Ha nem lettél ideges, nem figyeltél oda! Avagy vegyünk példát a muzulmán és hindu közösségekről!

Hát mi másról? Nehogy már Izlandról!

A Daily Mail (konzervatív napilap) címlapján mondja a miniszter, hogy Britannia túl önző ahhoz, hogy az öregekről gondoskodjon. Konzervatív miniszter, persze előjönnek a toposztok, hogy bezzeg régen nem így volt.

Kínjában röhög az ápoló, olvasva a cikket. Magyarországon simán a nők képébe vágják ilyenkor, hogy ők az önzők, nincs köntörfalazás. Angliában, hála a nőmozgalomnak, ilyet nem mer már mondani “komoly ember”, ártana a hitelének. Viszont a “rettentő toleráns” társadalomban, ahol a fehér férfi politikusok nem győzik már hogy bizonygatni, hogy ők aztán mennyire nem rasszisták, simán tudnak azzal érvelni a téma kapcsán a cikkben, hogy bezzeg a hindu, muzulmán közösségektől kéne példát venni, mert ők  mennyire jól törődnek az öregekkel. Továbbá, hogy bezzeg az idősotthonokban mennyire nincsenek hindu, muzulmán és zsidó öregek. Micsoda felfedezés…

Az, hogy ezek a közösségek esetleg ki sem tudják fizetni, amibe az otthonok kerülnek, illetve hogy a nők végzik otthon ingyen és kiszolgáltatva a care-work munkákat, az jótékonyan kimaradt a konzervatív férfiú érveléséből. Véletlenül, nyilván.

Végjáték, avagy haldoklás egy szerető családban /filmdráma/

Nagyon tanulságos vége lett ennek a munkának és az elmúlt, összesen 19 napnak. Utóbb szépen eszkalálódtak az események, így ma reggel eljöttem. Konkrétan elpucoltam, a kollégával együtt. A néni szegény visszakerült a kórházba. Ma van a nyolcadik napja azt hiszem, hogy nem evett és nem ivott, ez gyakorlatilag biológiai csoda, bár nem egyedülálló. A fickó 4 napja részeg. Dióhéjban.

A házak mélyén lappangó bántalmazók és az erre adható válaszok 1.

16 napja vagyok itt.
A két hét előzetes összefoglalása: A nemzetközi helyzet fokozódik.

Ezt a témát két részletben szeretném megírni, az elsőben a helyzetet mutatom be, a másodikban elemzem.

Életem párja azt mondja, hogy olyan történeteket mesélek neki, amikért művészek sokat fizetnének hogy megélhessék, és megénekelhessék.
Én leginkább egy mérsékelten sem vicces filmdrámának látom az egészet, és ámulattal, ugyanakkor egyre kimerültebben figyelem. Néha kívülállóként szemlélve a két ember, anya és fia közötti áramlást, néha belülállóként, a rendszer szerves részeként és szereplőjeként élem a rögvalóságát. Nyilván meg lehetne csinálni úgy is, hogy dőljön a röhögéstől a mozinéző kínjában, van hozzá bőven sok epizód, de még így sem ajánlanám szívesen olyan embereknek, akiknek ingatag a hite az emberiség józan eszének létezését illetően.

Charles

Na, legyen valami könnyebb téma is itt, a kínban…

A minap bekopogtatott egy furcsa figura, beszélt valamit de alig értettem, mintha egy teát kért volna. Egyedül voltam itt a nénivel, le is ráztam.

Később kiderült ő a kertész. Hét mérföldnyire lakik, biciklivel közlekedik ide és haza (összesen 20+ km), egy tök forgalmas úton, és nagyon keményen dolgozik. Nyírja a füvet, metszi a sövényt, a hóna alatt szorosan megkötött nadrágjában.
Paul azt mesélte rettentő magányos, karácsonykor is jön, újévkor is. Ahogy elnéztem ő is az a típus, aki a növényekkel jobban érzi magát mint az emberekkel.

Charles 88 éves.

.

.

Életvég és az emberek közötti elmosódó határok, avagy we are all connected

Nehezek a napok. A néni az utolsó napjaiban van, tegnap óta már nem eszik, nem iszik. Ilyenkor még általában maximum 3-5 napra van szükségük.

A folyamata nagyon szép egyébként. A kórházból nagyon kimerülten jött haza, két nap kellett neki, hogy kisimuljon. Nagyon jól evett pár napig, és bár erősen demens, néha magához tért, és volt valamilyen fajta verbális kommunikáció vele. Azt mondják néha a tapasztalt kísérők, hogy ilyenkor elbúcsúznak, mielőtt egészen hátatfordítanak ennek a világnak.

Tulajdonképpen az ő ápolása és kísérése egyszerű, és szép feladat lenne.

Paul

60 biztosan elmúlt, ősz hajú, nagy darab mérnök ember. Sokat aggódik, főleg az édesanyja miatt aki kórházban van, de hamarosan kiengedik. Nagy ápolási igényű mint később kiderül, kétemberes, a kórház nem is akarja kiadni otthon ápolásra, nem látja biztosítottnak, a megfelelő otthoni ellátást.

A kórház felelőssége megbizonyosodni arról, hogy hogyan lesz az ápolás megoldva. A betegeket úgy küldik haza, hogy ellátják őket egy hétnyi gyógyszerrel, krémmel, pelenkával, és mindennel, ami szükséges addig, míg a körzeti orvosi rendszer át nem veszi mindezen dolgok ellátását.

Szóval huzavona van a kórház és a fiú között, és ápolót keres, aki majd ellátja a mamát, és akit a kórház is elfogad otthoni ápolási háttérnek. Elvállalom-e. Minden klappol egyébként, aznap kéne kezdeni amikor akarok is. Igen, örömmel elvállalom. OK, akkor egyeztet a kórházzal.

Repülni és/vagy meghalni, avagy Dean Potter a tanító

Néhány éve mutatta életem párja Dean Pottert, egy mászófilmben. Teljesítményeit és a gondolatait is láttatja a film. Még a mászótársadalomban is kiemelkedő eredményeket ért el, “visionary”-ként emlegették. Kreatív újításai, saját határainak feszegetése új dimenziókat nyitottak a sportban. A film nincs fent a neten, de ez is egy viszonylag jó, amin átjön az üzenete. Számos olyan kulcsmondattal, amin aztán hetekig lehet meditálni.

Önmagában a fizikai teljesítményei, a szóló (biztosítás nélküli) sziklamászásai, a sziklák között többszáz méter magasan kifeszített kötélen sétálásai is figyelemre és csodálatra méltóak. Engem ugyanakkor az nyűgözött le, amit a saját tevékenységének filozófiai, pszichológiai hátteréről elmond több videóban, és filmben is. És ez az a vetület, ami miatt ennek a blognak a keretei között is érdekes az ő személye, tevékenységeinek, gondolatainak szimbólum, tükör volta.