Korona tanulságok: Ölni egymást az oltással?

Oltatni vagy nem oltatni… Ez itt a kérdés?
Ti nem találjátok érdekesnek azt figyelni, hogy a tágabb társadalomban és a szűkebb közösségeitekben ki miért oltat, vagy nem oltat? Illetve hogy mit, mennyit, miért és hogyan beszél erről?

Néha az az érzésem ezzel a koronával, hogy A Nagy Természet Szellem remekül szórakozik a műsoron. Mondogatja már egy ideje, hogy baj lesz ha így folytatjuk, és emelgeti a tétet, aztán nézi, hogy mit kezdünk vele. Amit pedig lát, azzal remekül elvan.

Te szeretnéd, hogy öreg korodban robotok ápoljanak?

Igen? Miért? Nem? Miért nem? Ápoló robotok…! Átok vagy áldás?
Gondolkodjunk egy kicsit együtt?

Idősek és betegek gondozásában nyújthat segítséget Sophia, a humanoid robot, amelynek idén kezdi meg tömegtermelését a hongkongi Hanson Robotics vállalat – tette közzé az MTI. Erről is olvashatunk a National Geographic cikkében. Elkezdődik a betegápoló humanoid robot tömeggyártása…

Gyerekvállalás, gondoskodás, gondoskodók túlterheltsége, fogy a magyar, tudatos gyerektelenség

Ti követitek a magyar Tudatos Gyerektelen mozgalom mondanivalóját? Irtóra érdemes figyelni, hogy mit és hogyan mondanak, mert az lesz a fő tendencia amiről ők beszélnek. Sőt valójában már most is az. Ők azok akik kimondják, kihangosítják mindazt, ami a mai fiatalok valódi materiális valósága és az arra adható egyik leginkább fenntartható válasz.

Ezt a cikket most posztolták, érdemes megnézni.

7 tipp, hogy hogyan készülj fel a kiszolgáltatottságra

Rendhagyó beszámolót írt egy ausztrál nővér, aki több évet töltött halálos betegek ápolásával. Bronnie Ware lejegyezte ugyanis, hogy életük alkonyán mit bánnak meg leginkább az emberek. Ezt már sokan ismerik, régóta kering a neten. Szép és romantikus, nem úgy mint a halál előtt lévő (jó)pár, még potenciálisan ápolásra szoruló év…

Most arról fogok írni, hogy az aktív életünkben mit érdemes megtenni annak érdekében, hogy ha egyszer bentlakásos ápolásra szorulunk, akkor minimális legyen a szívás, amit ez jelent majd számunkra. Vagy ugyanez az idős rokonaik vonatkozásában.

Mérföldkő és új időszak, avagy mi lehet még hátra a halálig

Ismeritek ezt a folyamatot? Mikor elkezdünk látni egy jelenséget, vagy valami témát. Feltűnik valami a társadalmi folyamatokban, mint egy vízfelszínen úszó kis növénydarab, amit valamiért érdekesnek találunk. Elkezdjük kihúzni és csak jön, jön, egyre nagyobb a súlya, a térfogata, és csak nem akar vége lenni. Hínár az, ami a tó szerves-anyag tartalmától tudott végtelenre nőni. Látszólag hiába is húzzuk. A végén egy nagy, terebélyes massza lesz, szottyos, amivel aztán már kezdeni kell valamit. A gatyánk is vizes lesz tőle. Éppen akár vissza is lehet dobni a vízbe, és úgy tenni mintha mi sem történt volna. Ha viszont tudjuk, hogy valójában jobb lenne kitisztítani a vizet, akkor visszaengedni a vízbe nem annyira klassz érzés. Kihúzva meg pl. lehet komposztálni, vagy máshogy felhasználni a kertben. Csak azzal már meló van.

A hátsó kertben komposztálódó őseink és az FNA, aka modern Magyarország

Magyarország határozottan jól teljesít, ha a környezeti fenntarthatóság a cél. Vannak olyan progresszív kezdeményezések a világban, ahol pl. az ember választhatja, hogy a halála után komposztálják. Most még nem, de majd 2021-ben, Seattle-ben. A rothadó nyugat… De, le vannak maradva…

Az új fővárosi vezetés is beszáll az öregek és az ápolók legyilkolásába?

Tipikus hatásvadász cím. Direkt van. Azért választottam, mert iszonyatosan feldühített az a hír, miszerint a főváros vezetésének belejutott az eszébe az a remek gondolat, hogy az idősotthonokban helyezze el a hajléktalanokat.

Kedves idősotthoni ápolók! Ha a végső elkeseredés szélén álltok, vagy már csak rezignáltan szemlélitek amit művelnek veletek, akkor fogadjátok őszinte együttérzésem! Hogy vagytok? Ti hogy fogadtátok ezt a hírt? Hallottatok már róla?

A méltó haldokláshoz és halálhoz való lehetőség és jog

Az imént olvastam ezt az írást, és teljesen megdobogtatta a szívem. Ne hagyjátok ki! Végre! Végre elkezdünk erről beszélni! Nagyon régóta gondolkozom ezen a kérdéskörön, de nem találtam meg, hogy hogyan tudnék erről elkezdeni írni, csak úgy, a semmiből. Most viszont izgatottan kapcsolódom a témához. Óriási öröm, hogy beszélünk ilyesmikről, és reménykedve, bizakodva várom a társadalmi párbeszédet a témában. Köszönet érte Nemesnyik Juditnak, hogy felvetette.

Azt szeretném ebben a cikkben leírni, hogy milyen tapasztalatok és gondolati evolúció során, és hol tartok a kérdésben:

A készenlét, a készenléti munka ára és fontossága, avagy ki van a sor legvégén és mennyiért??

Vannak tényezők, amik nélkül nem lehet élni, vagy sokkal rövidebben, de mivel egy adott időszakban látszólag korlátlanul állnak a rendelkezésre, így nem is észleljük a fontosságukat. “Készpénznek vesszük”, ez a magyar kifejezés, de angolul sokkal pontosabb: “take for granted”. Ilyen volt sokáig a levegő, a víz, a méhek, és még sok egyéb.

De ilyen a gondoskodás is. Összefabrikáltunk magunknak egy társadalmat, gyakorlatilag rabszolgasorba döntöttük a nőket évszázadokon át, elérve ezzel hogy a gondoskodás létszükségletére a választ mindig legyen aki megadja. Ezt Angliában még sokkal kontrasztosabban lehet látni mint Magyarországon, ahol az osztályviszonyok sokkal elmosódottabbak és nincs olyan sok másféle színű és arcú kiszolgáló személyzet.

Milyen alapon remélik a Tudatos Gyerektelenek, hogy ők majd el lesznek látva öregen?

Egy nagyon érdekes kérdést tett fel egy kommentben valaki, ez alatt a cikk alatt, ami a túlnépesedésről szólt:

Viszont ha az egyén nem vállal gyereket, akkor miért, milyen alapon reméli, hogy lesz bárki is, aki sok vagy kevés pénzért majd ellátja idős korában, ha esetleg rászorulna?

Kezdem a rövid válasszal, és utána kifejtem: Azért, mert ők azok, akik a legnagyobb eséllyel ki bírják majd fizetni.

Hosszabban: