Gondolatok az Ápolási Díj megemelésével kapcsolatosan


Nemrégiben a Kormányzat beleegyezett abba, hogy a tartósan fogyatékos gyerekeket nevelő szülőknek járó juttatást megemelje havi 100.000 kemény magyar forintra. (Ez egy angliai ápoló kevesebb mint 3 napos bére.)
A tervek szerint majd ezt még tovább emelik, és 2022-re éri el a MINIMÁLBÉR(!!!) összegét. Az a munka, ami iszonyatos fárasztó, lélekölő, és nem 8 órában végzi aki erre kényszerül (hévégén szünettel), hanem állandóan. (Ti nem borzadtok el ettől a cinizmustól?? 100.000 Ft…)

Ápolási díj összege 2018-ban

Alapösszegű ápolási díjra az jogosult, aki állandó és tartós gondozásra szoruló súlyosan fogyatékos vagy 18 év alatti tartósan beteg gyermek gondozását, ápolását végzi. Az ápolási díj alapösszegét a költségvetési törvény határozza meg, ez 2018-ban 32.600 Ft.

Emelt összegű ápolási díj annak állapítható meg, aki fokozott ápolást igénylő súlyosan fogyatékos személyt gondoz, akinél legalább három fennáll a következő feltételekből: önállóan nem képes étkezni, vagy tisztálkodni, vagy öltözködni, vagy illemhelyet használni, vagy lakáson belül – segédeszköz igénybevételével sem – közlekedni. Az emelt összegű ápolási díj összege a költségvetési törvényben meghatározott alapösszeg 150%-a, azaz 2018-ban 48.900,- Ft.

Kiemelt ápolási díjra jogosult az, aki olyan személy ápolását, gondozását végzi, aki a rehabilitációs hatóság komplex minősítése alapján az „E” minősítési kategóriába tartozik (rehabilitációja nem javasolt, egészségkárosodása jelentős és önellátásra nem, vagy csak segítséggel képes), vagy aki után a magasabb összegű családi pótlékot miniszteri rendeletben meghatározott súlyosságú betegségre vagy fogyatékosságra tekintettel folyósítják. A kiemelt ápolási díj az alapösszeg alapösszeg 180%-a, azaz 2018-ban 58.680,- Ft.
/forrás: https://kepmas.hu/emelkedik-az-apolasi-dij-osszege-2019-tol/

Hosszú ideje nem volt ilyesmi esemény, mármint olyan, ami a nyomorban élő, kiszolgáltatott emberek helyzetét szándékozott javítani, így ez viszonylag nagy visszhangot keltett a közéletben, téma lett a társadalmi dialógusban.

Voltak akik örültek, voltak akik kevésbé. A nők, anyák helyzetével foglalkozó szakmai terekben is folytak viták, és hangzottak el különböző szempontok, vélekedések. Kaptam én is célzottan kérdést arra, hogy mi a véleményem. Ezért írok most erről külön posztban.

Eredetileg nem akartam semmit írni, mert annyi mindent gondoltam, és annyira reménytelennek láttam bármit is írni, hogy inkább hagytam. De akkor most mégis.

A legeslegelső két gondolatom, mikor hallottam az emelésről ezek voltak:

  1. Milyen jó, hogy ezeknek a szerencsétlen helyzetű családoknak most lesz kicsit több pénze a nyomort enyhíteni.
  2. Mekkora húzása ez a kormányzatnak, milyen olcsón sikerült megint valami látszatintézkedést csinálni, amire aztán hivatkozni lehet. És amit aztán a passzív lakosság megint felhasználhat a saját kognitív disszonanciájának a csökkentésére, hogy „lámlám, haladnak azért itt az ügyek”.

Most, hogy már eltelt egy kis idő az intézkedés óta, méginkább azt gondolom, hogy az egész nyertese a kormányzat. És bár nyilván az érintett családok helyzete is egy fokkal könnyebb lesz, mégis iszonyatosan méltatlannak érzem, hogy ennek a minimális emelésnek is már örülni kell, holott még ennyi pénz sem elég, messze nem, az emberhez méltó élethez. Igazából szégyellem magam, mikor elképzelem, hogy ezeknek a családoknak ilyen szintű összegeknek kell örülnie, ami még mindig szinte semmire nem elég, csak kb. az éhenhalástól menti meg őket nagy kegyesen a hatalom.

Érdemes elolvasni a témában Betlen Anna írását, aki egy igen tág, jól átgondolt keretben értelmezi és kritizálja a jelenlegi állapotot, annak lehetséges és valószínű következményeit. Abból a nézőpontból nézve, ahonnan ő ír, teljesen egyetértek vele. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy az ő általa vázolt megoldás-javaslat megvalósulásának egyáltalán semmi esélye nincs, ilyenformán hiába van igaza, ezzel nem megyünk sokra a való világ rögvalóságában és kilátásai között.

Időközben részt vettem egy konferencián, ahol a fogyatékkal élők érdekeinek képviseletében egy maga is fogyatékkal élő nő, Hruskó Erika két nagyon fontos, és általam eddig nem ismert szempontra hívta fel a figyelmet:

  1. Ha a fogyatékkal élők szüleinek az egyetlen „munkalehetősége” a gyerek gondozása, akkor a szülőknek érdeke lesz a gyereket önállótlan állapotban tartani, ami megnehezíti ezeknek a gyerekeknek az önállósodását, a saját életük kialakítását.
  2. Fontos lenne, hogy a szülők ápolói munkája munkaviszonynak számítson, mert ez biztosítaná számukra (legalábbis elvileg) a nyugdíjhoz, és más munkavállalói juttatásokhoz és jogokhoz való hozzáférést.

Ez, hogy az ápoló családtag munkája munkaviszonynak számítson, ha jól értem ellentétes szempont azzal, amit Betlen Anna mond a cikkében egyébként.

És akkor most írnék arról, hogy mit gondolok én mindezekről.

Ezek a szempontok amikből levezetem a következtetésemet

  1. A tágabb társadalmi kontextust figyelve van két olyan jelenség/tendencia, ami a gondoskodási munkák jövőjét markánsan befolyásolják:
    Negyven év alatt az emberiség létszáma megduplázódott, hamarosan 8 milliárd embernek lesz gondoskodás igénye.  Ennek sehol nincs meg a fedezete.
    – Az aktuálisan zajló IT ipari forradalom (amiről itt is írtam) ezerrel formálja át a társadalmat és a munkaerőpiacot. Már most állandó téma a BBC-n (brit köztévé) hogy emberek milliói veszítik el a munkájukat világszerte az elkövetkező időszakban, a robotizáció hatására.
  2. A demokrácia működésének markáns jellemzője, hogy annak az érdekei érvényesülnek, akinek van érdekvédelmi/érdekképviseleti hatalma, ereje, potenciálja, tömege. Sem a gondoskodásra szorulók, sem a gondoskodók általában nem ilyenek. Ez a legfőbb kritikám egyébként Betlen Anna cikkével kapcsolatosan. Az, hogy egy olyan világ amit ő felvázol megvalósuljon, gyakorlatilag kizárt. Nincs meg az a tömegerő, mozgalmi erő, aki ezeket a változásokat ki tudná verni a döntéshozókból, nagyjából sehol a világon.
  3. A patriarchátus működésének markáns jellemzője, hogy a nőket alárendelt pozícióban szereti tartani, és ezen keresztül  biztosítani azt, hogy a reproduktív munkákat (háztartás, gyerekszülés, gyereknevelés, ápolás, gondoskodás) legyen aki olcsón és/vagy ingyen elvégzi.
  4. A kapitalizmus működésének markáns jellemzője, hogy a tőke logikája mozgatja, és egyáltalán nem érdekli az emberek hogyléte, állapota akkor, ha ehhez nem fűződik anyagi érdeke. Az emberek csak mint „munkaerők” vagy „fogyasztók” érdekesek. Azok az emberek akik sem nem potenciális munkaerők, sem nem potenciális fogyasztók, nem érdekesek számára.

Mi következik mindebből?

Szerintem az, hogy az egyre növekvő számú emberiség egyre növekvő tömegeinek nyomora gyakorlatilag semmilyen érdemi gazdasági, és/vagy társadalmi, és/vagy politikai erővel bíró csoport számára nem érdekes. Ráadásul a Brexit, a Trump-jelenség elég jól megmutatta, hogy az elégtelen közoktatásból kikerülő, a társadalmi változások miatt (is) szorongó választókat is remekül lehet befolyásolni, akár a saját érdekük ellenében szavazni. Tehát mint szavazók is könnyen zsebre-tehetők.
Én azt valószínűsítem, hogy az elkövetkező években egyre több ember fog anyagilag és társadalmilag lesüllyedni, közöttük jelentős részben azok, akik gondoskodásra szorulnak, vagy gondoskodni kényszerülnek (és még sokan mások).

Aki nem tudja elkerülni az éveken át tartó és leszívó gondoskodási feladatokat, akár anyaként, akár bármilyen családtag-gondoskodóként, egyre kevesebb külső segítségre, erőforrásra, támogató struktúrára számíthat. Megfigyelhető ez már Magyarországon és Nagy Britanniában is.
(Nyilván máshol is, csak én ezt a kettőt látom jól.)

Mik ezek alapján a konklúzióim és állításaim

  1. Valójában gyakorlatilag mindegy, hogy szakmailag mit gondolunk az Ápolási Díj megemelésének körülményeiről elvi szinten, ez az egész csak egy teoretikus és öncélú játék, az írástudó önszórakoztatása, amennyiben semmilyen érdekvédelmi potenciál nincs mögötte arra, hogy a jelenleginél „helyesebb elvek” szerint tudjunk bármit, széles körben is elérni.
  2. Bár a jelenlegi ápolási díj emelése mögött nagyon sok ember nagyon állhatatos munkája áll, végső soron maga az emelés nem egy valódi társadalmi nyomás tendenciát-fordító (game changer) következménye/eredménye. Sokkal inkább annak, hogy a kormányzatnak saját kommunikációs érdeke volt felhasználni ezeket a követeléseket, és reagálni rájuk, ráadásul gyakorlatilag fillérekből. Különösen most, mikor éppen arra akarják rászedni a nőket, hogy többet szüljenek. (És miközben orvoshiány miatt bezárt a koraszülött osztály.)
    Mind a kormányzat, mind az ellenzéki pártok használják azokat az energiákat, amiket az amúgy is nehéz, kilátástalan körülmények között küszködő emberek pluszban kipréselnek magukból, a saját helyzetük javítása érdekében. Magyarán a kormányzat most kiszúrta a szemét a társadalomnak és leginkább ő profitált belőle a saját PR-ja érdekében.
    (Gondoljunk csak bele mégegyszer: tényleg havi 100.000 forintnak kellene örülni, ezért a munkáért????)
    Az mondjuk tudható, hogy az Ápolási Díj emeléséért küzdő civilek számára ez az első lépés, és igyekeznek tovább tolni a követeléseket. Azzal biztosan nem teszünk rosszat, ha figyelmünkkel, energiáinkkal, vagy bármivel is amink van, segítjük, támogatjuk őket, illetve főképpen beszállunk ezekbe a mozgalmi követelésekbe, a saját eszközeinkkel. A gondoskodás válsága, így vagy úgy, mindannyiunkat érint.
  3. Ilyenformán a magam részéről, a realitások és a rögvalóság talaján állva, leginkább csak szimplán örülök annak, hogy pár család élete most egy kicsit, ha nem is sokkal, könnyebb lesz. Ennyi.
    Nem vonok le ebből túl sok új következtetést, maga az intézkedés szervesen illeszkedik az egyébként is megfigyelhető, jól ismert irányokba és tendenciákba (nevezetesen, hogy nem akar a kormányzat semmilyen érdemi változást a gondoskodási válság megoldásában, ellenben tovább akarja préselni a nőket a gondoskodásra, a gyerekszülésre, az ápolásra.).
  4. Úgy gondolom, hogy mindazoknak, akik érdekvédelemmel, társdalomjobbítással foglalkozunk sok éve, sajnos meg kell barátkoznunk azzal a gondolattal, hogy ha nem változtatunk gyökeresen a retorikánkon, céljainkon, logikai kereteinken, akkor emberek millióit hagyjuk magára a vágyvezérelt, sohamegnemvalósuló, pusztába kiáltott követeléseinkkel.
    Illetve hagyja most maga mögött az az új világ, ami az IT ipari forradalom során létrejön, alakul ki itt, a szemünk előtt.
    Az, hogy ezek között a nagyléptékű tendenciák között milyen pontszerű,  marginális, cseppatengerben szintű eredményeket tudunk elérni, maximum a lokális hangulatunkat tudhatja javítani vagy rontani, de érdemileg nem befolyásolja a gondoskodásra szorulók és a gondoskodók tömegeinek egyre romló életlehetőségeit. Én legalábbis így látom.

Most jelent meg a Fordulat 24-ik száma, mely könyvben már megvásárolható és online is elérhetőek lesznek a cikkek. A kötetben szereplő Nancy Fraser: A tőke és a gondoskodás ellentmondásai című cikkéből idéznék egy vonatkozó részletet:

Az alábbiakban azonban arra térnék ki részletesen, hogy a kapitalista gazdaság hogyan támaszkodik – úgy is fogalmazhatnánk, hogyan kapaszkodik fel potyautasként – olyan tevékenységekre, mint az ellátás, a gondoskodás és a társas kapcsolatokat létrehozó és ápoló tevékenységek, miközben nem tulajdonít nekik pénzben kifejezhető értéket, és ingyenes jószágokként tekint rájuk. A „gondoskodásnak”, „érzelmi munkának” vagy „szubjektivációnak” (subjectivation)
is nevezett tevékenység alakítja ki a kapitalizmus szubjektumait, hozzájárul biológiai fennmaradásukhoz, ezzel egyidőben pedig társas lénnyé is formálja őket, a habitusuk és kulturális-erkölcsi világképük alakításával. Ebben a folyamatban az utódok világra hozásának
és szocializációjának feladata központi szerepet játszik, ahogy az idősek gondozása, a háztartások fenntartása, a közösségek építése és a közös jelentéstartalmak ápolása is, illetve azon érzelmi beállítódások és értékek skálája, amelyek a társadalmi együttműködés alapjául szolgálnak. A kapitalista társadalmakban ezek a tevékenységek, ha nem is kizárólag, de nagyrészt a piacon kívül zajlanak: otthonokban, szomszédságokban, civil szervezetekben,
informális hálózatokban és állami intézményekben, például iskolákban; viszonylag kis részük ölti fizetett bérmunka formáját. A nem fizetett reproduktív tevékenységek szükségesek a fizetett munka létezéséhez, az értéktöbblet felhalmozásához és a kapitalizmus működéséhez. Ezek egyike sem tudna létezni házimunka, gyereknevelés, oktatás, érzelmi gondoskodás és számos egyéb tevékenység hiányában, (kiemelés tőlem) amelyek munkások elkövetkező generációinak létrehozását és a már meglévők feltöltődését, valamint a társas kötelékek és közös értelmezési keretek fenntartását szolgálják.

Én ezt hétköznapi nyelven úgy értelmezem, hogy vagy sikerül az emberek mozgalmainak megfordítani a hatalmi viszonyokat, és a létezés valódi alapját képező gondoskodási (és egyéb, pl. környezeti fenntarthatósági és klímaügyi) munkákat/ügyeket tenni a társadalmi keretek értelmezésének logikai középpontjába, vagy esélyünk sincs arra, hogy a jelenlegi keretek között a társadalmat működtető mechanizmusok “maguktól” megoldást találnának az egyre növekvő számú és egyre fölöslegesebb emberek gondoskodási igényeire.

Vagy mégegyszerűbben: A dobozon belül szerintem nincs megoldás, ott csak felélni tudja magát, és a természeti környezetet az emberiség. A megoldásokat a dobozon kívül érdemes keresni, és erre is egyre kevesebb időnk van. Addig meg örüljünk, hogy legalább 100.000 Ft-ja is lesz a gondoskodó szülőknek, 2022-re pedig minimálbére…  😥

És csak remélni tudom, hogy nincs igazam.

 

******************************************************************************
Ez a blog egy napló, egy ápoló, egy bentlakásos angliai ápoló naplója. A “the personal is political” elve motivál arra, hogy nyilvánosan is elérhetővé tegyem. Úgy vélem, hogy a jelen társadalmi helyzetben változásra van szükség, mert elveink, céljaink, működési mechanizmusaink nem fenntarthatóak a jelenlegi formában.
A célom, hogy ezekkel az írásokkal hozzájáruljak egy fenntarthatóbb világ létrejöttéhez.
A posztok sokszor egymásra épülnek, ha folyamatában szeretnéd látni, érdemes lehet feliratkozni az email értesítőre a jobb felső sarokban látható kék gombon keresztül.

******************************************************************************

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.