A házak mélyén lappangó bántalmazók és az erre adható válaszok 2.

Avagy kinek a kínját kell/kellene a társadalomnak enyhíteni, miért pont azt, milyen alapon, és miből? Pláne ha a bödön is eléggé kiürült mostanra már.

Eltelt pár nap a téma első része óta, és kicsit változott is a fókusza. Meg kéne változtatni a címet, de inkább hagyom mostmár. Viszont ez a poszt kicsit tágabban nézi így az “ingyenélés”, a mások kárára, bőrére, idejére, energiájára és költségére élés kérdéskörét.

A szenvedéshez, a kínlódáshoz, az önsajnálathoz, a sértettséghez való hozzáférés nem mindenki számára egyformán adott a társadalomban. Vagy másképpen fogalmazva: vannak akiknek a szenvedése közüggyé érdekképviselődik, vannak akiké nem. Netán trendi kínná, melyre a magukat progresszívnek látni szerető, világjobbítani akaró emberek együttérzően igyekeznek hümmögni, esetenként még a social justice zászlóját is lobogtatva közben. A többiek meg oldják meg ahogy tudják.
Vannak kínok melyek költségét a társadalom fizeti, vagy a kínlódók ezt igyekeznek elérni, ha a (fel)jogosultságtudatuk, előjogaik, és idejük engedi.
És vannak akiknek bírni kell, önállóan, lelkileg, pénzzel, idővel, energiával, mert csináljanak amit akarnak, mert minket nem érdekel, mert észre sem vesszük, mert az ő dolguk, mert ez része a hagyománynak, vagy mert csak. Nekik általában a belük is lóg a melótól, és pont nem arra van idejük, hogy érdeket kéviseljenek egyébként sem. Continue reading

Felszabadíthatja-e a rabszolga önmagát?

A kliens alszik, az ápoló mereng

És egy egész tömegnyi rabszolga?

Mekkora munka, feladat és pénz egy családnak, a saját tartósan beteg, fogyatékkal élő, idős, vagy haldokló rokonát ápolni? Micsoda stressz és költség? És ez csak egy fő ápolása.

A nők pedig ezt így végzik, ingyen… Sokszor még másik gyerekek nevelése, plusz további szülők ápolása, netán fizetős állás mellett. Kiegészítve mindenféle társadalmi nyomasztással arról, hogy ezt egyébként nekik szeretni kell, élvezni. Plusz még jól is kinézni. Továbbá hogy minden csak szervezés, akarat, lelkierő kérdése.
Törvények, intézkedések, szokások, hagyományok, a média, és önjelölt megmondóemberek, plusz a saját lelkiismeretük által hajtva, gyakorlatilag zéró elismeréssel, ámde sok bűntudattal.

Continue reading

Ápolás, közösségek, gyerekek, felnőttek, öregek: mi lesz veletek?

Ránk borult a rendszer. Nem jövő és nem jelen időben, hanem múlt időben. Már tart. Mondjuk tudtuk előre, hogy ez lesz ha nem csinálunk valamit, évtizedek óta beszélnek róla a sokféle érintett szakma képviselői. És mégsem csináltunk érdemben semmit.
És már nem csak a szegény, periférián élő alsóbb osztályokat érinti, hanem a középosztály tagjait is, azokét, akiknek gyereket, vagy idős, beteg családtagot kell ellátni. Nagyobb is a felzúdulás, több a vágyvezérelt sóhaj, az átgondolatlan, realitásokat nélkülöző ötlet.

Ennyi ember ápolási igénye nem bírható a jelenlegi struktúrák között. Nem bírják a szülők a gyerekek, a felnőtt gyerekek a szülők, az aktívak a rászorulók igényét kiszolgálni. És aztán mindenki szenved, gyerek, felnőtt, idős egyaránt. És ebben a témában rendszer-szintű társadalmi dialógus és reális megoldás keresés, gyakorlatilag nincs Magyarországon. Continue reading

Stadion az öregek nyomorából, de kit érdekel

Hol vannak a magyar öregek? A magatehetetlenek? Hol, és kik ápolják őket? Ki fizeti mindennek a költségét?

Illetve nem csak az igazán öregeket, hanem a fiatalabbakat is, akik már belerokkantak az egyre jobban teljesítő magyar valóságba.

Azt írja a Kolozsváros, hogy évente 80-90.000 embert érint egy új, nagyszerű jobbanteljesítünk. Mert bezárják, megszüntetik ezeket az államilag fenntartott ápolási helyeket. Kiszervezik… Ja. Elég erős cikk, itt lehet elolvasni. Continue reading

A demográfiai bomba már javában felrobbant

“Personal is political”, amint az köztudott. A szegény kis keurópai ápoló története, a hanyatló Brit Birodalom folyamataiban, politikai tanulságokat hordoz.

wp-1487856094418.png Couchsurfözök éppen egy random helyen, egy random lakásban. A tulajdonos elutazott, napok óta egyedül vagyok, van tér és idő gondolkozni.
Kint 150 km/h-s szél és vihar tombol. Az emberek Dorisnak hívják bár gyanús, hogy ez őt cseppet sem érdekli, és nem is hallgat rá. Süvít a szél, ömlik az eső, bent ketyeg a fűtés, szundít a macska, nézem a BBC News-t. A tejeskávé forró és habos. Csodás érzés, elönt a hála.
Ki sem mozdulok ma a lakásból, talán majd csak este, kajálni valamit. Continue reading

Sándor Mária öngyilkosságot követett el, megmentették

Olvasom a cikket. “Magára maradt Sándor Mária, korábban öngyilkosságot is megkísérelt”. Furcsa érzés, kemény ütés a mellkason. Hogy érezhet most a többi ápoló? Magyarországon és külföldön is.

A bentlakásos ápolónak nagyon sok ideje van gondolkodni. Amikor dolgozik azért, amikor szüneten van, azért. Meg olvasgatni is, cikkeket, híreket. Itt van például ez: “Elgyötört orvosok rohangálnak a betegek körül”.

Mi lehet Magyarországon? Mi van a jéghegy csúcsa alatt? Ha ennyi látszik belőle. Continue reading

Nem kurva, szextárs és szociális szexmunkás, az! Ahogy a Mórickák elképzelik…

Megjelent ez a cikk az Indexen. “Nem kurva, szextárs és szociális szexmunkás” címmel.
Nagyon ügyes cikk, tök jól fel van építve a logikája. Szépen körüljárja a témát, és a lehetséges kritikai észrevételekre is preventíven és proaktívan válaszol. Mert ez nyilván nem a férfiak szexfüggéséről és a nők elnyomásáról/kizsákmányolásáról szól, dehogy. Lám, nők is igénybe veszik, lám Lisa, a szextárs is legitimálja, lám nem a nők testének használata ez, hisz Józsi még pucér nőt sem látott életében, fotón sem, egyébként is félénk mint egy vízitündér. Anyukája szervezi neki oda ezt a drága lyányt.
És lám nem kurvaság ez, mert pénzéhes prosti nem csinálhatja, csak olyan nők akik direkt ezt szeretnék, erre élveznek, vagy akkora lelkük van mint ide a Vénusz, ahonnan egyébként is származnak. És hát tényleg, lássuk be, az igény abszolút jogos, hisz a vigalmi negyedek, (tudjátok azok, ahova a kiskorú magyar cigánylányokat adják el kétszázezer ropogós forintért,) rém igazságtalanul vannak tervezve, mert nem akadálymentesek. Szörnyű, kemény egy világ ez…

Ha egy, az ápolói műfajt vagy a prostitúció természetét nem ismerő, jóérzésű ember olvassa, simán örömmel bólogat, hogy mekkora nagyszerű megoldás ez. Az öreg, a fogyatékos, és a segítésre született nő is happy, éljen a kreativitás, az élet élvezete és a szex!

Többen is írtak, és kérdezték, hogy mit gondolok erről.

Continue reading