Élők és holtak, öregek, betegek, családok, ápolók, orvosok, avagy a törzsi kapcsolódások szépségei…

Szeretnék megosztani veletek egy megélést, egy tapasztalást, ami számomra nagyon megindító. Ezt az élményt sem ismertem korábban, sőt fogalmam sem volt arról, hogy ilyen létezik a Földön. Nyilván aki világ életében az egészségügyben dolgozott annak ez nem lesz új. Continue reading

7 tipp, hogy hogyan készülj fel a kiszolgáltatottságra

Rendhagyó beszámolót írt egy ausztrál nővér, aki több évet töltött halálos betegek ápolásával. Bronnie Ware lejegyezte ugyanis, hogy életük alkonyán mit bánnak meg leginkább az emberek. Ezt már sokan ismerik, régóta kering a neten. Szép és romantikus, nem úgy mint a halál előtt lévő (jó)pár, még potenciálisan ápolásra szoruló év…

Most arról fogok írni, hogy az aktív életünkben mit érdemes megtenni annak érdekében, hogy ha egyszer bentlakásos ápolásra szorulunk, akkor minimális legyen a szívás, amit ez jelent majd számunkra. Vagy ugyanez az idős rokonaik vonatkozásában. Continue reading

A méltó haldokláshoz és halálhoz való lehetőség és jog

Az imént olvastam ezt az írást, és teljesen megdobogtatta a szívem. Ne hagyjátok ki! Végre! Végre elkezdünk erről beszélni! Nagyon régóta gondolkozom ezen a kérdéskörön, de nem találtam meg, hogy hogyan tudnék erről elkezdeni írni, csak úgy, a semmiből. Most viszont izgatottan kapcsolódom a témához. Óriási öröm, hogy beszélünk ilyesmikről, és reménykedve, bizakodva várom a társadalmi párbeszédet a témában. Köszönet érte Nemesnyik Juditnak, hogy felvetette.

Azt szeretném ebben a cikkben leírni, hogy milyen tapasztalatok és gondolati evolúció során, és hol tartok a kérdésben: Continue reading

Egy csésze tea a nappaliban

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer két fiatal srác, Peter és Paul. Barátok voltak, bajtársak úgymond. Kialakul az ilyesmi, ha az embert értelmetlen háborúkba vezénylik ölni. Nomeg túlélni ugye.

Fiatalok voltak, erősek, előttük az élet.

Megismerkedtek 1-1 lánnyal Susannal és Janenel, feleségül is vették őket. Divat volt az ilyesmi még a 40-es években.

Az élet ment tovább. Continue reading

Mi ez az érzés? Minek lehetne nevezni?

Ahogy már írtam, tavasszal elvállaltam egy új állandó ügyfelet. Két hetet vagyok vele, és négy hetet távol. Eddig háromszor voltam nála. Nagyon megkedveltem, hatalmas fazon. Abszolút tiszta az agya, közel száz éves, karakteres, világlátott, kritikus és szeret mesélni. Napi 4-5 órát simán eldumálunk mindenféléről, pletyka, politika, oral herstory, minden van.

Az utolsó alkalommal, mielőtt eljöttem este, egészen elérzékenyültem ahogy  néztem. Nem nagyon lát, öltözött lefele, laza mozdulatokkal hajigálta a melltartóját, a harisnyáját a fotelba, vagy mellé. Oda sem figyelt, mert közben folyamatosan mesélt. Állok mellette és fülig ér a szám, egy élmény érzékelni a pirinyó testben élő egyedi lényét. Meg is fogalmaztam magamnak, hogy hiányozni fog, de nem mondtam semmit. Continue reading

Tündér nagyszülők, öregek, elderek

Sokat morfondírozok mostanában az elmúlt közel négy év bentlakásos ápolói tapasztalatain. Részben a saját lényem, a saját érzelmi életem alakulásának szempontjából. Mit hozott nekem ez a munka? Mit adott? Mivé formált?

Itt vagyok megint a néninél, Londonban, van ilyesmire jól terem és időm. Kialakult a rendszer, bejáratódott a rutin, nem kell annyira a hogyanokra koncentrálni, tudok befelé is jól figyelni. Continue reading

Ápolni, gondoskodni rossz. Ápolni, gondoskodni jó…

Gyakorlatilag véletlen és előre nem látható fordulata a sorsnak, hogy ápoló lettem. Úgy emlékszem talán 40 éves lehettem, mikor egyrészt arra jutottam, hogy a saját spirituális igényeim miatt önkénteskedni szeretnék egy hospice-ban. Másrészt arra, hogy szeretném megtanulni a profi ápolást, mint olyan szakmát aminek van értelme és a társadalomnak mindig szüksége van rá.

Utólag visszanézve már nem is értem, hogy hogy jutottam erre, abból a közegből ahonnan jövök. Mindenesetre, így visszatekintve remek ötletnek bizonyult. Nagyon örülök, hogy bevállaltam az akkori elvi ellenszélben.
Sokat elemzem magamban mostanában ezt az egész ápolás-gondoskodás kérdéskört, elvi szinten is, és a saját életem vonatkozásában is. Újra és újra arra jutok, hogy teljesen benézi ezt az egészet a társadalom, full öngóllal. Amit azután mindenki szív.
Pedig igazán könnyen lehetne ez másképp is, ha a fejünkben, és a gazdasági környezetben a helyére, egy jobb helyre tesszük a témát. Continue reading