Korona tanulságok: Ölni egymást az oltással?

Oltatni vagy nem oltatni… Ez itt a kérdés?
Ti nem találjátok érdekesnek azt figyelni, hogy a tágabb társadalomban és a szűkebb közösségeitekben ki miért oltat, vagy nem oltat? Illetve hogy mit, mennyit, miért és hogyan beszél erről?

Néha az az érzésem ezzel a koronával, hogy A Nagy Természet Szellem remekül szórakozik a műsoron. Mondogatja már egy ideje, hogy baj lesz ha így folytatjuk, és emelgeti a tétet, aztán nézi, hogy mit kezdünk vele. Amit pedig lát, azzal remekül elvan.

Miért szeretem az angol öregeket?

Mondhatnám, hogy hiánytüneteim vannak 🙂 . Álmodok az ügyfeleimről, ügyfeleimmel, és várom, hogy vége legyen ennek a nyomasztó járványnak. Mehessek újra ápolni. Amióta elkezdtem Angliában ezt a munkát, ha jól számolom több mint öt éve, most van az eddigi legnagyobb szünet.

Sokat gondolkozom mostanában, figyelem a világot, furcsa benyomások, érzetek vannak. Emberek sürögnek-forognak, beszélnek, örülnek, fájnak, küzdenek. “A halálon innen, a bolondok házain túl” igyekszik mindenki több-kevesebb sikerrel átevickélni az élet kínjain.

Mese a szeretet egy sokadik arcáról

Hollandiában új fordulatot vett az eutanázia szabályozása. Mostantól lehetőség van arra, hogy demens emberek is eutanáziában részesüljenek akkor, ha erről az igényükről korábban, még tiszta elmével nyilatkozatot tettek. Mostantól az orvosok megadhatják a kíméletes halált az előrehaladott demenciával küzdőknek, anélkül hogy utána a börtön fenyegetné őket.

Erre azután került sor, hogy egy korábban az eutanáziát kérő, erősen demens nő az eutanázia végrehajtásakor tiltakozott, és emaitt a családtagjainak kellett lefogni a halálos injekció beadásához.

Az eset felbolygatta a kedélyeket szerte a világon, ami nyilván érthető. Hitvilágunk fundamentumai vannak itt megkérdőjelezve. Sokan és sokéle módon nyilatkoznak a témában, pezseg a társadalmi dialógus.

Nővérek

Szerintetek mi a világon a legjobb foglalkozás? Elég hülye kérdés, csak felütésként kérdezem. Szerintem a világon a két legjobb foglalkozás tanárnak vagy nővérnek lenni.

Napok óta gondolkozom a magyar nővérekről, és az összes többi nővérről, akik most a kórházakban mentik az életeket. Olyan nőkről, akiket gyakorlatilag semmibe vett a társadalom mindeddig.

Nem az ápolókról beszélek, félreértés ne essék, hanem a nővérekről. Azokról akik éveken át, a hétköznapi emberek számára elképzelhetetlen mélységekig megtanulták az emberi test működését, és azt, hogy ha gáz van, akkor mit tegyenek annak érdekében, hogy az elesett ember, az elesett test életben maradjon.

Zárul Miki mókatára, avagy a Brexit aktuális margójára

Kezdem a praktikummal: Aki még az elkövetkezendő időszakban ápoló akar lenni Nagy-Britanniában, az igyekezzen. Idén dec. 31-ig lehet az eu-s megszokott keretben elkezdeni dolgozni, aztán hogy utána mi lesz, az majd kiderül.

Jelenleg az van, hogy akinek már kialakult rendszere van az UK-ban, vagyis regisztrált munkavállaló így vagy úgy, annak úgy néz ki minden marad a megszokottak szerint.

Ha beüt a demencia a családban, avagy gondolkozzunk előre

Van ez a kezdeményezés: Tudatos Öregedés. Az a tény hívta életre, hogy Európa öregszik, az egyének várható élettartama nő, és ebben a társadalmi kontextusban az öregedő embereknek érdemes új alapokra helyezniük a saját jövőjük tervezését. Eközben sem a nyugdíjrendszer, sem az egészségügy rendszere nem tud lépést tartani a növekvő igényekkel.

Az orvostudomány immár csodákra képes a rákgyógyítás, a keringési betegségek, a mindenféle szindrómák, nyavalyák és kínok kezelésében és ehhez nyilván minden rászoruló szeretne hozzáférni. Szakszóval élve a gondoskodás válságát éljük, ami egyeben között azt is jelenti, hogy a politika, a gazdasági rendszerek, a társadalmi struktúrák, és benne az egyének is messze le vannak maradva mindazokról a változásokról, melyek jól jósolhatóan markáns hatással vannak és lesznek az öregedőkre.

A családok nézőpontja, avagy mivel szív a megbízó… Minőségbiztosítás kéne…

Írtam a  minap ezt a cikket: 7 tipp, hogy hogyan készülj fel a kiszolgáltatottságra

Illetve még van ez is, ami a témához kapcsolódik: A bentlakásos idősgondozás hátrányai az idős emberek és a családtagok szempontjából

A két írás viszonylag nagy olvasottságot kapott, sok visszajelzés is érkezett, és a csoportokban is sokfelé vitáztunk róla.

Befutott tegnap egy nagyon fontos komment és vélemény, a családok szempontjából, amit szeretnék kihangosítani. Így látja, így éli meg a család az ápoló keresést, találást, az ápolókkal dolgozást sok esetben. Köszönet a beküldőnek, hogy megosztotta!  A beküldő szinte minden szavával egyetértek, nekem is pont ezek a tapasztalataim. Az idézet után még beteszem azt, amit az idősgondozás minőségbiztosításának hiányáról írtam.

7 tipp, hogy hogyan készülj fel a kiszolgáltatottságra

Rendhagyó beszámolót írt egy ausztrál nővér, aki több évet töltött halálos betegek ápolásával. Bronnie Ware lejegyezte ugyanis, hogy életük alkonyán mit bánnak meg leginkább az emberek. Ezt már sokan ismerik, régóta kering a neten. Szép és romantikus, nem úgy mint a halál előtt lévő (jó)pár, még potenciálisan ápolásra szoruló év…

Most arról fogok írni, hogy az aktív életünkben mit érdemes megtenni annak érdekében, hogy ha egyszer bentlakásos ápolásra szorulunk, akkor minimális legyen a szívás, amit ez jelent majd számunkra. Vagy ugyanez az idős rokonaik vonatkozásában.

Mérföldkő és új időszak, avagy mi lehet még hátra a halálig

Ismeritek ezt a folyamatot? Mikor elkezdünk látni egy jelenséget, vagy valami témát. Feltűnik valami a társadalmi folyamatokban, mint egy vízfelszínen úszó kis növénydarab, amit valamiért érdekesnek találunk. Elkezdjük kihúzni és csak jön, jön, egyre nagyobb a súlya, a térfogata, és csak nem akar vége lenni. Hínár az, ami a tó szerves-anyag tartalmától tudott végtelenre nőni. Látszólag hiába is húzzuk. A végén egy nagy, terebélyes massza lesz, szottyos, amivel aztán már kezdeni kell valamit. A gatyánk is vizes lesz tőle. Éppen akár vissza is lehet dobni a vízbe, és úgy tenni mintha mi sem történt volna. Ha viszont tudjuk, hogy valójában jobb lenne kitisztítani a vizet, akkor visszaengedni a vízbe nem annyira klassz érzés. Kihúzva meg pl. lehet komposztálni, vagy máshogy felhasználni a kertben. Csak azzal már meló van.

A hátsó kertben komposztálódó őseink és az FNA, aka modern Magyarország

Magyarország határozottan jól teljesít, ha a környezeti fenntarthatóság a cél. Vannak olyan progresszív kezdeményezések a világban, ahol pl. az ember választhatja, hogy a halála után komposztálják. Most még nem, de majd 2021-ben, Seattle-ben. A rothadó nyugat… De, le vannak maradva…