Utolsó vacsora

Múlt vasárnap meghalt a néni. Nagyon szépen ment el. Az egész folyamat teljesen összhangban volt a korábbi hangulattal, amiről itt írtam. Ott voltunk vele mindannyian, a tesója, az unokahúgai, és az egyik lányuk, meg én. Ő pedig megdolgozott, hogy ki tudjon lépni az életből. A meghalás folyamata kísértetiesen hasonló érzetű mint a megszületésé, csak fordítva. Ezt mindig annyira megrendítő látni. Vajon minket is megszül valaki amikor meghalunk…?

Nők, nővérek, mi magunk

Tele van nőkkel a ház, ma itt eddig 13 fordult meg. Két testvér, meg még kettő: egy anya, a lányai és a nővére.  És további rokonok. Területi és hospice nőverek serege. És én, a magyar ápoló.

Az anya nővére fekszik. Nincs nagyon magánál, ma emelni kellett a morfint is, a fájdalom miatt. Ettől aztán megnyugodott szerencsére, kisimult, tud aludni. Néha magához tér, kér egy kis vizet, vagy lavórt, ha hánynia kell. De egyébként szenderegve halad az útján. Kicsit már hörög, de ez még nem egészen az.

A szokatlan viszonyok tanulságai, intimitás és más

Egy ideje motoszkál bennem egy érzés és gondolat az emberi kapcsolatok jellegéről és minőségéről, azok fényében, ahogy a kapcsolatom az ügyfelemmel alakul. Tükör ez is amiben magamat, magunkat, az emberi viszonyokat láthatom.

A kiindulás az, hogy mi idegenek vagyunk egymás számára, mégis úgy hozta a sors, hogy egészen hosszú időn át élünk egymáshoz közel, és vagyunk egymásra utalva. Lassan fél éve ismerjük egymást, és szeretném megosztani most ennek a kapcsolatnak a tanulságait.

Élni illúziók, mesék nélkül, boldogan, a halál árnyékában

lebontó, felépítő, hírvivő, összekapcsoló, segítő. “we are all connected”

Az öregeket figyelve nagyon sokat lehet tanulni, mindig erre jutok. Bentlakásos ápolóként különösen érdekes figyelni a kontrasztot az öregek, folyamatában követhető, rög típusú valósága, és a mindennapi külvilág folyamatai között.

Nagyon sok és intenzív behatás ér mostanában, amúgy is egy transzformatív időszakban vagyok, amiből sok nem is megosztható.

Van ami viszont ideillik:

Írtam már arról, hogy a jelenlegi ügyfelemnek egy elég előrehaladott rákja van, bélrák. Ráadásul egy trükkös fajta, mert bár a mindennapi életét nem nagyon befolyásolja, júliusban mikor diagnosztizálták 1-2 hónap és 1-2 év között jósolták a kilátásait. Ez egy nagy és “angry looking” daganat, ami bármikor perforálhat vagy elzárhatja a beleit, és azt mondják az orvosok, hogy valószínűleg abba bele is hal. Meg lehet próbálni majd akkor vészbeavatkozásként egy ilyen tágító valamit beletenni és kitágítani, de életmentő jelleggel, és már maga a beavatkozás is nagyon kockázatos.

Peace

Három éve költöztünk el Magyarországról. Két éve dolgozom Angliában bentlakásos ápolóként, és hat éve kezdtem először haldoklókat segíteni.

Az utóbbi hetekben a mérlegvonás idejét élem sokféle szempontból. Közel két hónap szüneten voltam, volt idő és lehetőség pihenni, gondolkozni, befelé figyelni. Most egy ideje megint az ügyfelemnél vagyok, írtam már róla, majd még írok is. Munkailag minden rendben van, és szerencsére a néni is jól van.

Figyelem közben a netet is, közösségi médiát, olvasok sokat, online képzéseket csinálok a teljesen random érdeklődéseimhez kapcsoltan, nagyon sok impulzus ér. Januárban kifizetjük a gyerekek tandíjának utolsó részét, amivel lezárul négy év megfeszített költségeinek terhe. Mintha egy nagy homokzsákot dobnék le a vállamról, amit évek óta cipelek, olyan érzés.
Annyira kilátástalannak tűnt az elején, hihetetlen, hogy lassan vége. Elképesztően jó érzés, még fel sem fogom egészen.

Itthon szeretnék meghalni

Elemek

Lelki elegancia. Így tudom a leginkább jellemezni. Ilyen megszeppent kislánynak érzem magam néha mellette. Az a kislány akinek lehetősége van egy csodálatos, erős nőt látni, és létezni kicsit körülötte csendesen.

Nagyon beteg, bár ez kifelé még nem látszik. Jön-megy, jól eszik, sokat iszik, nevet, olvassa az újságot, követi a híreket, agyal rajtuk, véleménye van.

Érzések szélsőértékei között lebegve, testtelenül

Lélegzem, élek

Ismeritek azt amikor a belül zubogó érzések összességétől az embernek összerogyik a lába, és csak ül, ül, ül, netán csurog a könnye? Amikor a test megszűnik, csak lebeg a lélek a semmiben és éli meg azt, amiben van? Egyszerre nehéz, szinte összenyom, és egyszerre nagyon is bírható, valódi, és kitöltő? Mikor valahol a gyomor és a szív között, a mellkasban, pulzál egy labdaszerű gömb, mint egy nap ami sugároz, és feltölti a létezést testtelen tartalommal?

“Közel vagyunk egymáshoz”, avagy a család, a közösség ereje

We are close…

Magyarul nem annyira pontos a címbeli idézet. “We are close”. Így hangzott el már többször az egyes családtagok szájából. És tényleg… Nem csinálnak belőle nagy ügyet, nem vakításból mondják, inkább ilyen pragmatikus kontextusban, amikor valamit a családi működésről akarnak elmagyarázni.

Sokat beszélgetnek a logisztikai dolgokról, politikai, közösségi eseményekről. Követik a híreket, most amúgy is elég turbulens minden ebben az országban, van bőven miről értekezni. Ilyen tudatos, középosztálybeli polgárok ők, régre visszanyúló családi történetekkel.

De amiről leginkább írni szeretnék most, az a családi, közösségi működésük.

Forma 1 és pamutzokni

Így éljük a mindennapokat, jövünk-megyünk, intézkedünk. Sietünk, stresszelünk, aggódunk, kifelé figyelünk. Aztán ha valamilyen okból mégis lehetőségünk lesz lelassulni és egyrészt jobban figyelni befelé, másrészt elkezdeni az érzéseinkkel is látni a körülöttünk lévő embereket és történéseket, akkor a világ egy idő után teljesen másképpen kezd kinézni.

Amikor az ember rohan, és csak felszínesen van ideje megélni a hozzá érkező benyomásokat, akkor egy olyan mondat, hogy “Ne ítélj könnyen/hamar”, vagy hogy “Nem minden az, aminek látszik” csak unalmas sablon, sekélyes, kicsit irritáló közhely. Komoly és mély tartalmú esszenciák vesznek el így, veszítik el jelentésüket, és formáló erejüket.

Melanie

Says it all…

Valaha jóval magasabb lehetett, mert nagyok a lábai és a kezei, de mire végigjárt 87 évet, összetöpörödött, meggörnyedt. Most kb. 130 centi, ha nem hajol le. Járni csak kapaszkodva tud, de akkor fürgén jön-megy. Szeret bevásárolni járni, olyankor ő tolja a nagy kocsit, mert abban meg tud kapaszkodni. A nép meg láthatóan nem érti, hogy miért az pöttöm, idős néni tologatja, miért nem az unokahúga vagy én.