Ha elnyomókat nevelünk, elnyomóink lesznek, avagy a tanár sztrájk margójára

Ezt a cikket három hete írtam, és azóta is haboztam, hogy kitegyem-e. Akkor még olyan nagy volt a lelkesedés, és nem akartam elrontani az emelkedett hangulatot. Még mindig reménykedek, hogy lesz valami változás, de közben félek is, hogy elkésett ez a dolog, meg a tél is jön, végül nem lesz áttörés. Na mindegy, beteszem ezeket a gondolatokat a közösbe, hátha tud hozzáadott értéke lenni. Tehát a cikk:

UPDATE: Élőlánc van. Nézzétek meg ezeket a képeket, primer és szekunder szégyent is érzek 50 éves emberként, ahogy ezeket a fiatalokat nézem a képeken. Hogy az úristenbe sikerült ebbe a helyzetbe hoznunk a mai tinédzsereket? IskoláÉRT tüntetnek!! Tanárokért!! Kb. mint Malala. A fájdalom és a szégyen szétveti a szívemet. És milyen brutális árat fizetünk mindezért öreg korunkban majd, ha megérjük…
De most, velük, talán egy új, aktívabb, felelősebb, tevékenyebb magyar generáció alakul…

************************************************************************

Emlékszem a tanáraimra, akik vándortábort, vízitúrát szerveztek, és életre szóló élményeket adtak a gyerekeknek. Emlékszem a kedvenc matektanáromra általánosból, aki alapvetően határozta meg az érdeklődésem.

Örökre hálás leszek nekik és amíg csak él az emlékezetem, ünneplem őket a szívemben.

De másra is emlékszem.

Emlékszem, hogy amikor egy az iskolai erőszak megfékezését célzó civil programunk keretében egy tanári kart képeztük, mennyire érvelt és küzdött az az egy szem tanár a jó válaszokért, és a tanári kar lenyomta. Amikor pedig a kollégák szembesültek a saját előítéleteikkel a gyakorlat végén, a trénereket kezdték ekézni, hogy „szar a feladat”. Ez az egy szem tanár pedig ujjongott, hogy ő megmondta, és próbált harcolni. Egyedül…

Már eleve ezt a programot azért rakták össze a településen élő anyák, mert az egyik iskolában egy szexuális erőszak esemény történt, és féltettük a gyerekeinket. Valamit akartunk tenni. Ennek már talán több is mint 15 éve.

Emlékszem, hogy ugyanennek az iskolai programnak a keretében egy másik iskola könyvtárosra mennyire panaszkodott az iskola elnyomó struktúráira és a tanári kar kártékony, gyerekbántó légkörére.

Emlékszem, hogy amikor a gyerekem másodikos volt, mennyi melómba került ellensúlyozni a tanítója verbális agresszióját. A gyerek már felnőtt, de még mindig meséli, hogy milyen traumatikus volt neki az első pár éve a suliban. Emlékszem, hogy milyen mérhetetlenül dühös voltam, mikor kiderült, hogy a szorzótábla kikérdezésében csak a hibátlan az ötös. Egy hiba már egyes volt!!

Aztán arra is emlékszem mikor általánosban és gimiben is besúgót akart csinálni belőlem az ofő. Emlékszem, hogy mennyire halálra voltam rémülve, hogy most mit csináljak. És mennyire meg voltam döbbenve, hogy hogy tehet ilyet egy tanár.

Emlékszem, hogy aztán éveken át vitáztunk értelmiségiek, a legjobb iskolákból kikerülve, hogy mit kéne tenni az országért, és pl. azért is, hogy az oktatási rendszer ne traumatizálja szét a gyerekeket. Sok tanár mondta, hogy ő aztán nem megy tüntetni, és amúgy sem csinál semmit, neki csak annyi a dolga hogy tanítson…

Emlékszem, hogy mikor törvény írta elő végre, hogy kompetencia alapú oktatás induljon, és erről nagy plénum előtt tájékoztatták a szülőket, mennyire örültem. Szépen jelentkeztem, fülig mosolyogva, megkérdezni, hogy ez akkor konkrétan mit jelent majd módszertanilag. És emlékszem milyen érzésekkel ültem vissza a helyemre, mikor az igazgató helyettes azt válaszolta, hogy “ne aggódjon anyuka, nem változik semmi”.

Akkor már nagyon aggódtam. Aztán később kiderült, hogy az egyik gyerek szexuálisan zaklatja a többieket, és valószínűleg otthon őt is az apja. Beajánlottam az iskolának civil, erőszak kezelési programot, hogy megtartjuk ingyen, csak legyen már valami… Még érdemi választ sem kaptam az emailre.

Ellenben eltanácsolták azt a tanárt, akit a gyerekek imádtak, mert szuper órákat tartott és kritikus gondolkodásra tanította őket.

Aztán elhagytuk az országot, mint annyi sok más ember is, akinek sem megváltoztatni nem sikerült az általános kultúrát és az oktatási rendszert, sem pedig a gyerekét nem akarta tovább kitenni mindennek.

Nem kis részben azért lettem idősgondozó Angliában, mert ki akartuk tudni fizetni azt a pénzt, amit a megfelelő, nem bántalmazó, kompetencián alakuló, emberbarát oktatási intézmény ezért elkért, egy másik országban.

Most kamaszok, gimisek állnak ki végső elkeseredésükben a tanáraikért, és ennek kellene örülni? Csurog a pátosz, tanár ember posztol a fészen, hogy olyan gyerek is megöleli őt, akit korábban megbuktatott, és aki most kiáll mellette.

Felnőtt ebben a rendszerben 1-2 generáció, sokan közülük funkcionális analfabéták, a társadalom peremén tengődve. És a tanárok nagy része egy percig sem állt ki értük. És nem álltak ki azokért a tanárokért sem, vagy mellettük, akik nem akartak szolgalelkűen, elnyomó módon tanítani, és szolgalelkű állampolgárokat nevelni.

Tanár ismerősöm berzenkedik. Az ország egyik legmenőbb iskolájából kikerült diák tapossa most a volt tanári kart, hivatalból. Hát hová lett a világ… Abból a menő iskolából, ami maga is ütötte vágta a diákjait mert a cél az volt, hogy ahogy az ofő mondta, “alakuljatok mint púpos gyerek a prés alatt”.

Ugyanez az ofő elküldte a volt diákokat, nem fogadta őket mikor az érettségi után kevés évvel sírva bementek hozzá, mert egyik társukat lelőtték és meghalt. Az ofő pedig annyit tudott mondani a huszonpár éves totál traumatizált és sokkban lévő fiataloknak, hogy nem kértünk időpontot, ő aztán nem fogad minket. Példás pedagógiai és emberi kiállás, hogy száradt volna a kezébe a kréta… 😦
30 éve történt mindez, és még mindig fáj, ha visszaidézem. A kegyetlensége, az embertelensége, az érzéketlensége. 😥 Az ország egyik legjobb gimnáziumában. És most ennek az iskolának és a hasonlóaknak a volt növendékei vezetik az országot, a cégeket, a gyárakat, a közéletet, sajtolják/tapossák/tiporják ki a az erőforrásokat az emberekből, a természetből. Pontosan min vagyunk meglepve?

Napok óta gondolkozom, hogy megírjam-e mindezt. Teljes szívvel szurkolok a tanároknak és a diákoknak is, hogy végre történjen valami. Valami, aminek már 10-20-30 éve kellett volna. Közben a nagy pátosszal elővezetett FB posztokat olvasva arról, hogy a tanárok szentek, és minden baj a Fidesz miatt van, csak úgy hozza elő a fájó emlékeket, a traumákat, az egyéni és strukturális drámákat.

Végül úgy döntöttem, hogy megírom mégis, két okból.

Az egyik ok azt, hogy ezúton is szeretném tiszteletemet és együttérzésemet kifejezni azok iránt a tanárok iránt, akik az oktatási rendszer “fekete nővéreiként” évtizedek óta küzdöttek a saját kollégáikkal, és a saját rendszereikkel, egy jobb ország jobb oktatási rendszerének érdekében. És akiknek olyan szintű megaláztatásban és marginalizálásban volt részük, mint annak a tanárnőnek, aki az előítélet-gyakorlatban egyedül küzdött az egész tanári karral.

A másik ok pedig az, hogy amíg minden bajunk okának és okozójának mindössze a Fideszt látjuk, és nem mondjuk ki, hogy ők leginkább csak a termékei a passzív, megúszni akaró, alapvetően elnyomó és bántalmazó mikro-struktúráinknak, tanári karainknak, szociális “támogató” rendszereinknek, és nem változtatunk mindezen, addig kár is abban reménykedni, hogy a felnővő generációk végül nem ugyanilyen felnőttekké válnak. És akik aztán ha hatalomhoz jutnak nem élnek vele vissza, hiszen ezt tanulták eleve.

Ez pedig a végére, valami ami igazán reménykeltő:

***********************************************************************

Az Egy ápoló naplója blogról

Ez a blog egy napló, egy ápoló, egy bentlakásos angliai ápoló naplója. A “the personal is political” elve motivál arra, hogy nyilvánosan is elérhetővé tegyem. Úgy vélem, hogy a jelen társadalmi helyzetben változásra van szükség, mert elveink, céljaink, működési mechanizmusaink nem fenntarthatóak a jelenlegi formában.
A célom, hogy ezekkel az írásokkal hozzájáruljak egy fenntarthatóbb világ létrejöttéhez.
A posztok sokszor egymásra épülnek, ha folyamatában szeretnéd látni, érdemes lehet feliratkozni az email értesítőre a jobb felső sarokban látható kék gombon keresztül.

Kapcsolódó:

• Házi idősgondozás, bentlakásos ápolás, otthoni betegápolás Magyarországon FB csoport
• Tudatos öregedés FB csoport 

***********************************************************************