Az elvesztegetett lehetőség, vagy még csak az sem

Naplemente

Véget ért a hat hét, elbúcsúztunk egymástól. Kivittek az állomásra, én pedig kis bőröndömet húzva kilépkedtem az életéből. Teljesen olyan érzés, mint kiolvasni egy érdekes regényt, és odaérni a legvégére. OTT VAN VÉGE. És ha még szívesen lapozna is az ember, nincs már hova, annyival kell beérni amennyi addig volt. Continue reading

Budapest csodálatos hely!

Négy éve költöztünk el Magyarországról és nagyon kevés időt töltöttünk itthon azóta. Valamennyire követem az itthoni folyamatokat, de az évek során egyre felszínesebbé vált a benyomásom arról, hogy mik a tendenciák az országban. Nyilvánvalóan egészen más, ha az ember a saját bőrén is érzi a tér energiáját.

Most, idén március óta úgy alakult, hogy többször is haza kell jönnöm, így újra bele tudok merülni a magyar valóságba. Egy szeletébe legalábbis, IRL.

Budapest tényleg csodálatos! Tele kedves, külföldi turistákkal, fiatalokkal, kulturális programokkal. Jó az idő, finomak és olcsók az ételek. Continue reading

A szeretet, a barátság, a szerelem nem jár és nem is kikövetelhető

Ismeritek azt az embertípust, akinek az akarata/egója erős, intelligens, de érzelmileg rettenetesen függő? Ezerféle hiányérzettől szenved, és ezt a környezetéből igyekszik kisajtolni minden erejével, gátlás/önreflexió nélkül?

Nagyon érdekes őket működni látni, és ami engem mindig is érdekelt, hogy ezek az emberek mivé lesznek öreg korukra. Continue reading

A nő legyen szép, kedves, törékeny, csendes, vicces és szexi!

Tudja, hogy hol a helye! Különben büntetendő!

Most van a Wimbledon, nézzük is. Ő is teniszezett korábban, én is teniszezem, van téma. A teniszező nők kinézete rendre a terítéken van, állandóan felhozza. Ez is része a férfi-női játszmáknak, amikről tegnap írtam, és most megpróbálom kifejteni.

Az a nehéz ebben, hogy ezek a viselkedési formák annyira bele vannak ivódva az emberek agyába normaként, hogy sokan észre sem veszik, akár öregek, akár fiatalok. A nyelvbe kódoltan is működnek az elnyomó technikák.

Continue reading

Még élni akarnék, meg egy ilyen piros, kabió mercit!

Annyira könnyű készpénznek venni az életet. Jövünk-megyünk, rohangászunk, marakodunk, szomorkodunk, bántjuk egymást és magunkat. Nem figyelünk oda, sőt gyakran sehova sem. Az évek meg csak szaladnak, aztán egyszer csak vége van.
Kisarkítva, eltúlozva, egyféle szempontból, tudom!
De akkor is!

Ha szerencsénk van, akkor kapunk esélyeket és lehetőségeket a sorstól, még időben elkezdeni értékelni. John is ilyen most nekem.

Continue reading

Catherine

Megérkezett a dáma akiről legutóbb meséltem. Aki 92 éves és Londonból jön kocsival. Hát ekkora fazont már régen láttam. Nagyon vékony, és az arca már most olyan színű mintha nem is élne, de ha jól veszem ki ez az alapozó miatt van. Fél órát késik, a megígérthez képest, már aggódni kezdünk érte kicsit. Nincs mobilja, sem GPS-e, de eddig mindig mindenhova odajutott, és ugye nem ma kezdte, szóval a hangulat bizakodó.

Megérkezik, nagyon lassan jár. Continue reading