Angliába mennél ápolónak? Döntési szempontokat, információkat keresel?

Magyarországon nincs jövőd? Kilátástalanság van? Felnevelted a gyerekeidet és szeretnél végre mozdulni, pénzt keresni, utazni? Változásra vágysz? Érzed magadban a szándékot valami egészen máshoz? Közben a magyar munkaerőpiac elutasít, vagy kihasznál? Ilyesmik?

Ha nincs jobb ötleted, akkor ez egy megfontolandó lehetőség lehet.

Befutott három kérdés, amire itt is válaszok, mivel mást is érdekelhetnek:

1. Mennyire nehéz elhelyezkedni live-in/out care-ként mindenféle végzettség nélkül pl? Tehát írják több hirdetésben, hogy nem szükséges tapasztalat, jogosítvány, elég csak egy családtag ápolása során szerzett tapasztalat, tréninget biztosítanak stb. Valóban tárt karokkal várják az embert??

2. Milyenek az angolok, tehát most a Brexit miatt, szívesen vesznek még fel új embereket? Nyilván ez változó, csak milyen hangulat van most kint ?

3. A tréningeket mennyire nehéz teljesíteni, milyen angol nyelvtudás kell (középfokon beszélek, persze ez kint egy erős alap)? Segítenek-e az ott dolgozók egymásnak, a munkáltató, nehéz-e beilleszkedni, megértetnie magát az embernek? Van-e lehetőség fejlődni tovább, képzésekre járni?

Haladok sorban.

Két dolgot szeretnék javasolni elöljáróban, megfontolásra:

1. Igen, tényleg nagyon könnyen lehet az ember ápoló, idősgondozó az Egyesült Királyságban, vagy ahogy magyarul mondani szokás Angliában.
2. Ez viszont csak annyit jelent, hogy magához a munkához könnyű a hozzáférés, nincs sok adminisztratív akadály, nem gond, hogy nő az ember, sok munka/állás van, tehát a hozzáférés nagyon nyitott. Ezzel együtt elég sokféle készséget kíván attól, aki ilyesmire adja a fejét.

Ezek a készségek például:

• bátorság nekivágni, nekiindulni,
• nyitottság egy, a magyartól egészen különböző kultúrára,
• képesség arra, hogy megértsük egy másik rendszer mechanizmusait, írott és íratlan szabályait,
• képesség arra, hogy az ember, a saját illúzióin túl is megtalálja az adott helyzetekben a pozitívumot, a lehetőségeket,
• rugalmasság,
• alkalmazkodási készség,
• stb.

Mert nagyjából biztos lehet benne mindenki, hogy amit Magyarországon elképzel arról, hogy milyen lesz ez, az nem olyan lesz. Pláne akkor, ha egyébként nincs tapasztalatunk az angol viszonyokról, kultúráról, szokásokról, mechanizmusokról.

Ha ez a második rész hiányzik a hozzáállásunkból, akkor nagyon nem kizárt, hogy sok csalódás fog érni minket, és netán úgy fogjuk érezni, hogy ez a dolog nem is annyira egyszerű, mint ahogy mondják.

Én azt állítom, hogy DE, ez annyira egyszerű, vagyis nagyon egyszerű, ami nem azt jelenti, hogy minden úgy megy mint ahogy leányálmainkban megálmodtuk. Illetve nyilván tőlünk is sokat kíván egy ilyen jellegű változás, szóval sok energiát, figyelmet, munkát kell beletenni. Tehát nem ahhoz képest egyszerű ahogy általában elképzeljük az “egyszerű”-t, hanem ahhoz képest, hogy mennyire nem könnyű pl. középkorú, vagy fiatal, vagy idősödő nőként, Magyarországon boldogulni. Szóval ez sem a repülő sült galamb, hogy finoman fogalmazzak.

És akkor a válaszok a kérdésekre:

1. Mennyire nehéz elhelyezkedni live-in/out care-ként mindenféle végzettség nélkül pl? Tehát írják több hirdetésben, hogy nem szükséges tapasztalat, jogosítvány, elég csak egy családtag ápolása során szerzett tapasztalat, tréninget biztosítanak stb. Valóban tárt karokkal várják az embert??

A rövid válasz: ez így mind igaz.

A hosszú: Nagyon sokféle cég van, és nagyon sokféle színvonalú. Valóban igaz, hogy nyelvtudás és ápolási tapasztalat nélkül is el lehet indulni, csak úgy nehezebb. Minden bizonnyal kevesebbet keres így az ember, rosszabb cégnél, jobban kihasználják, többet kell idegeskedni. DE: be lehet lépni a rendszerbe és el lehet indulni felfelé, vagyis elkezdeni a nyelvet fejleszteni, megszerezni a tapasztalatot, és azután esetleg jobb cégekhez menni.

Ehhez még azt tenném hozzá, hogy én nyelvtudás és valami tapasztalat nélkül nem indulnék neki, bár sokan csinálják, és sokaknak sikerül is, ők általában nagyon elszánt és erős emberek, akiknek van ereje megugrani ezt az első, nehéz időszakot.

Ha megteheti, valaki akkor szerintem sokkal érdemesebb még Magyarországon mondjuk egy fél évig bejárni önkénteskedni egy közeli öregek házába vagy kórházba segíteni, illetve akár ingyenes (pl. Duolingo) alkalmazásokkal elkezdeni az angolt tanulni. A brit angol sztem a legnehezebb az összes közül, még viszonylag jó nyelvtudással is lehet 1-2 hetet pislogni, és egy kukkot sem érteni az elején.

Ha valakinek van ideje és kerete, akkor biztosan érdemes legalább egy hónap nagyon intenzív, beszéd-centrikus angol tanfolyamra elmenni, hogy ne a repülőből kiszállva vágjon minket mellbe a kulturális és nyelvi sokk.

Vannak olyan idősotthonok, akik szívesen vesznek fel teljesen tapasztalatlan és nyelvet nem beszélő embereket, sőt szállást is adnak valamennyi pénzért, és ott el lehet indulni. Szerintem elég kemény, eléggé kiszolgáltatott, de járható út, és legalább az ember beteszi a lábát a közegbe. Ez, az első lépés a legnehezebb általában. Ilyenkor jobb ha még nem a jó kereset a cél, hanem csak a rendszerbe való belépés/begyökerezés. A többi meg majd később.

És igen, a jogosítvány előny, de többnyire egyáltalán nem feltétel, és igen, többnyire a cégek tartanak egy egy hetes képzést az elején, ami nem sok, de sokat adhat mégis. Ezt érteni mondjuk angolul, az is egy feladat.

És hallottam már olyat, hogy nem volt képzés, sem semmi, bedobták az ápolót a mélyvízbe, oldja meg. Nagyon sokféle cég van, és nagyon változó színvonalú, ezt elég fontos szem előtt tartani.

2. Milyenek az angolok, tehát most a Brexit miatt, szívesen vesznek még fel új embereket? Nyilván ez változó, csak milyen hangulat van most kint ?

Egyelőre még eléggé várakozó állásponton van mindenki. A társadalomban én úgy érzem, hogy növekedik a feszültség, a lengyelek iránti ellenszenv érzékelhetően növekszik, amiből az egyes egyén vagy tapasztal valamit, vagy nem.

Egyelőre még a munkajogi körülményekben nincs változás, minden EU állampolgár ugyanúgy dolgozhat mint eddig. Állítólag márciusban elindul az elválás folyamata (Article 50 trigger), onnan két évet mondanak a végleges elszakadásig. Ezek most a fő kimondott mérföldkövek, de ez sincsen kőbe vésve. Nagyon intenzíven dolgoznak a brit rendszer elemei, fortyog minden és szerintem nehéz pontosan megjósolni, hogy mik lesznek a társadalmi eredők.
(Egyébként ezt nagyon érdekes is, folyamatában figyelni egy ilyen intenzív változás menedzselését, egy másik országban.)

Én személy szerint azt gondolom, hogy a munkavállalás nehezedni fog, főleg adminisztratív tekintetben, ennek mintha már most is lennének jelei, bár nem biztos, hogy ebből az okból.

Ez tehát az általános keretrendszer.

Az ápolás ezen belül egy kicsit külön műfaj, tekintettel arra amit már itt is sokszor leírtam, hogy elképesztő ápoló hiány van, egyszerűen nincs elég ember. Ha fogadni kéne akkor én arra fogadnék, hogy később is lehet majd ápolói álláshoz jutni, csak maximum nehezebben, több lesz az adminsztratív intézni-való, netán jobb angol tudást és esetleg végzettséget/tapasztalatot fognak elvárni.

Nekem személy szerint egyáltalán nincs rossz tapasztalatom az angolokkal, senki nem bántott még mint bevándorlót, sőt a családok eddig kifejezetten kedvesek voltak mindig. Sosem éreztem, hogy lenéznének, vagy ne lennének korrektek. A viszony barátságos üzleti viszony, a műfajából fakadóan néha nagyon intim felhangokkal, és mélyen emberi helyzetekkel.

Amit fontosnak tartok hangsúlyozni az az, hogy az angol kommunikációs kultúra nagyon más mint a magyar. Szerintem ezt sok magyar nem látja, és úgy beszél, olyan mondatokat és fordulatokat mond, amitől az angolok megrökönyödnek és hátrahúzódnak. Nyelvileg sokkal tapintatosabban fogalmaznak mint mi, és ezt el is várják, vagyis nem nagyon tudnak mit kezdeni azzal, ahogy a magyar logika beszél. Ha erre nem figyelünk oda, nem igyekszünk megtanulni, akkor könnyen találhatjuk magunkat olyan helyzetben, ami úgy néz ki, mintha minket bunkó kelet-európainak látnának. A magyar logikájú kommunikáció számukra így néz ki. Ha viszont sikerül elsajátítani az angol logikájú kommunikációt, akkor annak nagyon örülnek, ahhoz tudnak viszonyulni, nem feszengenek és fel is oldódnak, már a maguk mércéje szerint.
Nagyon-nagyon sokat jelent nekik az, ha a szeretteiket jó kezekben tudják, ezt kifejezik szavakkal, gesztusokkal és érzésekkel is, és ez lesz általában a materiális alapja annak, hogy egyenrangúvá és tisztelettelivé tud válni a viszony a bevándorló ápoló és a kiszolgáltatott idős és családja között.
(Ezek egyébként nagyon szép, tiszta és intim folyamatok tudnak lenni, nekem ez nagyon sokat ad, és az egyik olyan tényező, ami miatt nagyon szeretem ezt a munkát. Óriási tér van egymás tiszteletére és segítésére, kölcsönösen, jó szándékok alapján. Tudok segíteni és segítséget is kapni, kapcsolódunk és örülhetünk egymásnak. Giving by not losing, receiving by not taking. Már ha minden szereplő felelősen csinálja a maga dolgát).

És kb ez az a hangulat, így a Brexit után is, ami az ápolóra leginkább hatással van. Legalábbis az én tapasztalatom szerint. De ugye én privát live-in carer vagyok jelenleg, egy személytelenebb otthonban, vagy egy rossz cégnél egészen mások is lehetnek a viszonyok.

3. A tréningeket mennyire nehéz teljesíteni, milyen angol nyelvtudás kell (középfokon beszélek, persze ez kint egy erős alap)? Segítenek-e az ott dolgozók egymásnak, a munkáltató, nehéz-e beilleszkedni, megértetnie magát az embernek? Van-e lehetőség fejlődni tovább, képzésekre járni?

Általában a munkát megelőzően a cégek egy hetes képzést tartanak. Általában. Ez vagy ingyenes, vagy fizetni kell érte, vagy még a cég fizet érte munkabért az ápolónak, a munka részeként. Ez cégenként változik.

Ezek a képzések nem nehezek, és a vizsga sem. Van olyan cég aki rossz nyelvtudással fel sem veszi már az ápolót, van ahol képzés sincs. Nagyon sokfélék a cégek. Az, hogy segítenek-e, és mennyire, nagyon változó, tényleg.

A cégeknek elvileg évente továbbképzést kell tartani, az ápolóknak meg ezen részt venni a törvényi előírások miatt. Ezt van aki csinálja, van aki nem.

Igen, van lehetőség fejlődni, képzésre járni, de szerintem a legjobb fejlődési hely az, ha az ember először elmegy egy idősotthonba ápolónak, ahol sokféle beteget, idős embert lát, és ott jól megtanulja a gyakorlatot, az ápolás eszközeit.

Az én tanulásomban a leginkább sokat jelentő tapasztalat két dolog volt:

1. Megtapasztalni, hogy tényleg mennyire elképesztően másféle ápolási igénye van az egyes embereknek, még akár ugyanazzal a betegséggel is. Ez nyilván köztudott, de látni a gyakorlatban döbbenetes.
2. A profi ápolási segédeszközök mekkora könnyebbséget jelentenek. Eszközök nélkül ezt főállásban tolni az fél év után rokkantságot jelenthet, profi eszközökkel csak egy munka. Az ápoló szempontjából.

És ezeket leginkább egy olyan otthonban láttam, ahol napi szinten 240 különböző idős embert kellett ápolni. Óriási élmény volt, elmondhatom, tényleg. Meg sorsformáló is, a saját öregségemre való lelki és testi felkészülés tekintetében.

Hirtelen ennyi. Csinálok egy FAQ menüpontot és összegyűjtöm az ilyen praktikus információkat tartalmazó cikkeket.