Megrendítő gondoskodás, a jelenben és a jövőben, megkoronázva


Nem lehet még tudni, hogy mi lesz ebből a koronavírus ügyből, és nem is vagyok nyugodt. Aggódom a szeretteimért, az emberekért, hogy hova fog ez mind kifutni. Eközben újra és újra bejön az a gondolat és érzés, hogy a Homo Sapiens óriási lehetőséget kapott ezzel arra, hogy újfajta társadalmat hozzunk létre majd azután, ha netán sikerült felállnunk most ebből. Együttműködőbbet, együttérzőbbet, kedvesebbet, gondoskodóbbat.

Egészen megrendít az, ahogy az ápolás és a gondoskodás most tényleg a társadalom-szervezés közepébe került. Évek óta írok arról hogy mindez mennyire fontos lenne, és tessék, egyszer csak benne találom magam.

Karantén

27-én kellene visszamennem Angliába az új ügyfelemhez, és jelen pillanatban úgy néz ki, hogy nem fogok tudni menni, mert lezárják a határokat és a repülőjáratokat is törlik. Addig még sok idő van, és a helyzet napról napra változik. De amúgy sem gondolom, hogy tudnék menni, a saját családomnak is szüksége van rám és nekem is rájuk. Meg itt is lesz mit csinálni, segíteni, ha letelik a karantén.

Az ügynökségek újraterveznek, az ingázó ápolókra nem lehet számítani, azokra sem akiknek a családjukban ápolási szükséglet van, ezért nem vállalnak távoli munkát. Vagy már betegek. Bámulatos figyelni azt az erőfeszítést, amivel az un. “forprofit ügynökségek” valójában főképp lelkiismeretes nők kisléptékű vállalkozásai próbálnak most erőn felül helytállni az ügyfeleik érdekében. Pedig simán mondhatnák, hogy sorry, ebből ők most nem kérnek. Hiszen szinte megoldhatatlan a feladat sajnos. Amúgy is, de most főleg. Le sem szarjuk az ápolókat, a gondoskodást szervezőket, mentősöket, nővéreket békeidőkben. Most meg rettegve könyörgünk nekik, imádkozunk hogy bírják, és az egekbe emeljük őket. Azért fanyar ez így…

A BBC-n komolyan tematizálják, hogy mindez általában a nők vállán nyugszik, az otthoni és a szervezett ápolás is, és hogy most már látszik, hogy ez mennyire nem OK, mennyire fenntarthatatlan így. A brit social care-ből jelenleg is 120.000 fizetett dolgozó hiányzik, és 20-25%-os munkaerő kieséssel terveznek a peak idején. Emberek, öregek, fogyatékkal élők az otthonaikban fognak meghalni azért, mert nem lesz aki ellássa őket. Sokakat a kiérkező szakszemélyzet fog lefertőzni sajnos, hiszen 4-7 napig tart a lappangási idő, amikor tünet sincs, és a szakdolgozók pedig mennek, tolják fáradhatatlanul. És fertőznek.

Tegnap visszaértem Máltára és a gyerek is Hollandiából. Itt az a szabály most, hogy két hétre önkéntes karanténba kell vonulnia az egész háztartásnak, ha egy tagja külföldről jön haza. Nagyon izgultam hogy mindannyian épségben hazaérjünk egyáltalán. Papamadár egész héten hordta a kaját és a szükségeseket a fészekbe, ahonnan most két hétig ki sem mozdulhatunk.

Eközben olvasom az Olaszországbajöttem blogot az ottani helyzetről. Jönnek a levelek a máltai és az angol kormányzattól, szolgáltatóktól, cégektől, az ügynökségektől, mindenki mint a szorgos hangyák készülnek arra, aminek Európa még csak az elején van.

Mi is próbálunk tervezni arra, hogy a két hetet, a kötelező karantént hogyan szervezzük meg, ki fog pl. segíteni bevásárolni majd. Illetve jelentkeztem már én is és beszállok a szállításba és az ápolásba is önkéntesen itt, ha letelik a karantén és szükséges lesz másoknak segíteni. Nagyon átélhető és szívmelengető az a közösségi szellem, (community spirit), amit generált ez az egész.

Az emberek nyüzsögnek, felértékelődnek a jó kapcsolatok, a működő társadalmi struktúrák. Hirtelen egészen világossá válik az, amit mindig is tudunk: a nap végén az étel, az ital, a gondoskodás, a kedvesség, az egymásra figyelés, a tiszteletteljes együttműködés, a rászorulók segítése az ami számít, és szinte semmi más. Ha viszont ez megvan, akkor az emberek döntő többsége jól érezheti magát, fontosnak, békésnek. Hirtelen nem annyira kérdés már, hogy mi az élet értelme. Én ezt élem legalábbis.

Biozöldség a teraszon

Eközben a társadalomkutató bennem felfokozott érdeklődéssel figyeli azt, hogy a társadalmak vezetői, Angliában, Máltán és Magyarországon mennyire másképp kezelik az ügyet, mennyire másképpen kormányoznak. Illetve hogy ennek a hatása, és az adott ország közösségi kultúrája együtt milyen viselkedéseket, közösségi reakciókat szül.

Ahogy írtam is a minap: nagyon-nagyon fontos, hogy higgadtak maradjunk, józanok és összetartsunk. Az várható, hogy az egészségügyi rendszerek nem fogják bírni a terhelést. Orvosok, nővérek, ápolók fognak meghalni azért, mert nincs elég védelmük, nincs elég struktúra és ők pedig ott harcolnak a frontvonalon.

Mindenki tud segíteni, hozzájárulni, ki-ki a maga módján. Ha más nem azzal, hogy otthon marad, önkéntes karanténba megy és izolálódik, amíg lemegy a járvány csúcsa. Az olaszok az erkélyeken énekelnek együtt, mi a családdal, a barátokkal rendszeres videokonferenciákat fogunk szervezni, kommunikálunk, emeljük a lelket, agyalunk együtt a praktikumokról. Nagyon szép ez. Eközben szorongok, hogy mi lesz ha bedurvul a helyzet.

Azért fohászkodok, hogy egy pár hét vagy pár hónap múlva legyen módunk visszatekinteni erre az időszakra, elemezni, értékelni és levonni azokat a tanulságokat, amikkel immár egy sokkal békésebb, sokkal barátságosabb, sokkal fenntarthatóbb, sokkal lassúbb, sokkal csendesebb és sokkal boldogabb világot építhetünk, ennek a mostani fenntarthatatlannak a letűnő romjain.

Eközben egyébként tavasz van, mámorító illattal virágzik a narancs, a magyar kertekben felrobbant az élet. A madarak csicseregnek, a macskák egerésznek, az Élet él és élni akar. Most van a legjobb idő vetni, ültetni, aki teheti ki ne hagyja 🙂 . Biokaját termelni magunknak, az sem egy rossz hobbi. Pláne nem egy pandémia idején…
Nagyszerű alkalom ez most arra, hogy immár alanyi jogon, közösségi erővel és gondoskodói büszkeséggel (carer pride) lépjünk be a társadalmi és természeti erőtérbe. A gondoskodást téve a közösségeink életének közepébe…
We are all connected…

******************************************************************************
Ez a blog egy napló, egy ápoló, egy bentlakásos angliai ápoló naplója. A “the personal is political” elve motivál arra, hogy nyilvánosan is elérhetővé tegyem. Úgy vélem, hogy a jelen társadalmi helyzetben változásra van szükség, mert elveink, céljaink, működési mechanizmusaink nem fenntarthatóak a jelenlegi formában.
A célom, hogy ezekkel az írásokkal hozzájáruljak egy fenntarthatóbb világ létrejöttéhez.
A posztok sokszor egymásra épülnek, ha folyamatában szeretnéd látni, érdemes lehet feliratkozni az email értesítőre a jobb felső sarokban látható kék gombon keresztül.
Facebook itt: https://www.facebook.com/egyapolonaploja/

Csoportok amik érdekelhetnek:

Házi idősgondozás, bentlakásos ápolás, otthoni betegápolás Magyarországon
https://www.facebook.com/groups/idosgondozasmagyarorszagon/

Tudatos öregedés
https://www.facebook.com/tudatosoregedes/

Permakultúra, társadalmi fenntarthatóság, gondoskodás válsága
https://www.facebook.com/groups/permakulturatarsadalom/

Ozmózis Közösségi Idősgondozási Rendszer
https://tudatosoregedes.org/ozmozis/

******************************************************************************

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.