Gondolatok az Ápolási Díj megemelésével kapcsolatosan

Nemrégiben a Kormányzat beleegyezett abba, hogy a tartósan fogyatékos gyerekeket nevelő szülőknek járó juttatást megemelje havi 100.000 kemény magyar forintra. (Ez egy angliai ápoló kevesebb mint 3 napos bére.)
A tervek szerint majd ezt még tovább emelik, és 2022-re éri el a MINIMÁLBÉR(!!!) összegét. Az a munka, ami iszonyatos fárasztó, lélekölő, és nem 8 órában végzi aki erre kényszerül (hévégén szünettel), hanem állandóan. (Ti nem borzadtok el ettől a cinizmustól?? 100.000 Ft…)

A földhöz ragadt transzcendencia

48 éves leszek, tízes kerekítéssel 50. Változó korban. Olyan is.

Felneveltük a gyerekeinket. Van hol laknom, van mit ennem és innom. Háború nem dúlja az országokat, ahol élek. Egészséges vagyok, a testem még nem akadályozza a lelkem abban, hogy az útját járja. Szeretnek, szerethetek.

Ápoló vagyok. Ápoló is. Ember, nő, anya, polgár, gondolkodó, érző lény.

Van időm. Sok időm. Az idő drága, különleges kincs. A lélek saját szobája. Ülök csendesen, befelé figyelek. Képek, érzetek, gondolatok. Jönnek, mennek, áramlanak, összekapcsolódnak, szétválnak. Sokfélék.
A meditáció, a módosult tudatállapot, a lélek permakultúrás kertje.

A nyugdíjrendszer és az idősgondozás problémáira NEM a gyerekszülés a megoldás!!!

A nyugdíjrendszer és az idősgondozás problémáira NEM a gyerekszülés a megoldás!!! Illetve, a gyerekszülés NEM megoldás a nyugdíjrendszerre, sem az idősgondozásra. SEM az ország szintjén, SEM egyéni szinteken.

Amit ha gondolkodunk nőként, és reflektálunk a gondoskodási munkák energetikai és anyagi realitására, és egy kicsit matekozunk, akkor pontosan tudhatunk magunk is. Akármennyire is próbálják átnyomni az agyunkba a politikusok és az oldschool közgazdászok éppen az ellenkezőjét.
Erről szeretnék most írni.

A burzsoázia diszkrét bája, onsite, IRL

Úgy alakul, hogy betekintést kapok a 60-90-es évek angol politikai elitjének társadalmi életébe és le vagyok nyűgözve. Elöljáróban annyit, hogy amiről az angol abszurd, a komédiák, és pl. a Burzsoázia diszkrét bája című film is beszél, az gyakorlatilag egy az egyben létezik és pontosan úgy, ahogy azok bemutatják. A Little Britain és Monty Python Angliáján röhög az ember, és azt gondolja túloznak, pedig nem. A vaskos sövénnyel körülvett társadalmi oázisokban egészen pontosan ugyanúgy zajlik minden, csak élőben!

Nagy dózisban kapom most itt ezt, mert a másik ápoló nem tud vezetni, így én viszem el mindenféle társadalmi eseményre, ebédekre, pletykakörökre. Szinte minden nap van valami. Kifejezett igénye, hogy ott legyek vele, részt vegyek a beszélgetésekben. Elmondhatatlanul abszurd amit látok, egyszerre röhögök és borzadok. Kirajzolódik egy olyan valóság, amiből világosan érthetővé válik, hogy hogyan jutott a világ oda ahova, hogyan lett a Brexit, és miért nem tud a fennálló politikai és társadalmi struktúra érdemi változást elérni pl. fenntarthatósági kérdésekben.

A szeretet, a barátság, a szerelem nem jár és nem is kikövetelhető

Ismeritek azt az embertípust, akinek az akarata/egója erős, intelligens, de érzelmileg rettenetesen függő? Ezerféle hiányérzettől szenved, és ezt a környezetéből igyekszik kisajtolni minden erejével, gátlás/önreflexió nélkül?

Nagyon érdekes őket működni látni, és ami engem mindig is érdekelt, hogy ezek az emberek mivé lesznek öreg korukra.

Asszonyom! Mutassa ki ŐSZINTE vágyát, hogy teljesítené a kívánságait!

Te is őszintén kívánnád, ha megtudnád, hogy őszintén kell kívánnod!
Hofi. Megvan?
“Personal is political” megint.

Ezt a posztot korábban írtam, nem most, csak most teszem ki.

Rettegés a kiszolgáltatottságtól avagy carework crisis, osztályharc, patriarchátus és nőelnyomás

Három markáns szál van, ami kalácsként összefondódva kiadja ennek a posztnak a mondandóját. Most reggel sikerült megfogalmaznom, ahogy a véres ruháit tettem be a mosógépbe, a Trump látogatás és a politikai hírek meghallgatása, illetve a sebes lábának gumikesztyűs bekenegetése után.

A tanulság előre: Az uralkodó osztályoknak nem csak anyagi, hanem pszichés érdeke is a gondoskodók elnyomása.

Folyomány: A rendszer elemei, mi magunk, mindent meg is teszünk általában ennek érdekében, ha megtehetjük. Elsősorban a félelmeink és a kényszereink miatt.