Oxfordi elvonulás, a pandémia vége, és soká éljen az élet!


Irtó gyorsan elszaladt két év. És micsoda két év! Mennyi tapasztalás, impulzus, jó és rossz tanulság…! Hogy vagytok? Miket hozott nektek ez az egész?

Végre újra ápolok! Már rendesen hiányzott. Meg úgy Anglia is, és ez az egész abszurd, sokszáz éves, on-site komédia, amit annyira szeretek.

Hetedik éve járok ide dolgozni, a sokadik ügyfelemhez. Az első évek izgalma és újdonsága átalakult, pláne most, hogy alig vállaltam ügyfelet a Covid miatt. Volt időm gondolkodni és reflektálni az idősgondozásra, a járványra, a saját helyemre mindebben, stbstbstb.
Az angol rendszerben volt lehetőség arra, hogy ha valaki nem érezte biztonságosnak a helyzetet, vagy a családjáról kellett gondoskodni, vagy elveszítette a munkáját, akkor ne maradjon anyagilag magára. Az elbocsátások megelőzésére és az egyéni vállalkozók támogatására is voltak állami források. Most pedig már egyre többen beszélnek arról, hogy lassan vége a járványnak, legalábbis beáll valami új normális, amiben a korona is olyan lesz mint az influenza: együtt élünk egymással.

Szóval az ápolás… Pár éve, egy felkérésre írtam arról, hogy mit jelent nekem. Ez azóta sem változott szerencsére. Illetve, ha belenézek a lelkembe akkor még mindig ott van az a szoba. Írtam már arról, hogy a lelkemben van egy külön szoba, ahol a korábbi ügyfeleim élnek hologram formájában. Mozognak, kacsintgatnak időnként, mint egy Harry Potter fotón. Mostanra úgy tudom, hogy az összes korábbi ügyfelem meghalt. Egyikükről nem tudok, ő lehet hogy még él. Néhányukra különösen jó szívvel és örömmel emlékszem vissza. Ők azok, akik nagyon nevetgélnek abban a szobában, mikor bemegyek.

És akkor van a mostani ügyfelem, aki él és virul, és pontosan olyan kedvesen nevet a szeme, mint ahogy az emlékeimben a többieké. Kicsinyke hölgy ő is. Ma reggel, ébredés után, a rózsaszín köntösében bejött a konyhába, megsimogatta a karom, és kicsit elérzékenyülve azt mondta: “Thank you for looking after me so well!” (Köszönöm, hogy ilyen jól gondoskodsz rólam)
Még mindig nagyon szeretem ez a munkát… 🙂
Annyira megható és feltöltő az, mikor a család és az ügyfél is kedves, mélységében átérzik hogy mit kapnak tőlem, és mindezt tiszta szívvel, és világos szavakkal elismerik.

Aztán vannak a helyek. Most éppen Oxford. Még mindig megvan az az érzés, ami az elején is volt, hogy így fogom a bőröndöm, és mint Mary Poppins megjelenek helyeken, ott segítem egy kicsit a család életét, aztán tovább repülök.

Jártam már Oxfordban, de csak keveset. Most a szüneteimben besétálok, és belemerülök ebbe az elképesztő sokszínűségbe. Egyetemisták mindenhol, és a bolygó minden zugából. Mindenféle színű és szemformájú arcok. Bicikliznek, kavarognak, csacsognak, telefonálnak. Én pedig láthatatlanul mászkálok közöttük, mint egy testtelen szellem, és iszonyúan élvezem az egészet. Az élet él, és élni akar.

Beültem egy kicsike ázsiai étterembe a minap. Teszek be róla fotót. Itt nagyon sok az ázsiai diák, úgyhogy sok a teljesen autentikus ázsiai kajálda. Őszülő, szűk szemű, csendes férfi volt a pincér és a szakács is. Egy ponton valamilyen politikai dialógusba keveredett a karakterazonos, ordító holland diákkal, és láthatóan jól voltak ezzel. Én közben szürcsöltem a csípős levesem és igyekeztem figyelni a történéseket, a leves gőzétől bepárásodó szemüvegemben. Mellettem egy fiatal pár valami érzelmi nehézségről diskurált. Tudom hogy sokan nem tudnak mit kezdeni a multikulti világgal, ami sztem nagy kár és veszteség. Belemerülni, a részévé válni ennek a színes áramlásnak, nagyon inspiráló és izgalmas.

Szóval nyüzsögnek a fiatalok. Itt már az a vélekedés, hogy vége a járványnak. Sort of. A tavasz ígérete néha már erősen rezeg a levegőben…

Veletek, akik olvassák ezeket a naplóbejegyzéseket, mi van? Hogy vagytok? Mit vártok ettől az évtől? Ha ápoltok, akkor milyen volt nektek az elmúlt két év? Hogyan változtak a terveitek? Mik a tanulságaitok?

Ez most inkább csak egy beköszönő bejegyzés a hosszú szünet után. Tervezem, hogy most írok megint többet, meglátjuk hogy alakul. Addig is egy pár kép, enjoy 🙂

 

***********************************************************************

Az Egy ápoló naplója blogról

Ez a blog egy napló, egy ápoló, egy bentlakásos angliai ápoló naplója. A “the personal is political” elve motivál arra, hogy nyilvánosan is elérhetővé tegyem. Úgy vélem, hogy a jelen társadalmi helyzetben változásra van szükség, mert elveink, céljaink, működési mechanizmusaink nem fenntarthatóak a jelenlegi formában.
A célom, hogy ezekkel az írásokkal hozzájáruljak egy fenntarthatóbb világ létrejöttéhez.
A posztok sokszor egymásra épülnek, ha folyamatában szeretnéd látni, érdemes lehet feliratkozni az email értesítőre a jobb felső sarokban látható kék gombon keresztül.

Kapcsolódó:

***********************************************************************

 

2 thoughts on “Oxfordi elvonulás, a pandémia vége, és soká éljen az élet!

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.