Van társadalmi változás! Kérdés, hogy milyen és milyen irányba megy


Arról szeretnék mesélni ebben a cikkben, hogy miket tapasztaltam az elmúlt 21 évben a társadalmi változásokkal kapcsolatosan Magyarországon. Illetve, hogy mindezek alapján milyen kérdésekre és következtetésekre jutok pl. az idősgondozás és a carework crisis kapcsán.

1998-ban kezdtem el önkénteskedni az első magyar biozöldség-doboz rendszer létrehozásában. Teljesen szűz terep volt, a bioélelmiszerek fogyasztásának sem volt még kultúrája, a közösségi gazdálkodásnak sem. Mindent a nulláról kellett felépíteni, és eközben beszélni, oktatási programokat szervezni, kiadványokat írni a dologról, formálni a szemléletet. Persze keményen alulfinanszírozott volt a projekt, küszködtünk, de abszolút hittünk benne, és fontosnak gondoltuk. Az is volt. Eltelt pár év, azóta már rengeteg ilyen van országszerte. A számát sem tudom követni hogy mennyi. A koncepció jó, okos-rendszer, számos társadalmi és környezeti problémára hibátlan választ ad.

Mégis: a koncepciónak nem sikerült megugrani a szubkultuális szintet, nem tudott mainstream társadalmi válasszá növekedni. Az utolsó infóm pár éve érintettektől az volt, hogy szövetkezetek létrehozásával/működtetésével küszködtek és az állami/törvényi hátráltató keretekkel. Folyamatosan a veszteségesség árnyékában, messze túldolgozva magukat, mint amennyi hosszú távon, kiégés nélkül bírható lenne. Nagyjából.

Miért? Miért van ez így?

Véleményem szerint ennek két fő oka van.

1. A centrum vezető értelmisége, hangadói, véleményvezérei, médiája nem értette meg hogy mi ez, és miért fontos az egész társadalom számára. Nem álltak az ügy mellé tevőlegesen, pedig sok környezetvédő mondja sok éve, hogy erre szükség lenne.

2. Ennek következtében nem volt aki Budapesten érdemi politikai nyomást gyakorolt volna a parlamenti pártokra annak érdekében, hogy meg tudjanak születni azok a jogszabályok és gazdasági keretek, amelyekben ezek a struktúrák valóban növekedni tudnak és a szubkulturális jellegen túllépve a társadalmi fősodorba belépni.
Úgy gondolom óriási veszteség ez az országnak és a környezetek is.

Ugyanakkor a jó hír az, hogy a történet él és működik, elért addig amíg el tudott, és ha egyszer lesz majd valódi döntéshozói szándék, akkor ezek a struktúrák valóban virágozni kezdhetnek majd, egy támogató jogi környezetben.

Aztán.

A gyerekeim születése után sajnos orrba vágott a magyar női valóság és a családi realitás, így 2000 környékén elkezdtük szervezni egy vidéki női önsegítő csoportot, munkaerőpiaci reintegrációs programot, tanácsadási rendszert, ilyeneket. Komplett társadalmi, szociális, szolgáltató rendszert.

Itt is teljesen zöld mezőn indultunk, olyan közegben, amiben pl. a helyi önkormányzat egyik legfőbb aggodalma az volt, hogy vajon mit szólnak ehhez a férjeink(???)…
Aki csak 5-10 éve kapcsolódott be a nők ügyeinek a követésébe, annak fogalma sincs arról, hogy mekkora ellenszélben kellett anno dolgozni. Országosan néhány női civil szervezet tolta a szemléletformálást, a társadalmi dialógust, szórványosan, közel légüres térben.

És akkor még nem volt könnyű egy honlapot létrehozni, nem úgy mint most, hogy nagyjából két kattintás akárkinek. Nem volt médiafelületünk, nem voltak cikkek sem magyarul, oktatási anyagok, semmi. Tisztán emlékszem azokra az időkre, amikor végre elkezdtek cseppenként érkezni a magyar nyelvű cikkek, amiket az emailes levelezési listákon szórtunk egymásnak a női körökben. És fordítottuk le a külföldi cikkeket önkéntesen, ezek voltak a saját szakmai anyagaink. Végtelen sok meddőnek tűnő duma, párbeszéd, látszólag eredmény nélkül.
Aztán jött a közösségi média, a nőknek lett lehetősége a saját médiafelületeiket megcsinálni és időközben beérett, berobbant a téma is. A média is rácuppant, ma már a bulvár és a női magazinok is teljesen korrekt írásokat tolnak napi szinten.

Emlékszem régen bármit találtunk azonnal szórtuk szét. Most már válogatni lehet és csak a legjobbakat megosztani, és így is marad még amit az ember már el sem olvas. Dömping van (hálistennek).

És milyen érdekes, az országban a nők és a családok helyzete mégsem változott jobb irányba. Hiába van róla sokat szó, a törvénykezési terekbe nem tud bejutni a kérdéskör olyan módon, hogy annak haszna is legyen.
Ennek okaiba itt most nem mennék bele. Számosak az okok, de amit az első példánál hoztam az itt is megvan, ugyanúgy.
A jó hír ugyanakkor, pont mint az első esetben az, hogy ezek a témák már közismertek. Egyéni szinteken rengeteg megoldás születik, lsd. a Tudatos Gyerektelenek növekedő és hangos mozgalmát. A téma abszolút napirenden van, lsd. pl. az Egy nap című filmet.

Látható, hogy egyrészt van értelme beszélni, tolni az ügyeket amiket fontosnak gondolunk. Másrészt az is látható, hogy valamiért Magyarországon ezek az alulról felfelé építkező mozgalmi ügyek és követelések nem tudják áttörni a törvénykezés plafonját és nem tudják a mainstream struktúrákat hatékonyan befolyásolni. Ez nagyon sajnálatos, érdemes lenne megkeresni az okait, és változtatni rajta. Én eléggé fontosnak tartom azt a két tényezőt, amit fentebb a biodoboz kapcsán leírtam.

Miért írok most erről?

Azért mert az idősgondozás, a gondoskodás válsága kapcsán ugyanezt a mintázatot látom előállni. Kicsit több mint három éve kezdtem Angliában bentlakásos idősgondozni és a brit egészségügyi és idősgondozási rendszert tanulmányozni. Magát az ápolási, gondoskodási témákat, Magyarországon, az idősek és haldoklók kapcsán, úgy 2011 környékén, ha jól emlékszem.

Akkoriban erről a témáról szinte még egyáltalán nem esett szó, pedig már volt közösségi és online média is. Arra is emlékszem, hogy mikor pl. ezt a blogot elindítottam, és hozzá a FB oldalt, még sokkal nehezebb volt cikkeket találni. Az utóbbi talán 1-2 évben viszont mintha ez a téma is berobbant volna. A HVG, az Index, a 444, a Mérce, a WMN, stb. kb. minden mainstream médium rendszeresen foglalkozik a kérdéssel, abszolút pörög a társadalmi dialógus. A saját cikkeim olvasottsági és megosztási adatai is jelentősen megnőttek, érezhető a figyelem növekedése a téma iránt mindenféle terekben.

Ugyanaz lesz vajon ebben is, mint a biodobozzal vagy a nők helyzetével? Megáll a sztori ott, hogy beszélgetünk róla?

Mi következik mindebből?

Sok minden, egy szempontot hoznék ide: az látszik, hogy csomó olyan égető ügy van, amiről korábban nem volt társadalmi dialógus, és most már van. Lefogadom, hogy az öregedés, az idősödés, az idősgondozás témaköre most egyre nagyobb figyelmet fog kapni. Ami önmagában is jó. Kérdés az, hogy mire megyünk mindezzel?

Tudunk-e végre valahára szintet ugrani, és meghaladni a dialógus szintjét úgy, hogy abból a társadalom nehezebb sorsú rétegei is hasznosulhassanak, nem csak az elit, aki egyéni szinteken próbálja kikaparni a saját gesztenyéjét. A “kivonulás luxusát” élvezi, ahogy egyébként jobb híján én is. Ezt a fogalmat nemrég tanultam egy szakembertől.
Tudja-e az értelmiség olyan módon továbbgondolni az ügyeket, hogy abból valódi társadalmi koncepciók is kijöjjenek, olyanok, amiket esetleg utána a parlamenti pártok a törvénykezés szintjén is materiális valósággá transzformálnak és megteremtik ezek törvényi és gazdasági feltételeit.

Úgy gondolom, hogy óriási a lehetőség és a felelősség is, ami az értelmiség, az írástudók, az újságírók, a kutatók, a civilek, az érdekvédők, a politikusok, magyarán a társadalomformáló elit kezében van. Plusz a 30 év kudarcának tanulságai.

Az egészségügy romokban, az idősek, a gyerekek, a családok, a gondoskodók magukra vannak hagyva, az oktatási rendszer romokban, és az emberek továbbra is ütemesen hagyják el az országot. Évek óta szigorúan monoton módon romlik az emberek élete, életkilátásai, jövőképe. Kivéve nyilván azét a vékony rétegét, politikai hovatartozástól függetlenül, akik a rendszer haszonélvezői és fenntartói, de nyilván ők nagyon kevesen vannak.

Mindenféle remek struktúra megvan, működik, küszködik, sajnos továbbra is csak a radar alatt Magyarországon. Simán új alapokra lehetne helyezni a magyar társadalmat, ha sikerülne levonni az elmúlt 30 év elhibázott értelmiségi viselkedésének tanulságait, és beleállni valami új, proaktív, konstruktív működési módba.

Én legalábbis így látom.

Ezt a TED-et kár kihagyni:
(CSA= Community Supported Agriculture = Közösség Által Támogatott Mezőgazdálkodás, vagyis a dobozos rendszer amit fent is írok)

És még egy fontos dolog! Szeretném megköszönni mindenkinek a figyelmét, a téma iránti nyitottságát, a megosztásaitokat, hogy kihangosítjátok amiket írok! Azt hiszem mindannyian magunkra ismerhetünk a lenti TED által említett változást csinálók csoportjai között.

******************************************************************************
Ez a blog egy napló, egy ápoló, egy bentlakásos angliai ápoló naplója. A “the personal is political” elve motivál arra, hogy nyilvánosan is elérhetővé tegyem. Úgy vélem, hogy a jelen társadalmi helyzetben változásra van szükség, mert elveink, céljaink, működési mechanizmusaink nem fenntarthatóak a jelenlegi formában.
A célom, hogy ezekkel az írásokkal hozzájáruljak egy fenntarthatóbb világ létrejöttéhez.
A posztok sokszor egymásra épülnek, ha folyamatában szeretnéd látni, érdemes lehet feliratkozni az email értesítőre a jobb felső sarokban látható kék gombon keresztül.
Facebook itt: https://www.facebook.com/egyapolonaploja/

******************************************************************************

 

 

One thought on “Van társadalmi változás! Kérdés, hogy milyen és milyen irányba megy

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.