Szabadság, szeretem 2., illetve vállalkozás fejlesztés 2.


Tolonganak bennem az érzések és a gondolatok, kergetik egymást. Rengeteg benyomás ért mióta legutóbb írtam és elég sűrű időszak volt. Eltöltöttem egy hetet a Paradicsomban, remek csapattal, a kb. 20 kg-os repülőgépemmel (ha beleszámolom a kezeslábast is), aranyalmafák és egy éppen aktív vulkán társaságában. Kevesebb mint egy heti fizetésemért egyébként, ami eléggé elgondolkodtatott mikor erre rádöbbentem. Életem eddigi egyik legnagyobb élménye volt, és a hely visszavár, reményeim szerint a nem is olyan messzi jövőben.

Most Angliában vagyok megint, és intenzíven fejlesztem a vállalkozásomat. Írtam azt hiszem korábban, hogy a korábbi ügyfelem otthonba költözött, így most én felszabadultam, és kicsit változtatni akarok a munkáim struktúráján. Kigondoltam egy új rendszert, amiről csak remélni tudom, hogy működni fog, meglátjuk. Most azt reszelgetem.

Ma is jövök-megyek a városban kis hátizsákocskámmal, és a Galaxis Útikalauzommal. Most bejöttem a helyi egyetem menzájára ebédelni és közben írok. Körülöttem csomó fiatal, látom a gyerekeimet mindenhol, és beúsznak a régi emlékek a saját egyetemi munkáimról, tanulmányaimról, Magyarországon és külföldön. Kicsit zavarban vagyok attól, hogy mit keresek én itt, a korosodó ápoló, de azért annyira nem. Szerencsére rám se bagózik senki, én meg figyelgetek, eszem a szendvicsem és írok. Valójában eléggé otthonos ez a közeg, és a kávéjuk is jó. Mellettem két fiatal nő a C vitamin szérumokról beszélget.

Na, de mi az ötlet és hogy néz ki a megvalósítás a gyakorlatban eddig?
Ugye korábban, az utóbbi időben, egy állandó ügyfelem volt, hozzá jártam váltásban. Másik ápolókkal osztottuk be az időt. Ez így teljesen rendben van, sokan csinálják, működik, járható út bárkinek aki ilyesmit szeretne.

A hátránya, hogy elég kötött az ember ideje, és nem akkor dolgozik amikor akar. Márpedig ahogy öregszem, egyre inkább felértékelődik az idő és a szabadság. És ugye most már van Angliában székhelyünk, a bérelt lakásunk az ápoló társammal, egy elég jó nagy, idősgondozási szempontból méretes piaccal bíró városban. Meg ugye van egy autóm, tehát mobil vagyok, nyugodtan tudom váltogatni az ügyfeleket.
Az a célom, hogy én magam dönthessem el, hogy egy adott időszakban mi a fontos. Ha a pénz, akkor dolgozom, ha az idő, akkor van szabadságom, annyi, amennyire szükségem van. Szeretném, hogy én tudjak dönteni arról, hogy mikor és mennyit dolgozom, és mikor nem.
Ez a terv, a fejlesztési koncepció alapja.

Azt találtam ki, hogy nem egy állandó ügyfelet vállalok, hanem mindig mást, egy ügyfelet maximum pár hétig. Arra itt nagyon nagy szükség van, hogy legyen ilyen beugrós segítség, ha valaki épp kórházból jön ki, vagy az állandó ápoló visszamondja a munkát, vagy az ápoló családtagok nyaralni akarnak menni, stb., tehát ilyen gyors-segítségre van szükségük. Na, ebben a piaci résben szeretnék elhelyezkedni.

Csodás egyébként egy olyan országban vállalkozni, ahol valóban támogatják a vállalkozásokat, illetve léteznek azok a társadalmi struktúrák, melyek szolgáltatásait igénybe lehet venni. Plusz itt van a social media, ami szintén nagyon segít.

Nagyjából semennyi pénzből bele lehet gyökerezni egy adott térbe vállalkozásilag.
Ma reggel odahaladtam az egyetemi nyomdához, ahol 15 perc alatt, 16 fontért kinyomtatták a szép, színes szórólapjaimat, melyekkel felszerelkezve elmentem egy olyan civil szervezethez, akik azokat az embereket segítik akik a családtagjaikat ápolják.

Itt most álljunk meg egy pillanatra, és merengjünk el ezen. Sok ilyen szervezet van, civilek ők, azok, akiket Magyarországon gyakorlatilag emberszámba sem vesznek. De ez most mindegy is. Ezek a szervezetek itt becsben vannak tartva és tudnak dolgozni. Grass root információs, és közösségi központként működnek, ahova emberek betérhetnek a mindenféle  nehézségeikkel, és ott még mindenféle progresszív dologgal is találkozhatnak.

Amíg vártam a családtag ápolókat segítő szociális munkásra, felszedtem pár szórólapot a helyi biozöldség doboz rendszerről, és felmértem, hogy milyen egyéb civil szerveződések vannak az adott központban.

Na, és akkor megjött a szocmunkás, jó kis hippis hajú, fekete csaj. Elmondtam neki hogy miért jöttem, mi az amit csinálok, új vagyok ebben a városban, most keresem a kapcsolódásokat, és az egyperces liftes módszerrel vázoltam a vállalkozási koncepciómat, illetve átnyújtottam neki a még szinte meleg szórólapot.

Csodás érzés volt, felcsillant a szeme, és totál értette a koncepciót. Azt mondta még soha nem hallott ilyet mástól, de szerinte szuper ötlet, folyton kapnak ilyen megkereséseket, és nem is nagyon tudnak csak ügynökségeket ajánlani, akik viszont kábé kétszer annyiba kerülnek, mint egy ápoló közvetlenül. Nagyon megerősítő volt amiket mondott.

Mondtam neki, hogy ugye én itt most csak először egyéniben mozgok, és ezáltal végesek a kapacitásaim, de a carer hálózatunk amúgy is szépen növekszik, úgyhogy ha lesz kereslet, akkor vagyunk többen is, és tudunk majd többet is vállalni. Nevet, kontaktokat cseréltünk, és eléggé örülve zártuk le a kb. 10 perces beszélgetést. Ja, adott pár ötletet még, hogy hova kapcsolódjak. Nagyon jól esett, hogy ennyire segítően állt az ügyemhez.

Na, ennek az örömével írok most itt a menzán, és ha befejeztem az ebédet, még elmegyek egy rákos betegek egészségügyi központjába, és ott is próbálok kapcsolódni, meg hagyni ott szórólapot.

Bizakodó vagyok és optimista.
(Aztán persze lehet, hogy benézem, nem ez lenne az első.)

Az a helyzet, hogy az élet botrányosan rövid, pláne ha az ember már amúgy is minimum a felét leélte. Úgy érzem, hogy egy percet sem akarok pocsékolni belőle.

Úgy volt, hogy vendégeink jönnek a napokban, akikkel életem párja majd együtt mehet űzni kedvenc hobbiját. Múlt héten még lelkesen és vidáman tervezték a programokat, majd a csapat egyik tagja a hétvégén, váratlanul meghalt egy balesetben. Bumm. Ennyi. Ennyi volt. Iszonyú érzés, és kidumálhatatlan.

A szabadság, a béke, a nem elpocsékolt idő, a szeretteink társasága, a tartalmas munka és kiszámítható megélhetés kincs. Véges kincs, ráadásul szigorúan monoton csökkenő mennyiségben, amíg időnk, egészségünk, szellemünk engedi.

Na, haladok tovább. Tudom, hogy sokan szurkoltok nekem, mert írjátok és tudom, hogy többen is vannak akik gondolkoznak most is, hogy belevágnak ebbe az idősgondozás dologba. Szívből remélem, hogy elég pontos képet tudok adni ennek a világnak a realitásairól, a lehetőségeiről, a hátrányairól és a nehézségeiről.

Mostanában többször is beszéltem régi kollégákkal, akik még otthon küszködnek a lehúzó közeggel, és a megélhetési gondokkal. Írják hogy ők is gondolkoznak, hogy belevágjanak ebbe. Sőt van is aki már kint van, nem is egy a régi ismerősök közül, akiknek tudtam segíteni kijutni.
Nekem három éve lesz, hogy elköltöztem Magyarországról, totál kiégve, kimerülten és csalódottan. Mostanra ott tartok, hogy hálás vagyok a szülőhazámnak, hogy lehetővé tette, hogy el akarjak jönni. Magyarországon esélye sem volt soha annak a fajta szabadságnak és vállalkozói autonómiának, amit a jelen lehetőségek között élvezni tudok.

Áldjon, vagy verjen sors keze… Ott élned és halnod, szerencsére nem kell.

Ezeket a sárga feliratokat, ide a menzára jövet fotóztam a Campus-on. Az idézetet itt, a menzán. Van egy varázsa azért, az ilyen szellemi közegeknek.

 

 

.

Advertisements

2 thoughts on “Szabadság, szeretem 2., illetve vállalkozás fejlesztés 2.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s