Nagyon intenzíven és érdekesen változik a világ, már csak az alatt az idő alatt is nézve, amióta én az eszemet tudom, és nézem. Amit most megírok, az egy számomra érdekes és reménykeltő megfigyelés. Biztos vagyok benne, hogy sokan egyrészt nem is értik majd, másrészt totál máshogy látják, de nem baj. Talán igazam sincs, bár látom működni. Majd az idő kiadja, hogy mennyi az annyi…
Onnan mondom amit mondok, hogy amikor az ezredforduló környékén kisgyerekes anya lettem, gyakorlatilag orral belefúródtam a női valóságba. Előtte sajnos nem tűnt fel, hogy a magyar közeg mennyire nem gyerekbarát, mennyire nem családbarát, és mennyire főképpen nem anya-, és nőbarát. A szociális szolgáltatások, a tömegközlekedés, a közintézmények, a gyakorlat szintjén gyakorlatilag mindenhol a kisgyerekről gondoskodók ellen dolgoztak, akik nyilván a nők voltak döntően.
Emlékszem egyszer valami civil szervezeti ügyben az egy év körüli gyerekemmel a bíróságra kellett bemennem intézkedni, és nem akartak beengedni, mondván, hogy oda kisgyerek nem mehet be. Amikor megkérdeztem, hogy akkor mégis hogy intézze az az ügyeit, aki nyakában egy gyerek gondozása is ott van, csak vonogatta a vállát az ajtónálló.
És akkor ugye még internet is alig volt, csak a betárcsázós féle… Közösségi média semmi. Nem voltak még blogok sem, rendes női tartalmakkal. Nem volt elég információ. Akkor alapítottuk egy pár anyával azt a közösséget, amiben igyekeztünk beszélgetni, segíteni egymást. Emailes levelezési listákon toltuk évekig, vitáztunk, szemléletformáltunk. Próbáltunk alternatívákat építeni, küzdöttünk az óriási társadalmi és gazdasági ellenszélben. És lobbiztunk a jobb viszonyokért, a döntően férfiak uralta politikai mezőben, a nagy nehezen kigazdálkodott percekben, saját pénzből.
Politikai, törvényi és szociális vonatkozásban sajnos nem lett gyakorlatilag semmi pozitív érdemi változás, sőt. Az összes kormányzat és parlamenti párt, azóta is tojik nagyívben a hétköznapi nők/anyák valódi problémáira. De nem csak az anyákéra, hanem mindenkire, akinek gondoskodási terhek nyomják a vállát. Nem is véletlen, hogy most már a gondoskodási válságról beszélünk Európa szerte, és az emberek pedig sorban összeroppannak, ha benne vannak a sűrűjében.
Történt viszont eközben valami nagyon érdekes, és szerintem ez nagyrészt az internetnek köszönhető. A hasonlóan gondolkodó nőknek, akár egymástól messze élve is, módja lett kapcsolódni, beszélni, mesélni. Elmondani, hogy hogy is néz ki a nagy büdös, romantikus, női valóság. Eközben ugye tombol a gondoskodás válsága, az államok, főleg a férfiak által dominált kormányok és parlamentek a növekedő szociális problémákat egyre inkább hárítják magukról, és lőcsölik rá a nőkre.
És sok olyan nő, akinek az egyéni autonómia fontos, elkezdte kialakítani a saját, új világát, összekapcsolódva más, hasonlóan gondolkodó nőkkel, netán tényleg jó fej férfiakkal. Azok például, akik immár nem hajlandóak beállni cselédnek egy despota pasas mellé. Vagy a tudatos gyerektelenek. Vagy azok, akik egyenrangú viszonyok között, nyugodtan akarnak élni, megosztva a gondoskodás terheit. Vagy pedig ha csak magukról kell gondoskodniuk, akkor azt tágasan, egészégesen, felelősen, nagy szabadsági fokkal akarják.
Itt írja a Guardian, hogy a 30 éves nők már felének nincs gyereke Angliában és Wales-ben. A 45 fölötti gyerektelen nők száma 13-ról 18%-ra nőtt! Egyetemre megy aki teheti, önálló egzisztenciát teremt, nem megy bele rossz alkukba, autonóm marad. Nem feltétlenül beszél erről hangosan és nyilvánosan, de csinálja. Sokan…Ez különösen erős kontrasztban van azzal, amiket az aktuális ügyfelem mesél a saját fiatalkorának és az anyukájának a mozgásteréről, 100 évvel korábban. Egy titokzatos, a mainstream által inkább láthatatlan, új világ formálódik.
Középkorú nők tömegei válnak el, hagyják maguk után a szolgalétet azután, hogy felnevelték a gyerekeiket. És eszük ágában sincs összeköltözni olyan férfiakkal, akiket utána ki kell szolgálni, mert a konyhába sem találnak ki önállóan.
Nagyon érdekes lakhatási közösségek alakulnak. Női terek. Flat-share-ek. Ökokommunák. Közösen bérelnek a nők lakást, és csak olyanokkal állnak össze, akik képesek elmosogatni, levinni a szemetet, feltakarítani maguk után.
Hollandiában egyetemista fiatal nő meséli, hogy mennyire nehéz a külföldi fiúknak albérletet találni. Sokkal nehezebb mint a lányoknak, mert nem bíznak abban a már ott lakók, hogy az odajövő férfi rendes és felelős lakótárs lesz, már ami a csendes mindennapokat és a takarítást illeti.
Ez pedig az abszolút next-level női tér: londoni projekt, idősödő nők, közös lakhatási projektje.
20+ éve kezdtem el tudatosan foglalkozni a nők helyzetével, mikor ráeszméltem a nemek közötti viszonyokra, fiatal anyaként. Akkor még álmomban sem reméltem, hogy el lehet ide jutni. És tessék… Gombamódra szaporodnak a titkos és láthatatlan női terek. Azok, ahol olyan szabályok szerint élhetnek a nők, amik számukra megfelelőek. És ahol nem kénytelenek csicskaként élni, agyonnyomva a gondoskodási teendőkkel.
Egyre nagyobb a mozgástere sok nőnek, és élnek is vele. Annyi kellett hozzá, amit a nőmozgalmak mostanra kiharcoltak: hogy lehessen saját egzisztenciánk, ne húzzunk magunkra túl sok gondoskodási terhet, szervezzük meg tudatosan a saját körülményeinket, és válogassuk meg, hogy kivel akarunk lakni, közösségben élni.
Olyan új világ ez, ami védett, igazságos, gondoskodó, figyelmes. Egymást segítve működnek benne az emberek. Férfiak számára nem is hozzáférhető, maximum csak akkor, ha a belépni akaró képes és akar is felelős, egyenrangú partnerként részt vállalni a közösségben, a kapcsolatban. Bár rengeteg 50+os nőtől hallom, hogy eszük ágában sincs, soha többet egy férfival összeköltözni. Különösen Angliában nagyon sok, akár új kapcsolatban lévő nő is elzárkózik az együtt lakástól. Nagyon érdekes.
Az különösen vicces, hogy míg mostanában egyre nagyobb divat, hogy meglett férfiak találják ki, hogy ők mégis inkább nők, és tolakodnak befelé a nők tereibe, addig egy párhuzamos univerzumban sok nőknek módja és lehetősége is van immár a saját maguk igényei szerint megalkotott terekben, védetten, a saját szabályaik szerint élni.
Ha valamit, ezt aztán tényleg nem láttam jönni, 20+ évvel ezelőtt… Éljen a szabadság, az élet, a felelős, öngondoskodó, igazságos közösségek!
Végezetül betennék ide egy videót, amit már sokszor idéztem. Sztem majdnem pontosan ez történik a nők helyzetében is. A majdnem az mondjuk elég masszív különbség ebben az esetben, de az egy másik cikk témája már…
***********************************************************************
Az Egy ápoló naplója blogról
Ez a blog egy napló, egy ápoló, egy bentlakásos angliai ápoló naplója. A “the personal is political” elve motivál arra, hogy nyilvánosan is elérhetővé tegyem. Úgy vélem, hogy a jelen társadalmi helyzetben változásra van szükség, mert elveink, céljaink, működési mechanizmusaink nem fenntarthatóak a jelenlegi formában.
A célom, hogy ezekkel az írásokkal hozzájáruljak egy fenntarthatóbb világ létrejöttéhez.
A posztok sokszor egymásra épülnek, ha folyamatában szeretnéd látni, érdemes lehet feliratkozni az email értesítőre a jobb felső sarokban látható kék gombon keresztül.
Kapcsolódó:
- Házi idősgondozás, bentlakásos ápolás, otthoni betegápolás Magyarországon FB csoport
- Tudatos öregedés FB csoport
***********************************************************************
egy ápoló naplója 