Mérföldkő és új időszak, avagy mi lehet még hátra a halálig


Ismeritek ezt a folyamatot? Mikor elkezdünk látni egy jelenséget, vagy valami témát. Feltűnik valami a társadalmi folyamatokban, mint egy vízfelszínen úszó kis növénydarab, amit valamiért érdekesnek találunk. Elkezdjük kihúzni és csak jön, jön, egyre nagyobb a súlya, a térfogata, és csak nem akar vége lenni. Hínár az, ami a tó szerves-anyag tartalmától tudott végtelenre nőni. Látszólag hiába is húzzuk. A végén egy nagy, terebélyes massza lesz, szottyos, amivel aztán már kezdeni kell valamit. A gatyánk is vizes lesz tőle. Éppen akár vissza is lehet dobni a vízbe, és úgy tenni mintha mi sem történt volna. Ha viszont tudjuk, hogy valójában jobb lenne kitisztítani a vizet, akkor visszaengedni a vízbe nem annyira klassz érzés. Kihúzva meg pl. lehet komposztálni, vagy máshogy felhasználni a kertben. Csak azzal már meló van.

***

Én gyakorlatilag véletlenül lettem idősgondozó, ápoló. Annó azért mentem a hospiceba önkéntesnek, mert a saját lelki igényem és fejlődésem miatt szükségem volt arra amit ott tanulni lehetett. A személyes érdeklődés vezetett. Az iskola, a társadalmi közeg, a kultúra nem tanít minket rendesen az öregedésről, az öregségről. A haldoklásról, a halálról. SEMMI olyat nem tanultam a felnövekedésem során, amit rendesen használni tudtam volna, ahhoz képest mint amit a hospice-ban megtanultam a halálról. És méginkább az életről.

Egyébként, így 50 felé már eleget tudott élni az ember ahhoz, hogy rálásson a saját sorsának random fordulataira. Talán soha nem lettem volna idősgondozó, ha nem költözünk egy olyan országba ahol az eredeti szakmám nem is létezik. Illetve nem döntünk úgy, hogy azokba az iskolákba járatjuk a gyerekeinket, ahova szerettük volna. Magyarán: kellett a pénz.
(Tanulság: a komolyan vett szülői felelősségvállalás során óriási ajándékokat kapunk a sorstól.)

***

Ami számomra nagy szerencse volt, az az, hogy az idősgondozást én már úgy kezdtem el csinálni, hogy volt tapasztalatom a halállal és a haldoklással. Tehát a másik végéről nézve, ebből a perspektívából (is) tudom látni az öreg ügyfeleim történetét, sokszor végtelenbe nyúló, elhúzódó szenvedését életét. Úgy, hogy eközben elég tisztán tudom, hogy mik a kifutási lehetőségek.

Időközben elszaladtak az évek. Nyolc konkrétan. Amikor elkezdem még majdnem hogy kisgyerekes anya voltam. Mostanra a gyerekeim gyakorlatilag kirepültek, az Életközépi Változásaim éveit zárom, teljesen új időszak kezdődik. Még belegondolni is szédítő, hogy mennyi benyomás, esemény, élmény, érzés formált az évek alatt.

***

Az utóbbi időben két dolog miatt nem írtam ide. Az egyik, hogy a más jellegű projektjeimmel voltam elfoglalva. A másik pedig az, hogy sok olyan konklúzió és tanulság forrta és forrja ki magát mostanában, amit nem lehet csak így, egy az egyben megírni. A hínár akkora, olyan mélyen ered, és olyan terjedelmes, hogy következményeinek, hatásának, tanulságainak pusztán kognitív kimondása véleményem szerint inkább kártékony mint hasznos társadalmilag. Vagyis túl egyszerű lenne csak szimplán, kvázi rádobni a többi emberre, küzdjenek meg ők velük. Ráadásul a történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy biztosan lennének olyan erők, amelyek saját hatalmi és elnyomó törekvéseikre használnák fel. Ez spontán alakul így is sajnos, már most több jele van.

Régen soha nem értettem, és mindig lázadtam az ellen, mikor azt hallottam, pl. valakik titokban tartották a tanaikat és csak hosszas tanulási folyamat során adták tovább ezeket. Vannak olyan ismeretek, amiket nem lehet rádobni váratlanul másokra. Sajnos. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne. Az ápolásban és a hospiceban tanultakból származó számos egyéni és társadalmi tanulságaimat, úgy vélem, nem hasznos nyersen leírni. Bár a természeti népek vélekedéseiben már milliószor meg lettek énekelve. Csak a “modern”, vágyvezérelt világ időközben kinevelte polgáraiból ezt a fajta pragmatikus világlátást.

Csakhogy a hínárt visszadobni sem akarom, ha már így alakult. Az viszont nagyon érdekel, hogy mit lehet vele kezdeni abban a társadalmi kertben, amiben élünk. Ha egy az egyben nem lehet kigórni a placcra, akkor hova érdemes elmozgatni? Milyen formában kiszerelni? Milyen dózisban? Milyen nyelven és milyen kontextusba ágyazottan? Hogyan lehet a leghasznosabbá tenni?
(Az átmegy hogy ezek mennyire szuperizgalmas kérdések?)

***

Ami különösebb mélységek nélkül kimondható:

  • Elhúzódóan tehetetlen és kiszolgáltatott öregnek lenni nagyon szar.
  • Ahogy most kinéz, egyre csak nő az elhúzódóan tehetetlen és kiszolgáltatott öregek száma Európa szerte.
  • Mi is öregszünk.
  • Egészen nagy, praktikusan közel 1 a valószínűsége annak, hogy ha “szerencsénk van”, akkor ránk is hosszú és kiszolgáltatott öregkor vár. Ez alól nyilván sokan kivételek, de azt meg nem lehet előre tudni, hogy ki lesz a kivétel. A napokban két korombeli ismerősöm haláláról értesültem, és több nagyon beteg emberről, tehát nyilván van értelmezési tartománya az állításnak. Ezzel együtt is, nem nagyon tűnik bölcs választásnak nem foglalkozni egy potenciálisan hosszú és kínlódós öregkor lehetőségével.
  • Immár kb. 5 éve figyelem tudatosan, 3 európai országban onsite, az EU szintjén csak közvetve azt, hogy az egyes kultúrák és kormányok hogyan, milyen módokon, nyelvezettel, eszközökkel és intézkedésekkel közelednek ehhez az egészen gigantikus hínár-tömeghez, amit az öregedő Európa, a gondoskodás válsága, az idősgondozás lehetetlen helyzete jelent. Ez egy külön misét megér, de egyéni szintre visszavonatkoztatva határozottan állítom, hogy hatékonysága mint halottnak a csók.
    Kb. ezekkel a kilátásokkal lehet nekiugrani kinek-kinek a saját öregedési folyamatainak, attól tartok.
  • Jelenleg az idősgondozás társadalmi rendszere nagyrészt öregkínzást jelent, lelki és testi szinten is, öregek tömegei számára.

Ezek ugye azok a közhely szintű igazságok, melyek igazából csak akkor kezdenek izgalmassá válni, ha a következményeiket kezdjül el szétszálazni.

Jó, de akkor what next? Mit lehet tenni, mit nem? Mire érdemes energiát szánni, minek van értelme?

***

Tegnap a szűk családommal ünnepeltünk, 14-en voltunk. 3 generáció, és két fő híján mindenki még élő szülője jelen volt, ami a téma szempontjából önmagában is érdekes matematikai tény. Egyik családtagom az év során nagy betegségből állt fel, emberfeletti teljesítmény után, aminek az öröme belengi a napjainkat.

Ma csak pihengetünk, emésztünk, mélázunk. A nappalok már hosszabbodnak, de még hosszú a sötétség. Nagyszerű időszak belső utazáshoz, új kezdetekhez. Pláne ha eközben pl. ez a zene szól: Garbarek: Officium. 🙂

***

Az élet marha rövid, mint az köztudott. 50 felé ezt az ember már tisztán láthatja. Mit érdemes kezdeni vele? A drága perceit mire jó tölteni? Mivel nem érdemes elpocsékolni?

A tóból kihúzott hínárköteg volumene, természete és a társadalmi közege azt súgja, hogy hacsak nem akarom visszadobni és messzire elfutni inkább, kezdjek vele valamit. Permakultúrás szemmel nézve ez egy gazdag, vizes, tápláló anyag, aminek a helyét kell jól megtalálni a kertben. Ha benne hagyom a tóban, akkor berohasztja az egészet egyébként is…

Mit tehetek annak érdekében, hogy ez a sok anyag jó helyre kerüljön? Nyilván számtalan dolgot, melyek egyrészét már csinálom is, és azt látom, hogy ez jó. Nemrégiben pedig létrehoztunk egy alapítványt is Hollandiában, azzal a szándékkal, hogy immár fokozatot-emelve tudjunk lapátolni.

Ezúton is köszönöm mindenkinek aki elolvassa amiket írok, és elgondolkodik rajta. Erősen hiszem hogy ezekben a zaklatott, változó időkben, a szerves anyagokkal túltelített terekben szükség van arra, hogy az újonnan keletkező energiákat, eszméket, szándékokat a társadalmi kertjeink harmonikus építésébe integráljuk.

Békés és boldog karácsonyt kívánok mindenkinek, felhatalmazást az örömökre, kitartást a nehézségekhez, erőt az élethez és a halálhoz!

A poszt képei az elmúlt hetek különböző tereiben készültek.

******************************************************************************
Ez a blog egy napló, egy ápoló, egy bentlakásos angliai ápoló naplója. A “the personal is political” elve motivál arra, hogy nyilvánosan is elérhetővé tegyem. Úgy vélem, hogy a jelen társadalmi helyzetben változásra van szükség, mert elveink, céljaink, működési mechanizmusaink nem fenntarthatóak a jelenlegi formában.
A célom, hogy ezekkel az írásokkal hozzájáruljak egy fenntarthatóbb világ létrejöttéhez.
A posztok sokszor egymásra épülnek, ha folyamatában szeretnéd látni, érdemes lehet feliratkozni az email értesítőre a jobb felső sarokban látható kék gombon keresztül.
Facebook itt: https://www.facebook.com/egyapolonaploja/

******************************************************************************

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.