leálltam megpróbálni észérveket használni a csak kicsit demens, vagyis nem annyira feltűnően beteg lakókkal való kommunikációban. Emlékszem az érzésre, hogy így motivált, hogy a szegénykének majd jól megérvelem, hogy pl. miért lesz jó neki lemenni az étkezőbe, amit aztán majd jól megért és belát… Ez még az otthonban volt, ahol 240 idős élt. Sokan közülük demensek voltak, nagyon sokan totál boldogtalanok és elveszettek is, akik gyakorlatilag szenvedve tengődték végig a napjaikat. Nem mindenki persze, voltak akik teljesen jól voltak, de emlékeim szerint ők voltak kevesebben.

Megtennéd, hogy elteszel láb alól?

Írtam itt már az utóbbi posztokban, hogy a korona tanulságai eléggé átformálták a gondolkodásomat. Eközben hallgatom a hírekben, hogy ukrán nők, öregek, gyerekek 60 napot töltöttek a föld alatt, mert nem volt módjuk menekülni és az orosz férfiak meg lőtték, bántották, erőszakolták, ölték őket. Tőkeerővel, tüzérséggel, ahogy azt már sokadszor látjuk a történelemben…

A BP és a Shell eközben rekord profitokat ér el azzal, hogy olajat és a földgázt csencsel továbbra is az oroszokkal. Tegnap mondták a BBC-n, hogy a részvényesek rekord osztalékot zsebeltek be az első negyedévben idén. És hogy ezek a részvényesek nem kis részben azok a jómódú öregek, és fiatalabbak, akiknek annyi pénze van, hogy a nyugdíjra is takarékoskodhatnak.

Korona tanulságok: Ápoló-, és öngyilkos demencia

A korona járvány tanulságai eléggé átformálták a világlátásomat. Most még hozzá az Ukrán háború, annak magyar vonatkozásai, és mindennek a tanulságai is sok olyan kérdést felvetnek, melyek megválaszolása után már nem biztos, hogy ugyanazok az emberek maradunk mint előtte voltunk.

A világ változik, masszívan, és ebben próbál evickélni kicsi és nagy, fiatal és öreg, egészséges és nem-egészséges. A gondoskodás válsága olyan méreteket öltött már csak azóta is amióta figyelem, hogy azt felmérni is nehéz ép ésszel. Az pedig amilyen válaszokat erre a társadalom ad, és főképpen nem ad, nagyjából, szerintem kódolja a következő évtizedek tendenciáit.

Mese a szeretet egy sokadik arcáról

Hollandiában új fordulatot vett az eutanázia szabályozása. Mostantól lehetőség van arra, hogy demens emberek is eutanáziában részesüljenek akkor, ha erről az igényükről korábban, még tiszta elmével nyilatkozatot tettek. Mostantól az orvosok megadhatják a kíméletes halált az előrehaladott demenciával küzdőknek, anélkül hogy utána a börtön fenyegetné őket.

Erre azután került sor, hogy egy korábban az eutanáziát kérő, erősen demens nő az eutanázia végrehajtásakor tiltakozott, és emaitt a családtagjainak kellett lefogni a halálos injekció beadásához.

Az eset felbolygatta a kedélyeket szerte a világon, ami nyilván érthető. Hitvilágunk fundamentumai vannak itt megkérdőjelezve. Sokan és sokéle módon nyilatkoznak a témában, pezseg a társadalmi dialógus.