Milyen alapon remélik a Tudatos Gyerektelenek, hogy ők majd el lesznek látva öregen?

Egy nagyon érdekes kérdést tett fel egy kommentben valaki, ez alatt a cikk alatt, ami a túlnépesedésről szólt:

Viszont ha az egyén nem vállal gyereket, akkor miért, milyen alapon reméli, hogy lesz bárki is, aki sok vagy kevés pénzért majd ellátja idős korában, ha esetleg rászorulna?

Kezdem a rövid válasszal, és utána kifejtem: Azért, mert ők azok, akik a legnagyobb eséllyel ki bírják majd fizetni.

Hosszabban: Continue reading

Ápolás, gondoskodás, bántalmazás, avagy a gondoskodás válsága, és az elit képmutatása

Időről időre felröppennek ilyen esetek. Valamilyen bentlakásos otthon, értelmi fogyatékosok, idősek, gyerekotthon. Szexuális visszaélések, bántalmazás, elhanyagolás. És akkor berzenkedünk, elhatárolódunk, hogy micsoda dolog ez már, rugjákki, monnyonle, hallatlan.

Itt van pl. ez a riport, egy magyar bentlakásos otthonban történtekről. Nem mondom, hogy csak erős idegzetűeknek, mert épp az a baj, hogy a sztori realitásával vonakodunk szembenézni, és vállalni érte a saját felelősségünket polgárként, adófizetőként, szavazóként, embertársként. Continue reading

Túlnépesedés, klímaügyek, gondoskodás válsága, SzülésSztrájk Mozgalom

Fenntarthatósággal, klímaügyekkel foglalkozó szakemberek, aktivisták, kutatók, gondolkodó polgárok évtizedek óta mondogatják, hogy a túlnépesedés nagy baj. Megettük a bolygót, a túllövés napja minden évben egyre hamarabb van. Az év felére (most augusztus eleje) lassan elpusztítunk mindent, amit abban az évben a Föld megtermel. Aki azt gondolja, hogy a fogyasztás egyéni szintű korlátozása elég, lekapcsolgatni a villanyt, nem termelni műanyag szemetet, az illúziókat kerget. A téma egyik magyar szakértőjét idézve és soraival egyetértve:

Continue reading

Ápolni, gondoskodni rossz. Ápolni, gondoskodni jó…

Gyakorlatilag véletlen és előre nem látható fordulata a sorsnak, hogy ápoló lettem. Úgy emlékszem talán 40 éves lehettem, mikor egyrészt arra jutottam, hogy a saját spirituális igényeim miatt önkénteskedni szeretnék egy hospice-ban. Másrészt arra, hogy szeretném megtanulni a profi ápolást, mint olyan szakmát aminek van értelme és a társadalomnak mindig szüksége van rá.

Utólag visszanézve már nem is értem, hogy hogy jutottam erre, abból a közegből ahonnan jövök. Mindenesetre, így visszatekintve remek ötletnek bizonyult. Nagyon örülök, hogy bevállaltam az akkori elvi ellenszélben.
Sokat elemzem magamban mostanában ezt az egész ápolás-gondoskodás kérdéskört, elvi szinten is, és a saját életem vonatkozásában is. Újra és újra arra jutok, hogy teljesen benézi ezt az egészet a társadalom, full öngóllal. Amit azután mindenki szív.
Pedig igazán könnyen lehetne ez másképp is, ha a fejünkben, és a gazdasági környezetben a helyére, egy jobb helyre tesszük a témát. Continue reading

Új fejezet indul: London

Ahhoz képest, hogy az első napok túlélő üzemmódban teltek, így a második hét végére elrendeződtek, elsimultak a dolgok a munka frontján. Az volt az eredeti megállapodás a családdal, hogy a második hét végén leülünk és áttárgyaljuk, hogy ők akarják-e hogy az egyik állandó ápoló legyek, illetve hogy vállalom-e. Ez a beszélgetés tegnap este egy családi vacsora közben lezajlott és abban maradtunk, hogy nagy örömmel működünk együtt tovább.

Tehát akkor London lesz egy ideig… Micsoda óriási különbség ez a vidéki angol középosztály terei után…! Most látok rá csak igazán, hogy mekkora a kontraszt. A város zsizseg, iszonyú színes és multikulti. Dolgoztam már Londonban korábban, még angliai ápolói munkáim elején, de akkor a figyelmem még nagyon lekötötte maga az új munkatér. Turistaként is sokat jártam itt, és mindig is tetszett, de ez most egészen más minőség. Normális helyen és normális körülmények között lakni Londonban, ennek van egy egészen sajátságos varázsa. Continue reading

Megfordítható-e a helyzet?

Írtam legutóbb arról, hogy hogy látom a gondoskodók hatalmi helyzetét a társadalomban. Azt állítottam, és állítom most is, hogy az igazi hatalom és megtartó erő a gondoskodók kezében van. Legyenek akár ők fizetett ápolók, nővérek, pedagógusok, óvónők, takarítók, konyhások, vagy a társadalom rabszolgái, az ingyen-gondoskodók, az anyák, a nagyanyák, sógornők, lányok, nők többnyire, de persze számos férfi is aki beleáll a családtagjairól való gondoskodásba.

Ez az állítás azon a tényen alapul, hogy ha valaki nem tudja magát ellátni, akkor vagy segít neki ebben valaki, vagy meghal. És életünk során számtalanszor vagyunk mindannyian olyan helyzetben, hogy az életünk és a hogylétünk mások segítségén múlik. Continue reading

Igazi hatalma és megtartó ereje a gondoskodóknak van

Retteg is ettől mindenki, aki rászorul és haszonélvezi. Így aztán tudat alatt, vagy tudatosan, egyénileg és/vagy a rendszerbe ágyazottan hozzá is járul azokhoz a mechanizmusokhoz, amivel ezt a hatalmat elveszi, láthatatlanná, hozzáférhetetlenné teszi. Azt hiszem egyféle nézőpontból erről szól a patriarchátus és az osztályharc is. Mert itt is érvényes, hogy

Jegyezd vele az égre
Örök tanúságúl:
Habár fölűl a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr!
/Petőfi Sándor: Föltámadott a tenger…/

Continue reading