Amikor az elb*tt természetű ember megöregszik… Mi a dolgunk velük, pláne így a gondoskodási krízis közepén?

Nagyon érdekes álmom volt, egészen letisztultan és átélhetően mutatta meg azt a problémát, elvi dilemmát, amit a gondoskodó munkák idősgondozási ágában nagyon fontos, és még mindig tabunak számító témájának gondolok. Nem beszélünk ennek az elvi alapjairól, ráadásul nagyon ingoványos terület is, és veszélyes következtetésekre is lehet jutni, ha nem sikerül a témát elég jól átgondolt alapfeltételezések mentén végiggondolni.

Olyan dilemma ez, amire még egyáltalán nincsen válaszom, annyit tudok biztosan, hogy a jelenlegi rendszer igazságtalan és átgondolatlan, és kihasználja az ápolókat, a gondoskodást végzőket, akár fizetett emberek, akár családtagok. És ennek kapcsán erről beszélni lenne fontos, és megszülni a problémára a társadalmilag elfogadható válaszokat. Continue reading

Idősgondozás Angliában: mit jelent(het) ez a magyar középkorú nőknek mostanában

Az Egyesült Királyság kilép az EU-ból, legalábbis most ez a hivatalos álláspont. 2019 márciusa a határidő, hogy még a jelenlegi, viszonylag egyszerű és bejáratott módon tudjon valaki belépni a brit munkavállalási rendszerbe. Sokan kérdezik, hogy mire számítunk mostanában, angliai idősgondozóként, mi a véleményünk, mik a kilátások? Ezekre szeretnék a posztban reagálni.

Arról az alapról indulok, hogy bár ez egy nehéz munka, sok szempontból könnyű és könnyen hozzáférhető munka is. Ha belefeccöl az ember egy kis időt és energiát, hogy profi ápolóvá képezze magát, akkor 1-2 év alatt fel tud úgy fejlődni, hogy havi egymillió forintot simán meg tud keresni. Tökéletesen kialakítható konstrukció az, hogy valaki Magyarországról ingázva, 1-2 hónapot dolgozik, majd hazamegy és éli otthon, a magyar árviszonyok között az életét, az angliai keresetéből, sok szabadidővel, sok szabadsággal, anyagi biztonságban és azzal a viszonylag stabil nyugalommal, hogy munkája biztosan van, lesz, nem kerül utcára, nem kell aggódni a megélhetés miatt.

Mi változott a Brexit szavazás óta?
(Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Királyság kilép az EU-ból.)

Continue reading

Az irracionalitás gazdasága, avagy óda a hozzátartozóhoz

Az ominózus sövény

Nem vicces, hogy Homo Sapiensnek nevezzük magunkat? Tulajdonképpen mit ért az emberiség azon, hogy ő egy Sapiens? Min gondolkozunk? Mi alapján mondjuk, hogy bölcsek vagyunk? Ha körülnézünk és higgadtan értékeljük a tevékenységeink hatásait bolygószerte, akkor mire vagyunk annyira büszkék és önérzetesek? Vagy legalábbis mi a mentségünk?

Kétségkívül vannak olyan tulajdonságaink, melyekben élővilágszerte elég jók vagyunk. Remekül csépeljük a szúrós növényt más nemzőszervével például. És még csak észre sem vesszük, az esetek többségében.

Időseket figyelve mindez különösen láthatóvá válik, ha szeretnénk látni.

Continue reading

A szokatlan viszonyok tanulságai, intimitás és más

Egy ideje motoszkál bennem egy érzés és gondolat az emberi kapcsolatok jellegéről és minőségéről, azok fényében, ahogy a kapcsolatom az ügyfelemmel alakul. Tükör ez is amiben magamat, magunkat, az emberi viszonyokat láthatom.

A kiindulás az, hogy mi idegenek vagyunk egymás számára, mégis úgy hozta a sors, hogy egészen hosszú időn át élünk egymáshoz közel, és vagyunk egymásra utalva. Lassan fél éve ismerjük egymást, és szeretném megosztani most ennek a kapcsolatnak a tanulságait. Continue reading

Miért csak most mondja, és nem húsz éve? Szexuális zaklatás most, és főleg régen! Online anonim kérdőív

Nem tudom hogy vagytok vele, de engem meglehetősen felháborítanak azok a kérdések, amik azt firtatják, már megint az áldozatokat hibáztatva, hogy miért csak most beszélnek, miért nem 20-30-40, akárhány éve.

A nőket mindig is afelé terelte a társadalom, hogy ne beszéljenek. Sem a vágyaikról, sem a traumáikról. A szoknya alatt sok minden elfért…
A látszatot akarta a társadalom, azt a valóságot amiben a hölgy mindig kedves, illatos, családias, melegszívű, gondoskodó. És persze boldog, ezáltal boldogan gondoskodik, és többnyire csak mosolyog.

Continue reading

A háború

Nevezetesen az első és a második világháborúk. Egyik ügyfelem 21 éves volt ha jól számolom, mikor a második véget ért. Majdnem már a háború legvégén lőtték le a férjét, aki pilóta volt. Leszedték a gépét. Azt hiszem 24 éves volt a “srác”, a vidám fotója még mindig a kredencen mosolygott a világba, láttam. De meghalt a második férje két bátyja is. Mesélte, hogy mennyire megborult az anyjuk emiatt. Így ismerkedett meg a második férjével, hogy a jövendő anyósával együtt siratták a halottaikat.

A mostani ügyfelem még csak kamasz volt a másodikban. Ők heten vannak testvérek, vagyis voltak, a minap éppen azt mesélte, hogy mekkora szerencséje volt két bátyjának is, hogy túlélték a háborút. Az egyik bátyja tankját kilőtték, ketten maradtak életben az adott tank utasai közül, őt a másik katona rángatta ki az égő tankból. 18 éves volt azt hiszem, és összeégett. Írt is belőle egy könyvet később.

A két báty aztán egy kórházba került, miután hazahozták őket Angliába, és az anyjuk elintézte, hogy egy helyre vigyék őket. Elképzeltem milyen érzés lehetett az anyának, 7 gyereket nevelni, miközben az apjuk is távol volt, plusz a két sebesült fiát látogatni, tartani a családban a lelket. És nem volt elég étel, ruha, jegyre kapták a népek a betevőt. Continue reading

Ha rendesen meg lenne fizetve, akkor lehetne csinálni “kényszer” nélkül (az ápolást)?

A felvezetésben tennék egy kitérőt :

Óriási a zaj, a nyomás. Rendszereink arról szólnak, hogy valaki állandóan el-, és beadni akar nekünk valamit. 80-90%-ban olyat, amire totálisan semmi szükségünk nincs, jó részük még kifejezetten ártalmas is. Terméket, szolgáltatást, eszmét. Csináljuk ezt, ne csináljuk azt, vegyük meg ezt, ne vegyük meg azt, akarjuk, vágyjuk, gondoljuk ezt, vagy azt. Mások akarnak tőlünk energiát, pénzt, figyelmet, alig van tér a saját belső hangjainkra, valódi lelki igényeinkre figyelni.
Orkánszerű az erő, ami nem enged gondolkozni, higgadtan nézni a világot magunk körül. Annyira abszurd állítások vannak, amiben az ember már nem tudja, hogy nem ő hülyült-e meg egészen.

A józan ész használata nemhogy nem kívánalom, hanem kifejezetten árt a gazdasági növekedésnek, a GDP-nek, és a társadalmakat működtető elnyomó erőknek. Annyira abszurdak a gazdasági és társadalmi mechanizmusaink, és annyira a kognitív disszonancia az egyik fő rendező elv, hogy ember legyen a talpán aki ezzel hajlandó szembenézni, és képes megőrizni a józan eszét.

Continue reading