Az utóbbi 1-2 évben a média egyre többet foglalkozik a gondoskodás válságával és az ápolási migrációval, hála a jó égnek. Sokan írnak sokfelé, érintettek, ápolók, gondoskodók is, egyre inkább látható, hogy milyen borzalmas állapotokat rejtenek az otthonok mélyei. Sok levelet, beszámolót kapok én is, beszélnek az érintettek.
Az is nagyon örömteli, hogy egyre több és egyre pontosabb írás születik a témában, mindenféle médiafelületen. Sok megkeresést kapok én is, dialógusban vagyunk, szakemberek, újságírók, érintettek. A Pandora szelencéje ez, ami kinyílni látszik végre.
Hamarosan a Nők lapjában is egy hosszú cikk jelenik meg az ápolási migrációról, majd beteszem ide is update-ként, ha elérhető lesz.
Ebben a posztban most összegyűjtök pár olyan cikket, amit érdemes lehet elolvasni a téma iránt érdeklődőknek.
Szeretném a témával kapcsolatosan ezeket a szempontokat újra és újra hangsúlyozni, kihangosítani:
- Még mindig van az ápolási migrációval kapcsolatosan egyfajta sajnálkozás a közvélekedésben. Szegény ingázó ápolókat szokták sajnálni, pedig általában ők azok, akiknek módja volt váltani, lépni, kilépni a küldő országokban uralkodó rémes munkaerőpiaci, családi és nőivalóság viszonyok közül. Itt lehet erről több cikket is elolvasni.
- Sajnálni inkább azt érdemes, hogy sem az egyes nemzetek, sem pedig az Európai Unió nem képes eljutni oda, hogy a gondoskodási munkákat a gazdasági/társadalmi rendszerei közepébe tegye. Ha megfelelő elvi, erkölcsi és anyagi megbecsülést kapna a gondoskodás, ha meglennének a szükséges jogi és minőségbiztosítási viszonyok, akkor nem lenne szükség arra, hogy ilyen messze kelljen utaznia annak, aki gondoskodási munkát vállal.
- Ugyanakkor a gondoskodási válság közepén Magyarország Európa idősgondozási Mekkája lehetne. Óriási lehetőségek vannak/lennének ebben. (Magyarország Európa idősgondozási Mekkája lehetne, avagy írjunk új országvíziót.)
- Ápolási migráns nem csak az az ápoló, aki máshova megy dolgozni, de azok a nyugdíjasok, öregek is, akik más országokba, pl. Spanyolországba, Máltára, Magyarországra mennek élni. Mármint jobban megélni a nyugdíjukból és a megtakarításaikból, mint amire a hazájukban lehetőségük lenne.
Az egész kérdéskör komplex, szerteágazó és ezer ponton összefügg másféle struktúrákkal, viszonyokkal, tényezőkkel, emiatt érdemes tágabb kontextusban vizsgálni. Mert sajnos a jelen helyzetben az érintettek számára maga az ápolási migráció nemhogy nem probléma, hanem sokszor sajnos az egyetlen használható megoldás. Márpedig az érintettek száma Európában milliós nagyságrendű, és növekszik…!
És akkor a különböző médiumokban megjelent, néhány kapcsolódó cikk:
Erre a cikkre írt válaszom:
A magyar családokat NEM a női migráció teszi tönkre!
https://egyapolonaploja.wordpress.com/2019/01/22/a-magyar-csaladokat-nem-a-noi-migracio-teszi-tonkre/
Erre a cikkre írt válaszom:
Az ingázó idősgondozók valósága, a magyar gondoskodási válság tükrében
https://egyapolonaploja.wordpress.com/2018/03/22/az-ingazo-idosgondozok-valosaga-a-magyar-gondoskodasi-valsag-tukreben/
Eddig volt a száraz rész, most pedig egy kis személyes.
Ezt egy kolléga írta nekem pár éve, magánban. Kihangosítanám:
“Más: a gyönyörű Temze fogad 2 kivilágított híddal esténként. Lassan 25 éves férfiként nálam 55 évvel idősebbeket ápolok. Sem megalázva nem érzem magam, sem azt, hogy pusztán a pénzért csinálnám. Valami mást érzek. Napi 30E Ft-ért főzni, és angolt tanulok. Ez óriási kincs így együtt. Nem beszélve olyanokról, amit a kortársaimnak nem, inkább Neked, és a társainknak tudok elmondani.”
Ahogy azt már sokszor leírtam, ez a munka nehéz, kimerítő, sokszor depresszív. Öreg, elesett, magatehetetlen embereket ápolni, segíteni, sok figyelmet és odafordulást igényel, ami iszonyúan leszív minden gondoskodót.
Igazán nehéz dolga mégis nem az ingázó ápolóknak van, hanem a családtagoknak. (Családtagok, hogy bírjátok?) Az ő életüket, az ő idős rokonaiknak az életét teszi elviselhetőbbé az ápolási migráció, akár az ukrán nők Magyarországon, vagy a magyar ápolók Nyugat-Európában.
Amíg az államok, a kormányok, és az EU sem képes megfelelő gondozási, gondoskodási viszonyokat létrehozni a polgárai számára, addig örüljünk inkább, hogy legalább az EU-n belüli szabad mobilitással enyhíthetőek a rémes körülmények. Jelenleg az van, hogy a családtagok, az idősek és az ápolók is gyakorlatilag csak profitálnak a rendszerből, illetve annak hiányából.
Én speciel éppen itthon vagyok a mediterránban, nemrég jöttem el az ügyféltől. 17 font volt a repülőjegyem. Drágább volt kijutni a reptérre…
Pihenek, töltekezem, csinálom az egyéb dolgaimat, munkáimat. Lenyűgözve nézem a BBC News-t és követem a Brexit eseményeit, lehet hogy írok majd megint erről, elképesztően érdekes. Amíg nem vagyok ott, az ügyfelemet egy délafrikai fekete csaj ápolja, aki, mint ahogyan az ügyfelem is, szintén hatalmas fazon. Nagyon örülök, hogy megismerhettem.
A lakást pedig egy fülöpszigeteki nő takarítja, akinek a sorsa szintén megérne egy misét, de az már egy másik történet. Egy csokoládé, egy rózsaszínes és egy sárgás bőrszínű nő alkot teamet, a vak, önellátásra már nem képes, közel száz éves néni körül. Néha elképzelem, hogy a négy ember négy történetéből, és a közös sztorijukból milyen marha izgalmas filmet, társadalmi leképezést, kordokumentumot lehetne csinálni. Különösen úgy, hogy az idős nő is megélt 1-2 cifra dolgot a történelemben, háborút, menekülést, jegyrendszert. Így megy ez…
Nagyon érdekes, változó, színes, szagos, turbulens világban élünk… Olyan jó lenne egy kicsit békésebbet, nyugisabbat és fenntarthatóbbat építeni.
Beteszek pár fotót amiket a minap csináltam:
******************************************************************************
Ez a blog egy napló, egy ápoló, egy bentlakásos angliai ápoló naplója. A “the personal is political” elve motivál arra, hogy nyilvánosan is elérhetővé tegyem. Úgy vélem, hogy a jelen társadalmi helyzetben változásra van szükség, mert elveink, céljaink, működési mechanizmusaink nem fenntarthatóak a jelenlegi formában.
A célom, hogy ezekkel az írásokkal hozzájáruljak egy fenntarthatóbb világ létrejöttéhez.
A posztok sokszor egymásra épülnek, ha folyamatában szeretnéd látni, érdemes lehet feliratkozni az email értesítőre a jobb felső sarokban látható kék gombon keresztül.
Facebook itt: https://www.facebook.com/egyapolonaploja/
******************************************************************************
egy ápoló naplója 
Engem zavar, hogy általánosítasz. Azt mondod mindig, hogy az “európai nemzetek” meg az EU nem tudja megoldani a kérdést. Szerintem meg Magyarországról van szó. Missziót érzel, hogy Magyarországot megváltoztasd, mint egész életedben, (a 90-es években én is, de minden, ami elkezdtünk akkor, a semmibe lett, sööt, rosszabb lett, mint volt) de ott addig nem fog változni a rendszer, ha a “csavarok, amik müködtetik” , az emberek, a magyar emberek nem változnak. Mindegy. Szóval Finnországban folyamatosan dolgoznak ezen a gondoskodás, ápolás, sérültek, szociális rendszer, nyugdíj témákon, és folyamatos változások vannak. Ès szerintem más országokban is, amikröl olvasok, és hallottam, itteni külföldi barátaimtól, vagy finnektöl, akik máshol élnek nyugdíjasként, ..vagy ismeröseik. Az egész tevékenységed, és blogod arról szól, hogy eljöttél a ketrecböl, mint a kis pinty, aki kiszabadult, és végre REPÛL, de valamiért lelkifurdalásod van, és nem azzal a hellyel, a jelen valóságoddal foglalkozol, ahol vagy és élsz, hanem a múlttal és a ketreccel foglalkozol, ahonnan kiszabadultál. Ez még bennem is van kicsit, ezért magamról is beszélek. De én erövel ráveszem magam, hiogy finn emberekkel barátkozzak, finn cikkeket olvassak, a gyerekeim finnországi iskolájával, jövöjével, ezért finn politikával, gazdasággal, oktatással, joggal, munkaüggyel, feminizmussal,foglalkozzak. A te oldaladon kívül nagyon keveset olvasok már magyarul. Persze, lehet hösnek lenni, de a magyar hösök, semmi változást nem értek el, csak áldozatok lettek és most szobraikat kell kötelezöen koszorúzniuk a megalázott kisiskolásoknak. Ennyi. Te tedd, ha ez az életfeladatod, a sorsod. Csak ne általánosítd Európára, meg az európai “nemzetekre”-én inkább országokat mondanék, mert ez a nemzet szó is olyan negatív, nacionalista, fasiszta és eröszakos jelentésü lett nekem., csak félelmet érzek, ha már meghallom. Az az idézet mástól, ami kihangosítottal, azt köszönöm. Ezt akarom én is hangsúlyozni. Hogy “CSAK PROFITÀLNAK” (!!!) ebböl az emberek. Amit a végén végül is leírtál, hogy különbözö kultúrák együtt élnek, megismerik egymást, ahogy a “sárga meg csoki” nökkel együtt dolgozol. Ès egyáltalán nem is szabad a “gondoskodási migrációt” megszüntetni, mert végre az emberek kiszabadulnak abból az “egyetlen lehetöségböl”, amibe, ahova születtek, annak a kultúrának, társadalomnak a kényszer szocializációjából, és látnak, megismernek más szokásokat, népeket, kultúrákat, és tanulnak belöle, változnak, és van viszonyítási alap egyáltalán, mert ha csak egyfélében élünk, akkor azt hisszük az a jó, az a normális, de ha van más, amivel összehasonlítjuk, akkor tudjuk csak valóságosan, kívülröl, objektívan látni. Ez történt velünk is, akik kiszabadultunk Magyarországról, de ezért nem értik ott még sokan, a többség, hogy mit beszélünk nekik, mert ök CSAK abban élnek, azt tekintik “normálisnak”, nem lehet elképzelni a MÀSt, amiíg meg nem tapasztaljuk saját börünkön, amíg nem látjuk a valóságban. Szerintem csodás dolog az EU, hogy van szabad munkaeröáramlás, hogy tanulnak az emberek egymástól, egymás különbözöségéböl, és ezért változnak, és keverednek, …hogy nem a különbséget, a különbözöséget látják, hanem a hasonlóságot, a közös pontokat keresik, a KÖZÖSséget. Az elfogadást. A kirekesztés, elutasítás, lenézés, megvetés, eröszakosság helyett. A szeretetet.
LikeLiked by 1 person
Értem amit mondasz, látom is a nézőpontod. Azt nem tudom Finnországban mi van, simán el tudom képzelni, hogy ott jobb a helyzet.
Nemrég voltam egy műhelymunkán, több EU-s kutatóval, mindannyian a saját tapasztalatainkat osztottuk meg. Az sajnos ténynek tűnik, h az UK, Németország, Ausztria, Olaszország, Csehország, Szlovákia, Hollandia, Málta, Románia, Magyarország, Spanyolország, Svédország, Norvégia küzd a carework krízissel és nem találják a megoldást.
Pár éve (talán 10 is) volt az Európai Női Lobby-nak az egyik kampánya, amit a care work ügyében szerveztek, és próbálták noszogatni az EU-t, hogy kezdjen valamit a care témával, mert nagy a gond. Azóta sem történt semmi átütő sajnos, közben Európa öregszik, a care need is nő. Klassz lenne, ha ez az egész csak Mo-nak lenne probléma, de sajnos nem úgy tűnik, hogy ez így lenne.
Beteszek egy linket egy jó anyaghoz a témában:
Click to access EWL_Position_Paper_on_Care_EN.pdf
Abban sem tudok teljesen egyetérteni, hogy Mo-n ne lehetne változásokat elérni. Több olyan téma és terület is van amiben a közvélekedés borzasztó sokat változott az alatt a 20 év alatt, amióta látom a mozgalmak munkáit. Aztán persze hogy mindez mire elég, az már más kérdés.
Azzal viszont nagyon tudok kapcsolódni, hogy Európa tök jó hely. Én is iszonyúan élvezem ezt az európai létezést, Angliát is, a mediterránt is, ezt a sokféleséget, a barátságosságot, a nyugalmat. Nagyon-nagyon örülök, hogy eljöttünk Magyarországról, és annak meg főleg, hogy a mediterránban élhetek. Ugyanakkor amíg kötnek Mo-hoz családi és baráti kapcsolatok addig nem is igen szeretném abbahagyni a jobbítási törekvéseimet, amennyire az időm és a kedvem engedi. Én ezzel jól vagyok, hasznosnak is érzem, az időmbe is belefér.
LikeLike