Hülye angolok, angol hülyék


Úgy kétmilliárd +- sokszázmillió évvel ezelőtt az akkori előlények egy része úgy elszaporodott, hogy az anyagcseréjük, élettevékenységeik melléktermékei egészen megváltoztatták a Föld légkörét.

Ők a kékalgák voltak, akik teleszemetelték a környezetüket oxigénnel. Hála nekik létrejöhetett egy egészen más bioszféra, és benne mi is.

Nem lenne ma itt az emberiség ezek nélkül a kis haszontalan, vagyis inkább hasznos jószágok nélkül.

Szoktatok azon gondolkozni, hogy mi következik abból, ha nézőpontot váltunk és mind a műanyag hulladékokat, mind az embert és tevékenységeit, mind a változó klímát a Föld teljesen egészséges és organikus fejlődésének tekintjük?

Gondolajtok csak bele! Az Emberiség nem a Föld betegsége, nem eluraltuk az élőhelyeket, nem kiirtjuk a fajokat, nem átalakítjuk a klímát, hanem csak egy új, markáns átalakulás részei vagyunk.

Jöttünk, láttunk, megyünk…

Nagyon felszabadító gondolat.

Ha így, ezzel a szemüveggel nézünk körül, és ezzel a szemlélettel látjuk mindazt az irgalmatlan mennyiségű anyag-, és élőhely-átalakítást amit szapora és szorgos fajunk művelt az elmúlt kevésezer évben, akkor nagyon érdekes és felvidító film kezd el peregni a szemunk előtt.

MINDEN beton élőhely! Továbbá a taxi, a repülő, a vonat, a hulladéklerakó, a meddőhányó, a tengerekben úszkáló hatalmas műanyag-hulladék szigetek!

***

Van egy ilyen standard, magam számára sem világos eredetű, vidám érzésem mikor megérkezek Angliába. Totálisan gyengém az angol abszurd, sőt azt gondolom, hogy az élet maga egy angol abszurd. És ideérkezve mindig elönt ennek a hangulata. Klimatikusan itt biztos kicsavarodik az ember agya és elkezd furcsákat látni és gondolni.

Elnézem ezeket az épületeket, taxikat, ezt az egészen furcsa, nyakatekert világot és látom magam előtt, ahogy párX év múlva, egészen más flóra és fauna fog virágozni itt, az ember utáni csendben.
Vajon fogják majd tudni, hogy létüket annak köszönhetik, hogy a humán kékalgák teleszemetelték az élőhelyüket?

***

Megyek már az új ügyfelem felé, utazok át az angol tájon. Ez eleve mindig olyan mint egy befüvezett trip. Milyen kalandok várnak? Mekkora szívások? Mennyi fájdalom és mennyi humor? Mennyi emberség?

Hamarosan kiderül…
#newchapter #passionforlife

Teszek föl pár képet, talán átmegy a hangulata ennek a szürke komédiának.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.