Milyen alapon remélik a Tudatos Gyerektelenek, hogy ők majd el lesznek látva öregen?

Egy nagyon érdekes kérdést tett fel egy kommentben valaki, ez alatt a cikk alatt, ami a túlnépesedésről szólt:

Viszont ha az egyén nem vállal gyereket, akkor miért, milyen alapon reméli, hogy lesz bárki is, aki sok vagy kevés pénzért majd ellátja idős korában, ha esetleg rászorulna?

Kezdem a rövid válasszal, és utána kifejtem: Azért, mert ők azok, akik a legnagyobb eséllyel ki bírják majd fizetni.

Hosszabban: Continue reading

Ápolás, gondoskodás, bántalmazás, avagy a gondoskodás válsága, és az elit képmutatása

Időről időre felröppennek ilyen esetek. Valamilyen bentlakásos otthon, értelmi fogyatékosok, idősek, gyerekotthon. Szexuális visszaélések, bántalmazás, elhanyagolás. És akkor berzenkedünk, elhatárolódunk, hogy micsoda dolog ez már, rugjákki, monnyonle, hallatlan.

Itt van pl. ez a riport, egy magyar bentlakásos otthonban történtekről. Nem mondom, hogy csak erős idegzetűeknek, mert épp az a baj, hogy a sztori realitásával vonakodunk szembenézni, és vállalni érte a saját felelősségünket polgárként, adófizetőként, szavazóként, embertársként. Continue reading

Igazi hatalma és megtartó ereje a gondoskodóknak van

Retteg is ettől mindenki, aki rászorul és haszonélvezi. Így aztán tudat alatt, vagy tudatosan, egyénileg és/vagy a rendszerbe ágyazottan hozzá is járul azokhoz a mechanizmusokhoz, amivel ezt a hatalmat elveszi, láthatatlanná, hozzáférhetetlenné teszi. Azt hiszem egyféle nézőpontból erről szól a patriarchátus és az osztályharc is. Mert itt is érvényes, hogy

Jegyezd vele az égre
Örök tanúságúl:
Habár fölűl a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr!
/Petőfi Sándor: Föltámadott a tenger…/

Continue reading

Péntek délutáni gondolatok és csendesség

Csend van nagyon. Leesett 15 centi hó. Eddig is a világ végén voltunk, de most méginkább. Gyönyörű a táj, sétáltam egyet. A híradó mutatja az áldatlan állapotokat. Itt ritkán esik a hó, és olyankor megáll az élet. A Tesco is lemondta a kiszállítást. Balesetek, torlódások, késések az országban.

Holnap lett volna a bácsi feleségének a temetése, de elhalasztják. Szegény sírdogált ma is többször. Félne is kimenni, alig tud járni. Mivel kicsit demens, ha zavar keletkezik az aktuális történésekben repetitíven kérdezgeti, hogy mi az aktuális helyzet. “Van elég olaj?”, “Ugye ma nem kell menni sehová?”, “Van elég étel?”, “Van elég whiskey?”, “Hogy lesz akkor a holnapi nap?”. Aztán mikor megnyugszik, elcsendesedik, megpihen. Most alszik, szuszog a nagy, kedves, barátságos lénye. Ennyire békés és kedves férfival ritkán találkozik az ember. Ki hitte volna egy volt katonáról, hogy ez lesz.
(Aki nem olvasta korábbi posztjaimat és nem tudja, annak mondom, hogy nem vagyok túl jó véleménnyel a férfi ügyfelekről.) Continue reading

A magyar közoktatás, a magyar jövő, a gyerekeink jövője

Szembe jött ez a megosztás a FB-on. Ez így, 3. osztályos random feladatlap, még 2012-ből… Szépen szisztematikusan mossák a gyerek agyát, őrület. Ők lesznek a jövő magyar vezetői, polgárai, dolgozói, gondolkodói. Ők fognak (vagy nem fognak) gondoskodni arról a sok stratégiai elméről, akik most ilyen oktatási rendszert és tananyagot erőszakolnak rájuk. Persze nem most kezdődött ez már, évek óta megy. Itt van belőlük több is.

Mi Magyarország jövőképe? Mik a víziók és mik a koncepciók? Hol beszélnek/gondolkoznak/dolgoznak az írástudók, az értelmiség arról, hogy 10-20-30 év múlva konkrétan milyen országot szeretnének? Mármint részletesen leírva és beköltségelve. Látott már valaki ilyesmi tervet, koncepciót?

És miben reménykedünk, ha engedjük, hogy a gyerekeink ilyen tankönyvekből, tananyagokból, segédanyagokból, feladatlapokból tanuljanak?
Continue reading

Ami nehéz: a kilátástalanság

A köztudatban szerintem az van, hogy az ápolásban a testről való gondoskodás a nehéz. Öreg, aszott testeket ápolni, mosni, pelenkázni, a fogsorokat pucolni. Messze nem ez a legnehezebb része a munkának, sőt ez a része egyáltalán nem nehéz. Még mielőtt ápoló lettem, soha nem tudtam elképzelni, hogy valaha képes legyek idegen emberek szaros seggét, szagos testét takarítani. Most azt mondom, gyakorlatilag fel sem tűnik.

Emlékszem, arra mikor annó egyetemistaként marhatelepen voltam gyakorlaton. Ez egy random nosztalgia-kitérő lesz most. Jártuk körbe nap nap után az egyes termelési egységeket, hogy lássuk, tanuljuk mi ott a munka. Másnapra voltunk beosztva a fejőházba, amiről úgy képzeltem, hogy egy ilyen tiszta munka a tejjel.
(Meg ahogy a budapesti, szolid, értelmiségi kislány azt elképzeli… 😀 ) Continue reading

Családtagok, hogy bírjátok?

Ebben a posztban szeretnék adózni azoknak a családtagoknak, akik idős rokont, vagy tartósan beteg gyereket, családtagot ápolnak, hónapokon, éveken át. Persze, azt mindenki tudja, hogy ez borzasztóan megerőltető, kimerítő, de mindaddig nem lehet igazán felmérni ésszel, amíg az embert nem érinti meg saját bőrén a szele.

Két hete vagyok itt, a bácsi nagyon-nagyon szerethető. Határozottan megkedveltem. Kedves, küzd, próbálja állni amit kimért neki a sors öregkorára. Nagyon tisztelem érte, ahogy csinálja. Continue reading