Gondolatok egy haldokló mellől


Ülök most itt hosszasan az idegen, haldokló néni mellett. Ilyen helyzetben még nem voltam. Ültem már sokat haldoklók mellett 1-2 órán át, de nem napokon át. És nem voltam még így folyamatában felelős haldokló emberért, testi ellátásáért, ráadásul büntetőjogi felelősséggel. És mivel nem rokonom és szerettem a néni, sem a család akiknek az életébe és halálába becsöppentem most, így sokkal inkább kívülállóként élem meg az eseményeket és a benyomásokat nyilván.

A néni nincs magánál és elég nyugodt is, csendesség van. Ugyanakkor érzelmileg mégiscsak intenzív ez. Meg stresszes is, hiszen az én felelősségem figyelni ha beavatkozásra van szükség, és engem vesz elő a rendszer ha valami elszúródik ápolásilag. (Ilyenkor egyébként a legfontosabb feladat a bőr ápolása, a felfekvések megelőzése, a megfelelő mennyiségű folyadék bevitele, a fertőzések megelőzése, már ameddig lehet.)
Így viszont nagyon sok értelmes és másra érdemben figyelős tevékenységre nem nagyon van kapacitása az agyamnak. Párhuzamosan érnek a benyomások. Nézem az internetről és a tévéből bejövő híreket, és valahogyan minden abból a nézőpontból kezd fényt kapni, hogy közben egy néni agóniájának ki-, és belégzése formálja a tér energiáját. Nagyon tanulságos, transzformáló tapasztalás ez. És akkor ezt így engedem át magamon, hagyom, hogy vigyen amerre visz.

***

Éjszakára jön egy másik ápoló, tegnap volt először. Ugye sokféle ember jön, ápolók, orvosok, nővérek, jönnek-mennek, nincs idő meglátni őket. Tegnap este 10-kor megérkezett Diane, végigücsörögni az éjszakát. Nem tudom megállapítani hány éves, egyszerre látszik idősnek és fiatalnak, megviselt ápolónak és nagyon összeszedett léleknek. Az angol ápolók, akiket itt megismertem kicsit mind egyformák, egyformán szakadtak. Alulfizetett, lesarcolt, kihasznált, sokat látott arcok, akik 10-20-30-40+ éve járják árnyékként az otthonokat, és lehetetlenül kevés pénzért tartják tenyerükön a kínlódó népeket.

Figyelem az ápoló kollégákat. Én ugye ilyen szempontból outsider vagyok, nem ez az eredeti szakmám, sokféle mást is csináltam már. Ezek a nők világ életükben a tipikus női kulimunkát végezték, és ez formálta a lényüket. Kicsit ilyen láthatatlan angyaloknak látom őket, akik jönnek-mennek, tesznek-vesznek, figyelnek. Nem sírnak, csak teregetnek némán, közben látnak, hallanak. Iszonyatos tudás és élettapasztalat van mögöttük az emberi életről, a békességről, a szenvedésről.

De erről a társadalom mit sem tud, hiszen a politikai, gazdasági, spirituális folyamatok formálásában ők nem vesznek részt. Ezeknek az emberekenek a világlátásai nem tényezők az emberiség útjának (ki)taposásában. Eléggé sajnálatosan. És ami fájdalmasan nagy, és költséges veszteség. Látszik is hova megy a világunk, ha az érdekképviseleti folyamatokban az emberi szenvedés és annak enyhítése érdemben nem kap láthatóságot, figyelmet, elismerést.

Ezt írja egy cikk, szinte fájt ahogy olvastam:

A takarítónő meghívott sajnos nem tudott eljönni; a közmunkás vendégnek pedig ez volt az első nyilvános szereplése, és az utolsó pillanatban úgy döntött, inkább csak hallgatóként vesz részt. Sajnos a társadalom egyáltalán nem biztatja a nőket a közügyekben való nyilvános megszólalásra, így érthető, hogy nem könnyű elkezdeni, de innen is szeretném őt bátorítani, hogy egy következő alkalommal ő is fejezze ki a gondolatait.

Na igen. Ha nem többnyire aluliskolázott, elnyomott, meg nem becsült nők lennének az ápolási szakmában, akiknek a véleményét eddig soha senki nem kérdezte meg érdemben, akkor nem ez lenne. Illetve hát de. Láthattuk Sándor Mária kapcsán, hogy mennyire érdekli az embereket az ilyesmi… Már amíg nem érintettek a problémában, utána meg hirtelen nincs már annyi idejük és energiájuk ilyesmikkel foglalkozni.

***

Na, de jött Diane tegnap este. Volt valami egészen erős kisugárzása (olyan, amit a hospiceban láttam az ott dolgozókon is, és már akkor is lenyűgözött). Ekkor még nem tudtam Diane-ről semmit, csak egy volt az érkező nővérek és kiegészítő ápolók sorából. Paul kiment, azt akarta hogy mi beszéljük meg a teendőket. Amúgy is elég rosszul van, hogy az anyukája ápolása megoldódott, és nem kell most ilyesmin stresszelnie, így viszont méginkább a nyakába szakadt a gyásza, és meg van kicsit borulva.

Mondom Diane-nek, hogy jöjjön megmutatom hol a klotyó, meg a konyha, ha kávét, teát szeretne. Mondta kávét, teát nem kér, teljes harci felszereléssel érkezett, saját pokróc, energiaitalok, laptop, igazából csak a wifi jelszóra van szüksége, illetve hogy mondjam el mik a feladatok. OK.

Paul közben a másik szobában ült és várakozott, nézte a tévét. A néni ugye bármikor meghalhat, és gyakori, hogy éjjel halnak meg. Kértem Diane-t, hogy menjünk át Paulhoz, hogy megbeszéljük, hogy mi legyen a teendő ebben az esetben. Eléggé ragaszkodik még mindig az újraélesztéshez, pedig tudja hogy az gáz a jelen helyzetben, viszont nem képes elengedni sem még.

Átmentünk tehát Paulhoz, elkezdtünk beszélgetni, hogy mi legyen a protokoll ha meghal a mama. Kinek szóljon először, hívjunk-e mentőt, szeretne-e újraélesztést, ilyesmik. Ekkor kiderült, hogy Diane palliativ ápoló és gyakorta ül át éjszakákat, haldoklók mellett. Totál képben volt, és gyönyörűen beszélt. Higgadtan, érzőn, erősen és profin. Mágiázott a szavaival, varázsolt, hatott is a szegény szenvedő fiúra.
Le voltam tőle nyűgözve. Azt hiszem az ilyen emberek beszéde és tevékenysége során látták korábban a többi emberek a glóriát a fejük körül. Nagyon késő volt már, és tök fáradt voltam, meg hunyorgott is lámpafény, és ez a nő csak beszélt szépen, varázslatos szavakkal, és hirtelen Paul és én is biztosak voltunk abban, hogy nyugodtan alhatunk, mert jó kezekben van a mama. Így, ahogy most visszaidézem és erről írok, még látom is a glóriát a feje körül. (Nagyon kimerítő agyilag ez a munka, ráadásul az ember egyedül van, és simán elkezd így az agya hülyéskedni vele).

***

És közben mennek a napok, ezt a posztot is három napja írom. Etetés, itatás, pelenka csere, új tünetek, aggódás, hogy mi lehet épp a tünet. A néni most éppen jobban van, de persze ez elég viszonylagos az állapotában.

És ahogy írtam is, jönnek be az impulzusok a hírekből, internetről, ismerősök megosztásaiból, csak ilyen villanások:

  • Teleszórtuk a tengereinket és az ivóvízeinket műanyag mikroszemcsékkel, ami bekerült a táplálékláncba és esélyes, hogy ökoszisztémák borulnak össze emiatt. Sopánkodik a tévében a szakértő, hogy itt bizony baj van, aztán vége a műsornak és annyi.
  • Trump nyakkendőben, a többi srác fejkendőben beszélget arról, hogy szétbombázzák a másik fejkendősöket. Mindez valami iszonyú pocsékoló jómóddal teleaggatott konferencia teremben. Persze sehol egy érdemben szót kapó nő, vagy ápoló, aki majd a sebesülteket fogja ellátni.
    Játszanak az urak katonásat…
  • Takarékossági műsorban annak örül a jómódú ifjú pár, hogy a műsorvezetők ajánlására a beszerzéseiket sokkal ocsóbban megússzák, pl. villanykapcsolónként 200 fontot spórolnak. Az illatosított gyertyák darabján meg már nem tudom mennyit. Hát már ezért érdemes volt felkelni… Meg erről tévéműsort csinálni :(.
  • Eközben művelt emberek, értelmiségi terekben, társadalmi felelősségük tudatában (??) arról cserélnek eszmét, hogy az alsóneműjük melyik végére kössenek masnit, hányszor, és milyen márkából. Vagy hogy milyen szupermacerásan előállított akármivel édesítsék a lazacpatét. Meg hogy az identitásuk megéléséhez szükséges plasztikai műtétet kinek kellene finanszírozni, mert ha nem akkor rosszul fogják magukat érezni. Ez utóbbi különösen akkor kontrasztos, mikor az idős nők mellét vagy fenekét mosom és látom mivé lesz a rengeteg pénz és energia, amit nők a “szépségükre” áldoznak, egyébként akár tök boldogtalanul.

***

A nénit mindezek totálisan hidegen hagyják… És egyre inkább… Kellett is ma tennem rá egy plusz takarót.
Őt már az sem érdekli, hogy az ápolásának egy heti költsége több, mint milliók éves bérének a két-háromszorosa, vagy mégtöbb. Szarik ő már minderre… És az sem érdekli, hogy valaki lemossa-e.

Azt hiszem lassan megingathatatlan hitté érik az a gondolat, hogy az emberiség ……. És akkor a mondatot fejezze be mindenki magának, egyéni ízlése és meggyőződése szerint, a környezetét szemlélve.

 

 

.

One thought on “Gondolatok egy haldokló mellől

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s