Mit akarhatnak, mit követelhetnek az ápolók 2.


Az egy nehéz ügy a társadalomban, hogy akik írástudók, értelmiségiek, és főképpen kutatók, többnyire nem a Maslow piramis legalján próbálnak túlélni, így nem annyira vágják, hogy a társadalom rabszolgáinak mi a valósága, és mik a lehetőségei. Szemlélni, kognitívan kutatni, vagy saját bőrön megélni valamit, nagyon különböző társadalmi víziókat eredményez, láthatóan.

Tulajdonképpen jól ki van ez találva. A mezőgazdaságban, vagy a gondoskodásban dolgozó iskolázatlan tömegek így egészen jól kihasználhatók, a hangjuk nem hallatszik, az érdekeiket senki nem képviseli gyakorlatilag, illetve összességében nagyon kevés az érdekvédelmi hang/erő, ahhoz képest, hogy milyen gyökeresen kellene átformálni a társadalmi struktúrákat annak érdekében, hogy ez a fajta igazságtalanság csökkenjen.

Abszolút igaz ez a gondoskodó jellegű munkák végzőire is, akik többnyire nők még mindig. Érdemes megnézni azokat a témákat amelyek a nőmozgalom napirendjén vannak, akár Magyarországon, akár a nyugati országokban. És még nőmozgalmároktól is lehet hallani olyat, hogy nem kellene a kínokat versenyeztetni. Ezt többnyire abban a kontextusban, mikor felmerül, hogy bizonyos nagyon véges erőforrásokat hova kellene tenni, milyen prioritások alapján rangsorolni az elosztásukat. Most ebbe részletesen nem mennék bele, csak egy példát mondok. Az Európai Női Lobbi úgy 10 éve csinált egy care-work kampányt, aláírásgyűjtés volt, petíció, és óriási bukta lett sajnos. Pedig az EWL az egyik vezető európai nőügyi szervezet. De ha jól emlékszem, 10 éve még 10.000 aláírás sem gyűlt össze a témában, európa szerte.

A gondoskodó jellegű munkák igazságtalanságát és közgazdaságtanát piszkálni nehéz ügy, nem kis részben azért mert óriási osztály-ellentétek és valós gazdasági érdekellentétek húzódnak meg mögötte. Az érdekképviseleti potenciállal bíró embereknek egyrészt nem kellemes szembesülni azzal, hogy ők maguk is kizsákmányolják mindazokat, akiket alulfizetetten alkalmaznak a rokonaik vagy saját maguk ápolására, másrészt meg akinek van pénze az bevonulhat nem túl gáz otthonokba, és akkor megoldják valahogy. A magyar viszonyok között ezek lennének a korrekt fizetések.

A nőmozgalmi tevékenység is egyfajta luxus, ha úgy nézzük, és aki megteheti hogy részt vesz benne, az általában inkább olyan ügyeket képvisel ami őt is, az ő szubkultúráját is érinti. Nem is véletlen, hogy a munkahelyi óvoda, a jobshare, a rugalmas munkaidő, gender pay gap, munkahelyi szexuális zaklatás még mindig sokkal népszerűbb témák, mint az ápolás viszonyait kitisztázni.

Csakhogy, ahogy írtam már ebben a posztban is, meg ebben is, most egy új történelmi helyzet van, az idősödő társadalomban, ahol már a “középosztály” is szív amiatt, hogy nincs elég ápoló. Még magyar ismerőseim is gyakran írnak, hogy nem tudok-e magyarországi megoldást az idős rokonuk ápolásának megoldására.

És van egy másik fontos jelenség is: a tudatosan gyereket nem vállalók egyre többen vannak, és egyre tudatosabbak. A köreikben azt látom, hogy az időskori öngondoskodás kérdésköre abszolút nyitott és vitatott kérdés. Keresik az utakat, a megoldásokat, sokkal tudatosabban mint azok, akik eleve nyögnek az utódaik nevelésének kínja alatt, és nem nagyon van energiájuk annyira előre gondolkozni. És van egy harmadik pozitív jelenség is, hogy egyre több alternatív kezdeményezés van, ilyen közös, kommuna-jellegű életközösségek kialakítására. Ezeket szoktam posztolni ha találok, a blog FB oldalán.

És még egy dolog van, azáltal, hogy egyre több keurópai értelmiségi nő kezdi el effektíve csinálni a terepi ápolást Angliában, Németországban, Ausztriában, a skandinávoknál, így egyre több ismeret jut vissza az érdekképviseleti szintekre az ápolók, a gondoskodást végzők valóságából. Csak azóta mióta én ebbe üzletileg is belefogtam és jobban figyelek, látom, hogy mennyire nyílik az érdeklődés a téma iránt, amit a közösségi média nyilván fel is tud erősíteni, meg teszi is. Nyilván sokmindenkinek van idősödő szülője, nagyszülője, láthatóan rezdülnek az emberek a témára, ha az érdemben tematizálódik.

Figyelem egyébként, ahogy szivárog a téma a mainstream napirendbe, egyre több pontatlanság és butaság is elhangzik, de ez ezzel jár, ha elkezd egy téma bekerülni az érdemi társadalmi dialógusba. Eddig a legjobb cikk szerintem ez, gyakorlatilag hibátlan szakmailag.

Jelen pillanatban erősen hiszem, hogy a téma rövid időn belül ugyanolyan központi jelentőségű lesz, mint 10-15 éve a kisgyerekes nők helyzete volt, Magyarországon, (és amire akkor még pályázati források is voltak, de már nincsenek). Túl égető a kín mostanra, túl sok embernek. Túl szar állapotban van az egészségügy, és túl sok orvos, nővér, ápoló, gondoskodási rabszolga lép le az országból. De majd meglátjuk.

***

Eddig volt a politikai szint, most visszairányítanám a fókuszt a személyes szintre. Mivel keresleti piac van, és az ápolóknak itt Angliában elég nagy elvi mozgástere abban, hogy hogyan, mennyit és mennyiért dolgozzanak (úgy értem a korábbi rabszolgaléthez képest), így abszolút van lehetőségünk a munkakörülményeinket a saját igényeink szerint javítani. Azért mondom, hogy elvileg, mert ahhoz, hogy ez valóban így is legyen, ahhoz szükséges ismerni a helyi viszonyokat, és proaktívan közbeavatkozni abba, amit a rendszer magától felkínál. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy még az ápoláson belül is óriási különbségek vannak helyek, ügyfelek és fizetések között, a tömény szívás és a (jól) fizetett szanatórium két szélsőértéke között, ápolói szempontból.

Hiszek abban, hogy nagyon sok ápoló helyzete javulni fog a tendenciákat tekintve, ha tudatosodunk, informálódunk, összefogunk, a sarkunkra állunk, és képviseljük az érdekeinket.

Jelenleg az van, hogy egyénileg az ember már egész jó helyzetbe tud jutni, és ez remek. Csak túl sok szubjektív feltétele van, és strukturálisan még nem adott nagyon sokak számára ez a lehetőség.

Én lassan két éve tanulmányozom az angol ápolási piacot, és szerintem mostanra elég jól átlátom, meg aki nem felületesen olvassa a blogot szintén képet kaphat erről nagyjából.

Mi a maximum amit ebből a munkából ki lehet hozni jelenleg, és ami a kapitalizmus jelenkori valóságban már reális alkunak is tekinthető akár:

  • Az ember akkor dolgozik amikor ő akar, megszabhatja, hogy mikor dolgozik, mikor nem.
  • Heti 700-750 font körüli fizetés (ebből az adók után 690+ simán megmaradhat tisztán).
  • Hála a fapados repülőknek, olcsó hazajárás/ingázás (a repjegy sokszor olcsóbb mint kijutni a reptérre, ami elég vicces).
  • Nem vérszívó ügyfél. Olyan, aki tényleg ellátásra/segítségre szorul, és a személyes játszmáit nem terheli az ápolóra. Ez az ami óriási stressz tud lenni, és szerintem az egyik legnagyobb nehézsége ennek a munkának.
  • Olyan ügyfél akivel tényleg csak annyi munka van, amennyi a fizetés alapján korrekt (kb. 5 kontakt óra per nap). Lsd a számítást a linken.

Az ilyen munkakörülményeket az ember nem azonnal kapja meg, azután, hogy kijön Angliába ápolónak, viszont gyakorlatilag mindenki számára elérhető, ha odateszi magát, szerintem 1 éven belül.

És ezek a munkakörülmények akkor nem szívják le az ápolót, sőt, kifejezetten pihentetőek. Van közben az ápolónak ideje magát más vonatkozásban is építeni, (tovább)tanulni (fiatal, gyerektelen ápoló kollégám pl. PhD-t csinál egy skandináv országban párhuzamosan), olvasni, pihenni, jókat enni, sportolni, meditálni,  gondolkozni, egyedül lenni, akár más fizetős vagy önkéntes munkát is végezni, a standby időkben. És tényleg nincs stressz, még annak a stressze sem, mint amit vállalkozóként Magyarországon megél az ember, hogy folyton a következő munkák megszerzésén kell agyalni. Ahogy erről már írtam itt is, mikor leteszem a lantot, irány a teljes szabadság, pénzzel a zsebben.

Írok majd egy külön posztban erről a helyről és ügyfélről, meg az ezzel kapcsolatos tanulságokról.

De amit most ebben a posztban elsősorban mondani szeretnék: Különleges ez az ápolói munka sokféle szempontból. Gyakorlatilag a rabszolgalétből jön a műfaj, de a külső körülmények hatására jelenleg úgy néz ki, hogy óriási és egyre növekvő potenciált jelent csomó olyan nő számára, akik számos egyéb okból a helyüket, megélhetésüket, jövőjüket keresik. Ez egy kijárt, átlátható, tutira működő tér, amiben az ember kompetens módon tud dolgozni, keresni, épülni, és előre tervezni, azzal együtt is, hogy nyilván számos nehézsége van a munkának, de ezt amúgy is tudjuk már.

Az én szándékom és ambícióm az, hogy az egyéni szint lehetőségeit strukturális szintre emeljük, és olyan érdekvédelmi hátteret építsünk a jelenség mögé, ami utána a többi ápoló számára is bekapcsolódási lehetőséget kínál egy sokkal kevésbé elnyomott, kizsákmányolt és rabszolgalétbe, ahol a nő számára sokkal nagyobb tér van anyagi jólétben, és autonómiával élni, (sokkal) tágas(abb) mozgástérrel, és valódi életminőséggel, mint egyébként.

Ugyanitt keresem olyan hasonló kolléga szaktudását, aki a brit idősotthonok finanszírozásában és körülményeiben jártas. Én a bentlakásos ápolás rendszerét ismerem, az NHS és a social care rendszerét nagyjából, és szükségem lenne információra az idősotthonok struktúrális rendszeréről és finanszírozásáról. Ha idetalál ilyen kolléga, és van kedve eszmét cserélni, akkor írjon, pls.

.

.

 

******************************************************************************
Ez a blog egy napló, egy ápoló, egy bentlakásos angliai ápoló naplója. A “the personal is political” elve motivál arra, hogy nyilvánosan is elérhetővé tegyem. Úgy vélem, hogy a jelen társadalmi helyzetben változásra van szükség, mert elveink, céljaink, működési mechanizmusaink nem fenntarthatóak a jelenlegi formában.
A célom, hogy ezekkel az írásokkal hozzájáruljak egy fenntarthatóbb világ létrejöttéhez.
A posztok sokszor egymásra épülnek, ha folyamatában szeretnéd látni, érdemes lehet feliratkozni az email értesítőre a jobb felső sarokban látható kék gombon keresztül.

******************************************************************************

 

 

One thought on “Mit akarhatnak, mit követelhetnek az ápolók 2.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s