Ápolónak lenni Angliában vagy Magyarországon? Avagy miért mennek el…?

Egy előadásra készülök éppen. A rendezvény fókusza az ápolás és az érdekvédelem. Egyebek között arról is szó lesz, hogy egy angliai migráns keurópai ápolót hogyan, milyen módokon véd a UK rendszer. Arról is mesélek majd, hogy milyen érdekvédelmi biztosítékok vannak a társadalmi struktúrákban, hogyan képviselődnek az érdekeim. Illetve hogy a kezemben, mint hangsúlyozom migráns ápolóéban, milyen eszközök vannak a saját érdekeimet védeni.

Azon már régebben is gondolkoztam, hogy csinálnám-e ezt a munkát Magyarországon, bele is építem az előadásba. Eléggé szíven is ütött mikor ezt most rendszerezetten átgondoltam. Úgy gondolom, hogy a témáról érdemes írni itt is.

Egy gondolati utazásra hívlak most benneteket, képzeljétek magatokat a migráns, keurópai ápoló helyébe. Ti hogy döntenétek a felsorolás végén? Végeznétek-e ezt a munkát mindezek után, Magyarországon?

FIGYELEM! Ez a cikk NEM arról szól, hogy Angliában milyen jó ápolónak lenni. Hanem arról, hogy Magyarországon mennyire borzalmas ápolónak lenni, amit az angliai tapasztalatok fényében jobban meg lehet mutatni.

Angliában is van egy csomó probléma, rossz cégek, rossz családok, rossz ápolók, rossz körülmények. DE legalább az elvi keretek és a tényleges mozgástér megvan, amiben az ápolók normálisan dolgozni tudnak. Magyarországon ennek a csírái sincsenek meg, és ezen kellene változtatni! Különösen ha az a cél, hogy a még maradék magyar kollégák is ne költözzenek külföldre, és a magyar öregek számára is legyen ellátás.

***

Elöljáróban azt fontos megjegyezni, hogy az Egyesült Királyságban az érdekképviseletnek, az érdekvédelemnek többszáz éves gyakorlata, rutinja és eredményei vannak. Az a fajta védelem amit ott élvezek, nagyon-nagyon sok érdekvédő és aktív állampolgár munkájának az eredménye. Ez a munka Magyarországon még nem lett elvégezve…

Mire gondolok?

1. A bentlakásos ápoló munkájának a határai Angliában elég világosak, a családok, az ügyfelek tudják, értik, és általában tiszteletben is tartják. Az ápoló ápoló, nem takarító, nem kertész, nem dolga a háziállatok ellátása.

Magyarországon ezek a határok egyáltalán nem egyértelműek, és nagyon sok vitára és félreértésre adnak okot. Az immár 4500+ főt számláló ápolós közvetítő csoportban rendre ölre mennek a családok és az ápolók ezen (is).

Magyarországon nincs kiforrott kultúrája ennek a műfajnak!

2. Ha a kliensemnek olyan baja támad ami túlmutat a hatáskörömön, akkor azonnal tudok segítséget hívni. A területi nővérek éjjel-nappal elérhetőek, és telefonon is segítik az ápolókat.

Ez egyébként egy szuper intézmény, mert nem vagyok szakmailag sem magamra hagyva.

Szerintetek Magyarországon kihez fordulhat a feketén dolgozó bentlakásos ápoló, ha a kliensnek valami nem mentős igényű problémája akar? Pláne vidéken…

Magyarországon, a bentlakásos ápolók semmilyen szakmai támogatást és segítséget nem kapnak, teljesen magukra hagyva kénytelenek dolgozni, összezárva, ketten a klienssel.

3. Legálisan, fehéren, TB és nyugdíj korrekten lefedve lehet dolgozni.

Ennek Magyarországon gyakorlatilag nincs esélye. Annyira drága legálisan dolgozni és annyira nem ad semmit, plusz ki sem fizeti a kliens, hogy Magyarországon szinte kizárólag a fekete piacon érdemes dolgozni. A KATA-s vállalkozás a kormányzat szégyene, és arcpirítóan pofátlan. Hogy az úristenbe képzeli a kormányzat, hogy 50.000 Ft-ot beszed akkor is, ha bevétele sincs valakinek? És ha jól tudom még a nyugdíjba sem számít bele. Önmagában már ezért általános sztrájkot lehetne tartani…

SEMMI, de SEMMI nem szól az ellen, hogy egy a brit vagy osztrák rendszerhez hasonló kisvállalkozói rendszer legyen Magyarországon is, de nincs…
Az ápolók és a családok a fekete gazdaság keretei közé vannak kényszerítve. Ez önmagában is gáz, de van egy még súlyosabb következménye: nincs SEMMILYEN minőségbiztosítása sem az ápolóknak, sem a családoknak, ami viszont a tapasztalatok szerint a visszaélések melegágya.

4. A munkámat és a személyemet megbecsülik, elismerik, tiszteletet és szeretetet kapok az ügyfeleimtől és a családjaiktól is. Eleve a nővérek, az ápolók, a gondoskodók történelmileg erősen tisztelt tagjai a brit társadalomnak. Talán még Florence Nightingale és csapata áldozatos érdekvédelmi munkájának köszönhetően, a nyolcszázas években (?).

Ezt nem is tudom leírni, hogy milyen érzés. Holnap reggel egy régi ügyfelem lányával skypeolunk majd, dumálunk, tartjuk a kapcsolatot. Meglátogatni is tervezem. Tartalmas, tartós, emberi viszony alakult ki közöttünk (és nem csak velük), évekkel azután is, hogy már nem ápolom az édesanyját.

Ez az egyik legfőbb ok, ami miatt szeretek Angliában ápolni. Nekem nagyon bejön az, ahogy az angolszász kultúrkörben része az egymás közötti interakcióknak az, hogy ha valaki jó munkát végez, akkor azt szavakkal is, rendesen elismerik. Ezt persze biztosan vitatni fogják sokan, és én is tudom, hogy ennek az állításnak elég szűk az értelmezési tartománya. Ugyanakkor az a tapasztalatom, hogy Magyarországon ennek egyáltalán nincs semmiféle kultúrája. Az emberek még magukat sem becsülik sokszor, nemhogy egymást. Sajnos. Mindegy, erről nem akarok hosszasan írni, meg ezen vitázni, nekem ez a tapasztalatom.

Magyarország elvi, erkölcsi szinten abszolút nem becsüli meg az ápolókat, a nővéreket, a gondoskodókat. Az amúgy is mélyen lenézett nők, mélyen lenézett munkája ez, és csak elvárva van, elismerve nincs.

5. Évi 90 fontért tudok kötni egy olyan felelősség biztosítást, ami véd engem arra az esetre, ha szakmai hibát követnék el.

Ezt nem is ragozom. Magyarországon a szakma még hírből sem ismeri ezt, nemhogy alapértelmezett gyakorlat lenne.

6. Havi 7 fontot fizetek szakszervezeti tagságra. Ez nem kötelező, én akartam belépni, mert értelmét látom. Ezért információkat kapok, ők elég nagy erőkkel lobbiznak a munkások érdekeiért, illetve ha bármi bajom van, akkor ingyenes jogi segítséget nyújtanak, mint szakszervezeti tagnak.

Namost ehhez képest, mikor még Magyarországon vállalkoztam, akkor a kamarai tagság kötelező volt, halálba vegzáltak ezzel mindenkit, és SEMMI értelme, haszna nem volt. Ezen még mindig pipa vagyok, ha elgondolom a különbséget!

Nem tudom, hogy Magyarországon van-e olyan ápoló, aki úgy érzi, hogy bármely érdekvédelmi akármi, szakszervezet, szervezet, politikus, szereplő ténylegesen képviselné is az érdekeit. Én még egy olyan terepi bentlakásos ápolóval sem beszéltem, aki azt mondta volna, hogy az ő érdekeit valaki ott érdemben képviselné.

Magyarországon sajnos még mindig nincs érdemi érdekképviselete az ápolóknak. Pedig jó kezdeményezések is vannak, csak kevesen és kevés erővel.

7. A brit közmédia, a BBC, a társadalmi dialógus folyamatosan és pozitívan beszél az idősgondozás nehézségeiről.

Nyilván Angliában is ezer gond van, a gondoskodás válsága ott is tombol. Csakhogy ez nincs elmaszatolva, a kormányzat nem teheti meg, hogy ne foglalkozzon a kérdéssel. Nyilván ott sincs elég pénz és erőforrás, nővér és ápoló hiány van. Viszont nincs az az arrogáns, arcátlan és arcpirító közöny a politikai elit részéről a téma iránt, mint ami Magyarországon az általános.

Amikor elképzeltem, hogy hazamennék Magyarországra ápolónak, ezeket gondoltam:

1. Elkezdhetnék ügyfelet keresni saját magam. Nem lennének profi ügynökségek, akikhez csak be kell regisztrálnom és ontják a munkát, amikor csak akarom.
2. De OK, valószínűleg találnék ügyfelet pl. a saját közvetítős FB csoportomon keresztül. Csakhogy az egész random lenne, nem lenne a rendszerben semmilyen minőségbiztosítás és védelem. Totál ki lennék szolgáltatva, mint munkavállaló.
3. Esélyem sem lenne legálisan dolgozni.
4. Simán kifoghatnék problémás családot, akikkel aztán huzakodhatnánk csúnyán egymással. És nem lenne hova fordulni mediációért, tanácsért, megoldásért.
5. Sem a jogrendszer, sem a szokások, sem a társadalmi struktúrák nem adnának SEMMILYEN érdemi segítséget, támogatást a munkámhoz, ami viszont egy nehéz munka, sok felelősséggel.
6. Nem lenne mögöttem a területi nővér (District Nurse), az állami egészségügyi rendszer teljes arzenálja, emelőgépek, mozgató eszközök, ápolási eszközök, krémek, a felfekvést megelőző speciális eszközök, kiszállított gyógyszerek, ezerféle kiegészítő szolgáltatás.
7. Stb. Van még számos fontos tényező, de nem akarom sokáig ragozni.

És akkor csodálkozunk, hogy a nővérek, az ápolók elmennek? Vagy nem maradnak? Vagy nem mennek haza? Ezek közé a körülmények közé menne haza Magyarországra ápolni egy ápoló…

És akkor még egy szóval sem említettem, hogy a bérem negyede, hatoda lenne a mostaninak!

***

Hosszú még az út Magyarországon addig, amíg egy rendes érdekvédelmi rendszert ki tudunk magunkból sajtolni. És ezzel együtt viszonylag normális munkakörülményeket.
A britek is elmolyoltak vele egy ideig…
De dolgozik rajta most már egyre több szereplő Magyarországon is, és a média is rajta van a témán, egyre felkészültebben.

Talán eljutunk egyszer oda, hogy az egyes szereplők, érintettek, családok, ápolók, érdekvédők, szakmai szervezetek összefognak, és kiharcolják a politikusokból a megfelelő jogi, törvényi, gazdasági, szociális körülményeket. Talán… Majd ha már elég sok ember lesz elég rosszul ahhoz, hogy változást akarjon.

Van ahol viszont már elfogyott a türelem:

Országos szociális sztrájk
lesz Magyarországon, október 10-én!!!

Vigyétek a hírt, csatlakozzatok, vegyetek részt ha gondoljátok. Valamit csak kéne már jobban összefogva csinálni…

******************************************************************************
Ez a blog egy napló, egy ápoló, egy bentlakásos angliai ápoló naplója. A “the personal is political” elve motivál arra, hogy nyilvánosan is elérhetővé tegyem. Úgy vélem, hogy a jelen társadalmi helyzetben változásra van szükség, mert elveink, céljaink, működési mechanizmusaink nem fenntarthatóak a jelenlegi formában.
A célom, hogy ezekkel az írásokkal hozzájáruljak egy fenntarthatóbb világ létrejöttéhez.
A posztok sokszor egymásra épülnek, ha folyamatában szeretnéd látni, érdemes lehet feliratkozni az email értesítőre a jobb felső sarokban látható kék gombon keresztül.
Facebook itt: https://www.facebook.com/egyapolonaploja/

******************************************************************************