Asszonyom! Mutassa ki ŐSZINTE vágyát, hogy teljesítené a kívánságait!


Te is őszintén kívánnád, ha megtudnád, hogy őszintén kell kívánnod!
Hofi. Megvan?
“Personal is political” megint.

Ezt a posztot korábban írtam, nem most, csak most teszem ki.

***

Két hete érkeztem John-hoz, és mondhatom, hogy élménydús. A társadalomfürkésző énem fürdik a mélyinterjúk és a sajátélmények tapasztalásaiban és tanulságaiban, számos (pl. gender, politika, közösségi, nyelvi, érzelmi, fenntarthatósági, Brexit, birodalmi, demokrácia, generációs, élethalál, stb.) tekintetben.

Folyamatosan vizsgálom a nemi viszonyokat (is). Adott ugye a 90 éves férfi kliens és az 50 körüli ápoló nő, egy fedél alatt. A bácsi, saját beszámolója alapján, erősen szerette a nőket mindig is. Azt mondja az élet értelme a szerelem, illetve hogy sok bűntudata van amiatt, ahogy a nőkkel bánt élete során.

Ezt akkor mondta mikor megkérdeztem általánosan, hogy sajnál-e valamit, csinálna-e bármit máshogy ha újra kezdhetné. Szóval nem a nőkre kérdeztem, csak ő hozta ezt így válasznak. Azt mondja, hogy használta a nőket és ezt most már rossz neki. Amikor kérdeztem, hogy ezt miért így csinálta, azt mondta, hogy akkor az volt a norma, az volt a természetes. De már bánja.

Amit még tudni lehet, hogy pár éve veszítette el a feleségét egy tök váratlan balesetben. Ezt azóta sem igazán tudta kiheverni, és aminek okai nap-nap után rajzolódnak ki egyre jobban, a számos különböző élethelyzet érzelmi, hatalmi, és nemi-szerep nüanszaiban.

Megpróbálok mesélni erről.

Elöljáróban azt fontosnak tartom megjegyezni, hogy nagyon jól kijövünk, kifejezetten értékeljük egymást, rengeteget dumálunk. Azt mondja a bácsi, hogy az elmúlt 25 évben összesen nem dumált annyit, mint most 2 hét alatt velem. És olyan témákról is, amikről meg egyáltalán senkivel (pl. szex).

Nagyon sokat tanulok tőle, egy teljesen új világ rajzolódik ki számomra a szemén keresztül. Jószívű és kedves embernek tartom, aki a békét szereti, és azt, ha a környezetében mindenki boldog, ideértve engem is. Összesen 6 hetet fogunk egymás életében eltölteni a jelenlegi tervek szerint, tehát kifejezetten szoros a kapcsolatunk lejárati dátuma.

Amit még fontos érteni, hogy az ápolt-ápoló viszony, az Egyesült Királyságban kifejezetten jól lehatárolt, és általában mindenki által jól értett viszonyrendszer. Egy bizonyos szellemi és családi szint felett ezt mindenki érti, elfogadja, és határozottan tiszteletben tart. Legalábbis erősen törekszik rá. Ez lényeges: a szabályok, a határok, a munkakör, az idők, mind-mind elég jól és világosan szabályozottak, és védik az ápolót.
(Ellentétben pl. az általános társadalmi nők és férfiak közötti viszonyokkal, különösképpen a hagyományos férj-feleség viszonyokkal, ami ugye szintén jelentős carework/ápolás/háztartás elemet tartalmaz a nőkre nézve.)
Ez azért jó, mert ha konfliktus van, akkor elég könnyű eldönteni, hogy a munkakeret szabályai szerint kinek van igaza. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy ez mennyire fontos az ápolók szempontjából.

Fontos szempont az is, hogy a jó ápoló hiánycikk, és ha bármi nem tetszik, akkor simán kisétálok az ajtón, tehát nem függök a klienstől és jelen esetben a férfitől. Ilyen szempontból én, illetve általában is az ápoló van jobb hatalmi helyzetben.

És akkor ezek között az aránylag jól kiegyenlített hatalmi keretek és viszonyok között kezd el élni egymás mellett egy férfi és egy nő.

Az ebben az egészben az érdekes, illetve azt lehet nagyon jól tanulmányozni, hogy milyen technikák, praktikák, eszközök használatával próbálja elérni a férfi azt amit szeretne, illetve mik a céljai, adott esetben a nő kárára.

A mi esetünkben a szexuális igények ki vannak zárva, ez teljesen egyértelmű, nincs rajta vita. Ráadásul fizikai ápolást (pl. mosdatást) nem igényel, ilyen értelemben önellátó. Egyébként sok esetben ez a férfi klienseknél egyáltalán nem egyértelmű, és igyekeznek is visszaélni bármivel amivel tudnak. Ezért van az, hogy sok ápoló nem is vállal férfi klienst. Mindenesetre ebből nekem itt most nincs nehézségem.

Ugyanakkor az érzelmi igényei (hasonlóan annyi férfitársához), gyakorlatilag kielégíthetetlenek. Ha egész nap ott ülnék vele a nappaliban, és csevegnénk intelligensen, hallgatnám a szavát, továbbá full puccban tartanám a méretes angolkertjét ragyogó mosollyal az arcomon, továbbá az ő esztétikai elképzelései szerint festeném magam és hordanám a hajam, továbbá mindig kitalálnám én, hogy ő mit szeretne enni (és neki nem kéne ezen gondolkoznia), továbbá saját indíttatásból hordanám a virágot a szobába díszíteni a lakókörnyezetet nőiesen, és eközben nagyon szeretném és gyakran megölelgetném őt, akkor irtó boldog lenne.
Valójában attól lenne boldog, ha pontosan úgy viselkednék, ahogy a volt felesége. Örömmel, boldogan, lelkesen, csacsogva hoznám a női társadalmi szerepeket, nőiesen.

Marha érdekes ezt figyelni, meg azt is ahogy tolja az akaratát, ahogy fejezi ki a szándékait, és ahogy frusztrálja magát, ha ez nem így történik. Márpedig ez nem így történik, mivel nekem ehhez semmi kedvem nincs, továbbá nem is része a munkakörömnek.

Az hagyján, hogy a munkakörömnek nem része, de kifejezetten nem az a nő vagyok, aki egy ilyen játszmarendszerbe, akár feleségként, akár barátnőként, akár ápolóként vágynék/belemennék, a saját életemben sem.

És akkor ezen a ponton megbicsaklik a Nagy Nemek Közötti Játszmarendszer. Erre majd visszatérek.

Mert ugye mi van a világban? A nő, pláne az ő generációjában és osztályában, tökéletesen ki volt szolgáltatva anyagilag a férfinak. Nulla éves korától kondicionálták arra, hogy irtózatosan akarjon jó kajákkal kedveskedni a férjének, tiptopp állapotban tartani a kertet, cukin/nőiesen kinézni. Eleve úrinő volt és nem sok dolga azon túl, hogy társadalmi életet éljen és metszegesse az elvirágzott növényeket.

Ügyfelem, a férfi masszívan tolt, ki nem elégülő, és ezáltal neki frusztrációkat okozó igényein keresztül válik láthatóvá mindaz a meló, amire a társadalom szocializálta/szocializálja a nőt.

Millió apró kis utalás, nonverbális gesztus, nyomás, elvárások, szuszogás, szünet nélkül. Amit a nő csak akkor tud megúszni, ha vagy maga is pont így akarja (aka jólnevelt), vagy van lehetősége kimenekülni a helyzetből, vagy pl. fiatal nőként, potenciális feleségként, bele sem menni.

Az a baj ezekkel a hatalmi játszmákkal, hogy baromi fárasztóak. Folyton résen kell lenni, és erőből tartani ellent. Ami most 6 hétig nagyon mókás, pláne hogy direkt tanulmányozni akarom, hosszú távon szerintem elviselhetetlenül fárasztó. Közben pontosan tudom, hogy nők, feleségek, élettársak évtizedeken át küzdenek ezzel. Pláne ha egyébként nekik is megvan a saját agendájuk, amit adott esetben ugyanilyen erővel tolnak a férfi kárára, legyenek akár feleségek, szeretők, eltartásra ácsingózó, gyereket akaró nőszemélyek.

A nemek közötti játszmák iszonyú hatékonyak és rettenetesen fárasztóak. Lényegük az, hogy a másik kárára érvényesítsük akaratunkat. Ha elég jól játszik mindenki, akkor egész hatékonyan ki lehet énekelni egymásból a sajtot. Ha ez egyébként egy win-win érzelmi helyzetet hoz, éppen az adekvát játszmák mentén, akkor mindenki boldog. Ugyanez vesztes-vesztes helyzetben teljesen feléli a nők és a férfiak energiáit és a végén többnyire mindenki marha boldogtalan.

***

Kis ugrás. Ahogy meséli a bácsi, az egyik ápolója, akit éppen helyettesítek, pont olyan játszmarendszerrel dolgozik, mint ami a bácsiéval kompatibilis. A nő elvált, magányos, sokat nevetnek, tökre bírják egymást, teljesen kapcsolódnak a női és a férfi szerepek szerint. (A ház szép, menő környék, a bácsi kedves és egy igazi régivágású gentleman. Ha egy nő ebben a hagyományos szabályok szerint boldog, akkor királyság van, ráadásul még kap is érte egy halom pénzt.)
Ezt nem így mondja a bácsi csak én rakom így össze. Ugyanakkor egyáltalán nem tudnak dumálni értelmesen, a bácsi saját elmondása szerint. És a bácsi persze mindent szeretne, autonóm, önálló nézőpontú és véleményű értelmes nőt, és teljesen behódoló, a női szerepeket és a végtelen házimunkát kritika nélkül elfogadó boldog, vicces, mosolygós háziasszonyt is egyszerre. Pontosan úgy, ahogy egy csomó férfi.

A mi viszonyunkban ott bicsaklik meg folyton a rendszer, hogy nekem nincs semmilyen ilyen tipikus női-férfi játszmaigényem vele. Én itt annyit akarok, hogy rendesen elvégezzem a dolgom, kedves, baráti, nemileg semleges érzelmi viszonyban legyünk, és ennyi. Sem kertész, sem házvezető, sem szakács, sem feleség, sem házúrnője babérokra nem török, annyit kívánok csinálni, ami az ápoló dolga. Ha ki lennék szolgáltatva neki, akkor csomó kedvezményt kellene adnom, pontosan úgy ahogy a nők milliárdjai kénytelenek megtenni, nap mint nap, így vagy úgy. Őket többnyire feleségnek hívják, netán túlsarcolt ápolóknak.

És azt látom, hogy eléggé vergődik ebben, nem találja a fogást, pedig keresi. Annyira azért nem szar ez így neki, mivel érzi, hogy rendesen odafigyelek rá (érzelmileg is) ápolóként, nincs egyedül, és tényleg marha jókat dumálunk. Plusz nem vagyok nagyon ronda, ami szintén elég fontos úgy tűnik. De nagyon messze vagyunk a számára ideális körülményektől, ami viszont messze túl lenne az én ápolói határaimon.

Ami az egészből számomra a “personal is political” vonatkozású tanulság:

Én a saját életemben sem bírom az ilyen férfi-női játszmákat, és a párkapcsolataim sem ilyenek. A huszonx-éve-társam soha nem is igényelte az ilyesmit, sőt merem állítani, hogy ő is hülyét kap ezektől hosszú távon. Tehát az ilyenfajta játszmákat most tudom megélni saját bőrön a munka során, ezzel az ügyféllel. Ez nekem most maximum 6 hétig fog tartani, és utána magam mögött hagyom az egészet. De közben látom, tudom, tapasztalom, hogy hány nő él ilyen viszonyok között, ennyire érzelmileg leszívó férfiakkal, évtizedeken át, sokszor még anyagilag is kiszolgáltatva. Borzalmas lehet. Szörnyű.

Ilyenkor aztán mindig nagy szeretettel gondolok anyáinkra, akik a nőmozgalmi törekvéseikkel elérték, hogy lehessen anyagi autonómiánk és önálló, szabad mozgásterünk. Hogy kívül maradhassunk ezeken a játszmákon és élhessük a saját életünket.

Csodálatos érzés, hogy lehet már akkora szabadsága sok nőnek, hogy az ilyen típusú férfiakat nem kötelező a nyakunkba venni többé. Illetve, hogy vannak olyan férfiak is, akik kinőttek már ebből a játszma-rendszerből, és maguk is autonóm, egyenrangú, továbbá szereteten, kapcsolódáson (és nem függésen) alapuló párkapcsolatokra vágynak.

Sokszor mesél a bácsi arról, hogy milyen értékrend szerint szervezték régen az életet, mesél a házasságáról, a felesége felfogásáról. Látom a fotókat, kirajzolódik az életük. Nüanszok vannak. Felfedeztem egy boltot ami tök jó zöldséges, meséltem neki és egészen odavolt, hogy azt a boltot a felesége is mennyire szerette. Itt töltöm a napjaimat a terükben, az energiájukban. Érzékelem az idelátogató vendég öreg hölgyek kényszereit, kötelező köreit, szocializációs kereteit, elvárásait és fékjeit. Béklyóit és nyomasztásait. Az eléggé általános megfelelési kényszert ezek iránt az elvárások iránt. A végtelen igyekezetet azért, hogy a Nagy Nemek Közötti Játszmában jól szerepeljenek.

És folyamatosan itt motoszkál az agyam hátuljában, hogy MENNYIRE JÓ AZ, HOGY MOST ÉLEK nőként, a saját közegemben, és nem mondjuk 40-60-100-500 évvel ezelőtt, azok között a társadalmi keretek között.

Elviselhetetlenül nyomasztó lehetett a nők élete itt Angliában (is), legyenek akár alsóbb, akár felsőbb osztályok leányai…

A lenti kép egy kordokumentum, ez valóban így volt.

***

A poszt megírása óta eltelt 1-2 hét, nagyon érdekes, hogy közben a fentiek kapcsán hogyan változik a viszonyunk, igyekszem a következőkben azt is megírni. A munkacím: A szeretet, a barátság, a szerelem nem jár, és nem is kikövetelhető.

******************************************************************************
Ez a blog egy napló, egy ápoló, egy bentlakásos angliai ápoló naplója. A “the personal is political” elve motivál arra, hogy nyilvánosan is elérhetővé tegyem. Úgy vélem, hogy a jelen társadalmi helyzetben változásra van szükség, mert elveink, céljaink, működési mechanizmusaink nem fenntarthatóak a jelenlegi formában.
A célom, hogy ezekkel az írásokkal hozzájáruljak egy fenntarthatóbb világ létrejöttéhez.
A posztok sokszor egymásra épülnek, ha folyamatában szeretnéd látni, érdemes lehet feliratkozni az email értesítőre a jobb felső sarokban látható kék gombon keresztül.

******************************************************************************

One thought on “Asszonyom! Mutassa ki ŐSZINTE vágyát, hogy teljesítené a kívánságait!

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.