Ügyfél típusok ápolói szempontból, avagy when nothing goes right, go left!


Írtam már ezt, de most megint: nem győzöm hangsúlyozni, hogy még az ápoláson belül is óriási különbségek vannak helyek, ügyfelek és fizetések között, a tömény szívás és a (jól) fizetett szanatórium két szélsőértéke között, ápolói szempontból. Aki csinálja tudja ezt, aki nem, az nyilván rájön magától is ha gondolkozik. Amiért mégis írok róla az ahhoz kapcsolódik amiken mostanában sokat gondolkozom, hogy mit akarhatnak, mit követelhetnek az ápolók. Mi lehet a cél, hogyan javíthatjuk saját egyéni munkakörülményeinket és milyen érdekvédelmi, lobbi szándékaink lehetnek, milyen érveléssel?

A fizetésre vonatkozó számítások ebben a posztban vannak.

Most arról szeretnék írni, hogy ápolói szempontból, a munka nehézsége tekintetében milyen tipikus ügyfélcsoportokat lehet megnevezni, és velük kapcsolatosan mik lehetnek az elvárásaink saját magunk szempontjából, és érdekvédelmileg is.

Onnan indítanám a gondolatot, hogy LÉTEZIK ideális ügyfél, és energetikai egyensúly ápoló és ápolt között. Létezik, még a mai viszonyok között is, Angliában és Magyarországon is. Elindult egy párbeszéd pár magyarországi bentlakásos ápolóval, és azt a számomra meglepő információt kaptam, hogy budapesti relációban létezik napi 8-10.000 Ft-os bér, és heti váltásban lehet csinálni akár. Az azt jelenti, hogy tisztán van az embernek 140 eFt fizetése és havi két hét szünete, ami, ha nem nagyon macerás az ügyfél, akkor még Magyarországon is vállalható akár. És akkor nincs az ember irodához, vagy (magyar!) vállalkozáshoz láncolva.

Az én jelenlegi ügyfelem is abszolút ideális ügyfél, valóban max. napi 5 kontakt óra munka van vele, egyébként kedves, nem vérszívó, tehát a standby időszakokban ki tudok kapcsolni, nincs stressz, tudom a magam dolgát csinálni. Éjjel alszik, én is.
A fizetés ehhez mérten teljesen rendben van.

És ha valaki követte amit az előző ügyfelemről, és az ottani viszonyokról írtam, akkor láthatta, hogy az meg kb. az abszolút negatív rekord. Bár nyilván mindig van rosszabb. Az ügyfél és a közeg, amit többet nem kívánok elvállalni. És a pénz ott is ugyanaz volt mint most.

Szóval akkor a csoportosítás.
3+1 kategóriába tudom sorolni az ügyfeleket, plusz hozzá pár kiegészítés. A munka nehézségében véleményem szerint nem elsősorban a kliens fizikai állapota a döntő, sokkal inkább a mentális. És még csak nem is az, hogy demens-e vagy sem, volt már nagyon ápolóbarát demens, és totál vérszívó nem-demens ügyfelem is.

Simán lehet, hogy másnál egy máshogy áll össze, de én azt látom, hogy vannak kifejezetten rémes emberek. Akik sokszor már fiatalon is rémesek, képtelenek energetikailag a saját lábukon állni, és állandóan más energiáját szívják. Baszogatnak, kötekednek, semmi nem jó nekik, állandó figyelmet akarnak, összeférhetetlenek, zűrösek. Ez aztán öregkorra mégrosszabb sokszor, mikor már ellátni sem tudják magukat, viszont a bentlakásos ápoló ott van állandóan, azzal lehet kötekedni, próbálni leszívni. Ez egyébként sokszor nem is tudatos. A rémes emberek nyomasztó, elmeileg megcsontosodott ember-szörnyetegekké válnak gyakorlatilag. Na, ezek azok az ügyfelek akik fullra leszívják az ember lelkét, és akiktől legjobb mihamarabb elmenekülni.

Az ügyfél fizikai állapota nagyon változó lehet, és a konkrét testi ellátás az 1-2 órától a napi sok óráig terjedhet. Egy ideális világban ez egy kiszámolható napi munkamennyiség, ami visszaköszön a fizetésben. És ha nehéz a test ápolása, akkor az ápolónak megéri elvállalni, többet keres, és többet van szüneten. Tehát ez energetikailag szintén rendben tud(na) lenni. Ha ezt sikerülne elérni, mármint hogy az ügyfél fizikai ápolás-igénye arányos a fizetéssel, és ez köztudott lenne, talán jobban odafigyelnének az emberek még aktív korukban a fizikai állapotukra is. Bár a sors keze elég trükkös, kicsikét túl egyszerű lenne ha csak ennyi elég lenne egy békés öregséghez, és egy jó halálhoz. Kolléga épp mesélte a minap, hogy pl. mi a melója a 38 éves, sportbalesetes, mozgásképtelen ügyfelével…

Aztán vannak olyanok is, akik egyébként nem direkt leszívók, csak kamikázék, ott az a nehéz, hogy figyelni kell, hogy ne mászkáljon el, ne essen el, ne sérüljön meg, ami sokszor (nagyon) nem könnyű. Ez mondjuk számomra egy elvi nyitott kérdés is, hogy mennyire dolga/célja/feladata a társadalomnak megmenteni az embereket saját maguktól, és milyen áron, de ebbe most nem megyek itt bele.

Fontos szempont még, hogy milyenek a lakhatási körülmények, mennyire barátságos a ház, az ápoló szobája, van-e esetleg saját fürdőszobája, kert, pihenéshez jó tér.

És van egy plusz szempont is, a hozzátartozók. Hogy velük mennyire lehet jól kommunikálni, együttműködni, azok mennyire vérszívók/támogatók/partnerek. Hallottam már olyat kollégától, hogy az ügyfél tök rendben volt ápolói szempontból, de a hozzátartozó szekírozta szét az ápolót a takarítási mániájával, úgy, hogy igazából a takarítás nekünk nem feltétlen dolgunk.

Szóval akkor a szubjektív 3 fő kategória:

  1. Napi max. 5 kontakt óra munka, az ügyfél segítséget igényel (nem megmentést), és lelkileg/mentálisan nem vérszívó, érzelmileg áll a saját lábán.
    (A jelenlegi bérviszonyok ezen a szinten korrektek nagyjából.)
  2. Az ügyfél testi ápolása macerás, sok órás, adott esetben sok mozgatást, pelenkázást, etetést, speciális kezelést igényel, de egyébként lelkileg/mentálisan nem vérszívó, érzelmileg áll a saját lábán.
    (A jelenlegi bérviszonyok között ezt nem fizeti meg a társadalom.)
  3. Érzelmileg, lelkileg, mentálisan nehéz ügyfél, akár kevés, akár sok fizikai ápolási igénnyel. Ez a legnehezebb, és gyakorlatilag folyamatos stressz.
    (Minden tiszteletem azé aki ezt még megfelelő fizetés mellett is bevállalja.)

+ 1: A hozzátartozók nehezek, leszívók, kötekedők, netán még a lakás körülményei is rosszak.

+még1: Hogy éjjel alvós-e az ügyfél, kell-e hozzá kelni. Van aki bírja ezt ápolóként, van aki nem.

Kollégák véleménye érdekelne erről. Ti hogy látjátok az ügyfeleket munka-szempontból? Mik még a szempontok? Kihagytam valami lényegest?

Mit állítok tehát, érdekérvényesítési szempontból? Alapvetően most két dolgot.

  1. Ha a társadalom nem képes olyan struktúrákat és körülményeket kialakítani, ami nem a gondoskodást elvégző ápolók kárára és számlájára írja a rászorulók ellátását, vagy másképpen, minden kínt az ápolónak kell viselni, türelmesen, megértően, és végtelen energiával, ráadásul alulfizetve, akkor ezen a ponton érdemes beinteni.
    Pontosan tudom, hogy ez mennyire erős állítás, és mekkora riadalmat/ellenállást/tiltakozást szokott okozni, de nem baj. Éppen ideje, hogy a sarkunkra álljunk, és ne hagyjuk magunkat kihasználni. Ahogy rossz emberi kapcsolatban sem jó benne maradni, úgy rossz ápolási viszonyban sem. És nem tudom eleget hangsúlyozni, hogy ügyfél van bőven, attól nem kell félni, hogy az ember munka nélkül marad.
  2. A másik, hogy sem nőként, sem ápolóként nem dolgunk a társadalom lelki szarát a nyakunkba venni. Sem fizetett ápolóként, sem gondoskodó családtagként. És különösen nem alulfizetve, vagy ingyen. Akármennyire is mondja akárki, hogy nekünk az a dolgunk.

Mindezek fényében személy szerint én ott tartok, hogy kimondtam magamnak, hogy mostantól kezdve csak az első típusú ügyfeleket fogom elvállalni. Minden eszközöm és hátterem megvan a jelen időszakban ahhoz, hogy ezt megtehessem, és ennyi. End of discussion.
Január után, mikor eljöttem az akkori igen “demanding” állandó ügyfelemtől, és kivettük a lakást a kollégámmal, még bizonytalan voltam, hogy hova lehet kifuttatni ezt az egész vállalkozást Angliában. Mostanra látom ezt, és jó szívvel tudom mondani, hogy abszolút működik, működhet bárki számára, nem ördöngösség. Legalábbis a jelen időszakban, vagy amíg máshogy nem bizonyul.

Van bennem düh, és proletár/mozgalmi lendület, mikor arra gondolok, hogy ehhez képest milyen lehetetlen körülmények között dolgoznak ápolók, jólelkű emberek, akik csak azért nem borítják rá az asztalt a szörnyeteg kliensre, vagy a hozzátartozókra, mert amúgy tényleg nehéz helyzetben hagynák a családokat. Nagyon sok ápolótól hallom ezt.
Ezen a ponton nagyon alaposan átgondoltan lázítanám a kollégákat, hogy ne hagyjuk magunkat. Éppen ideje, hogy a társadalom és annak polgárai összeszedjék magukat, és ne a náluk rosszabb helyzetűek, a gyengébb hatalmi helyzetűek kárára élősködjenek, amíg csak megtehetik! És akkor dönthet egy társadalom, hogy stadion kell-e neki, óriásplakát, vagy tisztességes ellátás…

És akkor szépen elsimulhatnak a dolgok. Kialakulhatnak az energetikailag kiegyenlített viszonyok, és kihasználás helyett együttműködéssé változhat az ápoló és a kliens viszonya. Mindenki úgy tudhat adni magából, hogy azzal nem veszít, és úgy tudhat elfogadni, hogy azzal nem vesz el. Egy ideális világban…. Melyet vagy összerakunk egyesével, vagy nem lesz olyan.

***

Hamarosan vége ennek a monstre munka etapnak. Ilyen sokat, szünet nélkül még nem toltam egyben, nem is nagyon tervezem egyhamar. Igen büszke vagyok magamra, hogy így helyt tudtam állni, kalandos/tanulságos/challenging pár hét volt. De itt most jól kipihentem magam, feltöltekeztem, átgondoltam a következő hónapokat. A terv,  hogy ezt az ügyfelet bevállalom megint hosszabb távra. Összebeszéltünk egy kollégával, akit nem becsültek meg eléggé az előző helyén, átjön ide, és váltásban csináljuk majd ezt a munkát. Neki is jobb lesz, sokkal könnyebb ügyfél, közel dupla bér… #egysegbenazero
A néni  egyébként egy köpésre lakik a reptértől, ahonnan közvetlenül tudok hazamenni, a mediterránba.

És ha a sors keze is úgy akarja, a család jön hamarosan, kirándulunk egyet Skóciában, lazulunk, jövőtervezünk. Aztán irány haza együtt a tengerpartra. A teniszpartneremmel lebeszélve a következő hetek. Egy csodás svéd arc, akinek még a társasága is üdítő, nem csak a röptéje. Pláne így a wimbledoni közvetítések által elbűvölten.

Jogunk és lehetőségünk van jó munkát találni! És nem dolgunk egy vérszívó társadalomról erőn felül, anyagi elismerés nélkül gondoskodnunk! Senkinek! Éppen ideje lelkileg felnőni mindenkinek, aki ápolást akar, és már nem gyerek. Ideértve a társadalom egészét, mint emberek által épített, és ekképpen változtatható struktúrát is.

😀 Btw, tök jó ez a kép a poszt elején, nem? Még régebben csináltam egy szünet alatti sétán.

.

.

 

******************************************************************************
Ez a blog egy napló, egy ápoló, egy bentlakásos angliai ápoló naplója. A “the personal is political” elve motivál arra, hogy nyilvánosan is elérhetővé tegyem. Úgy vélem, hogy a jelen társadalmi helyzetben változásra van szükség, mert elveink, céljaink, működési mechanizmusaink nem fenntarthatóak a jelenlegi formában.
A célom, hogy ezekkel az írásokkal hozzájáruljak egy fenntarthatóbb világ létrejöttéhez.
A posztok sokszor egymásra épülnek, ha folyamatában szeretnéd látni, érdemes lehet feliratkozni az email értesítőre a jobb felső sarokban látható kék gombon keresztül.

******************************************************************************

 

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s