John


Új ügyfélnél vagyok, de most csak egy hónapra. Január óta nem voltam ápolni egyéb teendők és ügyek miatt, és most is csak pár hétig leszek, aztán megint nem. Írtam erről egy posztot már, még vázlat, kiteszem a napokban ha minden jól megy.

John 90 éves lesz holnap, vasárnap üljük a szülinapi buliját. NAGY BULI LESZ. Akkor leszek itt pont egy hete. Ezen a vidéken még soha nem jártam, minden tök új megint. Az eleje ilyenkor mindig izgalmas és sűrű. És totál belecsöppentem a szülinapi készülődésbe. Negyvenen leszünk nagyjából, és mindenhonnan áramlanak ide majd a haverok és havernők. 80 alatt (ha jól veszem ki) nincs senki, csak a gyerekei meg én. Az egyik “csajszi” lehet hogy nem jön, mert nemrég eltörte a kezét és nem biztos hogy tudja vállalni az utat így. Pedig nagyon jönne, mondta a telefonban, hogy azért szerinte bevállalja. A másik dáma Londonban él, reggel bevágódik a kocsijába és elmegy 30 mérföldre a régi fodrászához, mert évtizedek óta hozzá lojális és közben elköltözött már onnan. Továbbá, hogy tiptop legyen obviously, mire ideér a bulira.
Ő 92 éves…

Szóval ilyesmi lesz a móka. 4 asztal körül ülnek majd a különböző nemzetek képviselői. Bár orosz hússaláta nem lesz, de a vendégsereg összes évszáma úgy 3600-ra jön ki ahogy tippeltem. Én leszek a legfiatalabb csitri a magam 47 évével. Néha szinte kínos a korom, mintha gyerek lennék. Ezen így el is röhögcsélek csendesen, mikor próbálom értelmezni a perspektívákat és a helyzeteket melyekben magamat találom.

A bácsi egyébként nem valami happy öregúr. 3 éve meghalt a felesége váratlanul, leesett a lépcsőn és ott helyben meghalt. Majdnem 10 évvel volt fiatalabb a bácsinál, ő ápolta valójában, és senki nem volt arra felkészülve, hogy a néni hal meg előbb. Főleg a bácsi nem, ezt mindig mondja. Ezek az öregurak amúgy is általában elég életképtelenek egyedül. Nem véletlen intézik úgy a férfiak, hogy legyen valami feleségük/élettársuk, aki most, főz, takarít rájuk. Nagyon-nagyon hiányzik neki, sokszor mondja és mesél róla. Úgy veszem ki a szavaiból, hogy nagyon jó barátok voltak.

Akarok majd írni a női-férfi dinamikákról is, elég érdekes. Bentlakásos ápolóként ő az első olyan férfi ügyfelem aki egyedül lakik (élő feleség nélkül). És a bácsi magányos, mindenféle lelki igényei vannak, amiket szeretné, hogy én kielégítsek, amire viszont nem szól a mandátumom sem az indíttatásom, szóval van egy kis határkijelölési csörte. No, de erről majd külön. Egyébként teljesen “úriember”, normálisan viselkedik, ami eleve nem mindig van így férfi ügyfelekkel, szóval valójában nincs gond.

Ami tök jó, hogy nagyon intelligens és szeret gondolkozni. Egy hete dumálunk az élet, halál, isten, mennyország, pokol, bűn, szeretet, házasság, szerelem, válás és hasonló témákról. Ő egy (elég sajátságosan és pragmatikusan) hívő ember, egy volt katona, és ilyen régivágású konzervatív öregúr. Én egy (hozzá képest) elég fiatal, rendszerkritikus, a hagyományos nemi szerepeket távolról kerülő nő. Azon teljesen lepadlózott, hogy soha nem sminkelek és nem vettem fel a férjem nevét.
Mind a ketten szeretünk vitázni, szóval nem unatkozunk… És érdekes módon mégis sokmindenben elég hasonlóan gondolkozunk morális, elvi kérdésekről, értékekről.

Az is egy érdekes és új helyzet számomra, hogy tudom, hogy csak pár hetet leszek itt, tehát érzelmileg nem hosszútávra rendezkedünk be. Ez totál másfajta dinamikát jelent/hoz mint eddig. Ha minden jól megy, írok majd erről is. Nagyon izgi.

Mi van még? Lehet inkább kiteszem ezt, adagolni kell a gyógyszert… Mármint a bácsinak.

Közben lezajlott a vacsora, a lánya is itt van, hárman ettünk. A lánya 60 lesz. Elmesélte a válását, a boldogtalan házasságát, a boldoggá válását, erre reagált az apja. Megrázó élmény üldögélni egy tökéletesen random középosztálybeli angol család étkezőjében, és hallgatni az ilyen viszonylag mélyre menő spontán családi dialektusokat. Nekem eleve ezt hozza ki általában a személyiségem az emberekből, mondják is, hogy soha nem szoktak ilyesmikről beszélni, de azért csak ontják a szót. Mindig megrendít, hogy milyen mélységek és drámák vannak az arcok, az emberek, a szavak, a mondatok mögött. És rettentő megtisztelő, hogy elmondják.

Véletlenül befutott még most egy másik haver, ő csak 83, egy volt pap. Olyan mosolya van, a műfogsorával, hogy egy horror filmben, vagy egy Monty Python komédiában simán sztár lenne. Lent csevegnek veszettül a sherry mellett.

Hát emberek, jó a műsor megint. Tulajdonképpen imádom ezt, ez az igazi színház, tök hiteles és átélhető szereplőkkel. Impro…

Stay tuned, more to come hopefully.

******************************************************************************
Ez a blog egy napló, egy ápoló, egy bentlakásos angliai ápoló naplója. A “the personal is political” elve motivál arra, hogy nyilvánosan is elérhetővé tegyem. Úgy vélem, hogy a jelen társadalmi helyzetben változásra van szükség, mert elveink, céljaink, működési mechanizmusaink nem fenntarthatóak a jelenlegi formában.
A célom, hogy ezekkel az írásokkal hozzájáruljak egy fenntarthatóbb világ létrejöttéhez.
A posztok sokszor egymásra épülnek, ha folyamatában szeretnéd látni, érdemes lehet feliratkozni az email értesítőre a jobb felső sarokban látható kék gombon keresztül.

******************************************************************************

 

 

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.