A földhöz ragadt transzcendencia


48 éves leszek, tízes kerekítéssel 50. Változó korban. Olyan is.

Felneveltük a gyerekeinket. Van hol laknom, van mit ennem és innom. Háború nem dúlja az országokat, ahol élek. Egészséges vagyok, a testem még nem akadályozza a lelkem abban, hogy az útját járja. Szeretnek, szerethetek.

Ápoló vagyok. Ápoló is. Ember, nő, anya, polgár, gondolkodó, érző lény.

Van időm. Sok időm. Az idő drága, különleges kincs. A lélek saját szobája. Ülök csendesen, befelé figyelek. Képek, érzetek, gondolatok. Jönnek, mennek, áramlanak, összekapcsolódnak, szétválnak. Sokfélék.
A meditáció, a módosult tudatállapot, a lélek permakultúrás kertje.

Az ügyfelemre gondolok, hamarosan megint nála leszek Angliában. Nehéz eset. Végtelen igényű és nem fogja vissza magát. Egy idős férfi, aki váratlanul elveszítette a feleségét. Azt szeretné, ha lelkileg is azt nyújtanám neki ápolóként, mint amit a feleségétől megkapott. Erőből kell ellent tartanom neki. Két hétig ápolom még, aztán elbúcsúzunk egymástól. A bennem élő nő nem szereti ezt a férfit, nyomasztónak és idegesítőnek tartja. A bennem élő ember, ápoló, tudja szeretni a másik, vergődő lelket. Amit ápolóként a testének és a lelkének adok, azt jó szívvel adom, feltétel nélkül, és ez jó neki. Nekem is jó, mindkettőnket emel.

Utána a fiammal utazgatok majd Európában. Párizsban reggelire vajas croissant-t és tejeskávét iszunk a sarki péknél. Hollandiában biciklizünk, lehet, hogy el is szívunk valamit.

Most a permakultúrás kertemben ülök egyébként. Meg-megcsap a megázott széna bódító illata. Sokmilliárdnyi élőlény tesz-vesz körülöttem. Rovarok, csigák, madarak, halak, növények, emlősök, mikrobák. Érzem a jelenlétüket, kapcsolódom velük. A tavacskába belefulladt egy meztelen csiga. A halak csipkedik. A kert lélegzik, benne én is. Megszületünk, élünk, meghalunk, mások születnek belőlünk, ők is élnek, ők is meghalnak. Körforgás.

Adódik a Nagy Banális Kérdés: Mi az élet értelme, van-e az életnek értelme?

Leélve közel 50 évet, egyre inkább arra jutok, hogy nincs. Abban az értelemben legalábbis, ahogy azt korábban kerestem. A racionalitás szűrőjén minden un. Élet Értelme állítás, legyen az akár vallásos, vagy tudományos gyökerű, fennakad.

Mi marad végül akkor, marad-e valami?

Oly korban élek én e Földön, és vagyok ápoló, talán először a történelem során, mikor a nőknek lehetősége van jól keresni azzal, hogy mások testi szükségleteiről gondoskodnak. Oly korban élek én e Földön, mikor a fapados repülők lehetővé teszik magyar nők ezreinek, hogy ápolással havonta sokszázezer forintot keressenek. Végre-valahára “női munkával” kiegyensúlyozott és szabad életet élhessenek.

Bár az ápolói lét, az ápolás még továbbra is lenézett, és alulfizetett munka, mégis megszületett egy olyan tér, melyben a gondoskodó nők végre nem csak kizsigerelten, lesarcoltan, tengődve végezhetik azt a tevékenységet, melyre életünk során mindannyiunknak szüksége van.

Ezen a ponton új minőség születik. Egy olyan világ képe sejlik fel a horizonton, amelyre csak áhítozhatunk nőként, férfiként, társadalomként. Egy olyan világé, melyben a gondoskodók jól, kiegyensúlyozottan, stabilan élhetnek. Ahol nem fáradtak és frusztráltak, hanem önként és energikusan tudják ápolni, az arra szorulókat. Ahol ápolt és ápoló korrekt, intim, emberi szövetségben tudja egymást segíteni. Ahol emberek úgy tudnak adni egymásnak, hogy attól nem lesznek kevesebbek, és úgy tudnak elfogadni, hogy azzal nem elvesznek.

Sok évvel ezelőtt, amikor először elmentem egy hospice-ba önkéntesnek, a lelkemnek az az igénye vezérelt, hogy az életről, a halálról, az élet értelméről tanuljak, arról elmélkedhessek. Aztán később, mikor rájöttem, hogy hogyan lehet ebből rendesen is megélni, fizetett ápoló lettem.

Most itt ülök a mágikus illatú permakultúrás kertemben. Zöngicsélnek a méhek, berregnek a szitakötők, táncolnak a pillangók, fickándoznak a halak, lengedezik a szél. Lüktet az élet és a halál, az anyag és az energiák körforgása, és minden sejtemben érzem az Élet Áramlását, melynek én is szerves része, alakítója vagyok.

Nem, nem hiszem, hogy van az életnek különleges célja, értelme. De azt élem meg, hogy ha létezik a transzcendens, akkor az biztosan hozzáférhető itt, ezen a Földön, a gondoskodáson keresztül. Ahol a gondoskodás immár nem a kizsákmányolt nők túlhajszolt valóságát, kényszereit és béklyóit jelenti, hanem a szükségleteiben ellátott lelkünkben és testünkben keletkező többlet erő, energia, jóérzés továbbadását a környezetünk lényei számára. Legyenek ők akár növények, állatok vagy emberek, vagy bármi más. Megosztva a fölösleget mindazokkal, akik lelkünk saját szobájában élnek.

*************************************************************
Ezt a posztot a Síp Galéria felkérésére írtam, még júliusban,
és a konyves.blog.hu -h jelent meg.
Az eredeti itt olvasható.
*************************************************************

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.