Korona tanulságok: Ápoló-, és öngyilkos demencia

A korona járvány tanulságai eléggé átformálták a világlátásomat. Most még hozzá az Ukrán háború, annak magyar vonatkozásai, és mindennek a tanulságai is sok olyan kérdést felvetnek, melyek megválaszolása után már nem biztos, hogy ugyanazok az emberek maradunk mint előtte voltunk.

A világ változik, masszívan, és ebben próbál evickélni kicsi és nagy, fiatal és öreg, egészséges és nem-egészséges. A gondoskodás válsága olyan méreteket öltött már csak azóta is amióta figyelem, hogy azt felmérni is nehéz ép ésszel. Az pedig amilyen válaszokat erre a társadalom ad, és főképpen nem ad, nagyjából, szerintem kódolja a következő évtizedek tendenciáit.

A nők titokzatos, láthatatlan, új, (ön)gondoskodó világa

Nagyon intenzíven és érdekesen változik a világ, már csak az alatt az idő alatt is nézve, amióta én az eszemet tudom, és nézem. Amit most megírok, az egy számomra érdekes és reménykeltő megfigyelés. Biztos vagyok benne, hogy sokan egyrészt nem is értik majd, másrészt totál máshogy látják, de nem baj. Talán igazam sincs, bár látom működni. Majd az idő kiadja, hogy mennyi az annyi…

Onnan mondom amit mondok, hogy amikor az ezredforduló környékén kisgyerekes anya lettem, gyakorlatilag orral belefúródtam a női valóságba. Előtte sajnos nem tűnt fel, hogy a magyar közeg mennyire nem gyerekbarát, mennyire nem családbarát, és mennyire főképpen nem anya-, és nőbarát. A szociális szolgáltatások, a tömegközlekedés, a közintézmények, a gyakorlat szintjén gyakorlatilag mindenhol a kisgyerekről gondoskodók ellen dolgoztak, akik nyilván a nők voltak döntően.

Oxfordi elvonulás, a pandémia vége, és soká éljen az élet!

Irtó gyorsan elszaladt két év. És micsoda két év! Mennyi tapasztalás, impulzus, jó és rossz tanulság…! Hogy vagytok? Miket hozott nektek ez az egész?

Végre újra ápolok! Már rendesen hiányzott. Meg úgy Anglia is, és ez az egész abszurd, sokszáz éves, on-site komédia, amit annyira szeretek.

Korona tanulságok: Ölni egymást az oltással?

Oltatni vagy nem oltatni… Ez itt a kérdés?
Ti nem találjátok érdekesnek azt figyelni, hogy a tágabb társadalomban és a szűkebb közösségeitekben ki miért oltat, vagy nem oltat? Illetve hogy mit, mennyit, miért és hogyan beszél erről?

Néha az az érzésem ezzel a koronával, hogy A Nagy Természet Szellem remekül szórakozik a műsoron. Mondogatja már egy ideje, hogy baj lesz ha így folytatjuk, és emelgeti a tétet, aztán nézi, hogy mit kezdünk vele. Amit pedig lát, azzal remekül elvan.

Korona tanulságok: túlnépesedés

Avagy, lassan talán lehet, hogy érdemes lenne elkezdeni a természettudományokat komolyabban venni…?

Miket tanultam ápolóként, gondoskodóként a covid járvány eddigi két éve alatt? Mik a tanulságok? Szoktatok ilyesmiken gondolkozni?

Nagyjából két éve hallottam először a híradóban arról, hogy egy új járvány ütötte fel a fejét Kínában. Érdekes megpróbálni visszaidézni az emlékét azoknak az időknek, amikor még spontán öleltük meg egymást a barátokkal, fogtunk kezet új ismerősökkel. Akkor még csak fél füllel figyeltük, hogy mi alakul. Aztán elkezdtek jönni a hírek, a képek az olasz viszonyokról, a kórházakból, az idősotthonokból, a halottakról, és az őket szállító kamionokról. 

Te szeretnéd, hogy öreg korodban robotok ápoljanak?

Igen? Miért? Nem? Miért nem? Ápoló robotok…! Átok vagy áldás?
Gondolkodjunk egy kicsit együtt?

Idősek és betegek gondozásában nyújthat segítséget Sophia, a humanoid robot, amelynek idén kezdi meg tömegtermelését a hongkongi Hanson Robotics vállalat – tette közzé az MTI. Erről is olvashatunk a National Geographic cikkében. Elkezdődik a betegápoló humanoid robot tömeggyártása…

Mi a rossebnek kéne történnie még? c. kérdésfelvetésre…

Vendégírás következik egy magyarországi, otthoni ápolásban dolgozó idősgondozótól. Anonim cikk. Szívesen hozom le más ápolók, idősgondozók írásait is. Nagyszerű lenne ha minél több érintett beszélne, mesélne, mondana véleményt. Enélkül elég kicsi az esély arra, hogy a magyar idősgondozási viszonyokban bármi változást tudjanak az éritettek elérni. Fogadjátok szeretettel egy kolléga sorait:

***

Mi a rossebnek kéne történnie még? c. kérdésfelvetésre…

A kérdés egy idősgondozásról szóló, viszonylag optimista cikk publikálása alatt született meg. Ahol rendre, szokás szerint megjelentek a problémakörrel kapcsolatos negatív tapasztalatok, vélemények. A felháborodások, hogy mennyire nem foglalkoznak az illetékesek a családokra háruló nyomorral, a szülőgondozásba belepusztuló emberek kínjaival. 

A parlamenti képviselők és az ő elpocsékolt jövedelmeik

Lassacskán megint felhangosítják magukat a parlamenti “ellenzéki” pártok, és elkezdik a kuncsorgást a szavazatokért. Jönnek majd a blöffök és lózungok. A kormány meg talán elkezdi a krumplit osztani és új fantomokkal riogatni a népet. Elszaladt megint négy év…

Gondolkoztatok már azon, hogy kire fogtok szavazni?

Gyerekvállalás, avagy egyenes út a nyomorba…!?

Nagyon fontos és érdekes cikk született: Alulfizetett, túlterhelt, középkorú nőkre hárul a leginkább rászorulók ellátása. Fontos azért, mert ahogy a cikk is írja: “A kérdőívet 1300, idősekkel, gyerekekkel, pszichiátriai betegekkel, hajléktalanokkal és fogyatékos személyekkel foglalkozó dolgozó töltötte ki, ami Gyarmati Andrea szociológus, a felmérés készítője szerint kifejezetten magas számnak mondható. Főleg annak tekintetében, hogy a Központi Statisztikai Hivatal évek óta nem közöl adatokat a dolgozói létszámról (legutóbbi, 2013-as statisztika szerint 70-80 ezren dolgoztak az ágazatban), másrészt helyzetükről sincsenek naprakész információk.”

Érdekes pedig azért, mert a reprezentatív kutatás is ugyanazt mondja amit a terepen élők és dolgozók évek óta mondanak: kizsigerelt nők, főleg középkorúak, teljesen lehetetlen körülmények között, és gyakran totális kényszerpályán ápolják, látják el a rászorulókat.

Miért szeretem az angol öregeket?

Mondhatnám, hogy hiánytüneteim vannak 🙂 . Álmodok az ügyfeleimről, ügyfeleimmel, és várom, hogy vége legyen ennek a nyomasztó járványnak. Mehessek újra ápolni. Amióta elkezdtem Angliában ezt a munkát, ha jól számolom több mint öt éve, most van az eddigi legnagyobb szünet.

Sokat gondolkozom mostanában, figyelem a világot, furcsa benyomások, érzetek vannak. Emberek sürögnek-forognak, beszélnek, örülnek, fájnak, küzdenek. “A halálon innen, a bolondok házain túl” igyekszik mindenki több-kevesebb sikerrel átevickélni az élet kínjain.