7 tipp, hogy hogyan készülj fel a kiszolgáltatottságra


Rendhagyó beszámolót írt egy ausztrál nővér, aki több évet töltött halálos betegek ápolásával. Bronnie Ware lejegyezte ugyanis, hogy életük alkonyán mit bánnak meg leginkább az emberek. Ezt már sokan ismerik, régóta kering a neten. Szép és romantikus, nem úgy mint a halál előtt lévő (jó)pár, még potenciálisan ápolásra szoruló év…

Most arról fogok írni, hogy az aktív életünkben mit érdemes megtenni annak érdekében, hogy ha egyszer bentlakásos ápolásra szorulunk, akkor minimális legyen a szívás, amit ez jelent majd számunkra. Vagy ugyanez az idős rokonaik vonatkozásában.

Írtam már sokszor arról, hogy mennyire nem rózsás élet az, mikor az ember az otthonában egy idegen ápolóval van összezárva. Itt van sok kapcsolódó cikk. Ahogy telik-múlik az idő és sok család és öreg életét látom közelről a munkám során, egyre több összehasonlítási lehetőségem van arra, hogy mikor jó és mikor nem jó az öregnek, ha bentlakásos ápolással öregszik.

Azt hogy kinek jó, elég könnyű összefoglalni. Ha az öreg embernek kellemes a természete, tud örülni annak amije még van, reálisak az igényei és az elvárásai, a családja támogató és jó fej, a lakhatási körülmények jók, plusz van bőven elég pénz az ápolókat fizetni, akkor csodás évek várhatnak rá az otthonában. Egy-két-három-néhány kellemes személlyel, képzett, intelligens, kedves ápolókkal, csevegve, kirándulva, jókat kajálva, kellemesen eltöltve. Boldogan él amíg meg nem hal.
Létezik ilyen is!!! Csak ritka…

Aztán.

Az van, hogy a gondoskodás műfaja annyira alul van értékelve, és annyira nem látjuk hogy ez mennyi melót jelent, hogy valójában nincs is elképzelésünk arról, hogy az ezeket ingyen végző nők (anyáink, feleségeink, lányaink, menyeink) mit megmozgatnak a “sima mindennapok” érdekében. Ez akkor lesz nagyon jól látható, amikor fel kell vennünk valakit, akár takarítót, akár bébiszittert, házvezetőt, vagy ápolót, aki “csak a munkáját végzi” és ezeket a láthatalan extrákat nem teszi bele.

És ez méginkább jól megfigyelhető Angliában, ahol az ápoló munkaköre elég jól leírt és szabályozott. (Hála a szakszervezetek, a feministák és a munkások mozgalmainak és sokévtizedes küzdelmeinek.) Vagyis világos az, hogy mi az ápoló dolga és mi nem, nem lehet akarni akármit rálőcsölni.

  • Ha pl. kiég a villanykörte azt nem dolga az ápolónak megvenni és kicserélni, és ha mégis nekiáll és leesik a székről, akkor beperelheti a családot kártérítésért, mert baleset érte a munkában.
  • Ha a kliens kiönt valami nagyon koszos dolgot a szőnyegre, akkor azt nem dolga kisikálni. A kliens bizonyos károkozásait az ápolónak nem dolga megoldani. Ez a család dolga továbbra is.
  • Ha az öreg eltöri valamelyik cuccát, akkor azt nem dolga megragasztani, sem újat venni helyette.
  • Ha lerohad a kazán, a bojler, a mosógép, a mikró, akkor azt nem fogja az ápoló intézni, sem a biztosításokat befizetni, sem az egyéb ügyeket intézni. Melyek számosak.
  • És bár lehet hogy az orvoshoz elkíséri a papát, ez része a munkakörnek, de ha elhúzódó betegsége van, akkor azért csak valamelyik családtagnak is ott kell lennie, hogy átlássa a helyzetet. Mert az ápoló már lehet, hogy jövő héten felmond és akkor senki nem fogja tudni, hogy pontosan mi volt a vizsgálaton.

Millió-millió olyan marha lényeges nüansz van, amit az ember úgy megcsinál a saját szülei, gyerekei gondozásakor, hogy senki észre sem veszi, és amik nélkül kín az élete az öregnek, a gyereknek. Ha viszont fizetett ápoló vigyáz az öregre, akkor hirtelen ez a milliónyi nüansz visszarohad a családtagok nyakába, ha az ápoló ezeket nem húzza némán magára. Márpedig miért húzná? Elég nehéz munka ez ezek nélkül is… És gyakorlatilag mindenhol alulfizetett.

Megmondom, hogy mi kell ahhoz, hogy mindezekbe az ápoló mégis beszálljon: 1. intelligens és képes átlátni a háztartás folyamatát, megoldani dolgokat. 2. annyira meg van becsülve és olyan tiszteletet kap a családtól, hogy cserében igyekszik enyhíteni a család ilyesmi kínjait is, mert jó fej.
Azokban a családokban ahol ezt a tiszteletet megkapom, általában odafigyelek ezekre a nüanszokra és segítem ebben a családtagokat. Így lesz aztán kölcsönösen nagyon közeli a viszony, abban az értelemben, hogy mindenki értékeli a másik hozzáállását. És akkor megy a verkli viszonylag olajozottan.

Vagyis: A családok, az öregek sokszor azt hiszik, hogy az ápoló majd megváltja a világot az öreg körül, és az élet olyan lesz mint előtte volt, olajozott, flott, heppi. És aztán csattannak a falon, mikor rájönnek, hogy azért a pénzért amit fizetni tudnak vagy hajlandóak, örülhetnek ha az ápoló megfürdeti és megeteti a mamát, és nem beszél vele csúnyán…

Ha jót akar magának az öreg és a család, akkor ezek azok amivel könnyebbé tehetik a saját életüket, amivel felkészülhetnek az időskori, bentlakásos ápolásra. A teljesség igénye nélkül:

Materiális feltételek

  1. A lakás legyen alkalmas. A dolgok legyenek rendben, működjenek, az ápolónak legyen külön szoba (és lehetőleg fürdőszoba is), ne legyen a közeg lepusztult. Az idős fürdőszobája lehetőleg legyen akadálymentes.
  2. Ne a világ végén lakjon az öreg. Sokan költöznek vidékre, tanyára, értéktelen ingatlanokba, még fiatalon. “Vidéken újrakezdők.” Jobb híján… Ahol aztán öregen megukra maradnak és még a házat sem tudják már eladni senkinek, hogy visszaköltözzenek olyan helyre ahol valaki hajlandó lesz őket ellátni.
  3. Legyen pénz kifizetni az ápolót. Ne napi 6-7000 Ft-ért akarjunk 7/24-es korrekt ellátást… A jól megfizetett, jól megbecsült, jó ápoló fog jól ápolni, stabilan. A lesarcolt ápoló pedig nem.

Mentális feltételek

Ez iszonyú fontos, és egyáltalán nem esik róla szó. Évek óta figyelem az öregeket. Éltek korábban egy viszonylag aktív, autonóm életet, amire immár nem képesek. A kontroll freak embereknek öregen, kiszolgáltatva, NAGYON nehéz sora lesz. Mivel mindet AKARNAK valahogy, így vagy úgy, így aztán sokszor semmi nem jó nekik. Eleve elég depresszív az a tény, hogy kiszolgáltatottá válnak valaki idegennek. Odajön valami nő, akiknek nyilván saját módszere van a pakolásra, a főzésre, a mosogatásra, csinálja a dolgát, vezeti a házat. Az öreg meg szenved mert a dolgok nem PONT úgy vannak ahogy ő szeretné. Most akkor vagy 1. halálra basztatja az ápolót, aki ha teheti gyorsan lelép, vagy 2. folyamatosan frusztrálja magát, vagy 3. végül marad neki valami olyan szerencsétlen nő jó esetben, akinek nincs módja elmenni. Végső esetben senki nem lesz hajlandó ápolni őt. A család meg idegbajt kap miatta.

Btw, az megvan, hogy nagyrészt épp az elit (középosztálytól felfele) teljes életképtelensége és kiszolgáltatottsága a munkásosztály felé az oka annak, hogy érdekük a nyomorban tartani a prolikat? Nem képesek a gyerekeiket ellátni, a lakást tisztán tartani, a kertet, az öregeket ápolni. Így aztán másra szorulnak. Amijük van, az a pénz, sokszor még az sem elég. Így aztán kezdődik az osztályok között a pankráció, hogy ki és milyen körülmények között hajlandó etetni, ellátni, kitörölni, felmosni, megszerelni mindazt, amire a középosztály nem képes önállóan… Annyira szánalmas, és ezt aztán Angliában még jobban lehet látni mint Magyarországon. Bár ott is azért formálódnak szépen az erővonalak. Ápolós, idősgondozós, bébiszittert közvetítő csoportokban remekül lehet látni, ahogy öli egymást a család és a segítő azon, hogy mi is lenne a meló és ennek mennyi az értéke. És akkor az elit sír, hogy nincs elég pénze, mert hogy képzeli bárki is, hogy annyit fizessen mint amennyiért pl. ő maga hajlandó lenne megcsinálni… 

A kiszolgáltatott munkás, a kizsákmányolt nő nyilván nem fog ugrálni annyira, mint aki mozgásképes és autonóm… És az megvan, hogy pl. Magyarországon a bántalmazásból menekülő nők mennek lakhatásért szörnyű körülmények közé bentlakásos ápolóknak? A bántalmazók gyakorlatilag beleverik a nőket a szar munkába… Nem hangzik szépen, viszont igaz és tény. Nagyon sokmindenről lehetne itt is beszélni…

Node visszatérve arra, hogy mit tegyen az ember, ha öregen jót akar magának:

4. Nőjjön fel érzelmileg, lelkileg. Volt rá 70+ éve. Ne akarjon olyat ami nem jár neki, vagy amit nem tud rendesen megfizetni. Ez így valószínű keményen hangzik, ugyanakkor iszonyú fontos, a saját érdekében. Az a helyzet, hogy nagy valószínűséggel SOKKAL TÖBBET akar majd az ember, mint amennyire képes és ezt vagy másból akarja kiénekelni, vagy lemond róla, vagy szomorkodik depressziósan a fotelban, éveken át. Nettó önérdek érzelmileg felnőni!

5. Tanulja meg értékelni azt amije még van, amit megad neki a környezete. Egy jó kaja, egy madárcsicsergés, a meleg lakás, egy jó zenei CD. Öregen, kiszolgáltatottan már nem sok újra lesz lehetőség, sőt úgy általában is véges a mozgástér. Az ember vagy megtanulja értékelni a kis dolgokat, vagy rossz lesz neki.
Nettó önérdek megtanulni valóban örülni a kis dolgoknak!

6. Tanuljon meg aludni éjszaka. Ez is iszonyú fontos. A bentlakásos ápoló nagyon morcos lesz, ha rendszeresen nem tud aludni éjjelente. Bármi áron is érdemes kidolgozni azt, hogy hogy lesz az alvásunk öregen! Vagy legalább odáig el kell jutnunk, hogy csendben legyünk és ne legyen szükségünk segítségre még éjjel is. Angliában, ha az ügyfél sokat kel, akkor két ápolót kell fizetnie. Csillagászati költségek…

7. Lássa tisztán, és kezelje a helyén azt, hogy másra szorul. Becsülje meg mindazokat, akik életben tartják. Ha megadja valaki a tiszteletet a családtagjainak és az ápolóinak, akkor nagy valószínűséggel sokkal több figyelmet, szeretetet és gondoskodást fog kapni, mint ha nem. Rendes szeretetet és jó gondoskodást nem lehet sokáig unfair módon követelni.

Ez a poszt cinikus, mégpedig azért, mert dühös vagyok. Dühös vagyok mert látom, hogy mennyire reménytelen és lehetetlen a helyzet az idősgondozásban, Magyarországon és Európában is mindenütt. Pontosan tudom, hogy mennyire “lehetetlen” amit beszélek. Emberek milliói, sőt a társadalom nagy része teljesen képtelen minderre. Még a szándék is hiányzik, nemhogy a megfelelő struktúrák.

Látom a csoportokban, hogy hogyan ölik egymást a felek, látom a családokban a lelki és anyagi kínt, látom ahogy szenvednek az öregek, az ápolók, a családok, gyakorlatilag szinte mindenki.
Eseti szerencsés kivételek vannak. De persze azért hosszú életet akarunk, boldogságot, békét, jólétet, amit majd lehetőleg a Télapó hozzon el, mert mi köszönjük, de a paraszthajszálat sem igen tennénk keresztbe.

Fel kéne már nőnie a Humanoidnak, még mielőtt kimeghal… Beszélgessetek ápolókkal,  érintett családokkal, gondolkozzatok, tervezzetek előre! Sok év tapasztalata mondatja velem azt, hogy igen cudar világ vár a kiszolgáltatott öregekre…

UPDATE: Kapom a visszajelzéseket, hogy mennyire fontos amikről írok itt. Azoknak akik előre akarnak gondolkozni, ajánlom ezt:
Tudatos Öregedés.
Van közösség, agyalás, elmélkedés, épp részben a fent ragozott helyzetek elkerülése érdekében.

UPDATE 2, új cikk: A családok nézőpontja, avagy mivel szív a megbízó… Minőségbiztosítás kéne…

******************************************************************************
Ez a blog egy napló, egy ápoló, egy bentlakásos angliai ápoló naplója. A “the personal is political” elve motivál arra, hogy nyilvánosan is elérhetővé tegyem. Úgy vélem, hogy a jelen társadalmi helyzetben változásra van szükség, mert elveink, céljaink, működési mechanizmusaink nem fenntarthatóak a jelenlegi formában.
A célom, hogy ezekkel az írásokkal hozzájáruljak egy fenntarthatóbb világ létrejöttéhez.
A posztok sokszor egymásra épülnek, ha folyamatában szeretnéd látni, érdemes lehet feliratkozni az email értesítőre a jobb felső sarokban látható kék gombon keresztül.
Facebook itt: https://www.facebook.com/egyapolonaploja/

Csoportok amik érdekelhetnek:

Házi idősgondozás, bentlakásos ápolás, otthoni betegápolás Magyarországon
https://www.facebook.com/groups/idosgondozasmagyarorszagon/

Tudatos öregedés
https://www.facebook.com/tudatosoregedes/

Permakultúra, társadalmi fenntarthatóság, gondoskodás válsága https://www.facebook.com/groups/permakulturatarsadalom/

******************************************************************************

4 thoughts on “7 tipp, hogy hogyan készülj fel a kiszolgáltatottságra

  1. Nagyon sok igazság van az írásban. Én megtapasztaltam, hogy milyen a másik oldalon lenni, az ápolót alkalmazó családtag szerepében.

    Én is látom a csoportokban, hogy folyamatos az érdekellentét és a feszültség az ápolók és a családtagok között és sosem volt kérdés számomra, hogy a szerettem ápolása az a pénz, amit bár senki nem fog soha visszaadni, mégis bármennyit megér.

    Most pedig hozzá tennék néhány gondolatot a hazai viszonyokhoz! Beszélni kéne arról, hogy mit eredményez és hova vezet az a jelenség, hogy az ápoló szakma nincs rendesen megfizetve és nincsenek lefektetve egyértelműen a követelmények.

    Én ugyanis azt tapasztaltam, hogy a különböző csoportok teli vannak ún. potyautasokkal, akiknek az ég világon semmiféle tapasztalatuk, hozzáértésük, felelősségérzetük nincs, csak egyszerűen azt látják, hogy első pillantásra magas összegeket lehet keresni és van az a helyzet, amikor a családtagoknak nincs lehetőségük mást választani.

    Én nem egyszer jártam úgy, hogy telefonon korrektül tájékoztattam az illetőt az ápolási feladatokról és a követelményekről, aztán személyesen kiderült, hogy teljesen alkalmatlan, gyakorlatilag gondozói feladatokat sem szabadna ellátnia. Volt aki telefononban azt mondta, hogy rendelkezik a szükséges gyakorlattal, személyesen pedig már kifejezetten büszke volt rá, hogy ő még nem csinált ilyet, sőt! Direkt vállal el új feladatokat, hogy bővítse az ismereteit! Aztán olyan is volt, aki egyik nap megijedt, hogy a terminális beteggel tényleg foglalkozni kell és már csomagolt is, hogy neki ez mégsem való.

    Mindezt úgy, hogy én biztosítottam az általam természetesnek gondolt feltételeket, amennyire a lehetőségek engedték:

    -Előzetesen megbeszélt munkabér, fél napok-és negyed napok kifizetése, plusz juttatások
    -Nem kellett főzni, takarítani, háztartást vezetni, mivel ápolóra volt szükség nem pedig bejárónőre
    -Internet, tv, szabadidő
    -Utazásban segítség, legalább háztól pályaudvarig

    Szerintem itthon sajnos ez a ritkább, de én igyekeztem mindent megadni és végül akik maradtak, velük elégedett is voltam, kölcsönös tisztelettel és megbecsüléssel váltunk el.

    Röviden összefoglalva az ápoló szakma megbecsülését azzal lehetne növelni, ha sikerülne a munkaadói oldalról kiszorítani a kizsákmányolókat, a munkavállalói oldalról pedig az oda nem való potyautasokat.

    Ehhez szerintem a családoknak juttatott támogatással és egy egyszerű bejelentéssel lehetne a legkönnyebben közelíteni.

    Like

  2. Nagyon hasznos cikk.
    Én a gyertya másik végén dolgozom ugye. 2 évessel gyermekgondozás. Vannak hasonlóságok, valaki az angol minimálbért nem adná meg, van aki fizetne, de zsebbe feketén. Gyerek is hasonló, vigyázzanak rá, neveljék, tanítsák, főzzenek rá és minél kevesebbet kelljen fizetni mindezért. Ahogy mondod, 50 éves magyar hölgy még 110 font zsebpénzért is kijön aupairnek babára vigyázni….oka van rá. Hallottam sztorikat évek alatt.

    Like

Leave a Reply to Hanna Cancel reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.