Elkalibrált ügyfelek, avagy csoda hogy marha pipák az ápolók?

Kedves családok, akik nyögtök az idősgondozás terhei alatt! Tudom, hogy ez mennyire durva, írtam is már róla többször. Viszont amit most írok meg, az egy nagyon fontos és gyakori jelenség, és légyszi, aki nem ilyen, az ne húzza magára! Ellenben beszéljünk arról, hogy mi a családok, az öregedő emberek felelőssége és lehetősége az idősgondozás viszonyainak javításában, ha szeretnénk javulást. Aki nem szeretne javulást, mert nem érdekli, vagy nem az ő dolga, vagy megoldja maga, az lapozzon is tovább. Akit meg érdekel, az olvasson tovább, és esetleg fontolja meg, hogy tesz is valamit… Continue reading

Takarítók, tanárok, ápolók, az értelmiség és a NEmzeti Rabszolgaság

Nemrég rámírt egy ismerősöm, hogy 63 évesen kivándorolni terveznek a partnerével, aki pedig már 70 fölött van. Tanácsot, információt kértek Máltáról, érdeklődtek a jelenlegi viszonyokról. Ez volt eddig a legextrémebb korosztály kivándorlásilag, de mostanában egyébként is sokan mondják az ismerőseim között, hogy náluk most telt be a pohár, költöznek. 

Figyelem a tanárok tiltakozásait, hallgatom amit ők és a diákjaik beszélnek. Aztán a minap itt volt az a cikk, amiben kiderül, hogy többet fizetnének a takarítónak, mint a tanároknak egy budapesti gimnáziumban. (Ami mondjuk szerintem jó irány. A kulcsdolgozókat legalább úgy meg kéne fizetni mint az értelmiséget… Csak mind a kettőt sokkal jobban. De ez egy másik téma.)

Eközben az élelmiszer árak az egekben. Nyáron az egyik magyar Aldiban a kollégák azon vicceltek egymással, hogy vajon kitegyék-e az aktuális árakat, mert holnap úgyis ki kell cserélni. Continue reading

“Látlak téged”, avagy a kapcsolódás árnyalatai

Ha egy barátságban, egy szerelemben, tetszőleges intim relációban a kapcsolódás valódi, akkor az soha nem múlik el, amíg a benne érintettek emlékeznek, élnek. Nekem legalábbis ez a tapasztalatom, a meggyőződésem, és a definícióm. Ha két lény idegvégződései egyszer igazán összefonódtak, és lelkük, érzékeik, energiáik összekapcsolódtak, az utána már nem tud szétválni.

A barátságok vonatkozásában ez elég tiszta ügy. Az a közhelyes tapasztalat, hogy akár évekig sem találkozunk, de amikor újra, akkor ugyanott folytatjuk. SOHA nem akarunk rosszat a másiknak, és mindig ott vagyunk ha a másik bajba kerül. Tisztelet van és levegősség. Nincs határsértés, az összeolvadás ellenére sem. Paradox kombó, az integritás és a feloldódás egyidejű kettősségével. Bennünk él a másik, és mi a másikban, folytonosan. Teljesen éteri megélés a lélek mélységeiben, ha leásunk odáig. Continue reading

A nők titokzatos, láthatatlan, új, (ön)gondoskodó világa

Nagyon intenzíven és érdekesen változik a világ, már csak az alatt az idő alatt is nézve, amióta én az eszemet tudom, és nézem. Amit most megírok, az egy számomra érdekes és reménykeltő megfigyelés. Biztos vagyok benne, hogy sokan egyrészt nem is értik majd, másrészt totál máshogy látják, de nem baj. Talán igazam sincs, bár látom működni. Majd az idő kiadja, hogy mennyi az annyi…

Onnan mondom amit mondok, hogy amikor az ezredforduló környékén kisgyerekes anya lettem, gyakorlatilag orral belefúródtam a női valóságba. Előtte sajnos nem tűnt fel, hogy a magyar közeg mennyire nem gyerekbarát, mennyire nem családbarát, és mennyire főképpen nem anya-, és nőbarát. A szociális szolgáltatások, a tömegközlekedés, a közintézmények, a gyakorlat szintjén gyakorlatilag mindenhol a kisgyerekről gondoskodók ellen dolgoztak, akik nyilván a nők voltak döntően. Continue reading

Korona tanulságok: Ölni egymást az oltással?

Oltatni vagy nem oltatni… Ez itt a kérdés?
Ti nem találjátok érdekesnek azt figyelni, hogy a tágabb társadalomban és a szűkebb közösségeitekben ki miért oltat, vagy nem oltat? Illetve hogy mit, mennyit, miért és hogyan beszél erről?

Néha az az érzésem ezzel a koronával, hogy A Nagy Természet Szellem remekül szórakozik a műsoron. Mondogatja már egy ideje, hogy baj lesz ha így folytatjuk, és emelgeti a tétet, aztán nézi, hogy mit kezdünk vele. Amit pedig lát, azzal remekül elvan. Continue reading

Korona tanulságok: túlnépesedés

Avagy, lassan talán lehet, hogy érdemes lenne elkezdeni a természettudományokat komolyabban venni…?

Miket tanultam ápolóként, gondoskodóként a covid járvány eddigi két éve alatt? Mik a tanulságok? Szoktatok ilyesmiken gondolkozni?

Nagyjából két éve hallottam először a híradóban arról, hogy egy új járvány ütötte fel a fejét Kínában. Érdekes megpróbálni visszaidézni az emlékét azoknak az időknek, amikor még spontán öleltük meg egymást a barátokkal, fogtunk kezet új ismerősökkel. Akkor még csak fél füllel figyeltük, hogy mi alakul. Aztán elkezdtek jönni a hírek, a képek az olasz viszonyokról, a kórházakból, az idősotthonokból, a halottakról, és az őket szállító kamionokról. 

Continue reading

Te szeretnéd, hogy öreg korodban robotok ápoljanak?

Igen? Miért? Nem? Miért nem? Ápoló robotok…! Átok vagy áldás?
Gondolkodjunk egy kicsit együtt?

Idősek és betegek gondozásában nyújthat segítséget Sophia, a humanoid robot, amelynek idén kezdi meg tömegtermelését a hongkongi Hanson Robotics vállalat – tette közzé az MTI. Erről is olvashatunk a National Geographic cikkében. Elkezdődik a betegápoló humanoid robot tömeggyártása…

Continue reading

A parlamenti képviselők és az ő elpocsékolt jövedelmeik

Lassacskán megint felhangosítják magukat a parlamenti “ellenzéki” pártok, és elkezdik a kuncsorgást a szavazatokért. Jönnek majd a blöffök és lózungok. A kormány meg talán elkezdi a krumplit osztani és új fantomokkal riogatni a népet. Elszaladt megint négy év…

Gondolkoztatok már azon, hogy kire fogtok szavazni? Continue reading

Gyerekvállalás, avagy egyenes út a nyomorba…!?

Nagyon fontos és érdekes cikk született: Alulfizetett, túlterhelt, középkorú nőkre hárul a leginkább rászorulók ellátása. Fontos azért, mert ahogy a cikk is írja: “A kérdőívet 1300, idősekkel, gyerekekkel, pszichiátriai betegekkel, hajléktalanokkal és fogyatékos személyekkel foglalkozó dolgozó töltötte ki, ami Gyarmati Andrea szociológus, a felmérés készítője szerint kifejezetten magas számnak mondható. Főleg annak tekintetében, hogy a Központi Statisztikai Hivatal évek óta nem közöl adatokat a dolgozói létszámról (legutóbbi, 2013-as statisztika szerint 70-80 ezren dolgoztak az ágazatban), másrészt helyzetükről sincsenek naprakész információk.

Érdekes pedig azért, mert a reprezentatív kutatás is ugyanazt mondja amit a terepen élők és dolgozók évek óta mondanak: kizsigerelt nők, főleg középkorúak, teljesen lehetetlen körülmények között, és gyakran totális kényszerpályán ápolják, látják el a rászorulókat. Continue reading

Mire számíthatnak a családok Magyarországon

Ezt az írást most leginkább azoknak a családoknak a figyelmébe ajánlom, akik még nem alkalmaztak ápolót, de a jövőben várhatóan fognak. Ez az, amire kb. fel lehet lélekben és logisztikában készülni. Nincsenek csodák, bár vannak szerencsés véletlenek és találkozások. De napi 6-10 ezer forintos bérrel, feketén alkalmazott random ismeretlenekkel, minőségbiztosító és közvetítő rendszerek híján, teljesen kaotikus jogi és kulturális viszonyok között kb. így fog kinézni a tér. Abból a szempontból is érdekes a visszajelzés, hogy kb. mire számíthatunk a saját öregségünk kapcsán, ha fizetett ápolókra szorulunk. A legutóbbi cikkel kapcsolatosan írt egy család, az engedélyükkel hozom itt is le. Azt tenném még hozzá, hogy amit ez a család ír, az kifejezetten általános. Nagyon sokan mesélnek hasonló történeteket. A szakmai véleményem az, hogy a mai magyar viszonyok, az élet költségei között napi NETTÓ MINIMUM 15-20 eFt-ot kellene fizetni ezért a munkáért, plusz megfelelő munkakörülményeket teremteni ahhoz, hogy a családoknak napi szinten ne ilyen nehézségekkel kelljen küzdeni. (És mellé természetesen megteremteni a megfelelő képzést, minőségbiztosítást, információs szolgáltatásokat, stb.) Continue reading