Az irracionalitás gazdasága, avagy óda a hozzátartozóhoz


Az ominózus sövény

Nem vicces, hogy Homo Sapiensnek nevezzük magunkat? Tulajdonképpen mit ért az emberiség azon, hogy ő egy Sapiens? Min gondolkozunk? Mi alapján mondjuk, hogy bölcsek vagyunk? Ha körülnézünk és higgadtan értékeljük a tevékenységeink hatásait bolygószerte, akkor mire vagyunk annyira büszkék és önérzetesek? Vagy legalábbis mi a mentségünk?

Kétségkívül vannak olyan tulajdonságaink, melyekben élővilágszerte elég jók vagyunk. Remekül csépeljük a szúrós növényt más nemzőszervével például. És még csak észre sem vesszük, az esetek többségében.

Időseket figyelve mindez különösen láthatóvá válik, ha szeretnénk látni.

Vannak ugye a demens öregek, akiknek “értjük az irracionális viselkedését”. Meg vannak azok az öregek, akik már “megcsontosodtak”, “bogarasok”. És akkor minek nevezzük azt, mikor valaki teljesen tiszta, és mégis érthetetlenül értelmetlen dolgokon pörög? És hogyan vélekedünk minderről? Elnézőek és megértőek vagyunk, hisz olyan aranyos a töpörödött anyóka, vagy iszonyú dühösek vagyunk, mert órákon át feltart ezzel valakit? És egyébként is, ha jobban megnézzük, a saját rendszerén még van is értelme. Nyilván le kell nyírni a sövényt, ha mindig is le volt nyírva, meg egyébként is kulturális elvárás. A sövény nyírva jó…
De vajon megvan az energetikai, anyagi, care-work fedezete?

Előrebocsátom, hogy nagy tisztelője vagyok az irracionális viselkedésnek. Magam is jó vagyok benne, ahogy mindenki. Kedvenc hobbimnak semmi értelme, még macerás is, és nem is olcsó. Minden, csak nem racionális.
Tovább megyek. Valójában azt gondolom, hogy az emberiség nemhogy nem racionális, de még a tudatosság is alig-alig köszön vissza a mindennapi döntéseinkben. Ami szintén rendben van, tudok vele együtt élni és szerethetőnek is tartom, két feltétellel:
1. nem próbáljuk bemesélni magunknak az ellenkezőjét, és elfelejtjük a Sapiens részét az identitástudatunknak,
2. nem mással vitetjük el az átgondolatlanságunk balhéját, jellemzően olyanokkal akik nálunk kevesebb hatalommal bírnak, kiszolgáltatottak számunkra, vagy csak tényleg törődnek azzal, hogy nekünk jó legyen.

Mondom a példát, egyet a csilliárd közül. Sokadszorra futok bele abba, hogy a társadalom figyelme szegény öregeken van, akik gondoskodásra szorulnak, amúgy is már öregek, tisztelni kell őket, plusz megérteni a bogaraikat is. Ott, ahol erre van forrás, eszerint a szempont szerint lesz optimalizálva a rendszer. (De hol van meg erre a forrás valójában, és tényleg megvan-e??? Racionális társadalomszervezőink átgondolták ezt rendesen?)
Aztán eltelik egy kis idő, és a színtéren lassan láthatóvá válik egy másik személy, a hozzátartozó, aki végtelenül kimerült. Többször megfigyeltem ezt. Elkezdek egy ügyfelet ápolni, mindenki szeme rajtam. Látni akarják, hogy megfelelően ápolom-e a klienst, nem élek-e vissza a kiszolgáltatottságával, odafigyelek-e. Ekkor még minden hozzátartozó látszólag iszonyú erős, határozott és áll a sarkán, a család összezár, érdekvéd.

Aztán eltelik egy kis idő, megnyugszanak hogy a mama/papa jó kezekben van. Látják azt is, hogy senkivel nem feszülök, végzem a dolgom és alapvetően megértő vagyok a helyzettel. Egyrészt ez a dolgom, másrészt meg is fizetnek érte, harmadrészt tényleg belefér nekem mindaddig, amíg nem kezdenek el nettóban (és öncélúan) cseszegetni, de onnan meg elmegyek.

És aztán váratlanul eljön a nap, mikor állunk a nappaliban míg a mama/papa a klotyón ül, és a hozzátartózó sír, folyik a könnye, hogy ő már ezt nem bírja.

Megfigyeltem ennek a forgatókönyvét. Az idős ember egyre inkább veszíti el a kontrollt az élete felett, és ez alapvetően megrendíti a biztonságérzetét, a kompetenciájába vetett saját hitét. Eleve marhára ráér, semmi dolga, több-kevesebb sikerrel próbálja feltölteni azt a rengeteg üres időt, ami a rendelkezésére áll, a nagyon hasonló napok során. (Már ha még egyáltalán agyánál van, és nem napi 24 órában önveszélyesen és zavart tudattal bolyong. Az különösen nagy élmény a hozzátartozóknak.)

És akkor elindul a pótcselekvés. Új szemüveg kell, új gardrób szekrény, le kell festeni a garázst, összesöprögetni a leveleket, amiket ha hagyjuk akkor simán elvisz a szél, meg eleve hullik le reggelre megint. És hát még a sövény is…

A valaha volt aktív élet emléke, és besült, újranemgondolt mechanizmusai egyre kevésbé racionális dolgokat akarnak csináltatni, az öregedő ember agyában motoszkáló vezérhangyával. Amit ha a hangya tulajdonosa nem tud már kivitelezni, akkor szegény hozzátartozók lesznek azok, akik az egészet szívják.

Ördögi játszma ez, és nem tudom mi a megoldás.

Az biztos, hogy a gondoskodást végzők, és itt most a családtagokat értem (nem a fizetett ápolókat), rendre sokkal rosszabb állapotban vannak mint azok, akiket gondoznak. Legyen az akár öreg, beteg, fogyatékos, vagy gyerek.

A gondoskodó jellegű munkáknak nincs meg a fedezete a jelenlegi módon és közgazdasági realitással berendezett társadalomban. Tovább élünk, sokan vagyunk, és még ott vannak a gyerekek, a kutya, és a nyulak is. Plusz a saját öregségünk fedezetét sem ártana előteremteni valahonnan, ha nem akarjuk, hogy a gyerekeink legyenek azok a nappaliban síró középkorúak, akiknek már az idegeire megyünk azzal, hogy megint le kéne nyírni a k*va sövényt is. Szerintünk…

A Homo Sapiens társadalmai többnyire az egymásrautaltságon alapulnak. Közösségi lényként tűnünk funkcionálni, melyben ezer szálon függünk egymástól. A gondoskodás, az ápolás, a gerince társadalmunk működtetésének, még akkor is ha a “tudatos”, “átgondolt”, “racionális” közgazdasági rendszereink erről mérsékelten óhajtanak tudomást venni. Olyan is lett mostanra. A gondoskodó munkákat végzők viszik el hátukon az emberiséget, mindannyiunkat, hisz mind rászorulók vagyunk.
Lassan talán érdemes lenne elkezdeni azzal is “racionálisan” foglalkozni, hogy ha a gondoskodók gerince beleroppan a terhelésbe, azzal mit kezdenek a gazdasági rendszereink.

 

******************************************************************************
Ez a blog egy napló, egy ápoló, egy bentlakásos angliai ápoló naplója. A “the personal is political” elve motivál arra, hogy nyilvánosan is elérhetővé tegyem. Úgy vélem, hogy a jelen társadalmi helyzetben változásra van szükség, mert elveink, céljaink, működési mechanizmusaink nem fenntarthatóak a jelenlegi formában.
A célom, hogy ezekkel az írásokkal hozzájáruljak egy fenntarthatóbb világ létrejöttéhez.
A posztok sokszor egymásra épülnek, ha folyamatában szeretnéd látni, érdemes lehet feliratkozni az email értesítőre a jobb felső sarokban látható kék gombon keresztül.

******************************************************************************

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

w

Connecting to %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.